A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
A HARMADIK ÁH a harmadik kopjafa az örsújfalusi (Nová Stráž) kemping bejáratánál, de remélhetőleg nemcsak az emlékeztet majd az itt eltöltött napokra. Jutott mindenkinek egy szikrányi az esti tábortűznek melegéből, egy-két megtanult dallam vagy tándépés. néhány új ismeret és átadott tapasztalat a beszélgetések, valamint a viták sokaságából. Megszoktuk már, hogy örüljünk mindennek, csak mert egyáltalán van, mert a miénk, pedig az ilyen szemlélettel önmagunk alatt fűrészeljük a megtartó ágat. Az egészséges kritika és önellenőrzés megóvhat a megmerevedéstől, attól, hogy útjaink egyengetése, jövőnk féltő alakítása helyett ne a kétes vagy megszépített babérok emlékén merengjünk. Meg kell kérdeznünk, hogy milyen cellái indult és folytatódik a Nyári Műveiődési Tábor (az elsőt a sellyei, a másodikat a komáromi művelődési klub szervezte, az ideit a CSEMADOK KB és a klubtanács), mindemellett figyelembe kelt vennünk, hogy a résztvevők miért járnak él erre a rendezvényre. A szervezők és a résztvevők elvárásainak összehangolása adhatja meg azt a tartalmi töltetet, amit jól előkészített és átgondolt formában „tálalva“ kell felkínálnunk. S ehhez a formához nemcsak a viták lefolyása, az egyes műsorok biztosítása tartozik, hanem a táborhely megválasztása, a napi program arányos elrendezése, a szabad idő, a kötetlen beszélgetések, szórakozás, az előadások szőkébb körű megvitatása egymás közt stb. tudatos tervezése. Ismét a kerékpártúra, mintegy százharminc fős, hozott üde színt, fiatalos lendületet Örsújfalura. Több száz kilométer után, a Mátyusföld és a Zoboralja megismerése, s az e vidékkel való közvetlen kapcsolatuk hangulatával vegyültek el az alig fél napja érkezett ismerősök vagy ismeretlenek között. Bár, ha ők érkeznek hamarább, minden bizonnyal meglátszott volna a tábor közösségi életén. A Tanácsköztársaság és a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója jegyében kerékpáron töltött egy hét mégsem múlik el nyomtalanul. A meglátogatott falvak embereinek szeme felcsillant, önbizalmuk erősödött, látva, hogy vannak érdeklődő fiatalok, akik számára nem közömbös az egyszerű emberek munkája, forradalmi múltja, a népi hagyományok, akik szerény műsorokkal kedveskedtek a tiszta és egyszerű dalokat éneklő embereknek. Ez a hangulat folytatódott a táborban is. A naszvadiak fonója, a zoboralji asszonyok dalai mellett szakszerű ismertetést is kaphattunk Ág Tibortól, Jókai Máriától. Az esti tábortüzeknél a féli Dudások és az ipalysági Kincskeresők együttese húzta a talpdlávalót, amire a diszkózenéhez szokott fiatalok megtanulhattak néhány paraszttáncot: bélyi, szirénfafvi, csallóközi lépéseket. Igazolva, hogy nálunk is termékeny talajra találhat a táncház-mozgalom, csak hozzáértő irányító (mint- Varga Ervin, Katona István vagy Richtarcsik Misi), jó zene és gondos szervezés kell hozzá. A felmerült kételyek ellenére is leszögezhetjük, hogy a táborozásnak ez volt a leghatékonyabb része, ez vonzotta magához a legtöbb érdeklődőt, ebben nyilatkozott meg leginkább a közösségben való részvétel igénye (amely az egyéniség kibontakozásának is helyet biztosít). Társadalmi és nemzetiségi önismeretünkhöz járult hozzá Lacza Tihamér előadása műszaki és természettudományos értelmiségünk helyéről és szerepéről. E problémakör egyik sarkcrllatos pontja, hogy értelmiségünk