A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-05 / 1. szám

A MAGYAR HÍRMONDÓ

Szóltunk mór arról, hogy ha írni kellett a „nemzeti kultúra részekre bomlásának dogmáját", a történelem írta azt. A dogma létét már írásunk elején megkérdőjeleztük. Ilyen kizárólagos formájában nem ismerjük. (Mint ahogy nem tudunk „hivatott" kérdezőkről, sem „a két háború közötti magyarországi irodalom és közgondolkodás öntelt lebecsüléséről".) De úgy is mondhatnánk, hogy a részekre szakadás dogmájában nem hiszünk. De úgy nem hiszünk, mint Balia Kálmán, aki a nemzetiségi kultúrák önállóságának tagadásával akar képzelt egységet, egyetemességet teremteni. A nemzeti és nemzetiségi kultúrák egységes különféleségünkben adott: azonos nyelv és történelmi hagyományokra épülő, különböző társadalmi valóságokat, öszszegező, integráns kultúra, omelynek összetartó ereje a nemzetközösség egységének átélése. Ez a kultúramodel! a világkultúra — mely az emberiség érdekeit szolgálja — fogalmának kicsinyített mása, míg a különbözőségeiben egységes nemzeti kultúra értelme és célja' a nyelvközösség megmaradásának szolgálata. Ilyen értelemben a magyar nemzeti kultúra a két világháború között sem hullott szét, meredekebb országhatárok és kizárólagosabb nemzeteszmények sem tépték el összekötő szálait, legfeljebb meglazították azokat. Ma azt látjuk, hogy ez a nyelvi — népi egység új — szociális és internacionális — érzelmi és értelmi minőségek és kulturális értékek születésében valósul meg és él tovább egyre magasabb — mert egyetemesebb, világibb — szinten.

De nem a nemzetiségi kultúrák elszíntelenedésével, hanem éppen egyéni vonásaik és különös arcélük határozottabbó válásával él tovább. A kultúra a közösségi létélmények és sorskérdések átélése és kifejeződése ma is, s a jövőben is az marad. A magyar nyelvű írásbeliség egyetemességében pedig a nemzetiségi kultúrák (irodalmak) új, korszerű és egyedi valóságélménnyel, etikai értékekkel és emberségeszménnyel gazdagítják a közös, megtartó alapokat. A társadalmi összetevők — egyén és közösség — példájára bolygónk méreteiben a nemzet és emberiség fogalompár testesíti meg fajtánk dialektikus egységét, melynek keretén belül szubjektív és objektív szintézisét keresi, önön érdekében. A megoldások folyamatához a nemzetiségi kultúrák alapvető magatartásformákkal járulhatnak.

Ennyi a hivatásunk, alaphelyzetünk.

Balia Kálmán vitaindítójának két okból nem örülök: egyrészt formális gondolkodásmódját mai kritikai gondolkodásunkra általában is jellemzőnek tartom, másrészt, ahogy az ártatlant sérti, ha bűntelenségét kell bizonygatnia, úgy irodalmunk jelenéhez is méltatlan, hogy önálló létét közvetve is bizonyítani kell!

Kétszáz éve már, hogy 1780 január elsején Pozsonyban megjelent az első magyar nyelvű hírlap. Az ötlet, a gondolat Rát (Ráth) Mátyásé volt, aki Győrben született, négy évig tanult a göttingeni egyetemen, majd Pozsonyban telepedett le. Tanulmányai során ismerkedett meg a korabeli újságokkal és elhatározta, hogy magyar nyelvű hírlapot indít. A megvalósítás anyagi alapjait Patzko Ferenc Ágoston ismert nyomdász biztosította és az ő nevére jött meg a lapengedély is. Patzko inkább anyagi, mint erkölcsi hasznot remélt e vállalkozástól.

Rót Mátyás 1779 novemberében adta ki a leendő újság előfizetési felhívását, vagyis „a Magyar Hírmondó előre való tudakozását”, melyben kifejti nézetét arról, hogy miért van szükség ilyen lapra: „Nintsen már Európában egy országos Nemzet is, aki a maga Hazájában történő változások, a világnak viszontagságai, az elmés embereknek hasznos vagy furcsa találmányjaik, a Tudósoknak munkáik s több e féle emlékezetes dolgok (elől szálló Híreket naponként, hetenként, vagy hónaponként, az ö saját nyelvén, nyomtattatott írásokban, tanulság vagy mulatság kedvéért ne olvasná.” Rámutatott arra a szomorú tényre is, hogy a magyar nép egyre inkább elszigetelődik a világtól és hazájában is elszigetelten él „mint féreg a dióban". Ezen az állapoton akar segíteni a beharangozott hírlap. Közelebb a világhoz, az emberekhez.

