A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-11-03 / 44. szám
tető rendeletig) a kézműves ipar egyetlen privilegizált szervezeti formája volt. Magukna.k a céheknek a működését, jogait, kötelességeit, a bennük tevékenykedő iparosok életét az írásba foglalt céhszabályzatok, más néven céhlevelek szabályozták. A céhszabályzatak rendelkezéseiből, „artikulusaiból", melyek persze céhenként és koronként bizonyos változatosságot mutattak. kihámozható és leírható egy céh működésének teljes rendje. Eszerint a céhek legáltalánosabb célja az volt, hogy az ipari tevékenység körében az iparból élő mesterek tisztességes megélhetéshez jussanak. Másrészt arra törekedtek, hogy a település hetipiacát monopolizálják, ezzel a verseny szellemét kizárják. Ugyanakkor szakszerű már a fejlődés kerékkötőivé váltak, míg végül az 1872-ben törvénycikk értelmében végleg megszűnt működésük. A csallóközi városokban már a középkorban 1 megalakultak az első céhek. A céhalakulás időpontjának mindenkori bizonyítéka természetesen a céhszabályzat királyi, esetleg földesúri jóváhagyásának éve, ez viszont nem jelenti azt, hogy ez előtt az időpont előtt nem létezett maga a céhszervezet; sőt gyakoribb eset volt, hogy a már működő céhek kaptak céhszabályzatot. Ha most itt az alábbiakban fölsoroljuk a csallóközi városok céheinek alakulási sorrendjét, az nem azt jelenti, hogy korábban nem létezhetett a már említett céh, vagy a fölsoroltakon tesznek említést), míg Somorján ez a fejlődés nem áll meg. A kézműves ipar rendkívül hosszú céhes korszakából (a 14. századtól a 19. század második feléig) nagyon sok tárgyi emlék maradt az utókorra. Ezek közül legismertebb az ún. céhláda, mely általában díszes kiállítású volt és megkülönböztetett tisztelettel kezelték, hisz a céh anyagi és erkölcsi összetartozásának jelképe volt. A céh minden jelentősebb eseménye a kinyitott céhláda előtt zajlott le (az inas felszabadítása, mesterré avatás stb.). Benne tartották a céh pecsétjét, pénzét, értéktárgyait és a fontos iratokat. Az iratok közül a céhszabályzatokat A CÉHES IPAR EMLÉKEI A mai ipari termelés előzménye a feudalizmus korabeli kézműves ipar volt. A gazdasági fejlődés egy bizonyos fokán megjelent a mezőgazdasági termeléstől független ipari tevékenység, mely maga után vonta a városi települések kialakulását. A középkori városlakók jelentős hányadát képviselték a kézműves iparból élő mesterek. A városiasodás nálunk tömegméretűvé az Anjou-királyok (Károly Róbert, Nagy Lajos) idején vált. Közismert, hogy a középkori kétféle várostípus — mely kezdetben, különösen itt a Csallóközben, csak a jogállásban különbözött egymástól — a királyi városok éppúgy, mint a mezővárosok a primitív falutelepülésekből alakultak ki. Mindkét várostípus megtalálható volt a Csallóközben: királyi város volt Somorja (városi kiváltságait Zsigmond királytól kapta 1405-ben), mezővárossá fejlődött munkát írtak elő, a mesterség titkait áthagyományozták. A céhek tagjai a mesterek és a legények voltak, akiknek számát meghatározták. Az inast a mester 10—12 éves korban fogadta fel, a tanulóidő 3—8 évig tartott. A felszabaduláskor szabaduló-levelet kapott, ekkor legény vagy segéd lett. Ha a legény mesterré akart válni, ami együtt járt önálló műhely nyitásának lehetőségével, akkor két feltételnek kellett eleget tennie: vándorlással, más céhek mestereinél való munkával tökéletesítenie tudását, majd visszatérve a céh mestereinek jelenlétében „remeket tenni“, azaz elkészíteni valamilyen szakmájába vágó tárgyat. A különböző céhek előírták a vándorlóévek számát, és azt is, hogy mit kell remekbe készíteni. Ezen kívül az újdonsült mesternek „mesterebédet“ kellett adnia, és meghatározott összeget befizetnie a Csizmadia céhremekek. Hogy mennyire éltek a céhes szokások azok megszűnte után, bizonyítja az, hogy a somorjai csizmadia ifjúság még 1924-ben is megemlékezett a remek elkészítésének félévszázados évfordulójáról a középkor folyamán Csütörtök, Nagymegyer, Püspöki, Szerdahely. Kézművesek természetesen falusias településeken is éltek, de a fejlődő munkamegosztás