A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-16 / 7. szám

P. 0. Hviezdoslav: KÖSZÖNTŐ

üdvözlet, hahó, hegyek, erdők, a lelkem hahóz: jövök móri Amit a világ bennünk ellök, megöl, mit szeme, a hazug, megront, min gazság árja zúg: nálatok arra élet vár — föltámad, friss, jobb, más lesz szinte, begyógyítjátok száz sebét, a karotokat hű, őszinte, érző testvérként tárva szét, s hol szív vert az idők előtt, ahol az ármány sosem ért be, ki ez, mit akar, sose kérdve, a kitárt kéz, mint édes anyja, szerető öletekre vonja az embert, óva, védve őt.. . Szemvillanásnyit légy csak ottan: kínod alábbhagy, béklyód pattan, enyhül a nyomás, nő a fény, s ni, máris éltet a remény; elég egy jel, lomb suttogása, patak bukfence a kövön: s lelked már kész a dalolásra, csördül egy manó karikása — s szíved fölveti az öröm; egy lassú köríve .a sasnak, egy sólyom-hajrá, férfias füttyszó, amit a fák fölkapnak, őrtűz a mezőn, alig látszik — s minket már csikland a mulass, kigyúlt a kedély, már szikrázik, égre csap lángja, mint mikor zenitbe fut a meteor; egy pillanat csak — ökörnyál csillan így, fejünk fölé érve — s hopp, megvagy, játszi-kedv tündére: újifjú lelkünk tölgyesére szivárványt fest az örök nyár . . .

... A lelkem hahóz: jövök már!

Simkó Tibor fordítósa

V. Bistika felvétele

A SZÉPSÉG VONZÁSÁBAN

A CSEMADOK ipolysági helyi szervezete és a Népművelési Otthon a múlt évben rendezte meg az ipolysági amatőr képzőművészek első tárlatát. Valamennyien legszebb alkotásaikat mutatták be és megérdemelt sikert arattak. Akvarelleket, művészi színvonalú vízfestményeket a kiállítók közül csupán Szkladányi Endre mutatott be. Ezek arról tanúskodtak, hogy festőjük az Ipoly menti táj kedvelője, szőkébb pátriájának szerelmese. Ezt a rokonszenves amatőr képzőművészt szeretnénk az alábbiakban bemutatni olvasóinknak.

Szkladányi Endre (nyugalmazott magyar nyelv és képzőművészeti nevelés szakos általános iskolai tanár) a legidősebb nemzedék képviselője az ipolysági képzőművészek körében. 1913- ban született Ipolyságon. Középiskolai tanulmányait is itt kezdte el, majd a budapesti építőipari iskolában folytatta. Felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző ágazatára. Később a bratislavai Állami Tanítóképzőben folytatta tanulmányait. A tanítóképzőt 1937- ben végezte el. Tornagörgőn, majd Nagyszőllősön tanított. 1946-ban tért haza egy franciaországi fogolytáborból. 1952-től az Ipolysági Magyar Tannyelvű Általános Iskolában tanított nyugalomba vonulásáig.

Amikor aziránt érdeklődtünk, mióta foglalkozik képzőművészettel, így válaszolt:- A rajz és a festészet iránt már gyermekkoromban is érdeklődtem. Tizenhárom éves lehettem, amikor már néhány olajfestményt is készítettem. Emlékszem rá, hogy ezeket az első képeimet eladtam és nagyon örültem az „első keresetemnek“. Rajzkészségem a pesti ipariskolában tovább fejlődött. Budapesten gyakran jártam a Szépművészeti Múzeumba, ahol nagy magyar és külföldi művészek képeit is megismertem. Ezek a művek ösztönzőleg hatottak rám, de az ipariskolai tanulmányok — sajnos - nem sok időt engedtek a festegetésre. Rendszeresen 1934-től festettem, főleg olajjal. Legipkább tájrészleteket, falurészleteket, sági városrészleteket, az Ipoly völgyét és városunk környékét festem. A tájat még édesapám szerettette meg velem. A háború befejezése után áttértem az akvareli festésre, de akvarelljeim közt is a tájkép dominál. Az ipolysági tárlaton kívül egyéb kiállításon még nem vettem részt. Képeim ugyanis elkészülésük után többnyire el is keltek. Tehát soha nem gyűlt össze belőlük egy kiállításra való. Sokat elajándékoztam, sokat megvásároltak.