Boldog Asszony havának első napján, szombaton jelent meg az első szám, a fejlécet ízléses rézmetszet díszítette. Glóbuson repülő Merkur (a posta és a hírszolgálat jelképe), felette latinul e felírás olvasható: Per Regna, per Urbes — Országokon, városokon Keresztül. Alatta Magyarország címere, kétoldalt a tudományokat megjelenítő tárgyak, könyvek, íróskellékek. A Magyar Hírmondó hetente kétszer jelent meg: szerdán és szombaton.

Előfizetőinek száma 318 volt. (A korabeli címszalagok szerencsésen megmaradtak). Huszonhét női előfizetője volt. A foglalkozási ágak szerint is elég változatos a hírlap olvasótábora: nagyrészük földbirtokos, megyei tisztviselő, jószágigazgató, ügyvéd, pap, tanító, postatiszt, katonatiszt, de kilenc városi polgárnak, négy főiskolai igazgatónak, nyolc tanulónak és három orvosnak is járt a lap. Bártfától Zimonyig szinte az ország minden vidékére eljutott. Százhárom helyiségbe vitte az akkor is lassú járású posta, és a késedelemért, akárcsak mostanában, háborgó hangú levelet írtak az olvasók a szerkesztőnek. Külföldi előfizetői is voltak. Spanyolországba, Franciaországba és

Hollandiába is járt belőle pár példány.

A hírlap, ellentétben a ma divatos, ölnyi méretű újságokkal kis alakban, a könyvlapokhoz hasonlóan, mindössze pór oldal terjedelemben jelent meg. Előfizetési díja hat forint volt, mely a korabeli gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodott, viszont a köznépnek így se tellett rá. Rát Mátyás, mint „főfoglalkozású" szerkesztő, hatszáz forintot kapott évente a kiadótól. Ez a fizetés abban az időben egy megyei alispán jövedelmének felelt meg, de Rátnak ebből kellett fizetni a segéderőket is, a korrektort, fordítót (ha csak nem végezte el maga) és a segédszerkesztőt. Az anyag nagyobb részét külföldi lapokból válogatta. A hazai tudósításokat pedig tanítókkal, tudás férfiakkal íratta meg, illetve ezek beszerzésére kérte fel őket. De nem hoz le minden írást, sőt ki is húz a tudósításokból, s ezt finoman így indokolja: „Nem lehet, nem tanácsos, nem illő, nem is szabad mindent kimondani, nemhogy írásban hírleni...” S e sorok felett szinte ott látjuk lebegni a szigorú császári cenzor árnyékát is.

Rát Mátyás szerkesztése alatt a lap elsősorban pedagógiai, nevelési célzattal készült. A tanárokat arra kéri, hogy a Magyar Hírmondót olvastassák fel a tanulókkal az iskolákban. Aránylag sok könyvismertetést közöl. Már a későbbi rovatok kezdetleges formáit is megfigyelhetjük pl. ilyen állandó címek alatt: Hiteles hírek, Bizonytalan dolgok, Küllőidről holmi, mivel jobb nincsen stb. (Ez az utóbbi rovatcim a legtalálóbb és őszinte, becsületes szerkesztői vallomás is egyben.) Az első időszakban a szerkesztők, tudósítók a hírek és események puszta leírására szorítkoztak, minden újságírói ötlet nélkül. Tartózkodtak minden kommentártól, saját véleményük csak elvétve került a hírek közé.

Rát nagyon vigyázott stílusának magyarosságára és a közérthetőségre. Nagy érdeme, hogy a nyelv, a helyesírás egységesítésére is törekedett, hiszen a tudósítók különböző tájszólással írtak, melyet másutt nehezen értettek volna meg. Egy-egy új fogalomra is kellett találni megfelelő kifejezést, hiszen a nyelvújítási mozgalom még gyerekcipőben járt. Rót Mátyás 1782 decemberében megvált a laptól. Elfogadta a győri protestáns gyülekezet kedvező meghívását és evangélikus lelkipásztor lett. (Talán belefáradt a szerkesztésbe, vagy a kiadó túlzott garasoskodását nem bírta elviselni?)

Mátyus Péter, az utóda tehetségtelen szerkesztő volt, a lap

Az első magyar nyelvű újság évfordulójára

í .1, » lilcjfe«osk. fiogy úi ss n ht;mJ *8-I ^ i/ rti.c-.v-f. d-wk-st {■ »licket. I n » ftoUl a J ^ Maf,)“ hif'r.i nú.i nijm nciB (%'i roiutícnWor kft) vetni; mivel a felettébb való bJSt»*-isit nem l.c.fvitli I a nvpfnni vjUr, - De twk ó»yan iw«ft k|-ei0f*Őr, (így * telizik, a* iHettd ^K is inig-kivinjz, hogy étdemlett

Itif/írict-títtllel kvfzünjriit-W FclDf.c, Míltf lign», Tilitiictct, Tekémet*», Ncnartcs, Virít <» Érdemi« Jé»kMúinil.

