A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
EGV PARNASSZUS ALATTI BOKORBÓL Nam hinném, hogy sikerül voloha is feljutnom a Parnasszusra, a legjobb költők nevezetes hegyére, fel, a legmagasabb csúcsra, ahol - állítólag - nyájas egyetértésben élnek poéták'és múzsák, a magasból olyan egyszerűnek látva a világot, akár egy almát. Bevallom, jól érzem magom o hegy alatti ösvényeken futkórozva, vagy meg-megbújva egy bokorban, nehogy a nagy tülekedésben valamelyik éles könyök lyukat üssön bordáimon. Jó itt lent. Olykor én is megpillantom egy-egy igazán nagy köftö sajátos arcélét a felhők alott, gyönyörködhetem a múzsák csípőjének ringósában. És főleg: e bokorból még láthatom és hallhatom a tömeget. Az olvasót, ki hol áldással, hol szitokkal nyugtázza, hogy valaki megint felfelé iramodik. Innen, e helyről pillOgatva figyelem e vitát, s kénytelen vagyok vele (is) kapcsolatos gondolataimat falevelekre jegyezni, annál is inkább, hogy ilyen irányú igényüket maguk -'az olvasók is bejelentették. Irodalmunkról, s a csehszlovákiai magyar létről kialakult véleményem néhány tételét több mint két évtizedes, folyamatos írói és országjáró tapasztalás után merészkedem megfogalmazni. Ügy vélem, megismertem alkotóinkat, de olvasóinkat is; részt vettem csaknem négyszáz író-olvasó találkozón, riportkönyvem eladása során meglátogattam 220 iskolát és 42 szövetkezetét. Alig van olyan közséa. falu vagy kisváros, ahol ne jártam volna. Utaztam és figyeltem. Nemzetiségünk tagjait1 szinte személyesen is megismerheti az ember, a nem egész háromnegyedmilliós lélekszóm ezt lehetővé teszi. Állandó kapcsolatban állhat a szerző és az ún. fogyasztó, nem úgy. mint a többmilliós népek és népcsoportok esetében. * Ki vállalkozik rá egyszer, hogy megírja a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom történetét? E könyv valószínűleg nem azzal keltene izgalmat, ahoqy az egyes műveket taglalná és megpróbálná elhelyezni az egyetemes irodalom skatulyáiban, hanem mindenekelőtt azzal, hogy ábrázolná a kort, azokat az esztendőket, amikor az ismert történelmi helyzet után szinte teljesen elvesztettük értelmiségünket, de a Győzelmes Február adta új viszonyok közepette kezdtünk talpraállní. Jövendő iróinkot, szerkesztőinket, újságíróinkat szinte az utcáról szólították új hivatalaikba. Ki-ki akkor ismerkedett a „szellemi élettel", s egyúttal vállalta azt is, hogy a szocializmus építése útjára lépett országot, hóborúroncsolta szülőföldjét építi, miközben megkísérli a máris lelkesen igényelt feladatot teljesíteni: újra írni az anyanyelven, ápolni a legféltettebb kincset, az anyanyelvet. Nem dialektikus hát az olyan szemlélet — bármilyen rokonszenyes is, hiszen érlékeinket kívánja felmutatni — amely a mai mércével kísérli meg az akkori művek mustrólásót. Pótolhatatlan aktivizáló munkát végeztek akkor íróink és költőink. Ki-ki saját tehetsége szerint, de mindegyik óriási lelkesedéssel és becsülettel. * Az irodalom meghatározója persze valóbon az érték. Azt azonban aligha lehet létrehorni elvárás, parancs, vagy kritikusi kényszer hatására. Ahány jó alkotó, annyiféle pálya. De maradjunk csak o számunkra legismertebb példánál, Fábry Zoltánnál, akinek csaknem öt évtizedig tartott, számos tévelygés, meghasonlós és rossz irányba fordulás után elkötelezett, kristálytiszta humanistává válnia! A magyar irodalom, és benne a költészet közismerten világirodalmi rongú, telistele nagy egyéniségekkel. Mégsem születik