A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-13 / 41. szám

, vett, fegyvert kaptam, beosztottak fogolykísérőnek, majd rendes századba kerültem, de nem maradtam ott sem sokáig. Koptom hadifogoly-igazolványt, azzal munkát vállalhattam bárhol. Dolgoztom is, legtovább egy bőrgyárban, hogy legyen pénzem hazajönni. Mert nekem minden igyekezetem a hazajövetelre irányult. Végül Moszkván keresztül elindítottak haza; Leningrádbon hajóztunk be. Akkor tudtam meg, hogy mi történt idehaza; azt, hogy a falu végén levő vastábla szövege már érvénytelen. így volt. Szűkén elbeszélve.

— Idehaza mihez kezdett?

— Mihez kezdhettem volna? Napszámba jártam, részt arattam itt a Szőke-majorban, a mai Botka-pusztán. Megalakítottuk a kommunista párt helyi szervezetét is amikor hazajöttem; huszonegyben, abban az esztendőben, omikor megnősültem. Csókás Ferenc, Vaskó Imre, Csuport János. Én lettem az elnök. De idehaza nem ment jól a dolgunk, aratni is csak egy éven vettek fel, hát elszegődtem kommenciós

. cselédnek Virtre, de a cselédséget nem tudtam elviselni. Beálltam dinnyésnek. Hogy otthon mi lett o pártszervezettel, nem tudom. Rengeteget dolgoztam, mert semmink se volt. Még a béka is csinál magának lukat, hogy legyen hol laknia. Nekem is meg kellett valahogy alapoznom a magam s a családom életét Négy évig voltam dinnyés a virti Farkasnál.

A dinnyekertészet jól jövedelmezett. Kerekes Ferenc a négyévi keresetből vett tíz hold földet. Mert a föld után is ügy kapaszkodott mint hadifogsága idején a hazajövetel minden lehetőségéhez. Kellett neki a föld. De kinek nem kellett abban az időben? A föld — állandó munkát, életet jelentett. Biztonságot, 1938 után azonban a tíz hold földet elvették tőle és kiosztották a „vitézeknek".

— Mi más tehettem? Eladtam a lovakat, szarvasjószágot, gazdasági fölszerelést és felmentem Budapestre dolgozni. Kocsmát vettem. Három évig ment is az üzlet, de három év után

közé egykor az esztergomi érsekség birtokai ékelődtek; továbbá a Láng-, a Szarvasi- s a Botka puszta. Negyvenöt és negyvennyolc között ezek a földek partizánbirtokok lettek!. (Csak „parsztarnak" mondták, így. rövidítve a partizánske statkyt.) Ebben az időben apóm dohányosnak szegődött erre a birtokra, magom is ott napszómoskodtom, törtem a dohányt, vágtam a magrépát. Jól emlékszem a szövetkezetek megalakítására, bár nem sokat : értettem belőle. Nálunk 'hamarabb, Karván később egyesültek g gazdák. De 1950-ben már Karván is megalakult az egységes földművesszövetkezet. A kárvái „parsztar" pedig állami gazdasággá lett. Nehéz évek voltak ezek. A karvai szövetkezet tönkre is ment. 1952-ben alakították meg ismét. Ennek a másodszor alakult szövetkezetnek az elnökévé okkor Kerekes Ferencet választották.

— Kezdetben, ez az igazság' — emlékezik Feri bácsi —, én nagyon haragudtam a szövetkezetre. Azt gondoltam, nem elvenni, odaadni kell a földet a szegényembereknek. Az is nagy baj volt, hogy amikor megválasztottak elnöknek, egy tönkrement gazdaságot vettem ót, 1 millió 600 ezer koronás hiánnyal. Hogy miért vállaltom el okkor ezt a mimikát, arra nehezen tudnék pontos választ adni. Talán ilyen válasz nincs is. De nem is hiszem, hogy fontos volna. A fontos az volt, vagy lett, hogy oz egész falu együtt volt a szövetkezetben; 78 tag, körülbelül 540 j hektár földdel.

Ezt így egymás mellé sorolni itt és most már nem nehéz. Csakhogy én magam is jól ismerem azt a földet, amelyet akkor ennek a szövetkezetnek művelnie kellett, amelyen meg kellett termelni a tagság kenyerét, s a szövetkezetre kirótt beszolgáltatás) „kontingentet”. A Duna-melléki talajok egyik része homok, amelyen, ha két hétig nem esik eső, besül a gabonaszem; a másik része nehéz, mély, mocsaras talaj, amely úgy őrzi a vizet, akár a szivacs. Móra, hogy megépült — vagy

— Az emberekkel — ismétli —, velük j volt a legtöbb baj, mert nem becsülték a közöst, loptok. Mikor megválasztottak elnöknek, megmondtam, hogy itt csak becsületes munkával lehet megkeresni a kenyeret és sehogy másként

