A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-04 / 31. szám
Következő számunk tartalmából: Fister Magda: „AZÉRT JÖTTÜNK, HOGY ÜSSÜNK .. Agócs Vilmos: TAVAK, FOLYÓK HÍVÓ SZAVA Miklósi Péter: ORSZÁGUTAK VÁNDORA Ozsvald Arpád: EGY KÉZIRATOS CSEH ANTOLÓGIA Ág Tibor: ZENEI ANYANYELVŰNK Az első oldalon riportkép a Lépcsők a Vágón című írásunkhoz. A címlapon Kontár Gyula, a 24. oldalon Prandl Sándor felvétele. A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, Főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Petemé. Szerkesztőség : 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szóm: SÜTI 6/46. október ötödikén, néhány órával Kremnica elfoglalása előtt, az ottani forradalmi nemzeti bizottság csupán egyetlen, de nagyon fontos problémáról tárgyalt. A határozat rövid volt: „Felhatalmazom a kremnicai Járási Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökét és az I. partizánbrigád ötödik szakaszának parancsnokát, Gejza Lackót, annak helyettesét Józef Weisst, hogy a kremnicai pénzverdében elfekvő aranyat és nemesfémeket Banská Bystricábn szállítsák...“ Este tízkor, egy órával az ülés befejezése után a kincset két személygépkocsiba rakták. Közben jelentés érkezett, hogy a németek már Hronská Dúbravában vannak s elzárták a Bystricába vivő utat. Nem maradt más hátra, minthogy Skalka felé, a hegyeken keresztül vágjanak neki. Ezen a gondozatlan, rendkívül rossz, esőtől felázott úton a két autó beragadt a sárba, és a drámai helyzet tovább bo-' nyolódott. — Jožo! Maradj itt őrködni - mondta Lacko halálos fáradtan. - Megyek és hozok valami segítséget! Ha mindez nem történt volna meg, mesének vélnénk. Lackó talált valahol egy segíteni kész embert, akinek ráadásul még lova és szekere is volt. Ez a becsületes, bátor ember is a me-1944 kiában egyre súlyosbodik a helyzet. Elmondták neki, mi járatban vannak. Repülőgépre lenne szükségük Moszkvába. A szovjet ezredes közölte velük, hogy az éjszaka Moszkvából érkező négy repülőgép valószínűleg már az utolsó, mert a repülőtér veszélyben van. — Egyet a rendelkezésükre bocsátók - mondta Csirszakov. - Este hozzák ide a szállítmányt, persze kísérőkkel. Ugyanazon a napon ülésezett a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége. Dr. Gustáv Husák, az SZNT belügyi megbízottja az alábbi utasítást diktálta: ,,A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének határozata alapján utasítjuk önöket, hogy a 21 ládában levő összesen 1062,225 kg - ezerhatvankettő kg és 255 gramm értéket megőrzés véqett, légi úton Moszkvába szállítsák. .." Az utasítás a bank fiókintézetében lázas tevékenységét váltott ki. Markovié maga segédkezett a kincs csomagolásánál. A bank két ellenőre, Ľudovít Kováčik és Jozef Ševčik csak akkor tudták meg, hogy az SZNT elnöksége őket bízta meg azzal, hogy a küldeményt Moszkvába kísérjék. VASZILJEV PILÓTA BRAVÚRJA 1944. október 14-én, amikor a kincs kék búcsúztak az apáktól, szülőktől, katonák a bajtársaiktól, barátok a barátaiktól. A repülőteret csupán a lángoló benzinesrongyok fénye világította meg. És pár perccel később egy kétmotoros szovjet repülőgép a levegőbe emelkedett. A rémületes vonalat, amely a két világot elválasztotta egymástól — hosszú percekig feszengve repülték át. A légelhárító lövedékek átszőtték az eget, s a mélyben dühöngött, lángolt a front. A nők, a gyerekek, Kováčik’és Ševčik féltek, idegesek voltak, de nem így a szovjet pilóta, Vasziljev... Jozef Ševčik mérnök, ma a Csehszlovák Állami Bank bratislavai intézetének dolgozója, így emlékezik: „Életem első repülőútja volt... Éjszaka, háborúban, a front fölött s a legkedvezőtlenebb időjárási viszonyok között. Gondolatban a rólam mit sem sejtő családom körében időztem... A gép búgásától nem tudtom megkülönböztetni egymástól a körülöttünk és alattunk dörgő fegyvereket. Villanásokat láttam és éreztem, hogy olykor-olykor zuhan a gép. A személyzet ejtőernyős felszerelésbe öltözött, s a tüzér a lőtcronyban végezte kötelességét. Az ejtőernyő nem segített volna rajtam, hiszen nem is tudtam vele bánni. Végül is minden jól sikerült, s a kora reggeli órákban szerencsésen leszáll-A SZOVJET HARCOSOK FELBECSÜLHETETLEN SEGÍTSÉGE nekülők közé tartozott. Felesége és gyerekei megbújtak az erdőben, ő pedig segített a kincset menteni. A terep sáros, dombos volt. Nem jutottak messzire. Az elgyötört ló erejéből csak két kilométernyi út megtételére tellett. Ismét segítségre volt szükség. És akadt is. A kremnicai bányászok segítették... Hat óra múlva Kremnica ódon terén az SS-ek bakancsai csattogtak. Egy öreg írógépen Karol Markovié talán éppen akkor pötyögtette a nyugtát a szállítmányról: „Közlöm önökkel, hogy a mai napon az aTábbi felsorolt értékekét vettük át megőrzésre Gejza Lackótól a kremnicai partizánosztag vezetőjétől. 