Számos képem van szerte hazánkban, de sok van Magyarországon is és egykori osztálytársaim, barátaim révén nem egy jutott el Kanadába, Ausztráliába is.

— Mint pedagógus miként vélekedik a mai fiatalok érdeklődéséről, fogékonyságáról a képzőművészetek iránt? Mi a véleménye az iskolákban folyó képzőművészeti nevelésről?

— Tudomásom szerint az utóbbi 15 év alatt Ipolyságon egyetlen tanuló sem jelentkezett képzőművészeti szakiskolába. Ebből arra lehet következtetni, hogy a fiatalok nem érdeklődnek a képzőművészetek iránt. Pedig nem tartom valószínűnek, hogy ennyi idő alatt egyetlen tehetséges diák sem akadt volna. Ennek oka az is lehet, hogy a gimnáziumokban nincs rajztanítás és ezzel a problémával nem is igen foglalkoznak. Pedig korunkban, a technika rohamléptekkel történő fejlődésének korában, rendkívül fontos lenne a tanulók vizuális képzése. Épületeket, gépeket tervezni csakis az képes, aki a dolgokat a térben látja, el tudja képzelni. De a vizuális érzékelés képessége egyébként is rendkívül fontos az egész oktatási folyamatban, az ismeretek elsajátításában. Hiszen köztudott, hogy ha valamit hosszú magyarázat után sem ért meg a tanuló, azt a pedagógus rajzban pillanatok alatt világossá, érthetővé teheti. Gondolok itt elsősorban a természettudományi jellegű tantárgyakra, a fizikára, biológiára, vegytanra, vagy akár a földrajzra. A politechnikai jellegű oktatást pedig fejlett rajzkészség nélkül el sem tudom képzelni, hiszen az ipariskolákban, a műszaki egyetemeken egy-egy év alatt nagyon sok műszaki rajzot kell elkészíteni. Ezért nem tartom helyesnek, hogy nálunk az iskolai

rajzoktatásnak csupán heti 1 órát szentelnek. 1964-ben részt vehettem a prágai, majd 1968-ban az újvid'H nemzetközi gyermekrajz kiálmáson. Mindkét kiállításon feltűnt, mennyire szépek, színvonalasak a japán gyermekek rajzai. Ezek kétségtelenül arról tanúskodtak, hogy Japánban igen magas színvonalú az iskolai rajztanítás. Ezt azonban természetesen nem heti egy órás tanítással érik el, ott hetente több órát szentelnek a rajztanításnak. Véleményem szerint tehát rajzoktatásunk nem kielégítő, mivel nem tart lépést a szellemi fejlődéssel és a műszaki tudományok nagyiramú fejlődésével sem. Arról nem is szólva, hogy a ma emberének bonyolult nevelési folyamatában nem használjuk fel eléggé a művészetek megismerését, pedig csak az az ember élhet a szépség vonzásában, aki megismerte, megszerette a művészeteket, közöttük természetesen a képzőművészeteket is és szellemének csiszolása érdekében képes a művészetekben, azok lényegében való elmélyülésre. Mint pedagógus azt is meglehetősen szomorúan tapasztalom, hogy ifjúságunk nagy része nemcsak a képzőművészetek iránt nem érdeklődik, de teljesen elszakadt a természettől is. A fiatalok cigarettafüstös szórakozóhelyeken, klubokban, pinceklubokban, diszkókban szórakoznak csupán, megfeledkezve a természetről és arról, hogy ez fizikai és szellemi fejlődésünkre is csak negatív hatással lehet.

Nem lenne talán teljes a kép erről a rokonszenves amatőr képzőművészről, ha arról ki nem faggatnánk, vajon a festésen kívül még mivel tölti a szabadidejét.

— Szeretem járni az erdőt, mezőt, barangolni, nagy sétákat tenni a természetben, figyelni, hogyan él, hogyan lélegzik, hogyan változik a táj. De szeretek régészkedni is. Régebben a kassai múzeummal együttműködve ásatásokat is végeztem és meglepően érdekes leletekre bukkantam. S végül még két kedves időtöltésemről adhatok számot, az egyik a szellem, a másik a test gyarapodását szolgálja: szeretek olvasni és kertészkedni is.

Befejezvén a beszélgetést annak reményében vettünk búcsút egymástól, hogy az Ipoly menti táj szerelmesének, Szkladányi Endrének finoman megkomponált akvarelljeivel önálló tárlaton is találkozunk majd még az ipolysági Művelődési Otthonban, esetleg másutt.

SÁGI TÓTfl TIBOR

15