A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-20 / 42. szám
BALASSI SAUNT SZÜLETÉSÉNEK 425. ÉVFORDULÓJÁRA A zólyomi var belső kapuboltozatának falában, mint óriási, köbe faragott mézeskalács-formák, úgy sorakoznak az emberalakú bemélyedések. Jobbról is, balról is tizenegy. A hajdanvolt időkben ide álltak be a vár vendégeinek köszöntésére felsorakoztatott díszörség tagjai. Szobornak, de inkább falfestménynek nézhette őket az érkező. Díszes ruházatba bújtatott testük beleolvadt a köbe. Rég volt. Ma már csak kihűlt helyük tátong az évszázados kövekben, melyek a gazdag Itáliából fogadott kőfaragók keze nyomán lettek olyanok, mint az egykori diszörök testének lenyomatai. A mai kapuör üvegkalickában ül, egyedül van és konfekciós öltönyt visel. Gondolom nyugdíjas, akit az érkezők előre köszöntenek. Testalkata már korántsem daliás és igencsak belefáradna, ha a nagy turistajárásban minden érkező köszöntését elfogadná. Tréfálni volna kedvem és azt mondani: Balassi Bálint urat keresem. Mert valóban őt keresem, csakhát néhány évszázadot megkéstem, bizony. Így legfeljebb a szobra felöl érdeklődhetek. De a vármúzeum személyzete közül senki sem tudja, miféle szoborról bészélek. Pedig az én tudomásom szerint volt itt egy szobor. Nem is olyan régen, még a hatvanas évek elején, amikor restaurálták Zólyom várát. Mert miért is ne lett volna, hiszen Balassi Bálint ebben a várban született, s e jeles eseménynek ezen az Őszön van □ négyszázhuszonötödik évfordulója. 1554. október 20-án, Balassi János dúsgazdag főrend, és Sulyok Anna elsöszülött gyermekeként, Zólyom várának falai között látta meg a napvilágot Balassi Bálint, a XVI. század legnagyobb magyar költője, a tulajdonképpeni első magyar lírai költő, aki korának reneszánsz énekköltészetét magasan felülmúlva vált irodalmunk egyik legnagyobb alakjává. Balassi szobra a vár újjáépítése során elkallódott. A vármúzeum dolgozói készségesen próbálnak nyomravezetni, de nyom nem akad. Kár, hogy Balassi emlékét még csak egy emléktábla sem jelöli. Ennyi igazán megilletné a költőt. Az idegenvezető meséli, hogy milyen nagy náluk a turistajárás. A turisták napjában sokszor kérdezősködnek Balassi felől, ö ilyenkor mindig elmondja mindazt, amit a költőröl tud. Gyakran megesik, hogy a hallgatóságból valaki pontosítja az adatokat, mert bizony van mit pontosítani. A kényelmetlen feladat szinte elkerülhetetlen, s így magam sem tudom megállni, hogy a költő születésének több mint háromszáz esztendővel későbbre tolt dátumát ne korrigáljam. Balassi Bálintot tízesztendős korától Bornemisza Péter, a család házi lelkésze és familiárisa, prédikátor és szuperintendens nevelte, aki Heltai Gáspár mellett korának legnagyobb prózaírója volt. Az évszázadok során Balassi tankönyve is fennmaradt s a gyermek kezeirását is megőrizte. Egy latin közmondást irt e könyvbe: „Gutta cavat lapidem, non vi, séd sepe calendo." Magyarul: a csepegő víz kivójja a követ, nem erejénél, de állandóságánál fogva. Az enciklopédikus jellegű tankönyv sok fontos ismeretet gyűjt egybe a világról és annak dolgairól, egyebek között a magyarokról is sok mindent elmond, és többek között megállapítja: „Csodálatos, hogy bár a magyarok a bort és a fűszereket jobban fogyasztják, mint más emberek, ifjúságuk mégis erkölcsös, tiszta, és kéjhölgyek nélkül él." Balassi e mondatot aláhúzta, és a szigorú erkölcsű Bornemisza IJpter megjegyzést kanyarintott a lap szélére. Napjainkban pedig e kor és e két nagyság kiváló ismerője, Nemeskürty István teszi ezzel kapcsolatban az alábbi megjegyzést: „Balassi Bálint életvitele e büszke megállapítás eleven cáfolata volt..." Másutt: „Szerelmi kapcsolata maradandóbban határozta meg a magyar kultúrát, mint az összes országgyűlések ebben az évszázadban ..." Végles (Vigľaš), Divény (Divín) és Kékkő (Modrý Kameň) — közel esnek Zólyomhoz (Zvolen). A sokat emlegetett „hamar lóval" fél nap alatt bejárhatta a költö az egy-egy vár közti távolságot. Es bizony sokszor bejárta, mert apai örökségének