Kerekes Ferenc 1952-től 1956-ig volt j a karvai szövetkezet elnöke. Ez alatt az idő alatt bebizonyosodott, hogy „becsületes munkával" is meg lehet keresni a kenyeret. A szövetkezet gazdaságilag megerősödött 1955-ben már 33 korona volt a munkaegység értéke, s az éwégi zárszámadáskor 16 korona jutalékot fizettek ki a tagoknak munkaegységként. Négy év munka, négy év eredményei bebizonyították, hogy : Kerekes Ferenc jó vezető, jó gazdája a közösnek. Az akkori párkányi járásban persze nem ment ez minden szövetkezetben így. Ezért azokot a vezetőket, akik jó szervezőknek bizonyultak, áthelyezték a gyengébb szövetkezetekbe — segíteni. Ekkor kezdődött Feri bácsi vándorlóso szövetkezetről szövetkezetre. Vagy szövetkezetét alakítani, vagy o meglevőt egy kicsit rendbehozni. Következett tehát Karva utón Kéménd.

— Itt nálunk utánam Finta Nándort választották elnökké, aki korábban az állattenyésztés vezetője volt. Nekem 1956 elején a járás utasítására Kéméndre kellett mennem.

Kéménden három évet töltött. 1958-ban már a párkányi szövetkezet élére állítják, mondván, ott kell a segítség; a kéméndiek már elboldogulnak... A párkányi szövetkezetét 1961- ben az állami gazdasághoz csatolták. Kerekes Ferencet pedig ezzel egyidőben Kiskeszire küldték, ahol két évig — 1963-ig, nyugdíjba vonulásáig — állt a szövetkezét élén.

Nappalok, éjszakák, hetek, hónapok, kemény, embert próbáló évek. Még ilyen távolról is érezni a súlyukat. Ahogy Feri bácsi ezeket oz éveket felidézi, elkomorodik, néz maga elé az asztalra. Talán azokra az éjszakákra, hajnalokra gondol, amikor kopogtattak az ablakon, s beszóltak: „Gyere. Kekiderült, hogy jog nélkül mérek. Ekkor fűszerkereskedést nyitottam, mert arra koptom engedélyt. Negyvenegyben bevonultattok, de a frontra nem vittek ki. Az én korosztályomat 1944-ben leszerelték. Budapesten később mindenünk odalett.

Tűz a szemembe a nap, alattam a i tegnapi mondatok úsznak, felettük láthatatlan madór vijjog; talán ölyv, talán héja. Vagy csak egy-egy szó csattan vissza a messzeségből: „Hazajöttünk .... hazajöttünk ...”

Egy éve lassan már, hogy ezeket az öregeket hallgatom. Soha egy közülük nem mondta, hogy: „mentem” — őket mindig „vitték". Leginkább katonának, háborúba vagy csendőrségre, börtönbe. De haza jöttek; haza nem küldték őket A karvai Kerekes Ferenc is hazajött, két lányával együtt, amikor oz oroszok „belőtték Pestet" ...

— Mikor elfoglaltak bennünket az oroszok — így mondja —, policájt lettem itthon, mivel jól tudok oroszul. A falu dolgát intéztük. Egy fiatal orosz kapitánnyal. Volt dolgunk elég. De aztán minden másként fordult, nem arra s úgy, ahogy vártuk. Megkaptam én is a „fehér lapot”. Magyarországra akartak áttelepíteni, de végül nem jutott rá idő. Három öcsémet azonban átvitték. Ketten Szőnyben élnek, egy Budapesten. A minap voltak itthon . . .

Közelebbi, ismerősebb időkhöz érünk, gyerekkorom tájaira. Karva szülőfalummal szomszédos község. A két folu

húszéves munkával — a csatomahólózat, részben megváltoztak a termelési feltételek. De egy kiadósobb zápor után még ma sem ojánlatos a nagyérhát felé eső dűlőkre rámenni traktorral, mert helyenként tengelyig süllyed o nehéz jármű o Durva egykori árterének iszapos tolójába. Az ötvenes évek elején-közepén pedig még komiszabb volt a helyzet. És mindezt a természet olyon furcsán rendezte-rakta össze, hogy szinte minden darabka földnek más az összetétele. Van, hogy a dülőút egyik oldalán mór a könnyebb szél is felkavarja a fekete homokot, míg az út másik fele már nádas-ingoványos föld, amely „lerántja az ember lábáról a csizmát". Ilyen 540 hektáron kellett termelni, gazdálkodni, eredményeket felmutatni.

— Az emberekkel volt a legtöbb baj — mondja Feri bácsi.

Neki. tudom, a föld szent vök. A földdel baj nem lehet, ha van. S akkor már volt. Nem sok, de ahhoz, hogy legyen munka, reménység — elég.

