A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-06 / 40. szám
kicsit nevetségesen hot Curd Jürgens ebben a kezeslábasnak tűnő jelmezben, de fel kellett vennie, ha már elvállalta a főszerepet a Miért lopják az ürlakók salátánkat? cimü filmben. Hans Jürgen Pohland rendező szerint a film jócskán nevetséges lesz. Elhihetjük neki! lan Tough skót komikus feleségével, Jeanettel együtt lép fel. Mutatványainak csúcspontja a „Beszélgetés a bőrönddel" cimü szám, amelynek bemutatása után a bőröndből elöbújik felesége, akinek minden hajlékonysága ellenére sincs könnyű dolga. Bréma Babenhausen nevű külvárosa lakóinak nyugalmát és csendjét alaposan megbolygatta a házaik közelében épített új autóút. Egy tudományos kutatóintézethez fordultak tanácsért, s a szakemberek javaslatára betonelemekből két méter magas kerítéseket építettek. A különleges cement felhasználásával készült geometriai elemek nagymértékben elnyelik a zajt. Ezen a képen pedig Firenze központja látható, a híres gótikus székesegyházzal, amelynek építésén számos világhírű művész dolgozott. Franciaországban bestsellernek bizonyult egy önéletrajz. A kitörés című könyv szerzője leírja, milyen úton jutott a lejtőre, a prostituáltak közé, s hogyan sikerült kitörnie kétségbeejtő helyzetéből. A könyvből film készült: a szerzőt Mademoiselle Coluche, művésznevén Miou-Miou személyesíti meg. Képünkön A kitörés egyik jelenete, előtérben a fehér kabátos Miou-Miou, mögötte a barátnőjét alakitó Maria Schneider áll. KULCS HELVETT KÁRTYA Egy jobb képességű szállodatolvaj nem lopja el a kiszemelt szoba kulcsát, hanem szabályosan beköltözik, és azonnal másolatot készít a kulcsról. Később azután már tetszés szerint besétálhat a szobába, hogy az új lakóktól elemelje a legértékesebb holmikat. Egy norvég találmány ezt a trükköt akadályozza meg. A szállodai szobák ajtaját nem kulcs, hanem kódolt kártya nyitja. Minden vendég számára új kombinációjú lyukkártyát készítenek, és a zárat erre a kódjelre állítják be. Allan Seifert wichitai (USA) hétalvó, aki a leghangosabb ébresztőóra mellett is vígan alszik - s elkésik munkahelyéről. Jót akarva magának, meghallgatott egy tanácsot, s vagy 200 madárnak hajlékot nyújtó madárház-telepet épített háza elé. Amióta a házikók benépesültek, hajnalhasadtával madárcsicsergésre ébred, nincs szüksége ébresztőórára. Vcjkoi Miklós EGYSZERŰ TŰRTÉNET Ez a fiú is ugyanúgy csinálja, mint az a kis japcsi. Csakhogy ő négy téglával, míg a japán, ha jól emlékszem, héttel. Igen. Szó, ami szó, nagyon elijedtem, hogy az a vékonyka japán a tenyere élével egyszeri suhintással ennyi téglát összetör. Mesteri munka, mondtam az asszonyomnak, de a homlokomon gyöngyözött a verejték: tudja, nagy verekedő voltam, ültem is miatta. Az öreg Soós megmondhatja, hogy elintéztem a fiát. De ne mondja, hogy én küldtem, mert azonnal begorombul. A fia csontjai a földben, én meg, amint látja itt a földön, és ami a legfontosabb: nagyszerű színben vagyok, kitűnő formában. Ez a téglaügy, hogy láttam azt a japánt, sokáig furdalta az oldalamat. Kimentem a szérűbe, és elkezdtem én is ezt a tenyeres bolondságot. Három téglával próbálkoztam, dehát eredménytelenül. Napokig igyekeztem, de csak nem tudtam rájönni a nyitjára: ma sem tudom, hogy hogyan csinálják. Egy napon, ahogyan így bolondozok a szérű alatt, betoppan ez a fiú és azt mondja: — Rosszul csinálja azt Sursch úr . .. így még egy pálcikát sem lehet kettétörni . .. Aztán ott a szemem láttára négy téglát intézett el egyetlen répással. Pedig a bal kezével kellett ütnie, merthogy a jobb már évek óta nyomorék. Négy téglát, uram . . . Nem mondhatnám. hogy izompacsirta ez a fiú, nem. Magának való teremtés. Tíz éves lehe-STIGMÁK SUTÁN, BECSAPOTTAN Észre sem vették és sűrű-tusfekete éj öntött el mindent. A lány riadt fel előbb. Félt a sötétben. ..Miért nem volt jó otthoni? Minek kellett ide jönni!? Hogy jutunk most hazai?" Sistergő sziszegéssel, vádlón korholta a fiút. Aztán önmagát szidta hisztériásán. A fiú csak huzavonák után tudta őt kicsalogatni a tisztásra. Hetek óta oda járt, nap-nap után, ha csak tehette. Hitte: a lánynak is tetszeni fog. ő is megszereti. Borzongva félt a lány a sötétben. A fiú gondolataiba süllyedte elvétette az utat. Eltévedtek az éjszakában .. . Kétségbeesetten igyekezett megnyugtatni a lányt. Eredménytelenül. Aztán megpillantotta a jánoskákat. — Heuréka I — próbált bohóckodón mosolyt erőltetni arcára. — Heuréka! Majd ők