A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-29 / 52. szám
VENESLAO FERNANDEZ FLORES Kozmetika. A hölgy, a kegyelem istennője (Japán) 25 méter magas, súlya 1950 tonna. Anglia idei szépségkirálynőjét, Carolyn Annes Seawardot az ausztráliai Perth városban a „legfotogenikusabb miss“ cím viselőjévé választották. Somoza, a nicaraguai exdiktátor jelenleg ■ Paraguayban él és rettenetesen panaszkodik. Alig telik neki egy 20 szobás kertes házra, s mint mondja, „mindössze" 20 millió dolláros vagyona maradt, a többit „ellopták a kommunisták". S mert 20 millió dollár kevés neki, fáradhatatlanul szövi a terveket visszatéréséről. Ez azonban aligha log sikerülni. Moszkva példásan készül a nyári olimpiai játékokra: erről tanúskodik a 2400 szobás Kosmos Szálló is, melynek építését a közelmúltban fejezte be egy francia vállalat. Mint már olvastuk, a perzsa exsah filmet készíttet életéről és a trónra való visszatéréséről. A film női főszerepére ' '"a.rendező Romy Schneider német színésznőt .szeretné megnyerni, ám Romy egyelőre vinzautasitja az ajánlatokat. A MAKACS BÜRÖND Vonatom indulásáig még majdnem két órám maradt. Szállodai szobámban letelepedtem a padlóra, a degeszre tömött bőrönd előtt, amely sehogyan sem akart becsukódni, és ezt mondtam magamnak: — Nyugalom, öregem, ne idegeskedj. Ne izgulj, próbáld meg újra. A legfontosabb az, hogy nem szabad kétségbe esni. Mindig így szoktam rábeszélni magamat, mivel az egyetlen ember, aki iránt tiszteletet tanúsítok és akinek a véleményével törődöm — ez jómagam. Néhányszor mélyet lélegeztem, hogy csitítsam heves szívdobogásomat, megtapintottam a pulzusomat, és újult erővel vetettem magam a bőröndre. — Várj csak te gazember, mindjárt becsukódsz! De akkor örökre! örült gyorsasággal — talán már tizedszer — kidobáltam a padlóra a koffer tartalmát, és fogaimat összeszorítva, roppant igyekezettel újra visszacsomagoltam a holmimat a bőröndbe. Az ingeket szépen egymásra helyeztem, berakosgattam a nadrágomat, a két öltönyömet, meg a különböző apró holmikat és a pizsamámat. Egy csapásra megjavult a hangulatom — olyan szépen becsomagoltam mindent. Egyetlen kis szépséghibától eltekintve, sikeres munkát végeztem: ez pedig az volt, hogy a bőrönd most sem csukódott be. Két kézzel gyömöszöltem, térdemmel bőszen szorongattam, végül teljes súlyommal rávetettem magam — az ördögi tákolmány azonban csak tátogatta a torkát és semmiképp sem volt hajlandó bezárulni. Órámra néztem. Ha még tíz perc múlva sem tudom bezárni a bőröndöt, akkor vagy itt hagyom, vagy lekésem a vonatomat. Telefonáltam a portásnak, megkértem, küldje fel a szobalányt. Az néhány perc múlva belépett és kérdő pillantást vetett rám. — Tudja, kérem — kezdtem —, szükségem volna a segítségére . .. Egymagám sehogysem birkózom meg vele. Mások talán egymaguk is elintézik, én azonban képtelen vagyok . . . Érti már? — Bocsásson meg, senor — felelte a szobalány —, én tisztességes asszony vagyok! — és e szavakkal büszkén eltávozott. — Ó, Istenem! — jajdúltam fel. — Mitévő legyek? Ekkor agyam hirtelen megvilágosodott. Még el is nevettem magam. Hogy nem jöttem rá mindjárt? Hiszen csak fel kell másznom a szekrény tetejére és onnan ráugranom a bőrönd fedelére. Eszembe ötlött, hogy már az iskolában hallottunk egyet-mást a kinetikai energiáról. Fogtam egy széket, feltettem az íróasztalra és arról felkapaszkodtam a szekrény tetejére. