A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-22 / 51. szám

MAGYAR alkimisták „A Chymia és Alchýmia között nagy külömbség va­gyon. A Chymia az, mellyet az Oskolákban is közön­ségesen tanítanak, és a Patikáriusok is élnek vele. Ez, a testeknek tsak külső, amaz, ellenben, belső és gyökeres elválasztásokkal foglalatoskodik, mint p. o. a métallumokból és mineráléktoól kénesőt, kánkövet, sót valóságos fojó olajat, melly a vízben mint egy más olaj úgy úszkál, húznak ki." Ez a kitűnő meghatározás az egyetlen magyar nyelvű alkimista könyvből, A mostani Adeptusból származik, amely 1810-ben Bécsben jelent meg. Az „adeptus", a .beavatott" címe az olyan oranycsiná­­lót illette meg, akinek birtokában volt a „bölcsek köve", vagyis a szer, mellyel a „tökéletlen" fém arannyá és ezüstté alakítható. Báróczi, a testőrírók körének legjobb stilisztája, a fenti idézet írója több okból is rejtélyes férfiú volt. Rosszmájú kutatók azon tanakodnak: hogyan került egyáltalán Mária Terézia testőrzői, a váloga­totton szép, szálas ifjak közé ez a vézna, rút külsejű ember? S ha már ott volt, sót, az ezredességig vitte, amellett irodalmi sikereket is aratott, miért lett az alkímia rabja? Ez utóbbi kérdésre a korszak minden titkának tudója, Kazinczy Ferenc válaszolt Báróczi-életrajzá­­ban. „ . . . őt egy szerencsétlen megtévedés litera­­turánktól örökre elpártoltotá. Gyógyító kezek alatt lévén egykor s még ifjabb esztendeiben, orvosa vágyást gerjeszte lelkében azon, homályt szerető tudomány megtanulására, mely érceket nemesít, s tanítványainak azt ígéri, hogy háromszáz eszten­dőkre fogja kinyújtani életöknek napjait, sőt, ha halálok utón testök összeapríttatik s nem tudom, mely lében tartatik, éket újólag életbe hozza. Abban hagyó tebát a dicsőén futott pályát, s egészen ezen minden erőt összesorvasztó tanulságnak feküdt... Egy almányi nagyságú sárga réznél egyebet, mely felől azt állította, hogy az ólom volt, ő egyebet nem igen nyere adapteskedéseivel, ha tudniillik azt is nyere .. " Báróczi halála után néhány hónappal minden­esetre megjelent A mostani Adeptus, egy francia regény fordítósa, melyhez a „nemes testőrző" ter­jedelmes előszót írt az alkímia védelmében. Ebben kilenc pontba szedte az aranycsinálással szemben hangoztatott érveket, s egytől egyig megfelelt rájuk. Dr. Szatbmáry László Magyar alkémisták című, 1928-ban kiadott monográfiájában - mely cikkünk egyik forrása is volt — hetvennél több hazánkfiáról ír, akiket elkapott az oranycsináfás szenvedélye. Néhány nevezetes alkimistát — a XVI. századtól a múlt századig — mi is bemutatunk. Kolozsvári Cementes Jánost 1558-ban a nagy­bányai aranyverő és finomító felülvizsgálatával bíz­ták meg, tehát „szakember" volt. Fennmaradt a nap­lója, amelyben az ezüstkészítés receptje is olvas­ható: „ ... desztilláld meg az ecetet, az erős borból csináltat az üvegben, háromszor ved az háromszor desztillált ecetet, és ted egy üvegbe, hat librát (fontot) és egy libra mercuriust, azaz kénesőt (HgS), 1 libra rusikat fehért (AS2O3), 1 libra fehér borkövet, 1 libra közsót (NaCI), 1 libra salétromot (KNO3). Mind eztet ted porrá együtt es ez port vesd az felül mondott ecetben és az üveget kend be jól megcsinált agyaggoi és ásassék be nedves helyre a földben 4 hétig míglen teljességgel vize legyen ónnak útónná ved ky az földből és szereztessék a felül megmondott víz mintegy aludt tej és ted egy mázos fazékban avagy medencében és szárazd meg és vagyon teneked tekeletes Materiad és vés az por­ban 1 libra rézhoz kit purgáltak egy uncciót . .. A purgálása penig így lészen. Rp veres rezet és tedd eleven szénre és vess az rézre kénkövet és közsót keveset és mikor a kénkő az só megemésztett és vedd az fogot és ved ki az rezet és verd véko­nyan pléhé és az rútság lehűl rolla és lészen tené­­ked purgólt rezed, annak utána tedd az rezed az tegelben és mikor megolvadt volna az réz vés 1 libra rézhez 1 uncia port... és mikorra fatatnék megemészteni az az porban, hogy semmi nem lotatnék. Es vedd ki és öntsd egy földből csinált szomorlóba és leszen olyan ezüst a minemütt én te néked adtam." A régi magyar irodalom egyik legolvasmányosabb prózai emléke a nyughatatlan