A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-01 / 9. szám
Rendhagyó módon ismerkedtem meg George Bemard Shaw-val. Egyetlen művét sem olvastam még, de tulajdonképpen - mór ahogy az ötvenes évek elején erre lehetőségem nyílt — mindent megtudtam rólo Lutter Tibor 1952-ben megjelent könyvéből. Mondanom sem kell, hogy a közel száz esztendőt megélt író életének különös helyzetekkel bővelkedő útja megragadott, s ahogy hozzájutottam, sorra olvastam színpadra írt munkáit. Shaw szellemessége, Jzorotvaéles logikája mindig a társadalom legérzékenyebb részébe vágott. S volt még valami Shaw darabjaiban, ami máig is megmaradt bennem. Az, hogy úgy lehetett olvasni e drámákat, vígjátékokat, akár a regényeket. A zárójeles részek, utasítások, magyarázatok az epikai művekhez közelítették ezeket a színpadi alkotásokat. Természetes hát, hogy izgalommal vártam a Warrenné mestersége bemutatóját a Thália Színpad előadásában. Az a kérdés is izgatott, hogy vajon a tizedik évad második bemutatója hor-e új lendületet, omely méltó lesz Shaw szelleméhez és szellemességéhez? Shaw, mint ismeretes, nagy előszóíró volt. így a Warrenné mestersége elé is megírta a maga szokásos bevezetőjét. Ebben olvashatjuk: „A Warrenné mes• térségét 1894-ben írtam, azért, hogy a figyelmet arra hívjam fel, hogy a prostitúciót nem a nők romlottsága és a férfiak erkölcstelensége okozza, hanem egyszerűen az a tény, hogy a nőket oly gyalázatoson fizetik... Azt is be akartam mutatni — olvashatjuk tovább -, hogy a prostitúció nemcsak egyéni..., hanem az egész ügyletet a nemzetközi kereskedelem szervezi és zsákmányolja ki.. Ne csodálkozzon tehát a mai olvasó vagy színházlátogató, ha az ilyen igazságokat kiteregető mű a korabeli Angliában nem kaphatott színpadot. Már a Sartorius úr házai is nagy botrányt kavart, de a Warrenné mestersége botrányhullámai még magasabbra csaptak. Persze, hogy Amerikában került először színpadra, s a jó öreg Európában is megjárta a maga diadalútját, mire Angliában is „színpadképessé" lett. A mai olvasónak, színházlátogatónak persze érthetetlen, hogy mi volt az, ami annyira megbotránkoztatta a liberális polgárságot. Az, hogy Shaw bátran és kíméletlenül kiteregette korának szennyesét, azt, amit a korabeli polgárság rejtve rejtett, amiről társaságban szót se illett ejteni. A pénz volt a fontos, a vagyon, s nem a pénzszerzés erkölcsi kérdései. A Warrenné mesterségében is ezek kerültek a felszínre. War-G. B. SHAW SZÍNMŰVÉNEK BEMUTATÓJA A MATESZ THÁLIA SZÍNPADÁN Csendes László (Praed) és Lengyel Ferenc (Crofts) elé, de Lengyel Ferenc is jóval többet nyújtott, mint utóbbi néhány szerepében. Gyurkovics Mihály kétes múltú tiszteíetes ura igazi showi figura, s a fiatal Kiss László Frank szerepében tapasztalt társai között egyáltalán nem látszott újoncnak a színpadon. A Warrenné mesterségének színpadra állítása — úgy tűnik — kellő időben történt. Az utóbbi bemutatók félsikerei, csendes bukásai után a tizedik évfordulóra igazi színházi élményt nyújtott a társulat a nézőknek. A színészeknek pedig látható és érezhető megújulást. Ez pedig azt bizonyítja, hogy helyes darabválasztással, színvonalas rendezéssel, egyszóval