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón, és megint belépett a szobalány, egy kikent-kifent úriember kíséretében. Amikor az észrevett engem a szekrény tetején, szemöldöke annyira felkúszott, hogy úgy tűnt, egy pillanat múlva már a feje búbján lesz. — Jó napot, senor ... Szertartásosan meghajoltam, kis híján lepottyantam a szekrényről. — Tudja, kérem ... — dünnyögte az úriember —, én ennek a szállodának, hogy úgy mondjam, az igazgatója vagyok ... súlyra ... — Az úrnak talán mégis szüksége volna segítségre... mármint orvosra ... — Csak akkor, ha eléggé kövér — válaszoltam. — De talán ön is segíthet. Sehogy sem tudom bezárni ezt az átkozott bőröndöt. Mindjárt megpróbálok ráugrani a fedelére. Az a fontos, hogy ön éppen abban a pillanatban kattintsa be a zárat, amikor én a fedelére pottyanok. Annyi időt sem hagytam az igazgatónak, hogy magához térjen a meglepetéstől — legott keresztet vetettem és leugrottam a szekrény tetejéről. Az igazgató ügyes ember lehetett, bizonyára kitanulta a módját, hogyan kell elkapni a számla kifizetése nélkül kereket oldó szállóvendégeket. Mindenesetre éppen jókor vetette rá magát a bőröndre ég abban a pillanatban kattintottá be a zárat, amikor én nagy robajjal landoltam a koffer fedelén. — Köszönöm, senor — mondtam az órámra pillantva. Ügy látszott, mégis elérem a vonatot. Felkaptam a bőröndöt. — A számlámat már kifizettem. Viszontlátásra, és még egyszer köszönöm! — Kérem szépen — felelte nyugodtan az igazgató. — De biztos benne, senor, hogy nem állítják meg az utcán, ha így pizsamában sétál ki a szálloda kapuján? (Ford.: Gellért György) KISS PÉNTEK JÓZSEF A CÍMZETT: ISMERETLEN Igenis, olvastam Saul Bellow: Herzog című művét! Következésképp tudom, hogy nem valami eredeti ötlet, ha az ember Hozzád (önhöz, Magához stb.) fordul nyomorult panaszával. Sem szóban, sem írásban. Nem is beszélve arról, hogy manapság az ember az istennek sem írhat irányítószám nélkül levelet. Áldott legyen a japán levélszortírozó automata feltalálója! (A szerző megj.) Ámde!: Tavaly augusztusban kezembe adták vadonatúj szövetkezeti lakásunk kulcsát és én akkor szilárdul tudtam, hogy hőskölteményt akarok írni a Építőipar dicsőségére, hogy mindörökkön fényeskedjék a parnaszszusi népkönyvtár díszhelyén. A tizenkettedik emeleten lakunk. (Erről már írtam egy verset. Lásd: Üj Ifjúság 1978 52 szám.) Ám maradjunk a földszinten! Belépve a tágas (Tágas! Világos! Világos?!) lépcsoházba (előcsarnok), két lift, mit lift?!, felvonó! ajtaját pillanthatjuk meg. Az egyik személy-felvonó, a másik teher-felvonó. S mit gondol, augusztusban melyik működött? Téved. Mind a kettő. És két nap múlva? A személyfelvonó! S most, 1979. március 8-án. a Nemzetközi Nőnapon? Eltalálta. Egyik sem! A közbeeső időszakban a teherlift soha nem működött, a személy (felvonó!) pedig néha. Néha igen! Közben figyelmeztető táblák kerültek az előcsarnok faliújságjára: 1. Fölöslegesen ne nyomogasd a lift gombjait!, 2. Špaéky patria do smefáku, a nie do výfahu!, 3. Nosnosf 250 kg! stb. A liftszerelő közben megőszült, én hegymászó tanfolyamot szándékozok indítani és Lola néni a tizedikről, általában hetente kétszer, inhaláló készülékkel jár le az üzletbe tejért. Miért? Ó, miért?! Ki a hibás? A gyártócég, a Stromfeldgerék hétéves Marcellója, a Novotnýék Palomája? Te? ön? Én? Ki? Az ősz liftjavító jön, megy. A lift (felvonó!) szintén megy. öt percig, fél óráig. Két napig! Egyszer két hétig ment egyhuzamban!!! Aztán megáll és ámen. Jön az őszhajú szerelő. Kísérteties körforgás! A lift természetesen megint megáll. Két emelet között. Benne természetesen népes tartalma: Papa, Mama, Gyerekek. Egy egész Mézga-család. És dörömbölnek, csengetnek, kiabálnak. Jön a Jószívű Ügyes Lakótárs (ha éppen otthon van valamelyik) és kiszabadítja őket. Aztán megint szerelő: Javít, győz, megy! És ez így marad most már mindörökre! Hát ez az oka annak, hogy nem írhattam meg a tervezett hőskölteményt. Csak a fentieket. Mire gyalog felkaptat az ember, úgy kidöglik, hogy nincs ereje hőskölteményt írni. Neked (Neki, Nekünk), Tisztelt Ismeretlen! 9
