A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-01 / 9. szám
Ipolyvarbó (Vrbovka) Énekelte: Gyüre Jánosné, Fajcsík Ilona (50) Gyűjtő: Ág Tibor 1976 Parlando rubato-3-— 3— 1 M* — 1 ' '■ ff* Az. e—gyík vt-----rög, Még a bú— s/ép vi—rqg, \fi—r5------gom ló—led, én el—me—gyek szép vi—r3g tó—led, U—gyen el sem vSl—Hot—nek. Második virág, Még a szőlő szép virág, Virágom tőled, én elmegyek szép virág tőled, Ugyan el sem válhatnék. Harmadik virág, Még a rózsa szép virág, Virágom tőled, én elmegyek szép virág tőled, Ugyan el sem válhatnék. Ghymes (Jelenec) Zobor-vidék Énekelte: özv. Balia József né, Molnár Mária (70) Gyűjtő: Ág Tibor 1960 Parlando rubato ^ « «í v j J * I 5-gom, ve—led el—mé—gyek, Vi—**0—gom td— led el sém mo-ró-dok. Az első szép virág, A búza szép virág, Virágom, véled elmegyek, Virágom, tőled el sem márádok. A másik szép virág, A szöllő szép virág, Virágom, véled elmegyek, Virágom, tőled el sem márádok. A hármadik virág, A rózsa szép virág, Virágom, véled elmegyek, Virágom, tőled el sem márádok. — Né vetekedj velem, Te búza szép virág, Mer bizony tévéied, Széles nágy világ él, Virágom, véled elmégyék, Virágom, tőled el sém márádok.- Né vetekédj velem, Te szőlő szép virág, Mert bizony tévéied, Szentmisét szolgálnak, Virágom, véled elmégyék, Virágom, tőled el sém máráddk.- Né vetekédj velem, Té rózsa szép virág, Mert bizony tévéied, Lányok dicsekénnek, Virágom, véled elmégyék, Virágom, tőled el sém márádok. AZ IPOLY MENTE NÉPZENÉJE 3. Sorozatunkban eddig főleg népzenénk azon részével foglalkoztunk, amely a régi népdalstílust képviseli. Az új stílusú népdalokról és az ütempóros dallamokról is írtunk. Az említetteken kívül, a strófikus szerkezetű dalaink között szép számmal akadnak olyanok is, amelyek a régi műzene emlékeit őrzik. Ezt a dalréteget a népzenekutatás európai örökségként tartja számon. Kodály Zoltán az 1925. április 2-án tartott népdalestjén hívta fel a nagyközönség figyelmét ezekre a dalokra. Az est bevezetője, amelynek „A magyar népzene" címet adta, először a budapesti Zeneközlöny 1925, X. évfolyamának 9. számában jelent meg nyomtatásban. Az utóbbi években elég gyakran idézik Kodálynak ebben az írásában felvetett gondolatait. Saj■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ nos nem mindig megfelelő módon és megfelelő összefüggésben. Hadd idézzük most az említett írás első részét teljes összefüggésében. „Ellenségei — vannak bőven ennek a mesebeli királyfinak, nem egyszer éreztük mérges lehelletüket, mióta azon fáradozunk, hogy országához segítsük — azt mondják, hogy nem is igazi királyfi. Paraszti öltözete nem álarc, hanem valóság. Azt mondják, dicsérve-ócsárolva: csinos kis dalok, a nép egyszerű fiának érzéseit fejezik ki, primitív formában. Tulipános szűr. Szép a parasztlegényen, de »művelt« ember nem veheti magára. Vadvirágos mező stb . .. Nos, a magyar népzene ennél sokkal több. Először is nem »osztályművészet«. Ma ugyan már csak a földművesnép közt él, de köze van hozzá az egész magyarságnak. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, ezer év alatt sok patak folyt bele. Nincs a magyarságnak az a rétege, annak egy élménye, hogy ne hagyott volna nyomot benne. Ezért: az egész magyarság lelkének tükre. Valamikor minden nép, a magyar nem is olyan régen, tagozatien egység volt. Még a társadalmi rétegek szaporodása sem jelentett kultúrában nagyobb elkülönülést. Nálunk még háromszáz éve ugyanaz a dal zenghetett várban és konyhában. Azóta a vár rombadőlt; ha áll, lakója idegen, vagy hűtlen lett a magyar dalhoz. Megőrizte a régi kincseket, díszruhákat, fegyvereket. A dalt abbahagyta. A kunyhó hű maradt, megőrizte a régi kincs értékesebb felét: a lélek ősi bútorzatát. Az egész magyarságét: a magáét is, azt is, amit fölülről kapott. Amit háromszáz éve az Eszterházy palotában daloltak, azt ott ma mór nem tudják. De tud még belőle Szalai Zuza, kis töpörödött öregasszony, Kolon nevű kis zoboraljaí faluban. Tudnak öreg, harisnyás székelyek. A falu megmentette a Tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni." Tehát népzenei hagyományunk egy részét olyan dallamok alkotják, amelyeket népünk fölülről kapott. A magyarság európai történelme folyamán, hosszú évszázadokon keresztül állandó érintkezésben állt a nyugati művelődéssel. Nemcsak a királyok házassági kapcsolataival került a magyarság közé idegen zene, de a bevándorló idegen nemzetiségek is magukkal hozták sajátos dallamaikat. Az ünnepeken, vásárokon, mulatókban, udvarokon fellépő vándorzenészek muzsikája nem tűnt el nyomtalanul. Egy középkori divatos táncdal - egy hármasütemű „volta" dallam — változatait a mai napig is éneklik. Kodály Zoltán a „Magas kősziklának oldalába nyílik, A szerelem orvosság" kezdetű zoborvidéki dal szövegében Balassi verselést vélt fölfedezni. A középkori költészetben a disputa vagy certamen (Vita, versengés), amit vetélkedő éneknek is nevezhetnénk, önálló műfaj volt. A virágok vetélkedése ennek a műfajnak csak egy része, amely a virágszimbolikójú költészetbe illeszkedik szervesen. A nyugat-európai folklórban mindenütt megtaláljuk a nyomát. Zobor-vidékén a virágok vetélkedését a szentiváni tűzugráskor énekelték. Az ipolyvarbói (Vrbovka) változat a menyasszonybúcsúztató egyik része. Mindkettő szokáshoz kapcsolódó dal „s a több-száz évvel ezelőtti műzenéből került a népzenébe. AG TIBOR
