A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-24 / 47. szám
rúsóga. Az a bizonyos „semmiből indulás" a háborút és felszabadulást követően tulajdonképpen az önállóságunk nulifoka volt, s nem azért, mintha valóban a semmiből indultunk volna, hanem azért, mert a szlovákiai magyar irodalom folytonosságának (ismert) megszakadása az akkor induló írónemzedéket az „egyetemes magyar irodalomhoz" való visszakozásra késztette. Forbáth Imre és Mihályi Ödön számára már a cseh poétistók és Kassák, s közvetítésükkel Whitmann, Apollinaire és Werfel is hagyomány. Az ötvenes évek elején indulók számára a hagyomány megint az „egyetemes magyar irodalom": Bábi számára egyfajta „proletkultizált" Ady, Dénes, Gyurcsó, Ozsvatd számára pedig a népiek, elsősorban Erdélyi József, Illyés Gyula és Sinka István. Egy nemzetiségi irodalom „szuverén léte" (Balia kifejezése) lehetőségként már abban a pillanatban adott, amikor a nemzetiségi irodalom hordozója, a nemzetiség a nemzet testéről leszakadva egy más állam területén kezd életet, de a szuverén lét realizálódása csak akkor kezdődik, amikor a nemzetiség tudata fokozatosan a megváltozott alaphoz alakul, s a tudatformák egyikének, az irodalomnak a fellendüléséhez megvannak a társadalmi-gazdasági feltételek is. S ami legalább ennyire fontos: a realizálódáshoz az irodalom nyitottságának olyan mértékben kell fokozódnia, hagy a nemzeti hagyományok elveszítsék behatároló jellegüket, így alakult ki Ausztria területén a német nyelvű, de szuverén létű osztrák irodalom, Amerika területén az angol nyelvű, de ugyancsak szuverén létű amerikai irodalom, s folytathatnám a sort a német, francia és olasz nyelvű svájci irodalommal, s a spanyol nyelvű latin-amerikai irodalmakkal is. Ezeknek az önállósodási folyamatoknak valós létét kétségbevonni botorság lenne, de legalább olyan botorság azt állítani is, hogy aki egy nemzetiség önálló voltát tagadja, az a nemzetiség létét tagadja. (Varga Erzsébet állít hasonlót, mikor azt állítja, hogy „Tagadni a szlovákiai magyar irodalom önálló voltát végső soron annyit jelent, mint tagadni a szlovákiai magyar valóságot, a szlovákiai magyarság létét..." Hét, 1979 (41. sz.). A nemzetiségi lét kezdetétől a nemzetiségi irodalom önállósodásáig igen hosszú az út, s nyilvánvaló, hogy például a spanyolul író chilei Pablo Neruda még közelebb áll a spanyol irodalomhoz, mint mondjuk az angolul író amerikai Hemingway az angol írásbeliséghez, és az is nyilvánvaló, hogy a Magyarország határain túli magyar irodalmak közül éppen a szlovákiai magyar irodalom áll legközelebb az egyetemes magyar irodalomhoz. De én ennek a közelségnek nem örülnék olyan nagyon. Mert valószínűleg a sok újrakezdés, a kényszerű vissza-visszatérések a törzshöz — okozták, hogy a szlovákiai magyar irodalom^ hatvanéves fennállása ellenére sem adott még az egyetemes magyar irodalomnak Bartalis Jánoshoz, Dsida Jenőhöz vagy Tamási Áronhoz fogható nagyságot. S ha adni akar, törekvése nem akkor lesz eredményes, ha az „egyetemeshez" való visszatérés szükségességét hirdeti, hanem akkor, ha — ha gyomáoyait megtartva — a világnyitottságot tartja vezérelvének. Vitatkozni mindenről lehet, de nem mindenről érdemes. Koncsol László iskolai olvasómozgalmat javasló cikkét sem azért közöltük lapunk idei 10. számában, hogy vitát indítsunk róla (ezt jeleztük volna!), hanem azért, mert a javaslattal, a javasolt mozgalommal egyetértünk és azt a lap lehetőségeihez mérten támogatjuk. Egy alaposan átgondolt, okos érvekkel alátámasztott javaslatot, sőt a javaslat nyomán már megindult mozgalmat nem lehet olyan közhellyel elintézni, mint azt Sági Tóth Tibor tette, kinyilatkoztatván, hogy „A KÖNYV - MINDENKIÉ!" (Hét, 18. szám) A legtöbb közhely valami igazságot is tartalmaz — erről azonban még ez sem mondható el, hiszen dehogyis mindenkié a könyv. A könyv azé, aki megveszi és elolvassa! Ezért hát nem vitatkozunk tovább, ám szívesen veszünk minden olyan javaslatot, amely hozzájárul a mozgalom kibontakoztatásához, „A szociális biztonság, az általános anyagi jólét, amely