A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-27 / 43. szám
eléri a 250 cm-t is. A halak közt ő a király. Közeli rokonát, a törpeharcsát is megtámadja. Igaz, az utóbbi mindöszsze 30—40 cm hosszú és csak egy-két kilogramm súlyú. Húsa jó ízű, azonkívül ez az eredetileg külföldi törpe faj nagyon szapora, szívós és úgyszólván minden vízben megél, ezért a századfordulón nálunk is igyekeztek meghonosítani. Ma már csak elvétve találkozni vele, mert csak a tiszta, szennyezetten és vízinövényekkel, benőtt vízben ól meg. A víz alatti növények közt meghúzódó halak és rovarok dús táplálékot kínálnak a búbos vöcsöknek. De itt keresi táplálékát a fehérnyakú vöcsök is. Ha halászni indulnak a vizek mélyére, nagy a riadalom odalent a halak között. A déli órákra, mikor a nyári nap melegen tűz a tó színére, a szárnyasok visszavonulnak hűs búvóhelyükre, a nád és káka rengetegébe. A beszűrődő napot magányos sügérek élvezik, kis tisztásokon pirosszárnyú keszegek békésen lebegnek, és hivalkodóan mutogatják színes köntösüket a naphalak. Ritkaságszámba menő testnagyságuk tanúsítja háborítatlan nyugalmukat. Gyönyörű látványt nyújt a látogatónak a nyár elején virágba boruló fehér tavirózsák és a valamivel később virágzó sárga vízitökök erdeje. A vízi világ növényeit valamikor nemcsak takarmányként használták, de főve az ember is fogyasztotta. Az itt honos súlyom lisztesbelű terméséből puliszkát főztek, kenyeret sütöttek. A népnyelv vízigesztenyének nevezte ennek a vízinövénynek emberi táplálkozásra is alkalmas termését. A kiveszőfélben levő növény a szubtrópusi vizeken buján nőtt — ma védelemre szorul a rezervátumban. Mire a súlyom meghozza zöldszínű tüskés termését, már megfogyatkozik a víz a sáslevelek tövén. Ősszel a megnevezhetetlen nyugtalanság gyülekezésére készteti a madarakat. Ilyenkor lármás élet folyik a vízparton. Apró rendek és népes táborok verődnek a tavon. A tó menti nyárfaligetekben kócsagok fehérlenek és bakcsók várnak útra készen. Azután egy kora őszi napon megkezdődik a költözködés a Csallóköz vadvizeiről idegen, messzi tájakra. Megállás, pihenés nélkül étien, szomjan kell tengereken átrepülniük a madaraknak. Ahhoz, hogy a hosszú repülést kibírják, indulás előtt kétszer őlyan kövérre kell hízniuk, mint amennyi a testsúlyuk általában. A vándormadarak nagy titkát, hogy hogyan tudják megtalálni célpontjukat, senki sem ismeri. Még azok a madarak is pontosan odatalálnak, amelyek ezen a nyáron születtek, és nem ismerhetik ezt az utat. Zárt rendekben vagy laza kolóniákban vándorolnak éjjel és nappali, vonulnak derűs délelőttökön, egymást szorongatják viharos éjszakákon és szárnyalnak dérfagyos reggeleken. Odalenn a földön színruhát vált a természet. Ősz kóborol már a vizek partján. Hódpatkány riasztja fel a sereghajtó kései vadlúdcsapatokat, s ezek sietve vonulnak a többiek után. Itt hagyják a 'szürkésbarna, patkánynagyságú emlőst, amely télire szintén viszszavonul partba vájt odújába. Barna ősz borul a tájra. Sárgult nádcsévék sokasága ágaskodva várja a téli aratást, amikor a vadászgazda bőven kaszálhat, hogy megtöltse a mezei vad számára előkészített etetőket. Régen a nádvágós és feldolgozás az itt élők egyik fontos kereseti forrása volt. Ahogy az idősebb emberek visszaemlékeznek, holdanként több száz kévét is vágtak a tavon, nádtolóval és a sarlószerű kézi „gyalázkával." Ma már Csicsón és környékén alig található egy-két nádazómester. Ez az ősi foglalkozás a népi építészetünket követő nyaralóházak szaporodásával lassan-lassan visszatér. Mindaz, amivel itt találkozik a látogató, természetbarát vagy turista, az eredeti csallóközi természet, melyben