A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-21 / 29. szám
múlt szózod első felében nemzetközi elismerést szerzett. E nagyszerű és sokrétű ember életének utolsó szakaszát élte csupán a már említett Körtvélyes községben, családja, s unokái körében. 1849-ben a világosi fegyverletétel napján dobbant utószor a szive. A szoroskői műút építésével gróf Eszterházy bízza meg, akinek birtoka egy részét Körtvélyes; s a környező falvak alkották. Kellett a hegyekben, a sziklák között a járható út, hogy a termésszállítmány, a fa. vasérc, s egyéb fontos nyersanyagok minél gyorsabban rendeltetési helyükre kerüljenek. Az idős uradalmi főmérnök élete olkonyán nap mint nap láthatta, hogyan EMLÉKEZÉS RAISZ KERESZTÉLYRE - 130 ÉV TÁVLATÁBÓL... TUDOMÁNY TECHNIKA Körtvélyes (Hrušov) község a rozsnyói járás egyik legkisebb és legcsendesebb faluja. Itt alussza örök álmát a hajdani régi temető közepén Raisz Keresztély barlangász, mérnök és topográfus. 1766-ban született a szepesmegyei Toporcon, minden bizonnyal német ősöktől, legalábbis nevéből erre következtethetünk (o Keresztély o .Krisztián* magyar változata). Halálának 130. évfordulóján tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk a kiváló mérnökije, akinek életművében a „Baradla“ feltérképezésén és leírásán kívül nagyszerű mérnöki alkotások — többek között a Torna völgyét Rozsnyóval (Rožňava) összekötő .Szoroskői műút" - marodondó értékűek. Raisz tanulmányait o Pesti Mérnöki Intézetben végezte 1791-ben. Előbb kamaramérnök, majd Cömör vármegye mérnöke, később főmérnöke. Az 1788—1804 közötti években számos Gömör vármegyei község térképét készíti el. A .Görög-féle" atlasz számára ő rajzolta meg megyéje térképét, leírva benne az Aggteleki .Baradla" cseppkőbarlangot, leghíresebb felfedezését. Raisz e barlangot 1801 nyarán mérte fel nagy gonddal és alapossággal. Igaz, ennek a nagyon híres borlanglobirintusnak mindössze négy kilométernyi szakaszát - a bejárattál a Vaskapu közepéig tartó részét. Térképének orosz feliratos változota 1815-ben jelent meg Oroszországban. Ilymódon a magyar tudományos barlangkutatásnak már a áramlik az élet egyik nagy alkotásán, a szerpentines, szoroskői műúton. A körtvélyesi régi temető helyén ma gyümölcsfák állnak. Eltűntek a fából faragott fejfók ... Csupán Raisz Keresztély síremléke óHjo az idők viharát. A szépen megmunkált vöröses homokkőből készült siremlékmű, a beillesztett finomra csiszolt szürke mészkőlapba vésett felirat még nem enyészett el teljesen... A tizenkettedik órában megmentették az utókor számára a szódalmási (Joblonov) általános iskola .timuristái", akik kibontották a gőzből, bozótból. A lesüppedt hantot feltöltöttek. a sírkertet rendbetették, s elhelyezték rajta a kegyelet, a tisztelet és a hála virágait... A feledés homályába merülő hazafit ismét felfedezte szőkébb hazája, s tovább tiszteli benne .az alkotó embert". Egvben felkéri a műemlékvédelmi hivatal bizottságát, hogy a kerek évforduló alkalmából a megrongált síremlék helyreállítását pártfogolja, melyhez Polgáry Géza hnb elnök minden feltételt biztosítani ígérkezett. Hadd álljon továbbra is ez a kemény mészkőbe faragott magányos sírkő sziklaszilórdan a Torna völgyében! Hirdesse túl, az Alsó és Felsőhegyen, Aggtelek és a Szepesség felé ennek a lelkes kutatónak a nevét, kinek emlékét az alkotásai őrzik meg minden emlékműnél tartósabban az utókor