1 db 106,2 kg súlyú lepecsételt ládát; 2 göngyöleg — darabonként 9,360 és 9,250 kg súlyú arany-ezüst ötvözetet; 2 darab 39,810 és 17,900 kg súlyú ezüsttömböt." A CÍMZETT: ÁLLAMI BANK - MOSZKVA A hitleri katonák támadásai folytatódtak. A helyzet bonyolódott, mivel Banská Bystricából már nem volt hová menteni, és a németek elől biztonságosan elrejteni a kincset. Elásni mégsem lehetett, mint egy fazék ezüstpénzt. A Bystricából kivezető utakat mind elállták a németek. Egyetlen út maradt csupán, a légiót, a tomboló front fölött. Repülőgép viszont nehezen akadt. Karol Šmidke, az SZLKP KB és az SZNT elnöke, helyettesével dr. Vavro Šrobárral, a Tri duby repülőtérre indult B. F. Csirszakov szovjet ezredeshez, aki éppen arról írt jelentést Moszkvának, hogy a felkelő Szlovámár a Tri duby repülőtéren útra készen állt, Csirszakov ezredes rádión parancsot kapott a Szovjetunióból, hogy a Szlovákiába tartó négy repülőgépet leszállás nélkül irányítsa viszsza. Moszkvában ugyanis már tudták, hogy a Tri duby repülőteret sűrű köd borítja, s hogy a németek bekerítették a felkelés központját. A gondterhelt ezredes röviddel ezután repülőgépzúgást hallott, majd meglátta az első gépet. Szovjet gépek voltak — azok, amelyekre az előbbi utasítás vonatkozott. Ám a vezérgép rádiója elromlott, s a pilóta nem szerzett tudomást a parancsról. így aztán a gép leszállt a Tri duby repülőtéren. Az ezredes a bravúrt öleléssel hálálta meg, és üdvözölte Vasziljev pilótát, aki azt remélte, hogy jól alszik majd és körülnézhet a felkelés városában. De Csirszakov ezredes közölte vele, hogy milyen feladat várja. — Igenis, ezredes elvtárs. Parancsára. — És még valamire szretnélek megkérni, Vasziljev elvtárs... Háború van... s bár ez a repülőtér és Banská Bystrica körül van zárva, remélem minden jól sikerül... De ha valami mégis történne. .. roncsold szét a gépet, fúródj be vele mélyen a földbe, olyan mélyen, hogy a kincset csak száz év múlva találják meg az utódok. .. Értetted! — Parancsára, ezredes elvtársi — Hadd törjék aztán a fejüket az utódaink, hogy miféle kincset találtak. Persze ezt csak arra az esetre értem, ha a rosszabbik eshetőség következnék be. Tudom, meggyőződésem, hogy minden jól sikerül... Nagyon sok múlik rajtad... — Bízzék bennem, ezredes elvtárs! Közeledett az éjfél. A repülőtéren a Szovjetunióba induló anyák és gyereÍtunk Lvov mellett. Vasziljev pilóta később e repülésért a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta.“ REJTJELES SÜRGÖNY MOSZKVÁBÓL LONDONBA A Lvov melletti repülőtéren egy szovjet tiszt, katonák és gépkocsik várták őket. A kincset a katonai parancsnokság épületébe szállították, és annak ellenére, hogy a szlovák nép aranya már biztonságban volt, erős védelmi őrséget kapott. A két kísérőt a IV. Ukrán Front főhadiszállására hívták. Az aranyról nem esett szó. A katonai vezetők a szlovákiai harci helyzetről érdeklődtek, s arról kérdezték őket, hogyan állja a fasizmus elleni harcot a maroknyi szlovák nép. „Nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, mint testvér a rég látott testvért — emlékezik Ševčik mérnök. — A szlovák nép képviselőit látták bennünk. Akik .fogadtak, szinte valamennyien magas rangú katonai vezetők voltak, élükön a legendás hírű Konyev marsaitól. Egyikük aztán telefonon felhívta Moszkvát és intézkedett továbbrepülésünkről. Ma mindez egyszerűnek tűnik, pedig nem volt kis dolog, hiszen a történtek színhelye a frontvonal volt, ahol minden repülőgépre szüksége volt a szovjet hadseregnek, s nyilván egyéb gondjuk is akadt. Annál is inkább tisztelem az ügyhöz való hozzáállásukat, hiszen úgy cselekedtek, mintha maguk is a kicsi szlovák nemzet fiai lettek volna. Tizenhatodikán délután öt óra körül értünk földet Moszkvában. Nagykövetségünk képviselői és egy magas rangú szovjet tiszt fogadtak bennünket a repülőtéren. A nőket s a gyerekeket szállodába vitték, a kincset pedig kíséretünkben az Állami Bankba szállították.- Mi, a kincs kísérői, a Kreml közelében levő National szállóban kaptunk helyet. Miután a leltározás megtörtént, s egy kis szabad időhöz jutottunk, interjút adtunk a felkelés hely-2