felé tartunk, csak forma, mely céljaink, a tartalom, a minőség — a tudás, a szellem és az adekvát erkölcs — nélkül nem boldogít. Tartalommal a lét anyagi formáját csak a szellemi kultúra töltheti meg, s csak a kettő lehető legtökéletesebb harmóniája teheti boldoggá az embert. Szocialista emberekké csak egy magas színvonalú, mindenkire ténylegesen kiterjedő és folyamatosan tovább épülő műveltség tehet egy népet, legyen az nemzet vagy nemzetiség" - írta Koncsol László. E mélyen marxista szellemű alaptétel igazsága, úgy érezzük, vitathatatlan. Ezért örülünk annak, hogy mór van egy iskola - a Bratislavai Duna utcai magyar tannyelvű általános ahol a mozgalmat sikerrel beindították. Hogy csinálták?- Az iskola igazgatósága megtárgyalta, majd a szülői munkaközösség plenáris ülése elé terjesztette a javaslatot — tájékoztat Janda Iván igazgató - s mivel a szülők többsége is helyeselte, iskolánk vállalkozott rá, hogy a mozgalom kísérleti terepe és gyakorlati gazdája lesz. Az iskola vezetősége és nevelő testületé természetes kötelességének tekinti a mozgalom támogatását, a tanácsadást s a gyermekek irányítását a könyvek megválasztásában, érdeklődésük fönntartásában. Noha a mozgalom elindításáért, megszervezéséért elsősorban a magyarszakos pedagógusokat és az osztályfőnököket tettük felelőssé, a munka nem csak az ő ügyük, hiszen a műveltség egésze is közös ügy. Az „Egy hónap - egy könyv" mozgalom keretében a legfrissebb szakkiadványok is megvásárolhatók: történelmi és földrajzi sorozatok, legújabb növény-Többségük szereti a könyvet és állattani, csillagászattani, fizikai és matematikai, a pszichológiai stb. kiadványok - miközben a fő hangsúly mindenekelőtt a szépirodalmon van. Eszményünk a jövő olyan embere, aki bárhol, bármilyen munkát végez majd, jól megalapozott házi könyvtára révén az emberi ismeretek minden területére be tud tekinteni. Korai lenne még arról beszélni, hogy a mozgalom elérte célját, hogy országos eredmények születtek, hiszen még csak néhány hónapja indult, s ezenkívül nem rövidlejáratú egyszeri kampányról van szó. Ám Janda Iván igazgató szerint már ilyen rövid idő után is érezhető a változás, a tanulók látókörének a tágulása. Épp ezért kéresse! fordul a többi iskola pedagógusaihoz: kövessék kezdeményezésüket, indítsák el ők is az „Egy hónap - sgy könyv" mozgalmat! Megéri! Még a múlt iskolaév végén jártam a Duna utcai iskolában s ott részt vettem a 5. (azaz ma már 6.) osztályban egy magyar órán. Ha addig kétségeim lettek volna a mozgalom helyességét illetően (nem voltak!) azott látottak és hallottak akkor is meggyőztek volna, hogy szükség van erre a mozgalomra. A kisdiákok boldogan mutogatták egymásnak és a tanító néninek (K. Nagy Katalin osztályfőnöknek) a májusban megvásárolt könyveket. De ami ennél még fontosabb, egymással versenyezve, szinte lázas lelkesedéssel mondták el szépen és szabatosan könyvük tartalmát. Mint hajdani tanító és „gyakorló" apa, azt hiszem, nem tévedtem, amikor arra a következtetésre jutottam, hogy ezek a gyerekek (de legalábbis túlnyomó többségük) őszintén megszerették a könyvet, az olvasást. Ezt a szeretetet persze még táplálni és ápolni kell - további, jól választott könyvekkel. A gyerekek az olvasónaplóba beírják az elolvasott könyv rövid tartalmát. Az ember azt hihetné, ez a külön-feladat megterheli a gyerekeket. Csakhogy épp az ellenkezője az igaz. Amióta az olvasómozgalom megindult, a gyermekek előmenetele szinte minden tantárgyból javult.- Előfordult már — mondjW mosolyogva az osztályfőnök -, hogy valamelyik gyerek otthon felejtette a házi feladatát: a magyar fogalmazást. Az igazat megvallva, először nem hittem neki, azt gondoltam, nem írta meg, s most „át akar ejteni". A gyerek, látva, hogy kételkedem, fejből felmondta a fogalmazványát. Kereken, szabatosan, egyetlen megakadás nélkül. Meggyőződésem, hogy már ez is az olvasómozgalom eredménye. ZS. NAGY LAJOS Foto: Gyökeres György és arch. EGY HÓNAP - EGY KŰNYV „Iskolánk a mozgalom kísérleti tere pe lesz" (Janda Iván igazgató) Egy lelkes olvasó 15