A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-21 / 29. szám
Martos (Martovce) Énekelte: Makai Bálintné Balia Erzsébet (1875) _ Gyűjtő: Ág Tibor 1953 Tempo giusto J.136 Már hiába ballag, Mikor ki is virrad. Kedves szeretője Keveset mulathat. A MÁTYUSFÖLD NÉPZENÉJE VII. „A szakirodalomban egyes szerzők a Mátyásföldet jóval szélesebben értelmezik. Hozzászámítják a történeti Komárom és Esztergom megye Dunától északra eső vidékeit...“ (Kása László — Filep Antal: A magyar nép táji — történeti tagolódása) A szélesebb értelemben vett Mátyusföld népzenei hagyományában Naszvad (Nesvady), imely (Imeľ), Martos (Martovce), Komáromszentpéter (Dolný Peter), Hetény (Chotin), Marcelháza (Marcelová) zenei anyaga kissé eltér a szőkébb értelemben vett Mátyusföld népzenéjétől. Ezek a falvak még ma s hagyományőrzöbbek. A népszokásaik is gazdagabbak. Martos népviselete és diszitöművészete egyedülálló ezen a vidéken. Népzenei szempontból is rendkívül érdekes falu. Kár, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán nem gyűjtött itt a század elején, ök bizonyára több archaikusabb népzenei anyagot találtak volna, mint a mai gyűjtő. 1951-ben, népzenei gyűjtőmunkám kezdetén Nyitragerencsér (Nitr. Hrnčiarovce) után Martos volt a második helység, ahol első próbálkozásaimat kezdtem. Akkor még nem állt rendelkezésemre magnetofon, igy az akkor összegyűjtött 36 népdal csak lekottázva maradt meg. Később 1957-ben, amikor már magnetofonnal gyűjtöttem, már csak egy énekes élt a régiek közül. f Martos, úgy ahogy azt az egyik népdalukban éneklik, a Nyitra és a Zsitva összefolyásából alkotott félszigeten fekszik. A levéltári adatok szerint a faluról szóló első Írásos emlék 1487-ből származik, amikor már a mai nevén van emlitve. A lakosok állítólag a tatárok elöl menekültek a falu mostani helyére, amely akkoriban majdnem hozzáférhetetlen ingovány volt. Martos a török világban elpusztult és 1576-ban mindössze tiz lakható háza volt. A néphit azonban csak hat házról beszél, ugyanis Martos egyik részét a mai napig is „Hatházának“ nevezik. A „Magyarország vármegyéi és városai" cimü monográfiában, amely a múlt század végén jelent meg, ezt olvashatjuk Martosról: „Hajdan az árvizektől sokat szenvedett, annyira, hogy alig volt év, amelyben nagyobb árvízveszély ne fenyegette volna. Rudnay érsek ót is akarta a lakosokat telepíteni biztosabb helyre, de a martosiak ebbe nem egyeztek bele, azt mondván, hogy ök csak itt maradnak, ahol a víz van és ahol halászhatnak." A halászat volt a lakosok fő kereseti forrása és egy-egy árvíz, halböségével több hasznot hajtott, mint amennyi kárt okozott nekik. Egyik adatközlőm, id. György János 1952-ben mesélte, hogy Nyitra és a Zsitva folyók szabályozása előtt, a martosiak kocsiszámra hordták a halat a környező falvakba, ahol gabonára cserélték. Ugyancsak tőle tudtam meg, hogy halászathoz a legősibb halászszerszámokat használták. A varsán kívül a „vaisz" halcsapdát is használták, melyet nyelvrokonaink „veisze" néven ma is használnak. A sok szép martosi népdal közül, mai számunkban ismerkedjünk meg egy régi stílusú kvintváltó dallammal. AG TIBOR
