A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-01 / 48. szám
PIERRE ROY LAUGHLIN A NEGYEDIK ÁLDOZAT 6®# Nem volt más kiút, meg kellett gyilkolni három vörös hajút. E három holttesten keresztül jutok el a negyedikig, a feleségem haláláig. Yvonne, ó drágám, a te hajad is tűzvörös, s ugyanolyan halállal távozol az árnyékvilágból, mint három szerencsétlenül járt elődöd. Harisnyával fojtottam meg őket. A hekusok pedig beírhatják a nagykönyvbe, hogy „a bestiális gyilkos a negyedik áldozattal is végzett“. Jól számítottam. A rendőrség agytrösztje kiderítette, hogy a gyilkosságok elkövetője nem normális. A kriminológus, az orvos és a felügyelő estéről estére beszámolt nekem a televízió képernyője segítségével, hogy a nyomozás átmenetileg ugyan holtpontra jutott, de a hurok a gyilkos nyaka körül egyre szorul. Hekuslogika. — Mindenképpen világos — okoskodott a kriminológus —, hogy miért választotta a gyilkos a gyilkolásnak ezt a módját. Egy egyszerű gyilkossággal nem vonja magára a közvélemény figyelmét. A mi gyilkosunk pedig hiú. Azt,kívánja, hogy az egész ország róla meséljen. Eszményi. Jobban mennek a dolgok, mint gondoltam. Az ismeretlen gyilkos megkapta a hátára a pecsétet: szexuális őrült, mániákus. Senki sem gondolt arra, hogy a hekusok téves nyomot követnek. Tehát nyugodtan felkészülhettem a negyedik gyilkosságra. A szerdai napra esett a választás. Ilyenkor látogatja meg Yvonne az unokahúgát. Cherryl jól messzire lakott a város központjától. Vagy húsz percnyi távolságra, túl a „motorizációs“ világon. Yvonne rendszerint átvágott a homokos dűlőn. Ez a hely nagyon megfelel a célnak. Vénséges házak, minden csupa kóró és rom, ember arrafelé nem jár. Elbújok az egyik deszkabódé mögött s kezemben a harisnyával várok. Meg kellett tennem, értsék meg! Rettenetesen gyűlölöm a feleségemet! Mint minden áldott nap, azon a délutánon is öt órakor hazatelefonáltam a feleségemnek és megkérdeztem, ne hozzak-e neki valamit a városból. Egyébként hat körül érkeztem haza, legkésőbb hat tizenötkor. Ezúttal azonban elkanyarodtam a külváros felé. Ezt a utat előzőleg alaposan feltérképeztem. Hét óra körül Yvonne elhagyja a házunkat, pontosan hét óra tízkor. Hét előtt azonban még egy alkalommal felhívom és megmagyarázom neki, hogy „ma egy kicsit késve érkezem haza, szivi, mert közbejött valami“. Ugyanis meg kell tudnom, hogy időközben nem keresett-e valaki, mert a világnak, a város minden polgárának tudnia kell, hogy azon a végzetes napon is hat órakor érkeztem haza, mint rendesen. Az életnek varť egy rendje s ezen nem változtatunk, ne keltsünk ezáltal gyanút. A hekusok előtt tiszta maradok, mint a patyolat. Hatkor otthon voltam, s tessék most nekiugrasztani a vadászkutyákat a szexuális őrültnek, aki a vörös hajúakra specializálta magát. Igen nincs visszaút. A vidék elhagyatott, a sötét szinte megülte a környéket. A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. Az órámra néztem. 