A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-09 / 6. szám
Ferenczy Anna (Lisbeth) es Sugar Caspar (Vámos) Kolhaas rádöbben a münzeri út helyességére (Balról: Dráfi Mátyás, Fazekas Imre, Holocsy István és Ropog József) TÖRTÉNELMI példAzatB Sütő András drámája a MATESZ színpadán örvendetes, hogy az Eurápaszerte egyre ismertebbé váló romániai magyar író nagyihatású drámai alkotása, az Egy lócsiszár virágvasámapja december óta dicséretes módon a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesének előadásában is hirdeti, bizonyítja kivételes erényeit Dél-Szlovákia falvaiban és városaiban. Már magában ez a tény is elismerésre késztethet bennünket, hiszen színházunk művészi továbbfejlődésére gondolva csdk jó származhat abljpl, ha egy ilyen bővérűén eredeti nyelvezetű s cselekményében is megragadó drámán iskolázza önmagát. És természetesen az sem mellékes szempont, hogy a közönség .személyesen ismerkedhet meg a jeles szerző (Sütő András világirodalmi értékű drámáiért tavaly a bécsi egyetemtől Herder-díjat kapott) színpadi remekműveinek egyikével. Miről is szól hát ez a tizenhatodik századi luteránus németek sorsával foglalkozó, friss lobogósú történelmi dráma? Tulajdonképpen Kleist egykori krónikái elbeszélésének motívumait követve, a békeszerető és törvénytisztelő lócsiszár: Kolhaas Mihály testi-lelki átalakulásáról. A Luther Márton-i eszméket valló főhőst az élet, a személyét-családját ért jogtalanság döbbenti rá arra, hogy kisember lévén számára a törvény parancs, míg a törvényszabó urak kezében a paragrafus csupán eszköz, amit a saját érdekeik szerint csűrnekcsavarnak. Kolhaas, akit méltóságában és vagyonában komoly sérelem ért, eleinte az emberi józanságban és a jóindulatú igazságszolgáltatásban bízik; ebben mélyen csalatkozva pedig — még mindig a törvényesség erejébe vetve hitét - fellázad igazáért. Ellenfelei ugyan elnyerik kisebb-nagyobb büntetésüket, ám törvény keze a lócsiszárra sújt le a legkegyetlenebbül: bitófára ítélik, hiszen fegyverrel a kezében szegült szembe az uralkodóval és a fennálló renddel. A halálát váró Kolhaas ezért életének utolsó óráiban régi barátjának: Nagelschmidtnek ad igazat, aki a társadalmi fejlődés egyetlen útját a lutheri megalkuvás helyett az urakat pusztító münzeri parasztlázadás nyílt folytatásában látja. Látszólag szabályos történelmi tragédia ez, Kolhaas és Nagelschmidt barátságáról, küzdelméről a lélek szabadságáért, az emberi igazság győzelméért. Sütő András írói nagyságát azonban épp az adja, hogy nem egy érdekes-érzelmes történetet mond el a múltról akár lelkesítésül, akár okulásul, hanem a múltat faggatva egyben a mai kérdésekre is keresi a válasrt. Ettől a drámaírói szándéktól válik a cselekmény, a külső történés belsőleg is izgalmassá, a drámai motívum tisztasága adja párbeszédeinek jelenre tekintő hitelét. Sütő társadalom elem zésének dialektikája, eszmei következetessége, jellemrajzánok gazdagsága olyan feszült drámai helyzetekben bontakozik ki, hagy a rendezőnek lényegében „csak" színpadra kell emelnie, a színészeknek „csupán“ el kell játszani ezt a nagyszerűen megírt szöveget Természetesen, ez a csak meg a csupán nagyonis csalóka dolog, és nem kis erőpróba elé állítja a MATESZ komáromi együttesét. Tudatában van ennek Takáts Ernőd, az előadás rendezője is, aki a darab fölött töprengve, a műsorfüzetben - egyebek között — leszögezi: „A két központi szereplő vitája az alapja a szerző által feldolgozott témának. Ennek a vitának van egy érdekessége: bár táptalaja mindkettőnek a Biblia, a nézetek mégis homlokegyenest ellenkezőek. Hogy miért? Mert nem az egész műre hivatkoznak, hanem csak részeket ragadnak ki belőle: a különböző idézeteket saját meggyőződésük támogatására használják fel. Nagy feladat hárul ezért színészre és rendezőre, mert az előadás folyamán óriási szerepe van a hangsúlyok pontos elhelyezésének." Néhány sorral lejjebb a múltban játszódó dráma jelenre tekintő üzenetét pedig így fogalmazza meg a rendező: „Kolhaas története számunkra is tanulságos: az ember nem veheti önhatalmúan - és önhitten — saját kezébe a törvényit, mert minden ösztönös ellenszegülés eleve bukásra van Ítélve." Mindebből úgy tűnik, hogy Takáts Ernőd ráérzett e történelmi tragédia lényegére, hiszen Sütő valóban eleven emberek szenvedélyén át és erőteljes drámai nyelven sugallja mondanivalóját. E fenntartás nélküli dicséret azonban csak addig érvényes, amíg mind a darabot, mind a rendező gondolatait nyomtatásban olvasom... 