következtében csak a mezővárosokban, de különösen a királyi városokban jutottak olyan helyzetbe, hogy megélhetésüket csaknem kizárólag ipari tevékenységükből tudták biztosítani. Általános adatokból következtethető, hogy már a 15. században a városok lakosságának kb. ötödrésze volt iparos. (A családnevek utalnak erre elsősorban, melyek ekkor még valóban az illető személy foglalkozását jelzik: Szíjártó, Varga, Szabó stb.) A kifejezetten iparral foglalkozó mesterek, főleg a királyi városokban, de szinte egyidőberj a mezővárosokban is már az Anjouk korától kezdődően szakmánként érdekvédelmi csoportokba, az ún. céhszervezetekbe tömörültek. A céh az egész középkorban és az újkorban (egészen az 1872-es megszűncéhlódába. A céh élén az évenként választott céhmester, vagy atyamester állott. A kontárokat, vagyis a céh keretébe nem tartozó iparosokat üldözték, működésüket, így áruik eladását lehetetlenné tették. Ott, ahol a középkorban afakult céhek tovább éltek, az újkorban jelentős változáson mentek keresztül. A céhek megszaporodásának idején (a 17. és 18. században) többféle típus is kialakult: megmaradtak a helyi jellegű céhek, de kialakultak országos céhek is, voltak vegyes céhek (többféle, rendszerint rokon szakma iparosait egyesítették), több város azonos szakmabeli iparosai egyesültek egy céhben. A céhek szervezeti és termelő tevékenységét az újkorban több uralkodó próbálta szabályozni (III. Károly, Mária Terézia, II, József), míg végül 1813-ban általános, minden céhre egyaránt vonatkozó céhszabályzatot dolgoztak ki. A meginduló gyáripar idején a céhek A CSALLÓKÖZBEN A cégérként is használt csallóközi molnárkerekek kívül más céhek nem léteztek, hisz a céhszabályzatok (bár féltve őrzött kincsei voltak a céheknek) az idők folyamán nagyon sok esetben elvesztek, megsemmisültek. A rendelkezésünkre álló adatokból bizonyítható, hogy az első középkori céh a szabók céhe volt, mely 1469-ben alakult Csütörtök mezővárosban. Ugyanitt alakult még ebben a században a cserzővargák (német nyelvű szabályzattal 1493-ból) és a barchetkészítők (1498), céhe. Középkori céhnek számít még az 1492-ben alakult szerdahelyi varga céh. A XVI. században alakultak a későbbiek folyamán rendkívüli jelentőségre szert tett somorjai céhek (1539-ben a fazekasok, 1559-ben a szűcsök, és 1569-ben a szíjártók, csiszárok és ácsok vegyes céhe, melyben szerdahelyi illetőségű mesterek is dolgoztak). Ebben a században jött létre még a püspöki varga céh (1563 körül) és a csütörtöki lakatos-szíjártó-kovácsbognár-ács vegyes céh (1598-ban). A 17. századbon a kézműves ipar extenzívvé válása idején rendkívüli' módon megszaporodott a céhes testületek száma a csallóközi városokban. Csak Somorján ebben az időben 13 céhben 50—60 mester dolgozott (ez megközelítően ugyanennyi iparos műhelyt is jelentett), s ha ehhez még hozzáveszünk átlagosan 3-4 legényt és inast, a kézművesek száma így, a nem túl népes város lakosságának jelentős hányadát tette ki. A mezővárosokban, különösen Szerdahelyen és Csütörtökön is megszaporodik ekkor a céhek száma, ám sokkol kevesebb mester dolgozik az itt létesült testületekben. A 18. században a mezővárosokban a kézműves ipar nagy mértékben visszaesik (Csütörtökben egy 1715-ből származó összeírásban már csak 11 mesterről A szerdahelyi csizmadia céh céhládája 1796-ból őrizték féltve (nagyon sok csallóközi céh céhszabályzata fennmaradt), de nagyon sok felszabadító- és mesterlevél is található múzeumi gyűjteményekben. A céhes emlékek közül említést érdemelnek még a különféle céhjelvények (pl. cégérként használt díszes molnárkerekek ismertek a Csallóközből), a céhremekek, a céhlakomákon használt céhkancsók, és az úrnapi körmenetben hordozott céhzásilót. Nagyon sok helyütt a céheknek indulóik is voltak. Külön csallóközi érdekességnek számít a csallóközi juhászok céhes testületé, akiknek céhszabályait 1717-ben III. Károly hagyta jóvá. A juhász céh központja Somorja volt, ahol a céh ládáját is őrizték. KOVÁCS LÁSZLÓ A fényképeket a Csallóközi Múzeum kiállításán látható céhes emlékekről Andrejkovics Pál készítette.