GÁL SÁNDOR

rekes elvtárs, baj von...” És ilyenkor ment, szó nélkül, s végezte a magára vállaltakat. Pedig kezdetben nem tetszett neki ez az egész „szövetkezetesítési hercehurca". De akinek — ahogy tegnap mondta — a „kenyér mellett a könyv a második kenyér”, hamar rá keltett jönnie, hogy melyik a leg járhatóbb út.

— Ahogy valamikor haragudtam a szövetkezetre, később úgy megszerettem. Olyan lett, mint a magamé. Még fizetés nélkül is csináltam volna. Mert nagyon szerettem a földet.

— Elégedett?

— Az vagyok, hogyne lennék?!

— Kapott-e voloha valamilyen kitüntetést?

— Nem, soha.

— Mi volt a legszebb az életében?

— Ügy volt az élettel, hogy amikor egy kicsit feljebb kerültem, mindig lepöcköftek. Vagyis legszebb nincs. Mert mindig csak kezdtem, mindig, mindenhol.

Ezt hoztam magammal ide a Duna partjára; ezt a „mindig csak kezdtem, i mindig, mindenhol”-t Kerekes Ferenc ! havonta 955 korona nyugdíjat kap. A veranda falán láttam egy bekeretezett oklevelet, amelyet az ötvenes évek elején kapott. Azért, mert a járásban elsőként fejezték be az aratást. Kerekes ! Ferenc most 84 éves. Az előbb, omikor elbúcsúztam tőle, megkérdeztem, I hogyan telnek a napjai.

— Jól — mondta —, megvagyok.

Beköszöntött az ősz. Az aratás után folyik a többi mezőgazdasági termék betakarítása, az őszi tolajópolós, szántás és vetés, amivel megteremtjük a jövő évi termés előfeltételeit Mindez különös varázst ad az őszi hónapoknak. Persze a betakarítás és a többi őszi mezőgazdasági munka mellett egy pillonatra sem szobád megfeledkeznünk arról, hogy jól felkészüljünk a mezőgazdasági gépek megfelelő ápolására és téli elhelyezésére, ögyelve orra, hogy egyetlen gép, pótkocsi, eke. tárcsa vagy borona se marodjon a szabod ég alatt, kitéve az időjárás káros befolyásának. Mert ha megfelelőképpen gondozzuk o mezőgazdasági gépeket, gondoskodunk jó elhelyezésükről, ezzel növekedik az élettartamuk, kevesebb alkatrészre tesz szükség, nem érezzük annyira az alkatrészhiányt, amely minden évben ismétlődő probléma, és különösen akkor válik okúttó, amikor a gépeknek mór csatasorban kell állniuk az új kenyérért való harcban. Szükséges erről beszélni, még most időben szólni a kérdésről, mert a tömegtájékoztatási eszközök, a sajtó, a rádió és a televízió minden évben kritikus cikkeiben, riportjaiban nem egy helyen tár fel olyon jelenséget, hogy traktorok, pótkocsik, tárcsák és egyéb munkaeszközök maradnak kinn a mezőn, fedél nélkül, gazdátlanul, nemtörődömségből vagy talán egyszerűen csak kényelemszeretetből. Pedig közös vagyon ez. amit a szövetkezeti togsóg fizetett meg és gépgyáraink őzért gyártották, hogy szolgálják az embert, hogy segítségükkel többet, jobban és olcsóbban termeljünk magunk és az egész társadalom számára. Ennek a mezőgazdasági technikának ma már döntő jelentősége van a mezőgazdasági termelés emelésében, az emberi munka könnyebbé tételében. Ezért jobb sorsot érdemelnek annál, mintsem hogy kint hagyjuk őket a mezőn, kitéve az iáőjórás szeszélyeinek, kóros befolyásának.

Igen, most kell beszélni erről, mert később mór o legjobb szándékú bíráló cikk vogy riport sem tud a dolgokon változtatni, legfeljebb csak megállapíthatja, hogy íme, megint pótolhatatlan mulasztás történt a szövetkezeti és nemzeti vagyon kezelésében. Ezért a feladót az, hogy minden efsz már most biztosítson megfelelő épületet a mezőgazdasági gépek- téli elhelyezéséhez, olyanokat, amelyek maximális védelmet biztosítanak oz időjárás viszontagságaival szemben és ezen felül ohhoz is lehetőséget nyújtanok, hogy a mezőgazdasági gépek javításához azonnal hozzá lehessen látni az őszi mezőgazdasági munkák befejeztével. A takarékosság ma minden területen korparancs. Ehhez a törekvéshez lehet és kell a meglevő mezőgazdasági gépek védelmével és helyes kezelésével is hozzájárulni. Törekedjünk arra, hogy o tömegtájékoztatási eszközök ez évben kevesebb képet vagy riportot közöljenek orról, hogy valahol nem elég felelősségteljesen kezelik a mezőgazdasági gépek védelmének kérdését.

3