A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-22 / 51. szám

- Hogy hetvenedik születésnapom alkalmából miért van kiállításom a Kelet-szlovákiai Galériában? Azért, mert innen, erről a vidékről indultam el - mosolygott kérdésemen Július Nemeik nemzeti művész.

Lehetett volna jubileumi kiállítása Prágában, Bratislavában, az ország bármely városában, ő mégis Kassát (Košice) választotta, ezzel is igazolva, hooy nem szakadt el a tájtól s övéitől, pedig évekig élt Prágában; Bratislavábán pedig szinte már bennszülöttnek számít.

Az Eperjes (Prešov) melletti Lipníky- Sarišská Porubán született, egyszerű falusi házacskában. Szülei nehéz viszonyok között éltek, ő maga már gyermekkorában megismerte a nélkülözést, éhezést, alig volt néhány éves, mikor félárva lett, apja elesett az első világháborúban. Azelőtt sem volt bőség Nemčíkék házában, a családfő elvesztése után azonban tartósan beköltözött hozzájuk a nincstelenség. így aztán az özvegy édesanya három

félárva gyermekét is kénytelen volt munkába küldeni.

— Huzamos ideig mellém szegődött a nincstelenség, pedig két erős, dolgos kezem volt, sokáig mégsem boldogultam. A mai fiatalok nem is tudják, mennyi éheztünk, persze nemcsak mi, félárvák, hanem másók is, nagyon sokan.

Szeretett volna utazni, ismerkedni országokkal, városokkal, megtekinteni híres képtárak rejtett gyönyörűségeit, világhírű szobrászok alkotásait. De akkoriban csak azok indultak útnak az itteni falvakból, akiket a tengeren túlra űzött a nélkülözés: kanadai erdőkben, amerikai 'bányákban próbáltak szerencsét.

— Kőműves lettem, majd bognárnak tanultam ki — emlékezik a múltra. — De a mezőn is dolgoztunk, szántottunk, lóval, tehénnel, ökörrel, vetettünk kézzel, s azt is megtanultam, hogyan kell kapálni, aratni, hordani szemé nyékről, amelyeknek tanúja volt, amelyeket megélt. A háború borzalmai, a fasizmus szörnyűségei is helyet kaptak művészetében; minderről igaz szóval, megalkuvás nélkül számol be, a kimondott és a leírt szónál vádlóbban a művészet erejével. Föld - szagúak zsánerképei, élethűek a figurái. Fáradtan ül a székéren a kocsis, felemás pár lova elnyúzottan húzza a szekeret, ekét. Krumpliföldek című képén vékony sávokban húzódnak a parcellák, ahány sáv, annyi tulajdonos. Az előtérben még törpebirtokosok rakják a telt zsákokat, de a kép balszélén már jön a traktor, hogy összeszántsa a mezsgyéket.

— Láttam a mezőn dolgozókat, velük arattam, szántottam, tanúja voltam a mezsgyék felszóntásának, az új élet beköszöntésének. Amit láttam, tapasztaltam, azt igyekeztem megfesteni.

Nyughatatlonul matat a műteremben. Kezébe veszi a bognárfejszét. Megszokás? Keresgél a keretek között, válogatja a megfelelőt, szinte úgy, mint a kaszát vásárló paraszt. Türelemmel, megfontoltan. Hetven év tapasztalatával. Hetven év?

— El sem hiszem. Elszaladt az idő.. .

— Mi lesz ezután? — kérdem.

— Mi lenne? Abbahagyom. Dolgoztam már eleget.

Együtt nevetünk. A mester derűsebben. Bizakodó szemmel néz a világba. Mi az a hetven év? Dehogy hagykérrel a szénát, a krumplit. Ezek a fiatalkori élményeim ösztönöztek aztán, hogy számos képen megörökítsem az egykori paraszti életmódot, munkát. Igaz, jóval később, mert elég soká jutottam el a képzőművészeti főiskolára.

Ölünk a műteremben és nézzük a múlt emlékeit: öreg albumok, katalógusok, levelek, újságkivágások, fényképek között válogatunk. Egy eseményekben gazdag élet, hetven esztendő dokumentumai. Egy igaz ember, egy melegszívű művész emlékei, olyan emberé, aki kora ifjúságától kezdve .nyitott szemmel járt, a látottakat rögzítette, kiértékelte és művészi módon megelevenítve igaz és őszinte bizonyítékot szolgáltatott koráról, az elmúlt több mint fél évszázadról. Széleskörű érdeklődési köre, palettájának változatossága az élet bonyolult rétegezettségéről tanúskodik, művészi alkotásai szemléltetően szólnak azokról az eseja abba a festést! Ni, most is milyen remekmű került ki a keze alól.

— Munka nélkül még ma sem tudom eképzelni az életet. Még annyi mindent szeretnék megfesteni. ..

Művészetének legfőbb ihíetője a táj.

— Mindent elraktároztam emlékezetemben, amit valaha is láttam, csak vissza kell idézni, s meg tudom festeni az egykor látottakat. A kéz csak azt festi meg, amit az agy sugall - ralija.

Tájképek, portrék, zsánerképek. Táiak és emberék. Többnyire egyszerű a megfestett téma, talán azért is fogja meg úgy a nézőt. Parasztudvar, kerítés, házfal, szekér, lovait itató félgyűrt gatyájú legény, díszbe öltözött menyasszony.. . Mind-mind egy darabja a múltnak. Egyszerű, köznapi dolgok — művészi megjelenítésben. Egy cqyszerű, melegszívű művész vallomásai az életről.

MÉSZÁROS JÓZSEF

4