mindennap egy Ady vagy József Attila, Petőfi vagy Illyés. Szép elvárás, de genetikailag is valószínűtlen, hogy a mi nem is háromnegyedmilliós kisebbségünk csupa értéket teremt. így is születnek és születtek figyelemreméltó könyveink, melyeket élvezettel üt föl az olvasó, a remekmű azonban — sajnos - legalább annyi komponens összejátszásának függvénye, mint egy űrhajós kozmikus utazásának sikere. * Nincs értékes értéktelen nélkül, hiszen viszonyítás eredménye maga a fogalom is. A mai magyar irodalomnak is van egy nagy serege, mely középszerű alkotókból, néha dilettánsokból is áll. A romániai magyar próza és dráma sem csupán Sütő András, mint ahogyan a szlovák költészet sem csupán Rúfus. Úgy vélem, a csehszlovákiai magyar irodalom egészen egyedülálló helyzetben van, és aki ezt figyelmen kívül hagyja, akaratlanul is túllő a célon. Hihetetlen - hiszen naponta éljük, ám mégsem tudatosítjuk eléggé -, hogy irodalmi életünk struktúrája leginkább valamely egysejtű lényhez hasonlatos. Nálunk mindenből egy van. Egy kiadónk, egy irodalmi folyóiratunk, egy napilapunk stb. Ezért fordulhatnak elő olyan groteszk, sőt tragikomikus helyzetek, hogy miután egyetlen kiadónk megjelenteti egyik vagy másik könyvet. olyan hangnemben kínáljuk azt fel az olvasónak, hogy az alkotást őrültség volna megvenni, s mindezt azokban a lapokban, melyek elsőrendű feladatukul tűzték ki a szocialista nemzetiségi irodalmat népszerűsíteni az olvasók körében. Legyen minél több szakmai csatározásunk, eredeti véleményünk, csapjon magosra vitánk lángja, de mindezt ne o nagy példányszámú lapokban, hanem a szakfolyóiratban vagy az írószövetség összejövetelein tegyük. Az olvasó nem alkotó, nem költő vagy kritikus! Tőle azt várjuk, hogy kiadónk termékeit figyelmével megtisztelje, megvásárolja és elolvassa. Tekintve, hogy más hazai magyar kiadó nem áll rendelkezésére, vagy azt veszi meg, ami van, vagy nem vásárol semmit. * Vannak kifulladt költőink (minden irodalomban vannak), akik képtelenek lépést tartani az új divatokkal, talán azért is. mert sohasem voltak várbeli tehetségek. Olyanok ők, mint a rakéta első fokozata: elégtek, megtették a magukét. > A mi különleges helyzetünkben azonban rájuk is szükségünk van még, ne engedjük őket a tengerbe zuhanni, irodalomszervező, egy-egy tájegység kulturális életét irányító munkásságukra igényt kell tartanunk. Bízzuk meg őket olyan feladatokkal, melyeket képesek teljesíteni - gyűjtsék össze, s adják közre (például) vidékük mondáit, balladáit, népmeséit, népszokásait. Ez a megbízatás kettős örömöt hozna: élvezné a társadalom, s nem válna megkeseredetté az író, azaz nem fordulna el* elesettségében szűkebb hazája táján a kulturális élet szervezésétől. Nem érti ugyanis, miért akarják mostanság a Parnasszus alól is elüldözni, mikor nemrég — alig két évtizede - éppen ö hordta porbansárban-hóban az eldugott falvakba anyanyelvűnk gyémánt-rögeit. * E vita során már-már olyan gondolat-társítás is papírra került, hogy ha nincs - mert szinte értékek nélküli — csehszlovákiai magyar költészet, van-e egyáltalán itteni magyarság? Bármennyire illúziókból is élők és délibábokat kergetóek is az irodalommal foglalkozók, bármilyen természetes is a legszélsőségesebb, legabsztraktabb vélemény egy-egy ilyen jellegű vita során, ez az asszociáció megdöbbentő. Véleményem szerint óriási tévedés volna a csehszlovákiai magyar nemzetiséget harminc vagy negyven poétával azonosítani. Ha költőink nem találják