számára. NÉMET ZSUZSANNA Luxus tengeri személyhajó 1981-ben bocsótjók vízre az' Európa nevű új luxushajót. A 27 000 bruttóregisztertonnás vízi jármű 5000 tonnával nagyobb mint elődje, a régi Európa. A 196 m hosszú és 27,5 m széles, gőzturbinákkal hojtott, fényűzően berendezett hajó 600 utast szállíthat majd a legnagyobb kényelemben. Hórom uszoda, éjjeli mulató és színházterem is lesz rajta. Hízósertések - fóliasátrakban Katowice mellett egy termelőszövetkezetben sertéshizlalással kísérleteznek — fóliasátrakban. Ott o 35-125 kg-os állótokat szalmaolom nélkül tartják, s a padló be van vonva az állati ürüléknek és vizeletnek ellenálló olyan szigetelőfóliával, amelyik homokrétegen nyugszik. A polivinil-klorid sátort cinkezett acélcsövekből álló szerkezet tartja. Az állatok fülkéi kétszintűek. Az ürülék csatornákon ót távozik. A sátrat télen forró vízzel fűtik, ventilátorok szellőztetik, s fénycsövek világítják meg. A kísérleti berendezésnek oz az óriási előnye, hogy könnyen összeszerelhető, s egy egységnek a felállítása mindössze nyolc-tíz napba telik. Míg az elemes épitőmóddal készül hízófarmokban egy sertés tenyészterülete 12 000—15 000 zlotyba kerül, a polivinil-klorid fóliasátorban ez a költség mindössze 2000-3000 zloty. Az e célra használt megerősített fólia élettartama négyszerese-hatszorosa a virág- és zöldségtermesztésben használt polietilén fóliókénok. Az egy sátorban elhelyezett 400 hízó kiszolgálásához egyetlen dolgozó elegendő. A MOHÁCSI CSATATÉR RÉGÉSZETI FELTÁRÁSA 1 Az 1514. évi Dózsa féle parasztfelkelés leverése és szörnyű megtorlása előrevetítette árnyékát a bekövetkező nemzeti katasztrófának. Az 1514-es országgyűlés bosszúja a parasztságot egyszerűen kikapcsolta a török elleni védelmi erők láncolatából. A főurak viszólykodóso, esztelen harócsolóso fokozódott A pápai követ mór a húszas években így írt: „Ha három forint árán meg tehetne ezt oz országot menteni, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná." Eközben II. Szolimán szultán a kiváló diplomata és hadvezér mór szövögette a török nagyhatalmi terveket. I. Ferenc francia király hamarosan szövetkezett o törökkel o Habsburgok ellen, a tervezett török támadás Bécset csak Magyarországon keresztül érhette el. 1526 nyarán II. Szolimán 80 ezer emberrel megindult Magyarország ellen. Hirtelen nogy lett oz országban o kétségbeesés. Tetézte a bajokat, mint már említettük, hogy a parasztságot nem merték hodbo állítani a török ellen, a nemesi, főúri bandériumok pedig nogy késéssel gyülekeztek a tolnai táborban. Itt derült aztán ki, hogy nincs o bárók között olyan ember, aki értett volna o hadvezetéshez. Végül Tömöri Pál kalocsoi érsek és az erdélyi vajda öccse. Szapolyai György vállalták a hálátlan felodatot. A csatára 1526 augusztus 29-én került sor. A csaló igen heves, de rövid kimenetelű volt. A török túlereje és ágyúinak tüze összeroppantotta a magyar sereget. A csaló során meghalt a magyar király is. A mohácsi ütközetben a független középkori Magyarország bukott el. így ír a csatáról o szemtanú Brodarics István szerémi püspök: „A csoto körülbelül másfél óráig tartott. Sokat az említett feneketlen mocsár temetett magába. A király testét, akiről némelyek azt állítják, "Fogy szintén itt pusztult el Mohács fölött, fél mérföldnyire o Csele nevű falutól egy mély földszakadékban találták meg utóbb, ebben a szakadékban a Duna kióradósa következtében akkor a rendesnél nagyobb víz volt, ebbe fúlt bele lovastul együtt, úgy amint volt, teljes fegyverzetben. .. A csatát követő napon és éjszakán az ellenség benyargalta a közeli vidéket, s ami eléje került, azt felégette és elpusztította, nem kegyelmezett senkinek, sem nemnek, sem kornak, sem vallásnak, s mindenféleképp kegyetlenkedett a szerencsétlen nemzeten. Nincs elég erőm ahhoz, hogy azon éjnek s a következő napoknak borzalmait festhessem." 