peregrinusnak, Szepsi Csombor Mártonnak Europica varietas című, 1620- ban megjelent útirajza. Szepsi Csombor 1616-tól 1618-ig a danckai (gdanski) gimnáziumban tanult. Nemrégiben előkerült egy — a fémekről szóló — latin nyelvű tudományos értekezése, melyet 1617-ben Donckóban adott ki. A rövid dolgozatban hitet tett az aranycsinálás mellett: „így mi magunk láttunk Firenzében az etruriai nagyfejedelem régiséggyűjteményében egy vasszö­get, melyet egy Tornhouser nevű német egyik felé­ben, tudniillik az alsóban arannyá változtatott, a másik, felső részét meghagyva vasnak ... És hogy ne keresgéljük hosszadalmason a példákat, itt Donckóban a szemünk előtt él az aranycsinálás tanúja, nagyságos és nemes Johannes de Lablanque kapitány úr, a természet- és hadtudományok szak­értője és a szent királyi felség udvarnoka. Ö vilá­gosan megmondta nekünk, hogy Lengyelországban nem egyszer, hanem négyszer látott a nemes és ki­tűnő férfi, Michael Sendgivoy úr, a szent királyi felség titkára által készített valódi és hamisítatlan aranyat..." Ami nagyságos és nemes Lablanque kapitány úr szavahihetőségét illeti, lelke rajta. Meg kell azon­ban állapítanunk, hogy érvelő buzgalmában Csom­bor Márton kissé szabadon kezelte a tényeket. Ö ugyanis nem járt Firenzében. Lippay György (1600-1666) hercegprímás is fog­lalkozott alkímiával. Mons Magnesiae című, kézirat­ban moradt művét I. Lipótnak ajánlotta. A beve­zetésben a jelképes Magnézia Hegyhez hívja a királyt, arra a helyre, ahol a filozófiai tűz, filozófiai víz, filozófiai levegő és filozófiai föld van, amelyek­ből az igaz tudós fakad, s minden felépíthető. Maga a mű az alkímiai ismeretek nagy tájékozottságra valló összefoglalása. Bercsényi Miklósnak, a kuruc generálisnak külön laboratóriuma volt, ahol 484 üveget és szelencét töltöttek meg a különböző tit­kos szerek. 1705-ben éppen Nyitrán táborozott, ami­kor Becsből átszökött hozzájuk egy vándor alkimista. Azzal dicsekedett, hogy hatalmában von a bölcsek köve, amellyel nemcsak arany csinálható, hanem a hadsereg élelmezése is megoldható. Bercsényi megunta a hencegését, és lecsukatta. Két napig rá se hederitettek. Az osztrák végül megelégelte a kop­lalást, s enni kért. Éppen erre várt a generális, □zent neki, hogy lakjék jól a bölcsek kövével. Csuzi Cseh János Ácson, majd Győrött volt pap és orvos. Weszprémi István, a magyar orvosok hír­neves életrajzírója jegyezte föl róla: „Igen szerette az alkémiát, s éjjel-nappal buzgón űzte, ha volt ró ideje, sőt baráti körben nem szégyenlette hangoz­tatni adeptus voltát." Meg is gazdagodott, de nem az alkímiából, hanem abból, hogy 1701-től egy - a sziámi ikrekhez hasonló — Szőnyben született, leánypórral járta Európát. Verset is költött a sze­rencsétlenekről, akiket mutogatott. A XVIII. században Pozsony valósággal alkimista város lett, annyi aranycsináló működött falai között. A nagy tudós, Bél Mátyás is itt kezdte tanulmá­nyozni, jegyzetelni az alkimista munkákat 1738-ban, Tanítója Wallaszkay János orvos volt, akinek Bél számos mondását, magyarázatát jegyezte föl: „A fé­mek javításában és átalakításában jól meg kell figyelni, hogy melyik fémből mi hiányzik a tökéle­tességhez, azt az egyik fémből ki kell venni és a javítandába belevinni." Ekkoriban fogott az aronycsinóláshoz Gömöry Dávid pozsonyi orvos, aki több latin nyelvű kéziratos munkát hagyott hátra. Szerinte a vitriolban talál­ható meg a bölcsek kövének alapanyaga: „Aki aranyat akar előállítani, ne keresse azt növényi vagy állati anyagokban, hanem ama testekben, amelyekből természetes utakon keletkezett az arany. A földben a tűz, a víz $ a föld található, a termé­szet ebből állítja elő a vitriolt, ha tehát okszerűen akarunk aranyat csinálni, akkor az utóbbi anyagból kell kiidulni." Virágkorát élte az alkímia a szabadkőműves és rózsakeresztes páholyokban. „Az erényes utazóhoz" című páholyt 1769-ben alapították Eperjesen, 1774-ben Selmecbányán nyílt meg „Az erényes emberbarát", 1781-ben Miskolcon „Az erényes világpolgárhoz“ elnevezésű páholy. Mindegyikben erőteljes kísérletezés folyt. Egy kisebb­fajta botrány 1782-ben alaposan megtépázta a sel­­msciek jó hírét. Egy korábban kelt rendelet — hogy