meg az olvasóikhoz az utat, az olvasók esetleg elfordulnak tőlük. Több, mint félmillió, becsületesen dolgozó itteni magyar ezután is létezik majd azonban! Végzi mindennapos, országépítő munkáját a gyárakbon, iskolákban, földeken és orvosi rendelőkben, képvisel bennünket a sportpályákon és kutatólaboratóriumokban. Soha nem volt még az itteni magyarság ennyire gazdag tehetséges, nemzetközileg is tisztelt és elismert egyéniségekben! Elég talán a nukleáris kémia zseniális (szerintem az) tudósát, Tölgyessy György docenst említenem, vagy azt o Pintér Istvánt, aki geofizikusként az Interkozmosz-program egyik kulcsembere. És ekkor nem említettem még sportolóinkat, a vívónő Rácz Katalint, az Európa-bajnok labdarúgókat, Gőghöt és Módért, a gólkirály Józsát vagy az annak idején fehér Pelének nevezett Szikorát! * Ha barátaival találkozik az ember a szülőföld borospincéi hűvösében, a leggyakrabban elhangzó kérdés: -Mi újság ott fent. a fővárosban? Várakozás csendül ki e mondatból, tehát oz, hogy ott „fent" úgy irányítjuk dolgainkat] hogy abból „lent” is haszon származzék majd. (Elgondolkoztató, hogy a Szlovákia déli részein kifliszerűen elhelyezkedő nemzetiségünk minden intézménye - szinte minden — Bratislavában van; e centrumban, mely földrajzi helyzete folytán a kifli túlsó felében élők számára szinte megközelíthetetlennek tetszik.) Újabbon azonban már ekképp fogadják o hazalátogató írót: - Mondd, te melyik klikkben vagy? Nem tudni, mi okozta e sajnálatos változást, melynek tényét tudomásul kell vennünk. Valahol nagy hiba történt, talán most keletkezett az első komoly szakadék írók és olvasók között felszabadulás utáni korszakunkban. Bárhogy is történt a dolog, roppant elgondolkoztató és óva intő jel: aki felelősséget érez közéletünkért, bizonyára eltöpreng rajta annál is inkább, mert - annyira hangsúlyozott sajátosságainknál fogva - ma már a napnál is világosabb, csak együttműködve, öregek, középkorúak és fiatalok valósíthatjuk meg azt a küldetést, melyet a társadalom tojunk elvár. Együtt, és nem egymás ellenében. Hiszem, az idő igazolja feltevésemet, s nem akkor döbbenünk rá az állítás helyességére, amikor rég elvesztettük olvasóink figyelmét. -* A kiváló emberi adottságok - fogalmazza szabályát földünk egyik genetikusa - magukban foglalják a társadalmi elhivatottságot, azaz az értelmet és a közösségi érzést. Mindez az együttműködési készséget, a fokozott aktivitást, más emberek problémáinak megértését, a részvétet, a mások sikerei fölötti örömérzés oly ritka képességét, az igazságérzetet, erkölcsi tisztaságot jelenti. Vajon jellemzőek-e mindegyik vítózónkra ezek a tulajdonságok? Ez ugyanis nagyon lényeges kérdés. Úgy tetszik, a választ mint már annyiszor az irodalomtörténet folyamán -,az idő adja meg. BATTA GYÖRGY KESZELI FERENC A SZESZÉLY VESZÉLYE (Rímes beszély) Komáromi katakomba dohos mélyén nő a gomba. Feleségem akarata: — kinek neve Komba Kata — törjem lel a katakombát, s vigyek neki haza gombát. Azt hittem, hogy zavaromba' beugrók a gramofonba .. . De mert nincsen gramofonunk s Komáromban sincs rokonunk, jegyet vettem azonnyomba' s harmadosztályú vagonba' leutaztam Komáromba. Felkerestem Fülöp Antalt, ki napokig ott marasztalt, s megígérte: szerez bombát, mely nyitja a katakombát. Mivel annak zárja vaskos, nem töri lel csak egy vas kos, esetleg egy ilyen bomba ... Megszerezte. Ám a bomba korán robbant - s a karomba', így omlott a házasságom Komba Kata miatt romba. 14
