A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-06 / 40. szám
Puss Vince, a helyi nemzeti bizottság elnöke A művelődési otthon MEDDIG TART MÉG A PIHENÉS ? Csallóközcsütörtökön (Štvrtok na Ostrove), amikor a falu végéről visszafordultam, egy helyes kislányt, Posvancz Margitkát sikerült rábeszélnem, hogy legyen a kísérőm. — Mutass nekem olyat a faluban, amit másutt nem láthatok — kértem. A szemfüles kislány, úgy látszik, természetesnek vette, hogy nem az új utcára, a csinos családi házakra vagyok kiváncsi, hiszen ilyeneket ma mindenütt találni, de azért a szépen gondozott előkertekre felhívta a figyelmemet. Aztán megemlítette, hogy van új óvodájuk, de hát ez is csak olyan, mint a legtöbb újonnan épült, tehát ez sem jöhet számításba, ezért a templom felé kalauzolt. Valóban szép, értékes műemlék. Az is tetszett, hogy több parkszerű. játszótérnek is alkalmas helyet fedeztem fel. — Szoktál itt játszani te is? — kérdeztem a kislányt. — Nem, ide a szomszédos házakból járnak a gyerekek. Én a mi utcánkban vagy a nagymamáéknál szoktam játszani. Láttam még valószínűleg nagy forgalmat lebonyolító kocsmát, vagyha úgy tetszik vendéglátóipari üzemegységet, ahol ugyancsak zajlott az élet — Mit gondolsz — fordultam kísérömhöz —, vannak ennyien egy-egy íróolvasó találkozón is? — Nem tudom, én még nem voltam . . . — De csak hallottól róla, hogy volt? Vállrándítás a válasz. — S azt tudod-e. hogy ki a CSEMADOK helyi szervezetének az elnöke? - Most fejcsóválás formájában érkezik a válasz. Mivel a faluba érkezve már egy embernek feltettem ezt a kérdést, s ő sem tudott útba igazítani, most a helyi nemzeti bizottság elnöke felől érdeklődőm. Sajnos gyakran előfordul, hogy az első, de még a második megkérdezett sem tudja megmondani, hogy ki is lakóhelyén a kulturális élet vezetője, szervezője. Van olyan CSEMADOK-lag is, aki a vezetők közül csak a pénztárost ismeri, mert az évente bekopogtat hozzá a bélyeggel. Azt megértem, ha egy iskolás nem ismeri a vezetőket, de ha a felnőtt sem . . . Rosszat sejtve indultam Puss Vince háza felé, ahová Margitka kalauzolt. Nincs más hátra, a helyi nemzeti bizottság elnökéhez kell fordulnom. — A legrosszabb időpontot választotta — mondja az elnök —, nincsenek idehaza a tanítók. Odülnek. Pedig nálunk is ők a kulturális élet szervezői. — Úgyis, mint a szervezet tagja, s mint a község első embere, ismernie kell a munkájukat. Mire emlékezik? Mikor szerveztek valamit? A problémákat, ha vannak, biztosan legalább olyan jól látja, mint a CSEMADOK helyi szervezetének vezetői — próbálom szóra bírni az elnököt. — Őszintének kell lennem, csak a valóságot mondhatom. S az ember feledékeny. Lehet, hogy több mindent fel tudnának sorolni . . . — Nem a mennyi, hanem a mit és a hogyan a fontos — biztatom tovább. — A problémák alapja az, hogy maguk a tagok nem érzik szükségét, hogy részt vállaljanak a kulturális munkából. A pedagógusok igen. Mint már mondtam. Különösen azóta, hogy Both János került a szervezet élére. A kultúra terjesztésének minden lehetséges formáját igyekszik kihasználni. író-olvasó találkozókat és tudományos ismeretterjesztő előadásokat szervez. Ezek iránt volt is érdeklődés. Segíts csak kislányom — fordul pedagógusjelölt lánya felé —, ki is volt itt? — Bereck József, Batta György és Kovács László a Csallóközi Múzeumtól - felel a kérdezett. — Ezek a beszélgetések hasznosak voltak. Megfeleltek a lakosság igényeinek. A községfejlesztési és -szépítési akcióból is kiveszi részét a szervezet - folytatja a hnb-elnök. - Annak ellenére, hogy a CSEMADOK nem tagja a Nemzeti Frontnak, a helyi szervezet társadalmi munkával járul hozzá az önerőből történő építkezések mielőbbi befejezéséhez. Az oz igazság, hogy mi most középületekben nagyon szegények, elmaradottak vagyunk.- Szóval csendesen élnek . ..- Inkább nagyon is zajosan. A község kétezer lakosából hatszáz cigány származású. Hosszú éveken át kifejtett céltudatos irányító, nevelő munkára van szükség, míg beilleszkednek a környezetbe, a társadalomba. Biztató, hogy mór vannak eredmények. Megoldottuk a cigánygyerekek óvodai és iskolai elhelyezését, az étkezésnél ötven százalékos kedvezményt kapnak. Többgyermekes családokról lévén szó, ha otthon a szerény körülmények miatt nem szoknának rá a rendszeres és változatos étkezésre, tisztaságra, itt beletanulhatnak. Saját életüket már eszerint rendezhetik majd be. Nálunk teljes egészében megoldottnak tekinthető az óvodai elhelyezés kérdése. Van hely elég, amióta felépült az új óvoda. Mi mindent csak közös összefogással, önerőből építhetünk, ősszel hozzákezdünk az iskola bővítéséhez. Helyszűke miatt átmenetileg a kultúrházban kellett elhelyeznünk a postahivatalt. Ez az öltözőt foglalja el. A nagytermet tanácsteremnek vagyunk kénytelenek használni, három kis szobában a helyi nemzeti bizottság irodái kaptak helyet.