kivezetnek az erdőből! — Hogy van még kedved bohóckodni!? — tört ki a lány nyersen, felháborodással. A fiú nem adta fel. Lehajolt a fűbe . . . — Mit vacakolsz még ezzel is, gyere már, ne húzd az időt! Nem elég. hogy elaludtál és ránksötétedett!? A fiú nem válaszolt, tovább kucorgóit a fűben. — Nem hallod!? Most mit vacakolsz itt éjjel, te őrült— tört ki a láný toporzékolva. „összegyűjtöm őket, lámpásnak" — akarta mondani a fiú, mert még mindig nem adta fel . . . Aztán csak állt, arcára kövült némasággal. Nem látta a lányt, csak lépteinek zaját hallotta, ahogy futott valamerre, és görcsös szipogásba csukló hangját elhalón. Hoszszú percekig állt ott a fiú sután, félbetört mozdulattal, kajlán. Aztán elindult a lány után, megkeresni őt, bár tudta: úgysem akadhat már nyomára, soha. A TANÁRNŐ Először azt hitte téved . .. Takarítani hívta őt, aztán valamilyen könyvet kerestek. Már nem emlékszik, hogy mit. ..Ott nézd meg. az alsó polcon . .." Letérdelt, úgy kereste. tett, a fogainál fogva fölhúzta magát a ruhaszárító kötélre, és eltörte a nyakát. meg kitörte a fogait. Tudja: néha elkapatja magát. Akkor aztán ilyeneket csinál. Forró nyár volt éppen, és ez a fiú egész nyáron begipszelt nyakkal járt-kelt. Egyszer meg azzal jött át, hogy szüksége van a körfűrészemre. A kisebb lapot akartam odaadni, merthogy a nagyobb olyan életlen volt, mint a tuskó. De ő csak a nagyobbért neszezett: talán nem hitt nekem, és arra gondolt. Hogy be akarom csapni. Vidd hát. . ., gondoltam, ne terjeszd a rossz híremet... De alighogy elment, már jöttek is értem, hogy a Józsi gyereknek belemart a fűrész a kezébe. Odaszaporáztam, hát látom, a fiú az aprított fa alól szedegeti össze az ujjait. — No, ezt megcsináltad, cimbora ... — mondtam. Fura fintor jelent meg az arcán. — Visszanő — mondta. Ilyen ez a fiú. Azok az ujjak tényleg visszanőttek, dehát az már csak olyan, mint a halottnak a csók. Miután a szülei elmentek a földbe, összeállt egy hét évvel idősebb nővel. Akkor évekre elmaradozott a házunktól. Nem mondom, takaros asszony az, csak hát nagyon sok az a hét esztendő, én mondom . . . Négy vagy öt évig voltak együtt, amikor egy helyrevaló tizenhat körüli kislányt kerített. Sötét és hosszú hajú, kicsit sápatag lánykát. A vén sárkánynak kitelt az ideje, gondoltam, de nem így történt. Fura dolog, ez a gyerek nem küldte el azt a másikat. Aztán szépen összemelegedtek. Néha átjönnek hármasban, iszogatunk. Tudja: nékem nincsen gyerekem, aztán így a fiamnak tudom ezt a Józsit. Van, hogy áthozzák a csöppségeket is: mindkét asszonynak van két-két gyereke. Fura dolog, nemigaz? ... Ö aztán mögéje lépett, mintha néhány polccal feljebb keresné. Rádőlt, gömbölyű, erős kis melleit tarkójához nyomta. Kezével combjába markolt. Megcsókolta őt, felidézve filmeken látottakat, zavartan, esetlenül, ott a könyvtárban. Ö azt suttogta „édes ...“, és hogy látogassa meg délután. Kávét ittak. Lassan, szótlanul szürcsölve. — Voltál már lánnyal? — Nem, még nem voltam — válaszolt és érezte ahogy elpirul. Ö nevetett pirulásán. Éles, vijjogó nevetése volt. jellegzetes. Majd magához vonta, cirógatta... — Komolyan? Nem voltál még? Ne féli. én megtanítlak . . na, hát mondom, hogy ne félj butuskám ... — Komolyan nem voltam még — mondta, mert akkoriban még mindig az igazat felelte, ha kérdezték. Csak arról hallgatott, hogy nem is. lehetett, hogy képtelen rá.. . Nevezhetné egyszerűen betegségnek is ... így aztán semmire sem tudta öt megtanítani. Félévkor nyelvtanból elbuktatta. ASZFALTOZZÁK A KÁLVÁRIÁT Történelmi gócát e városnak már rég lebulldózerozták. Helyén panel-monstrumok meredeznek az égre. Némelyiken — márvány kegyelet — emléktáblák. ,,E helyen állt. ..“ Serény munka folyt, buzgó. Lebontani már nincs mit, nem maradt minek a helyére újat építeni. E város rekonstruálása befejeztetett. Végérvényesen!? Már csak az utaké maradt. Ez ügyben nyüzsög most kivezényelt munkagépek serege, tevékenykednek szorgos munkáskezek. Aszfaltozzák a várost, minden útját, utcácskáját. . . Sejtem: flaszterből feleslegeink vannak. Mert már a temető ösvényein teregetik sistergőn, forrón, hengerelve. Kell, ez is kell. Sima út a sírig. S tovább nyomulnak az útépítés mesterei. . . Hegynek uszítják dohogó masináikat a város fölött. Lomhán kerülve meg a kőkereszteket, beleremegve a meredeken, gyötrődik a gép. Kőből bámulják némán kínlódását szentek, latrok és szenvedők. Aszfaltozzák a kálváriát. . . PÁLHÁZY JÓZSEF 9