2 A véres események után évszázadokig semmit sem tudtak a mohácsi csatában elesett katonák sorsáról. Mi lett velük, hová temették őket, merre lehetnek közös sírjaik? Komoly régészeti ásatásokra először 1959-ben került sor, egy lelkes, elkötelezett régésznek a jóvoltából aki akkoriban a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója volt. Az ő fő célja az volt. hogy megtalálja a Brodarics által leírt Földvár falunak a helyét, valamint az, hogy megállapítsa, a nagy kiterjedésű síkság mely részén találhatók oz elesettek csontvázai. 1960 szeptember 19-én Mohácstól délnyugatra. Sátorhely pusztánál találták meg az első két tömegsírt. A kiásott kutatóárkokban összezúzott emberi csontok feküdtek, teljes össze■ * visszaságban. A csontvázak helyzete is mutotto, hogy egykor egymásra dobálták őket. Nem messze az első sírtál került elő a második tömegsír. Ebben a szelvényben különösen sok fej nélküli törzset és törzs nélküli koponyát tolóitok. A levágott fejek a legkülönbözőbb helyeken feküdtek, sok koponyán láthatók voltak a halált okozó sérülések nyomai. Sok esetben a koponyát valósággal kettéhasitottók. A két tömegsír feltárása, szakmai elemzése után kiderült, hogy a sírokba nagyrészt 20-40 év közötti erős testalkatú férfiakat temettek. A fej nélküli halottak nagy száma alapján feltételezhető, hogy o két tömegsírban a csata után lefejeztetettek holttestei nyugszanak. A tömegsírokban a csontvázakon kívül csak pór darab pénzt és apró rézkapcsot (valószínűleg gyolcsing tartozékai) találtak. A halottakat minden bizonnyal kifosztották. A két tömegsírból körülbelül 230 emberi csontváz került elő. A történészek, régészek, antropológusok megállapították, hogy a sírokban a magyar sereg katonái nyugszanak. A mohácsi csatában az akkori 25 000 főnyi magyar seregnek mintegy kétharmada veszett el. A török hadsereg veszteségeiről nincsenék megbízható adataink, a török kútfők elképzelhetetlenül kicsi veszteségekről írnak. Az augusztusi melegben a holttestek gyorsan oszlásnak indultok. Kanizsai Dorottya 400 munkást fogadott, hogy a mohácsi csatában elesett katonákat becsülettel eltemethesse, megadva nekik a kijáró végtisztességet. Az újabb ásatások során 1967-70 között tömegsírok mór nem kerültek elő. Előkerültek viszont a csatával kapcsolatba hozható tárgyak: egy kétélű lovagi kard, nyílhegy, puskagolyók stb. A feltárások alkalmával a mohácsi síkon bronzkori, római kori, avar kori temetőkre és telephelyekre bukkantak. 3 A három legnagyobb tömegsír 1976 korotavaszán került elő a Mohácsi Történelmi Emlékhely földmunkái során, az 1960-ban feltárt két tömegsír közvetlen közelében. Bennünk 700- 800 halott maradványait találták. így a feltárt őt tömegsírba a mohácsi csata körülbelül 1000 holottját temették el. Ma a kegyeletes Mohácsi Történelmi Emlékhely jelképezi a tisztelgő utókor fejhajtását a tragikus kimenetelű csoto hősei előtt. TRUGLY SÁNDOR 1§