A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-20 / 42. szám
A Külkereskedelmi Minisztérium, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottsága, valamint az Incheba Külkereskedelmi Vállalat hetedízben szervezte meg az idén a bratislavai Kultúrparkban a sportcikkek nemzetközi kiállítását, amelyre a jövő évi moszkvai olimpia, az 1980-as hazai spartakiád és a nemzetközi gyermekév nyomta rá a bélyegét. Láthattunk itt olyan sportszerújdonságokat, amelyekkel az élsportolók az olimpiára készülnek fel, propagálták a kiállítók a spartakiádot és naponta rendeztek a gyermekek számára szórakoztató előadásokat. Aminek azonban legjobban örültünk, az az, hogy feltűntek az Intersport '79-en olyan sportcikkek is, amelyek valóban a tömeges testedzést mozdítják elő. Sokat hangoztatják ugyanis, hogy mindenki sportoljon, ehhez azonban nem mindig biztosítanak kedvező feltételt. A sportpályák például zsúfoltak, a magánember nemigen edzhet ott, s a sportszerek árait is többnyire az egyesületek és nem az átlagos dolgozó pénztárcájához szabják. Ezért ér-Idén egyetlen vállalat képviselte a magyarorszagi kiállítókat tékesek az olyan kezdeményezések, mint amilyenekkel a žilinai Slovsport lepte meg a kiállítás nézőit. A vállalat kiállította egyebek között az úszás oktatását elősegítő kél olyan termékét, amelyet egyik üzemvezetője, Karol Hodinda tervezett. Az egyik újdonság egy 5X3, a másik egy 3X2 méteres hordozható úszómedence, mindkettő kiválóan alkalmas arra, hogy már óvodáskorban megszerettessük gyermekeinkkel a vizet. Annál is inkább, mert a kisebbik medence mindössze 2900, a nagyobbik 3600 koronába kerül. Bármelyik lakóház vagy óvoda udvarán felállítható, tehát igen praktikus. Nem csoda, hogy az Intersport '79 egyik aranyérmével tüntették ki. A Szovjetunió kiállítási csarnokán a mintegy 100 üzemet, illetve vállalatot képviselő Glavsportprem, Rasportrem, a Könnyűipari Minisztérium és a Faiparfeldolgozó Minisztérium nevében Gennagyij N. Litovhenko kalauzolt végig, megmutatva azt a mintegy 200 fajta sportszert, amelyeknek többségét a jövő évi olimpián használják majd a versenyzők. Egy legmodernebb vívóöltözék használatát a Nemzetközi Vívó Szövetség is jóváhagyta; ezekből az öltözékekből egy-egy ajándékpéldónyt kaptak az olimpián részt vévő országok vívói. A moszkvai Glavsportprem által kiállított termékek közül kettőt aranyéremmel jutalmazott a kiállítás nemzetközi zsűrije. A kubai Batos vállalat plasztik kajakokat, fa tornaszereket, súlyemelő szereket és sportcipőket állított ki. Egyik baseball-ütőjükért aranyérmet vihettek haza a kubaiak. Magyarországot az idén csak a budapesti HÁFÉM kisipari termelőszövetkezet képviselte. Kerti és tz a „nyolcas" volt a kiállítás sztárja Kubai öröm: aranyérmet nyertek kempingbútorokat állítottak ki. Ezek azonban olyan színes és harmonikus egységet alkottak, hogy még az is gyönyörködött a sok színes holmiban, aki talán sohasem vásárol ilyesmit. És mégis más magyar terméket tüntettek ki Intersport-aranyéremmel: egy könnyűfémből készült, igen nagy súlyt elbíró autótető-csomagtartót. Amint dr. Kampis Györgyné, a magyar kiállítás vezetője elmondotta, üzletkötés is történt, a Prior vállalat vásárolt nagyobb tétel kempingcikket áruházai számára. A lengyel Polsport például 18 termelő vállalatot képviselt, amelyek labdákat, turistafelszereléseket, sí-sportszereket, tenfszütőket, tornaszereket és sportruházati cikkeket küldtek az Intersport '79-re. A kiállítás vezetője, Zdzislaw Pawlowski elmondotta, hogy izomerősítő gyakorlatok végzésére alkalmas olyan tornaszereket is gyártanak, amelyek az űrhajósok edzéseit szolgálják. Különlegesen impregnált háromszemélyes kempingsátrukért aranyérmet kaptak. Ugyancsak nagy szakmai és közönségsikere volt a román Temnoforestexport külkereskedelmi vállalat által kiállított síléceknek, a gyermekek és a felnőttek részére készült jégkorongütőknek, teniszütőknek, pinpong- és sakkasztaloknak, vitorláshajóknak és ami mindenkinek a legjobban tetszett, a vízibicikliknek. Varga István mérnök, a román kiállítás vezetője elmondotta, hogy náluk a mi pénzünkre átszámítva már 150 koronáért kitűnő teniszütőt lehet kapni. Képviselve voltak a speciálisan vízi sportszereket gyártó vállalatok is. Sok nézőt vonzott például a prágai Technokov vállalat gyönyörű nyolcpárevezős hajója; ez a vállalat gyárt egyedül versenycsónakokat Csehszlovákiában, s az elmúlt három évben mindig nyert valamely készítményéért egy-egy aranyérmet az Intersport kiállításon. Az idén a világszínvonalon gyártott termékeiért kapott aranyérmet a Technokov. Az utazási irodák is részt vettek a kiállításon: a csehszlovák Čedok mellett a szovjet Intourist, a lengyel Orbis, az NDK Utazási Irodája és mások, mind megannyi nagyszerű propagációval járulva hozzá a turistaforgalom népszerűsítéséhez. Megkértem Miroslav Dérer mérnököt, az Intersport '79 igazgatóját, hogy az utolsó napon foglalja össze a kiállítás tapasztalatait.- Meg kell állapítanom, hogy az idei Intersport mind a hat korábbi rendezvénynél sikeresebb volt. Mintegy 8000 négyzetméter területen több mint 100 kiállító mutatta be termékeit, és a szocialista országok mellett több tőkésállam termelői is képviseltették magukat. Több millió rubel értékű üzletkötés is történt, s nyugodtan kijelenthetem, hogy a kiállítás mennyiségi és minőségi színvonalát tekintve évről évre fejlődő tendenciát mutat. Legközelebb csak 1981-ben rendezhetjük meg újra, a jövő évi moszkvai olimpia és a hazai spartakiád idején ugyanis nem lenne célszerű egy ilyen rendezvény. NEUMANN JÁNOS (Zolczer László felvételei) 4