elméletileg képzett, de nyelvében csak félig, és ezért tudását sem tudja kellő mértékben gyarapítani a magyar nyelvű szakirodalomból, s viszont ugyanígy nehezebb a részvétele a magyar nyelvű ismeretterjesztésben. Kapcsolatkeresés és kitekintés volt a találkozás Fekete Sándorral az Üj Tükör főszerkesztő-helyettesével (egyébként a jól működő sárospataki Új Tükör Klub sok tagja is Üt vendégeskedett), valamint Siklósi Norberttel, a budapesti Lapkiadó Vállalat igazgatójával. Hasonló igényű beszélgetés folyt, csak egy kicsit a saját portánk körül söpörgetve, Marta Lesná és Karol Vlachovský szlovák műfordítókkal, akik a magyar irodalom legismertebb srlovák tolmácsolói közé tartoznak. Meglepő volt magyar irodalmi tájékozottságuk és őszinte rokonszenvük nemcsak az itteni magyar irodalom, hanem a szlovákiai magyarság iránt is, mintegy bizonyítva, hogy az igényes és színvonalas mű népek és emberek barátságának eszköze lehet. Fontos hely illeti meg pedagógiai, szépirodalmi könyvkiadásunkat, valamint magyar nyelvű sajtónkat és rádióadásunkat. Bár a kiadók és a sajtó képviselői gyakorta műszaki nehézségekkel magyarázzák a gyengébb minőséget, a vitában meglátszott, hogy gyakran az ötlet vagy a szerkesztők rugalmassága hiányzik. Kényelmes azt mondani, hogy nem küldenek elég kéziratot, amikor az ilyen irányú igényt nem közvetítik az „írástudók" felé. De ■még ennél is nagyobb gond, hogy mi legyen a tehetséges, írni szándékozó fiatalokkal, akik történetesen messze vannak a szerkesztőségi közösségektől. Nincs messze ettől a témától a CSEMADOK szervezte amatőr művészeti mozgalom sem, Szilvássy József vitaindítójában inkább csak a színvonalról szólt, a vitában mégis — mert talán ez a dolgok kerékkötője - inkább az egyes vetélkedők seregszemlék szervezésének valamint az előírásoknak fogyatékosságait emlegették, nem beszélve a csoportok anyagi biztonságának hiányáról, vagy a szereplők szabad idejéről. Végezetül ki kell emelnünk néhány jelenséget, hogy közelebb juthassunk e tábor gondjaihoz és jelentőségéhez. Az eddigi két táborozás hatására most többen és felkészültebben jöttek össze. A beszélgetések, viták nyíltabbak, s néhány kivétellel lényegre törőbbek voltak (Lőrincz Gyulától a CSEMADOK és a szövetkezetek harminc éve című előadása után sok mást kérdeztek, s kaptak sok mindenre választ, míg, pedagógiai könyvkiadásunk problémáinak lényegét kevésbé tudhattuk meg az előadótól. Budai Ilonka, Havas Judit előadása vagy a Mákviróg együttes szereplése sokaknak maradandó élménye lesz. El kell gondolkodnunk azon is, hogy a művelődési tábort hogyan lehetne még jobban előkészíteni és irányítani számolva azzal, hogy sokaknak ez találkozási lehetőség, szabad vitafórum, szellemi felüdülés, információszerzési alkalom, mert nemcsak közösségi, hanem egyéni önismeretünk is hézagos. Az idei táborozás közösségi életének gyengeségére mutat például az is, hogy kevesen érezték kötelességüknek, hogy az esti tábortűzhez legalább egy gallyat gyűjtse n , vagy sokan félrevonultak begubózva a saját sátruk előtt: ismereteikben talán gazdagabban, de kevésbé felelősen a többiek iránt. Pedig ez sem utolsó szempont. Kelet-Szlovákiából az előzőekhez képést többen, de még mindig aránytalanul kevesen voltak. Talán kevesen juthatnak el onnan nagyobb rendezvényekre, hiszen ilyenek túlnyomórészt Nyugat-Szlovákiában vannak. Ez indokolná, hogy