19.15! Két perccel később... igen, ez ő, megismertem a lépteit. A deszkabódé felé közeledett, a táskájának a gombján valami fény csillant. Még egy—két lépés es felismertem a világos kosztümjét, én vettem neki a születésnapjára. Még három lépés és Yvonne mellettem lesz. Most! Szó nélkül belezuhant a kóró közé. Nyakán a harisnyával. Röviddel később már otthon voltam és whiskyt ittam. A felügyelő úgy nézett rám, mint egy ázott veréb. — Magamba roskadva — jól játszottam a szerepet — hallgattam a fejtegetéseit. Ugyanis elmondta, hogy tulajdonképpen mi történt a feleségemmel. Az igazság mégis az, hogy rázott ám a fene. Magam előtt láttam a feleségem rémült tekintetét. Csak nem követtem el valami hibát? Minden nyomot eltüntettem? — Valamennyiünket mélyen megrázott az újabb tragédia — hallottam a felügyelő hangját. — Ez az emberbőrbe bújt vadállat a negyedik áldozatával is végzett. Mégis reméljük, mr. Stamm, hogy megbosszuljuk a felesége halálát. Igazán ne haragudjon, de... az a gyanúm, hogy sokat beszélek... Ez az esemény... Nem nagyon örülök ennek a megbízásnak, de az előírások szerint le kell vezetni a nyomozást. Jobb lett volna elküldeni egy egyenruhás rendőrt, aki hidegen és tárgyilagosan beszámol a halálról. Szó nélkül bólintottam. Igazat adtam neki. Mégis ijedten csak arra kellett gondolni, hogy valamivel felkelthettem a felügyelő gyanúját. Miért nem megy már el ? Miért sétál fel s alá a szobában, mint egy kehes póniló? Nem, nem, a felügyelő gondolatai másutt járhattak, hiszen alig nézett rám. Szegény ember! Most a kezét tördeli. Talán imádkozik? Vagy átkozza a balszerencséjét, mert ilyen nehéz feladattal' bízták meg? Elégedetten pontot tehettem az ügy végére. Most kell vigyázni, nehogy valamivel eláruljam határtalan örömömet. — Ne haragudjon — mondta a felügyelő selypesen —, késő van, de megtenne nekem egy szívességet? Jöjjön velem a rendőrségi halottasházba. Utána hazahozom a kocsimon. Ütközben feltennék néhány kérdést... Igazán ne nehezteljen rám emiatt... Ilyen csapás után nehéz beszélni, de azért... Segítsen! — Csak kérdezzen — mondtam kedvetlenül. — Nem látott véletlenül égy idegent a ház körül őgyelegni? Mostanában. .. a napokban... tegnap... vagy tegnapelőtt? Egy gyanús személyt? Valakit, aki csak úgy... mintegy véletlenül a ház és a kert körül sétált? — Nem... Sajnálom... Nem emlékszem. — A gyilkos minden bizonnyal a háztól kísérte a feleségét. A bűntett helyszínéig. Maga természetesen otthon tartózkodott, amikor a felesége elhagyta a házat? — Igen. Az ablakból láttam, hogy lelép a járdára és... Nehéz erről beszélni. Nem, nem szegődött senki a nyomába, nem láthattam. Ki tudja? Eltűnt a sarok mögött és... Egyedül ment. Abban a pillanatban egy lélek sem járt az utcán. — Igen, persze, természetesen... hogyne. Értem. Ez minden. — A felügyelő a kezét nyújtotta felém. — Még valami. Nem vett észre semmi különös változást a feleségén abban a pillanatban, amikor elhagyta a házát? — Nem. — A külseje...? Nem tűnt fel, hogy. .„? — Nem. — Semmit sem vett észre? Elkerülte a figyelmét? — Nem vettem észre semmit. — Éppen semmit? — Mit kellett volna észrevennem, felügyelő úr? — Hat akkor még egyszer meg kell mondania, hogy hány órakor érkezett haza. Ma! Igen... ma! Ma este! — Hat óra körül, mint mindig. A felügyelő hirtelen kihúzta magát. Most olyan volt, mint a vizsla. — Kövessen, mr. Stamm. Minderről még egyszer el kell beszélgetnünk, de a vizsgálóbíró előtt. Neki majd elmagyarázza, hogy miért nem vette észre azt, amit észre kellett volna vennie. A maga felesége ugyanis ma este nem volt vörös! Hirtelenszőkére festett nőt fojtott meg, uram. A táskájában ugyanis a JUANITA szalon számláját találtuk. Délután a maga felesége befestette a haját. Azt mondta a szalon személyzetének, hogy a vörös haj vonzza a gyilkoslt,. de maga ezt a csekélységet nem vette észre. Ideges? Én is az lennék a maga helyében... 22