hajdani környezetét véli fetfedezni. NAGY GÉZA Jozef Huber felvétele Vajon hány olyan része van temiészetvilágunknak, ahol még kristálytiszta a folyók, patakok és tavak vize, ahol a környezetszennyezés ártalmaitól érintetlenül éli ősi életét a természet? Számok felsorakoztatása nélkül is bizonyos, hogy ma már sajnos nem sok ilyen helyet találhat az ember. E ritka kivételek közé tartozik a Csallóköz egyik különleges rezervátuma, a Csicsó (Cíčov) község mellett elterülő Lion-tó - eredeti nevén a „Szakajtós". Keletkezése, mint azt eredeti neve is mutatja, a szakít szóból származik; 1899-ben a zabolátlan, olykor kíméletlen Duna- mint annyiszor már s legutóbb még 1965-ben is — átszakította a védőgátat, rémületbe ejtve az embereket, pusztított, rabolt, falvakat söpört el. Az 1899-es gátszakadás helyén alakult ki a mai holtág, gazdag állat- és növényvilággal az utókor számára. A szocialista állam óvja, védi legértékesebb természeti szépségeinket az ember erőszakos beavatkozásától a mai s a későbbi nemzedékek számára. Igyekszik megmenteni a pusztulástól a természeti értékeket — a tavak, folyók, patakok növény- és állatvilágát, mivel a mezőgazdaság kemizálása és a nagyüzemek által kibocsátott szennyvíz egyre jobban veszélyeztetik a természet biológiai egyensúlyát. A Szlovák Nemzeti Tanács oktatási és kulturális szakosztálya 1964-ben tájvédelmi körzetté nyilvánította a Duna osicsói holtágát. Védelem alatt áll tehát az itteni vadvizek állat- és növényvilága. A védelem 36 ha vízfelületre, s az ezt övező 48 ha erdőre, nádasra és rétekre terjed ki. A kora tavasszal a mocsaras, zsombékos nádasok felől fúvó szél mindig itt találja a barnafejű dankasirályt, a félénk feketególyát, az óvatos vörösgémet s a Csallóköz megennyi más ritka, értékes madárfaját. Több mint 130 madárfaj él itt vagy pihen meg átvonulás közben. Rengeteg köztük a víziszárnyas, mint például a nagy kárókatona, a szárcsa, a vízityúk, a búbos és a feketenyakú vöcsök. Ragadozó madaraink legértékesebb képviselője a réti sas. Sajnálatos, hogy az utóbbi években egyre ritkább látogatója a Duna holtágát övező réteknek. E legnagyobb ragadozómadarunk, melynek fészkelőhelye nem messze van a tájvédelmi körzethez, bőven talál táplálékot a tó környékén. A nagy vízfelület elegendő táplálékot biztosít itt a vízityúkoknak, a nagy csapatokban itt tanyázó szárcsáknak, vadkacsáknak, tőkésrécéknek. Költés után, nyár elején nyüzsgő élét folyik a vízen, a nád és a sás rengetegében. A szülőktől védve óvatosan előbújnak a fiókák. A nádasban kisebb csoportokban növő fűzekre, nyárfákra és bokrokra szövi, építi nagy ügyességgel fészkét az apró termetű nádi cinege. Fészke, amelyen olykor két kivezető nyílás is található, a nyárfavirág bolyhából készül, átszőve állati szőrszálakkal és vékony száraz fűszálakkal. A víz felszíne alatt is élénk az élét. A csíkbogár ragadozó s igen falánk lárvája két hónapot tölt a víz alatt, ekkor valamely parti lyukban bebábozódik s erős állkapcsával folyton zsákmány után kutat. A csíkbogár árvája minden gyengébb életet fenyeget. Az erősebb gyengébb testvérére is ráles. A kifejlett, domború testű bogár növényekkel táplálkozik, de a dögöt sem veti meg. A tó fenekén, ahol nyugalom honol, lassan mozgó tavikagylók sötét kis árkokat vájnak. A sekélyebb, melegebb vizekben vízibolhák hemzsegnek, békapeték szőlőfürt alakú sokasága lebeg a vízben. Itt tanyázik a tarajosgőte lárvája, mely még kopoltyúval lélegzik. (A kifejlett tarajos gőte már tüdővel lélegzik.) A békanyál, a hínár és tavirózsa gyökerei között találnak leshelyre a rideg tekintetű harcsák. Hosszúságuk itt AU0NT0 Csallóközi tájvédelmi körzet 4