* «nt* «hmIUJvZo . l-j-tleuŕr w»fj« Klit UVjÁT :

* T«ri • w tu,n« V« Ti» «I h»Ulu Ufydml. i

Mol, H* au ktfraei hi* . lut i.«V , Ufar-Kcii ,(uz J OtuljI-'Uiul m/» k"'ú cot».»«)* kiflit»

I Mail. it «ti»« «rrnji miia.'.Co u heioii.

I Í*. Iwura' ki« *3»v mi« Ic^^UM-h

t NtjyxcrWfi iiyjd, |»> «J. iJautkf

TSAWUr > fca« 'lim l*cr**«ct

Mem 0UÜ vrHJr'Mn uir,. • itj» J»«ct*m <'**-**•

*>« Stunk nU'oi raj-IKli Urmia}*

színvonala rohamoson csökkent és vele együtt az előfizetők száma is. Ekkor Patzko Révai Miklóst kéri fel a Hírmondó szerkesztésére. Révai kitűnő nyelvtudós, jelentős költő, esztéta és jó szervező is. Nagy kedvvel lát neki az új munkának. Az írók is lelkesen támogatják. De a papság (Révai piarista szerzetes volt) és a nemesi hatalom nem nézi jó szemmel Révai nagy munkakedvét. Négy hónapi eredményes szerkesztés után távoznia kellett. „Főképpen a hanyatlóm indult magyarságért való buzgalmamon ütköztek meg“ — vallja egyik barátjának keserűen.

1784-ben Szafsvay Sándor „szegény magyar deák”, aki Rát szerkesztése idején már segédszerkesztő volt a lapnál, vette át a Hírmondó szerkesztését. Ö az első, tudatos, vérbeli újságíró, aki mór a világ dolgaiban, a politikában is járatos. Színes, néha egyéni ízzel fűszerezett, száraz humorú írásai, tudósításai tetszettek az olvasóknak. A lap példónyszáma rohamosan emelkedett és elérte az ötszázat. Ke-OZSVALD ÁRPÁD

vesebb didaktikus anyag, de több eleven, érdekes írás került a lapba. Szatsvay két évig szerkesztette a Magyar Hírmondót, de nagyobb önállóságra vágyott, Bécsbe költözött és új magyar nyelvű lapot indított Magyar Kurír címmel, mely hamarosan komoly versenytársa lett a Magyar Hírmondónak.

Barczafafvi Szabó Dávid, aki már előzőleg is volt a Hírmondó szerkesztője, újra átvette a lap szerkesztését, öt az irodalomtörténet úgy ismeri, mint túlzó nyelvújítót. És ez a lap szerkesztésében is megmutatkozott. A rengeteg, sokszor érthetetlen szócsinálmány az olvasók idegeit is felborzolta. Számos levelet kapott, melyben a szidalmak özönével árasztották el. És a lap példányszáma újra zuhanni kezdett. Barczafalvi nyelvújítási kísérleteiből érdemes megemlíteni a hónapok neveit, melyeket így magyarosított: jonuár-zúzoros, február-enyheges, márciusolyanos, április-nyilonos, májuszöldönös, június-termenes, július-kalászonos, augusztus-hévenes, szeptember-gyümölcsönös, október-mustonos, novembergémberes, december-fagyláros. A kettőspontra pedig: popont,

az universitásra: mindeményedelem volt a csinálmánya. Az erős bírálatok után felhagyott a szógyártással, melyből azonban egypár máig megmaradt és ma is használatos nyelvünkben, mint pl. esernyő, naptár, külföld, olvasmány stb.

1786-ban a lapnak szépirodalmi melléklete is megjelent Magyar Mása címmel. Ebben azonban kevés jó vers látott napvilágot, inkább az olvasók által beküldött alkalomszerű dicsőítő versecskéket közöltek. 1788. október 3-án jelent meg utoljára a Magyar Hírmondó. Az utolsó szerkesztője Szabó Márton volt. Patzko, hogy a lapengedélyt megmentse, Pesten új lapot indított Magyar Mercurius címmel.

A Magyar Hírmondó elmúlását, az érdeklődés csökkenését az is okozta, hogy II. József Pozsonyból Budára költöztette át a központi hivatalokat. Ez az első magyar nyelvű hírlap dióhéjban elmondott története. Utána számos magyar nyelvű lap indult útnak, de az útörrő munka jelentősége felbecsülhetetlen. Kazinczy Rát halálának hírére (1810) így adózik emlékének: „Áldott legyen emlékezete a jó hazafinak, a világosság fiának! Pázmány és Szenczi Molnár Albert kora óta egy hazafi sem tett többet a magyar nyelv és kultúra gyarapítására."

15