a nemesfém-csempészésnek és az orgazdaságnak elejét vegyék — megtiltotta magánszemélyeknek a nemesfém tartalmú ércek beolvasztását. Fittyet hányt ennek Fősz János pékmester, aki különben a páholy tagja volt, s olkímiával foglalkozott. Valamelyik vetélytársa följelentette Bécsben, mire vizsgálat indult ellene, majd lecsukták, s műhelyét szétrombolták. Az „aranycsinálás" leple alatt ugyan­is a pékmester és társai lopott ércekből olvasztottak aranyat, amit túróba ágyazva csempésztek ki. Az eperjesi, majd a miskolci páholy egyik veze­tője volt a lelkes alkimista, gróf Török Lajos, Ka­zinczy apósa. A nagy író nem szenvedhette az aranycsinálókat, s ez nemcsak a már idézett Bóró­­czi-életrojzból derül ki, hanem - utóbb 23 kötetben kiadott — levelezéséből is, mely irodalomtörténeti becsén túl a korszak lenyűgöző pletykogyűjteménye. Évtizedekkel később, 1814-ben, egy Horváth Adóm­nak írott levelében mulatságos történetet elevenít föl apósáról és annak apjáról. Török József, Lajos apja, 1765-ban Bécsben súlyosan megbetegedett. Senki nem tudott segíteni rajta, csupán egy csoda­doktor, akit egy ismerőse, bizonyos báró Rehbach ajánlott. A gróf meggyógyult, s ekkor... de adjuk át a szót Kazinczynak: „Rehbach megsejté, hogy sok pénz van a háznál, Rehbach zavart képpel jő. Az Orvos elakadt. Fele­sége, két eladó leánya elzáratnak s háza banque­­routot teszen (tönkremegy) ha 3000 aranyat le nem fizet. Tud csinálni aranyat, de arra hosszú idő kell, s ez siető. Vegye-meg tőle T. az arcanumot (titkos szert). — Török belé esett a cselbe. Lajos fiát járatta éjjel Rehbacchal az Adepthez, mert maga nem merte próbálni M. Th. (Mária Terézia) miatt, s o gazember a Chymiát nem értő fiúval olly mercuriust (higanyt) főzete-ki, mellyben fel való olvasztva az arany. Lajos azt mondta Józsefnek (az atyjának), hogy már tudja a Mesterséget, s Rehbach a 3000 aranyat felkaparta, s soha többé a háznál nem lótatá magát." Ha mór a szélhámos-históriáknál tartunk, nem feledkezhetünk meg Erdélyi Dánielről (a kalandjai­ról szóló, Frankfurtban kiadott könyvecskén állítólag Voltaire is jól mulatott). A XVI—XVII. században Firenze volt az alkímia egyik világközpontja. Itt lépett színre hősünk, orvos­nak adva ki magát, egy „usifur" nevezetű, minden betegség ellen hatásos, ráadásul aranykészítésre is alkalmas csodaszerrel. Híre a Medici uralkodó, I. Cosimo (1537—1574) fülébe is eljutott. A nagy­herceg hivatta Erdélyit, aki olyan meggyőzően ecse­telte az usifur páratlan előnyeit, hogy a receptért nem kevesebb, mint 20 ezer aranydukátot kapott. Cosimo csak azt sajnálta, hogy a „doktornak” a kísérletek megkezdésekor valamilyen halaszthatatlan ügyben sürgősen Párizsba kellett utaznia. Erdélyi kései utódja, Pápaffy Mihály 1860-ban tűnt fel Londonban. Égy előkelő urakból, papokból, kereskedőkből egybegyűlt társaság előtt 10 font biz­­mutot ezüstté alakított át. Az elkápráztatott meg­jelentek nyomban részvénytársaságot alapítottak „Pápaffy, Barnett et Co.“ név alatt. Pápaffy 600 font előleget kapott, s ő lett az igazgató — szerény 12 font havi fizetéssel. Néhány nap múlva a társa­ság bankjánál fölvett 10 ezer fontot különböző be­rendezésekre, és ezzel nyomtalanul eltűnt. Minden valószínűség szerint ő vök az, aki 1877-ben Paróf néven Valparaisóban is hasonló módon követett el csalást. 1882-ben Peruban járt, ahol egy rézbánya­­társulatot ugratott be azzal, hogy rézércből ezüstöt tud előállítani. Mint kiderült, az ezüstöt az eljárás­hoz hosznált folyadékokban csempészte be. Befejezésül egy „komoly" emberről szólunk, a kül­földön élt leghíresebb magyar alkimistáról, Bónfy- Hunyadi Jánosról. Adatunk van rá, hogy 1633-bon a kitűnő londoni Gresham Collegiumban kísérlete­zett. Halála után ezt irta róla egy angol tudós: „Miután feltalálta, miként lehet az aranyat és ezüstöt kénesővé alakítani, tévesen azt képzelte, hogy minden fémet arannyá tud változtatni... Ámbár a világ kacag a füstön száradt mercurialis­­tán és társain, sokkal többet adós nekik, mint hin­né, meri amíg a bölcsek kövét keresték, amelyet sohase találtak meg, gyakran oly dolgokra bukkan­tok. amelyért érdemes volt fáradozni." 18

Next

/
Thumbnails
Contents