'A „Lócsiszár“ színpadi megvalósításáról - sajnos - már távolról sem pusztán az elégedettség és az elismerés hangján lehet szólni, bár színházunknak az utóbbi két-három esztendőben látott bemutatóinak átlagát tekintve, a sikerültebb produkciók sorába tartozik. Tekintettel azonban a darab írói, tartalmi és nyelvi nagyszerűségére, ez 07 átlagosnál valamivel jobb teljesítmény végeredményben kevésnek bizonyul. Kevésnek, mert ebben a Sütődrámában a siker minden feltétele együtt van! Az „Egy lócsiszór virágvasárnapjá“-t ezúttal nem bemutató előadáson láttam. Nem volt hát a színpadon lámpaláz, és a nézőteret sem uralta a premierek hangulatának felfokozott várakozása. Az előadás azonban még friss volt, azon az estén talán csak ötödször vagy hatodszor szerepelt színházunk műsorán, úgyhogy sem szakmai értékelések, sem bírálatok nem befolyásolhatták különösebben a színészeket vagy a közönséget - ha ugyan valamelyik fél ad is egyáltalában valamit a színikritikákra vagy elemzőbb keresek magyarázatot, miért nem értékelésekre... Nos, ha arra izzott föl igazán a színpadon ez a hiteles történelmi példázat, újra meg újra arra a megállapításra jutok, hogy ez az előadás valahogy eléggé kiforrott, nem eléggé érett. Ennek tulajdonítom, hogy Kolhaas Mihály sorsának ábrázolása nélkülözi a sütői gondolatok világos értelmezését, a rendező egyéniségének ötletesebb színeit és határozottabb megnyilvánulását. Szerintem: annak a színháznak, amely műsorára tűzi a Lócsiszárt, nemcsak dramaturgiai és rendezői szándékában, hanem o színpadi megvalósítás dolgában is lényegretöróen a dráma legizgalmasabb kérdését kell felvetnie. És bár kétségtelen - legalábbis a műsorfüzet tanúsága szerint —, hogy ennek az előadásnak van ugyan koncepciója, ám a színpadon mindez sokhelyütt semmitmondó szövegmondássá laposodik. Tévedés vagy félreértés ne essék: nem valamiféle „eredeti" avagy eredetieskedő felfogás érdekében pörlekedem, hanem azért, hogy a rendező - és vele együtt a színészek is -a mű fő vonalát követve következetes gondolati és esztétikai elképzelésekkel állítsa színpadra a sütői dráma cselekményét. A MATESZ színpadán látott előadás azonban nem tudja eléggé követni a drámai ellentéteiét, a lényeget hordozó mondanivalót. Ennek okát abban látom, hogy a rendező kissé felületesen vetíti elénk a tizenhatodik század szellemét, akkor“ kettősségét és így nem a színház ambícióit igazítja a klasszikus témájú drámához, hanem fordítva: Sütőt igazítja saját képzeletéhez. Vagy talán lehetőségeihez? Akárhogy is van, mindenképpen téves felfogás, mert a „Lócsiszár“ aktualitása épp abban rejlik, hogy tökéletes drámai szerkezetével és költői nyelvének erejével tesz részesévé bennünket mindannak, ami a színpadon történik. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy egy jól játszó színész - és vele együtt a néző is - átélje az emberi összecsapások s a régmúlt korok eseményeinek elemi erejét. Feltéve, ha a rendező is az írót és az írói mondanivalót juttatja teljes kibontakozáshoz. Fékezője az előadásnak, hogy a Kolhaas Mihályt alakító Dráfi Mátyás - legalábbis egyelőre - nem tud azonosulni szerepével. Pedig tudjuk róla, hogy nagyszerű színész, szavai most mégis idegenül hangzanak, sőt, a szövegmondása sem kifogástalan. Hiányzik belőle az az őszinte hit, lelkesedés, amely űzi és hajtja őt a kolhaasi igazság meglelése felé. A drámai összetűzések egyensúlyánqk felbillenése okozza, hogy o Nagelschmidtet alakító Ropog József sem tud igazán játékba lendülni. Szerepformálásában szokatlanul sok a bizonytalan gesztus, helytelen hangsúly és jellemábrázolási felületesség. Ferenczy Anna Lisbeth szerepében az előadás problémáitól függetlenül is igyekezett jól eljátszani Kolhaas feleségének alakját. Egyéniségét bizonyítja, hog szinte semmi sem tudta megzavarni és ezt a rokonszenves nőalakot sok színnel, érzéssel ábrázolja. Herse szerepében Dallos József rajzol határozott körvonalú figurát, találó jellemképet ad Luther Mártonról Turner Zsigmond, találó eszközökkel játsza Henrik fiúszerepét Benes Ildikó, és külön említést érdemel Boráros Imre játéka Vencel báró szerepében. Müller Ferenc kulcsszerepével Holocsy István nem tudott egyértelműen megbirkózni, így a figura határozott ábrázolása helyett csak villanásai vannak. A többi színész játéka színtelenebb, mint az író által kínált szerep. Márton Miklós biztos érzékkel kialakított díszletei viszont jól segítik a rendezőt, sokszínű és korhű jelmezei pedig a színészek játékát teszik találóankifejezővé. MIKLÓSI PÉTER Nagy László felvételei 15