- Szóval sok jó ember kis helyen is megfér?- Hát ez itt éppen nem áll. Hiszen ilyen zsúfoltság mellett aligha lehet bármely szervezettől látványos tevékenységet elvárni. A legfájóbb mégis az, hogy a lakosság nem él mindazzal a lehetőséggel, amit a CSEMADOK szervezet nyújtani tudna. Ez a fejlődés egyik kerékkötője. A másik az előbb A CSEMADOK ÉLETÉBŐL említett helyszűke. Meg aztán közel a nagyváros, Bratislava, ezért sok az ingázó, keveset vannak itthon az emberek, s már fáradtan kerülnek haza. Így aztán nehéz elvárni tőlük aktív tevékenységet. Ez rányomja bélyegét a kezdeményezésekre. A legtöbben beérik azzal, hogy megfizetik a tagdíjat, átveszik a bélyeget. igen, el kell ismerni, hogy ezek bizony — ahogy mondani szokás — objektív tényezők. De azért ha az embereknek itt Csallóközcsütörtökön is van ideje és ereje, hogy részt vegyenek a közhasznú társadalmi munkában, hogy építkezzenek, vagy hogy a kertjüket műveljék (ami mind szép és hasznos dolog), akkor talán a kultúra ápolására, a közös összejövetelekre is több időt tudnának szakítani. Mert hiszen aktív kikapcsolódásra, a szabad idő hasznos eltöltésére, önművelésre mindenkinek szüksége van. Nem szabad elzárkózni a négy fal közé, nem szabad beérni csak a tévével, a „konzerv-kultúra" passzív fogyasztásával. Reméljük, hogy most, az őszi idény beálltával Csallóközcsütörtökön is megváltozik a helyzet, s a község kulturális életének szervezői, irányítói, de elsősorban lakói értékes, tartalmas rendezvényekkel hallatnak magukról. Jó lenne, ha a jövőben ilyenekről számolhatnánk be. FISTER MAGDA Prandi Sándor felvételei ZENEI HAGYOMÁNYOK ÉS NÉPRAJZKUTATÁS „A szocialista rendszer nagy gondossággal ápolja a népi hagyományokat. A tudományos népdalkutatós nagy anyagi segítséggel van biztosítva. A szocialista rendszerben valósult meg oz a régi kívánságunk, hogy a folklórral ma Csehszlovákiában és Magyarországon egyaránt hivatásos szakértők foglalkoznak“ — írja Alexander Móži a Szlovák—magyar zenei kapcsolatok című könyvének előszavában. (Kiadta a Szlovákiai Tankönyvkiadó Vállalat 1977- ben, a Tanulók Kiskönyvtára sorozatban.) Állítása csak általánosságban fedi a valóságot. Tényként kell megállapítanunk ugyanis, hogy Csehszlovákiában intézményesen és tudományosan nem foglalkoznak a magyar nemzetiség íolklórhagyományának feltárásával, gyűjtésével és tudományos feldolgozásával. A Szlovák Tudományos Akadémiának, a Szlovák Néprajzi Intézetnek, tehát azoknak az intézményeknek, amelyeknek feladatkörébe tartozik a néprajzi hagyományok kutatása, tudományos feldolgozása, nincs olyan alosztálya, szekciója vagy olyan „alintézménye", kutatócsoportja, amelynek az itteni magyar néphagyományok kutatása, gyűjtése, rendszerezése volna a feladata. S mivel ilyen nincs, e téren rendszeres tudományos munka sem folyhat. Az a tevékenység, amit a CSEMADOK a néprajzkutatás terén az utóbbi 20-25 évben kifejtett és ma is kifejt, lényegében omatőr tevékenység. Nem célja és nem is feladata a Tudományos Akadémia, illetve a Néprajzi Intézet feladatkörének átvállalása az itteni magyar nyelvterületen. A CSEMADOK- nak ez a tevékenysége lényegében a társadalmi néprajzgyűjtők munkájának irányításában, szervezésében, a gyűjtők alapfokú szakképzésében és a felgyújtott anyag elsődleges közzétételében merül ki. A gyűjtéssel az a cél, hogy az éneklő csoportok, néptánc- és folklóregyüttesek műsorukat az így szerzett anyagok felhasználásával építsék fel, így ápolva, terjesztve a „Csak tiszta forrásból” származó népi kultúrát. E kis könyvecske mindamellett értékes kiadvány. Az egyes fejezetekben a szerző sokszor sajátos szempontokból igényesen magyarázza a két nép zeneés tánckultúrájának egymásra hatását, sok esetben a közös forrásból való táplálkozást (pl. hajdútánc, kuruckori népköltészet, verbunkos zene) és a két nép kultúrája fejlődésének párhuzamos szakaszait. Olyan ember szemével nézi, aki mind a két nép tárgyalt kultúráját mélyebben ismeri, s ezért igyekszik tárgyilagos következtetéseket levonni. A könyv megérdemelné, hogy necsak a tanulóifjúsághoz jusson el, hanem a nagyközönséghez is. Az a 850 példány, amennyiben a Szlovákiai Tankönyvkiadó megjelentette, ezt nem teszi lehetővé. Helye volna az intézmények, a nyilvános népkönyvtárak és a magánkönyvtárak polcain is. Haszonnal forgathatják mindazok, akik szeretnének többet tudni a szlovák—magyar zenei kapcsolatok múltjáról. TAKÁCS ANDRAS é