mindegyik vár a része volt. Csakhogy a rokoni fondorlatok, a birtokjogi perek eljátszották a költö kezéről ezt az örökséget. Visszaszerzésüket saját természete jócskán megnehezítette. A bécsi udvar és a török hódítók kettős szorításában meglehetősen összebonyolódtak a birtokviszonyok, s a nem kevésbé bonyolult történelmi helyzetben a korántsem birkatermészetű Balassi Bálint helyzete is megnehezült, így férfikorának mezsgyéjét valójában már elszegényedetten lépte át. Nem lehet vitás, hogy jószágainak elvesztése és a visszaszerzésükre tett számos kísérlet erősen, meghatározta életét, amely ha másképpen alakul, akkor számos Balassi-verssel és levelezésének legnagyobb részével szegényebb lenne az utókor. A már akkor több száz esztendeje álló Divény várát éppen a költö születésének éveiben építették át olyan védelmi erősségé, amelyet az 1559-es országgyűlés döntésével láncszemként besorolt a végvárak közé. Balassi Bálint gyakran megfordult a falai között, majd védte is, ostromolta is ezeket a falakat, nemkülönben a falak közt élő dámák némelyikét. Életének egyik fontos eseménye volt, hogy nem sokkal halála előtt sikerült visszafoglalnia a töröktől Divény és Kékkő várát, melyhez gyerekkorának nem kevés emléke fűzte, s melynek falai között a török nyelvét is megtanulta. Barátja es famulusa, az ugyancsak költő Rimay János pedig néhány évtizeddel túlélte mesterét, ebben a várban halt meg. Divény ma már csak rom. Magas ormaihoz egy olyan eldugott, keskeny ösvény vezet, hogy azt kísérő nélkül meg sem leli az idegen. A vár alatt oly békés hétköznapjait élő mai Divin lakosai közül aligha hallotta valaki a költő nevét. Am aki tudja, hogy ki volt Balassi Bálint, az fenn, a váromladék kövei között bujkáló hangulatokból sok mindent megsejthet Balassi Bálint életéröl és koráról. Nemkülönben Véglesen, ahol a vár romjai még sokkal maradandóbban őrzik a vár korabeli formáját. Mentő, konzerváló kéz régen nem érintette ezeket a köveket, de rendkívül nagy és erős végvár volt, így napjainkig is nagyon sok megmaradt belőle. Alagsora, földszintje és első emeletének jelentős része, szépséges udvara, hatalmas termei még megmenthetők lennének. Balassi itt is harcolt, de persze annál többet udvarolt, levelezett és tivornyázott. Mert nagy tivornyák voltak ám hajdan Végles falai között. A rossz nyelvek szerint még a csatáknál is nagyobbak, hangosabbak. Balassi mégsem érte be ennyivel. Életrajzának fontos része, hogy az ide nem messze fekvő Hodrusbányán fura kalandba keveredett a helyi mészáros özvegyével, melynek következményeiről levelezésében oly sok szó esik. Kékkő vára annál többet változott Balassi kora óta. Ma is lakott, levéltár van benne. S mert változott, átépült az idők során, igy kevesebb emléket ébreszt Balassi korából. Az említett színhelyek körzetébe tartozik a Banská Bystricával már összeépült egykori Zólyomradvány, amely jóval a költő kora után vált fontos színhelyévé a Balassi-irodalomnak. 1874. augusztus 21-ig Balassi Bálint szerelmes verseinek legszebbjeiről semmit sem tudott az irodalomtörténet, addig, míg e fontos napon a zólyomradványi Radvánszky-bárók kastélyában Deák Farkas meg nem találta az úgynevezett Radvánszky-kódexet, melynek lapjain közel ZÓLYOM (ZVOLEN) VARA háromszáz esztendeig rejtekezett a magyar szerelmi líra felbecsülhetetlen értékű öröksége, és fényes kezdetének dokumentuma; ennek egyetlen „szépséghibája", hogy nem a költö Balassi Bálint, hanem a tanítvány, Rimay János kézírásával, az ő másolatában maradt fenn. A Radvánszkyak egykori kastélya ma is éppségben áll, falai között levéltári anyagokat őriznek, s a Radvánszky család egykori gazdag könyvtárának jelentős része is itt van. A látogató elkerülhetetlenül felteszi magának a kérdést: vajon melyik két kötet között rejtekezhettek oly sokáig Balassi Bálint szerelmes énekei? Balassi Bálint nyomainak mai keresője sokat utazhatna Szlovákiában. Mert maga a költő is sokat utazott, többnyire jó „hamar lovain". Harci és KESZELI FERENC
