A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-23 / 8. szám

AZ IPOLY MENTE

NÉPZENÉJE

2.

Az elátkozott menyasszonyról • szóló balladánkat a kutatók a klasszikus népballadók közé sorolják. Ez a típus balladáinknak ahhoz a rétegéhez tartozik, 3 amely még ma is él a népköltészetben. Eddigi gyűjtésünk során főleg az Ipoly menti magyar [ helységekben kerültek elő váltó- ] zatai. (Számszerint 15.)

Egyes fordulatai „Az eladott íj. lány" klasszikus balladánkra hasonlítanak, csak ez esetben az . anya az, aki nem akarja a házasságot és ő átkozza meg a 5 lányt.

Mai változataiban a ballada j kezdete nem mindig illeszkedik a ballada cselekményébe. A legtöbb változat így kezdődik:

Ipolysági asztal,

Körül van székekkel,

Közepébe levél,

Fekete pecséttel.

(Terbegec — Trebelovce)

vagy:

A gyarmati asztal,

Gyásszal van terítve,

Közepibe levél,

Fekete pecséttel.

(Ipolybalog - Balog nad Ipľom)

Egyes változatokban ez után következik:- Jaj, juj, édesanyám,

Férjhez kérnek engem,- Ne menj édes lányom Drága gyöngyvirágom.

Ne menj édes lányom,

Mert én megátkozlak,

Hogy nem leszel boldog Ezen a világon.

(Nagycsalomija — 9 Veľká Čalomia)

A legtöbb változat végén lírai dalokból átvett versszakok illeszkednek be. Ilyen például az ipolykéri (Kiarov) változat utolsó két versszaka:- El is mehetek én,

Le is fél az utcán,

Nem mondják már nékem,

Gyere be violám.

Gyere be violám,

Csókold meg az orcám,

Én is a tiédet,

Százszor egymásután.

A terbegeci változat pedig így I fejezi be a balladát:

Hulljatok levelek,

Rejtsetek el engem,

Mért is átkoztam el,

Egyetlen gyermekem.

A változatok többnyire a ponyvaversek hanyagabb fogalmazására emlékeztetnek, de vannak részletek, amelyekben már bal- \ ládái fordulatok szerint formálódik a történet.

Vargyas Lajos szerint: „Mai

formájában új keletű szöveg, de lehetséges, hogy egy régi középkori ballada töredékeiből újult | fel újra az utóbbi időben."

AG TIBOR

f^-1--------1---T--------------:----------------a-------------------a——«--------------^—

Š j"...J—

= « 4 V".'£J * ~é~ 1 * ■ é z

Egy asz—szony— nak Iá—nya,

I h

J ír

Férj—hez a—

— kar men—ni,

'“I--------------------1------1

■Vb—m-----J-----*------------------— -j---------*J---------------------------£—1

*—0-------------------m

De az é--------des—ony—ja, Nem a-----kar—ja ad—ni.- Fogjanak be neki, Négylovas hintóba, Vigyük hát őt haza, az édesanyjának.

- Istenem, istenem, Édes jó istenem,

Mér is átkoztam még, Egyetlen gyermekém.

Mint más ményasszonynak, Most a hajnalt húzzák,

Az én leányomnak Hármat harangoznak.- Akkor tessz, mikor tessz, Vissza jövetelem,

Máj ha eggy szál búza Száz keresztet terém.

Az pedig sosem volt, Az pedig sosem tessz, így hát, édesanyám, Ne várj haza engém.

Másodszor fölszólalt, Maga a vőlegény,- Emberek, násznagyok! Meghalt a ményasszony.- Mikor a hitre mész, A hideg fogjon ki,

A szent vacsoránál,

A leiködet add ki.

Mikor a hitre mént,

A hideg kifogta,

A szent vacsoránál,

A lelkét kiadta.

Először fölszólalt,

A fiatal vöíény,- Emberek, násznagyok! Hervad a ményasszony.

Bússá (Busince)

Énekelte: Tóth Jánosné (61) Gyűjtő: Fajcsik János 1976. Lejegyezte: Ág Tibor