céltudatos ,dramaturgiai munkával a Thália színészei képesek kiemelkedni azokból a szürke sémákból, amelyeket az elmúlt egy-két évad helytelen dramaturgiája rójuk kényszerített. Szeretném hinni, hogy a Shaw-bemutató nem a szabályt erősítő kivétel volt, hanem egy új évtized igazi kezdete. GÁL SÁNDOR Gombos Ilona (Warrenné) és Kövesdi Szabó Mária (Vivie) renné egy „nemzetközi viszonylatban is jól menő bordélyház tulajdonosnője", aki lányát az így szerzett pénzen a legjobb angol intézetben, egyetemeken nevelteti, taníttatja. Vivie persze semmit sem tud arról, honnan származik az a pénz, amit az anyjától kap. Jószerével az anyját sem ismeri, hiszen szinte nem is találkoznak. Rejtély az is, hogy ki az apja. Warrenné, Vivie jövője, s a „virágzó üzlet" érdekében a lányát az elpkelő Croftshoz szándékozik feleségül adni. Csakhogy Vivie a maga korában nagyon művelt és nagyon modern életszemléletű lány. önálló életet él, s a jövőjéről maga kíván dönteni. Többek között tudni szeretné, miből származik anyja jövedelme, s azt is, hogy tulajdonképpen ki az apja. Amikor e kérdések kapcsán Vivie összecsap az anyjával, ahogy Hegedűs Géza írja, „Warrenné csak érzelmi ellenérveket tud felhozni: ő valójában jó anya és jót akar a lányának". A dolgok lényegét a férjjelölt Crofts magyarázza el Vivienek: „Felveszem az osztalékot, mint akárki más: remélem nem gondolja, hogy magam mocskolom be a kezemet a munkával. Ugyan, ugyan! Azt hiszem, nem utasítaná vissza anyám unokatestvérének, Bolgravia hercegnének az ismeretségét, csak azért, mert a jövedelmének egy része kétes forrásokból ered. A canterbury érsekkel is szóba állna, gondolom, annak ellenére, hogy az egyház bérlői között egypár kocsmóros is akad .. . Kérdezze csak meg az anyját. És éntőlem azt várja, hogy rúgjam fel azt a harmincöt százalékot, amikor mindenki annyit harácsol, amenynyit tud, normális ember módjára? ...“ Vivie ezt az életformát elutasítja. A darab végén elmenekül, mint annyi más drómabéli rokona, Ibsen Nórájától kezdve. Csak azt nem tudjuk meg, hogy végül is hogyan alakul Vivie élete. Mert Shaw ott állítja meg a cselekményt, ahol Vivie egészen egyedül marad egy íróasztal mögött. A Tháliónak ezt a bemutatóját, amelyet /van Ivancso, az Eperjesi Ukrán Nemzeti Színház rendezője állított színpadra, az utóbbi évek legjobb premierjeként tarthatjuk számon. Ivancso korábbi vendégrendezése [Arbuzov: Én szegény Maratom) is emlékezetes színházi esemény volt. A Warrenné mesterségében is sikerült megtalálnia azokat a súlypontokat, amelyekre felépíthette rendezői elképzeléseit. Kitűnő partnerei voltak elsősorban a női szerepeket alakító Gombos Ilona (Warrenné) és Kövesdi Szabó Mária (Vivie). Azt hiszem, Osztrovszkij Viharja óta egyikük sem nyújtott ilyen remek teljesítményt. A férfi szerepeket alakító Csendes László (Praed), aki segédrendezőként is együttműködött a rendezővel, Lengyel Ferenc (Crofts), Gyurkovics Mihály (Gardner) és Kiss László (Frank) ugyancsak remekelt. Ha a teljesítményeik közötti árnyalatnyi különbségeket is figyelembe veszem, akkor Csendes László Praedje visszafogottságával, gesztusainak nagyobb tudatosságával kerül Lengyel Ferenc Croftsa 22