a negyedik kopjafát keletebbre, talán Gombaszögön állítsuk fel, ahol kész színpad, épület áll a CSEMADOK rendelkezésére, s ez a hely hagyományai miatt is jobb, no meg kevésbé zavarnák a tábor hangulatát a turisták. MOLNÁR LÁSZLÓ Szilvássy József, az Üj Szó kulturális rovatának vezetője az amatőr művészeti mozgalomnak a fejlett szocialista társadalomban betöltött szerepéről tartott előadást EGY PROBLÉMA MARGÓJÁRA A Hét 11. számában Zs. Nagy Lajos tollából cikk jelent meg „Kerítés - nem mindenütt" címmel, melyben Negyed kulturális életével foglalkozik, A cikkre reagált a negyedi kultúrház vezetője, akinek megállapításait az alábbiakban közöljük. Természetesen szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy a levél tartalmával kapcsolatosan kifejtse véleményét, tekintettel arra, hogy szerkesztőségünk nem ért egyet a levél több kitételével. A levél bevezetőjében a kultúrház vezetője kétségbe vonja, hogy a riporternek joga lenne hasonló kérdésekben a község lakosaihoz fordulni, mert szerinte e tekintetben az egyetlen informátor a helyi nemzeti bizottság lehet. Nos, a mi véleményünk ettől kissé eltérő, mert szerintünk a riporternek nemcsak hogy jogában áll, de kötelesséqe is kikérni a falu lakosainak véleményét egyes problémákra vonatkozóan. És amennyiben olyan horderejű kérdésekről van szó, amelyek igénylik a konzultációt, úgy azokat konzultálja az illetékes szervekkel. Am ebben az esetben a riportban nincs olyan probléma, amely ilyen konzultációt követelt volna. Az sem állja meg a helyét, hogy a CSEMADOK-tag csak CSEMADOK-problémáró! szólhat. Mert ő nemcsak CSEMADOK-tag, de állampolgáris, sőt lehet, hogy párttag, szakszervezeti tag stb., aki nemcsak a CSEMADOK problémáival él, de él a falu problémáival is és elsősorban azokkal. A másik kérdés pedig az, hogy szerintünk egy riporter meglátása nem szabad hogy azonnal dörgedelmes ellenvéleményt váltson ki, de inkább elvárható, hogy az illetékes felelős tisztségviselők levonják a szükséges következtetéseket a riporter meglátásaiból. Szerintünk a kritika nem támadás, hanem segíteniakarás. A további kérdés a levélben említett egységes kulturális terv problémája. Előttünk van a CSEMADOK negyedi helyi szervezetének 1977-78. évi terve, mely igen gazdag akciókban. Meggyőződésünk, hogy ez a terv részét képezte az egységes kulturális tervnek is. Különben a tervből kitűnik, hogy igen aktív helyi szervezetről van szó, mely az 1977-78-as évben 72 akciót szervezett. Ez örömteljes és ezt az aktivitást kötelessége a kultúrháznak is támogatnia. Ami a kultúrház kihasználását illeti, a kimutatásból világosan kitűnik, hogy a lakodalmak mindig szombati A RIKKONYZENEKAR Nehéz elfogultság nélkül írni egy olyan emberről, mint amilyen a garamgyörgyi (Júr nad Hronom) Rikkony József zenekarvezető prímás. Több mint húsz éve ismerem. Azóta tisztelem, becsülöm, és szeretem. Pedagógus nyelven szólva: jelesre vizsgázott emberségből és szaktudásból egyaránt, pedig nehéz és küzdelmes volt az élete. Ezerkilencszázötvenháromban meghalt a felesége. Hét apró gyereket hagyott a megözvegyült apára. Nehéz hetek, hónapok és évek következtek. Rikkony József azonban nem adta fel a küzdelmet, keményen állta a sorscsapásokat. Megházasodhatott volna többször is, de lemondott róla: nem akarta mostohára bízni a gyerekeit, inkább maga nevelte fel őket. Soha senkinek nem panaszkodott, é
