A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-29 / 39. szám
Zsoltnak a születésnapján nekem kellett az írót verssel köszönteni. Engem azonban a nyilvános ünnepségen olyan nagy lámpaláz fogott el, hogy egy sor sem jutott eszembe a versből. Szerencsére nem sírtam' el magamat, hanem amíg eszembe nem jutott a vers, egy ügyes „halandzsát" vágtam ki. Ennek a felsülésnek köszönhettem azonban azt is, hogy nem mondtam le végleg a színészi pályáról. Harsányi Zsolt ugyanis az előadás után gratulált, s azt mondta: „Fiam magának színésznek kellene mennie!" Hanem verset papír nélkül azóta sem mondtam . . . — Tudjuk, hogy később átkerült a Nemzeti Színház Kamaraszínházához és sok-sok emlékezetes alakítást nyújtott, címszerepet játszott a Csongor és Tündében, a Noszty fiú esete Tóth Mariban, Shakespeare Coriolanusában, A Bánk bánban, hogy csak a régebbi szerepei közül említsek néhányat. Vagy vegyük a hetvenes évek nagy sikereit, a Revizor Polgármesterét, Ibsen a Nép ellensége Stockmannját, a Gelman Egy ülés jegyzőkönyvének Párttitkárát. Mi a titka annak, hogy játéka sohasem szürkül el, sőt figurái évről évre megdöbbentően élőbbek? — A színésznek esztendőről esztendőre fejlődnie kell. Szerintem a negyvenéves kor a beérés kezdete. Egy pillanatig sem szabad tehát félvállról venni a munkát. Én például alázattal készülök minden szerepemre. A felszínes mondanivalójú alakításokat, ha kellő udvariassággal is, de visszautasítom. Ha azonban elvállalok egy szerepet, erre teljes erőbedobással készülök. Még ha az utcán járok, vagy egy doboz kekszet vásárolok a KÖZÉRT-ben, akkor is a szerep megértése, a figura megformálása forog a fejemben. Az az örökös vágyam, hogy továbbra is ugyanolyan szerencse kísérje pályámat, mint eddig és legyen erőm és képességem igazolni az eddigi eredményeket. — A színészi munka hálátlanabb a többi művészeti ágnál. Legfeljebb csak a filmszalagon örökíthető meg, s még így is elfelejtjük. Mi a véleménye erről? — Én a mának dolgozom — válaszolta töprengve a művész. — Ám ha a jövő is elfogadja tetteimet, akkor úgy érzem, hogy a jövőnek teszem dolgaimot és az emberekben létrejött élmények ide is átviszik munkámat. — Kállai Ferenc 1943 óta filmezik és tv-szerepeket is játszik. Néhány napja tekintettem meg például A tanú című Rákosi idejében játszódó szatírát, amelyben ön egy kedves, jóhiszemű, de mindig bajba kerülő gátőrt alakít. A film, elsősorban az ön játéka révén óriási sikert aratott. Abban az utánjátszó moziban például, amelyikben végignéztem, már hetedik hete vetítették zsúfolt nézőtér előtt. Szeret filmezni? — Muszáj. Hiszen a film nemcsak az egész országban, de a határokon túl is megmutatja a színész munkáját. Ettől eltekintve, mivel a film kommersz vállalkozás, egy kicsit lenézem művészi színvonalát. Nekem a színház az igazi talajom, megfulladnék levegője nélkül. — Nehezet kérdezek, s kissé sablonosat is. Melyik színházi szerepére gondol a legjobb szájízzel vissza? — 1975-ben történt. Talán a világ első ilyen kísérlete volt. Tovsztogonov, a leningrádi Gorkij Színház világhírű rendezője Budapesten a Nemzeti Színházban rendezte a Revizort, amelyben Kirill Lovrov oroszul mondta a polgármester szerepét. Ugyanezt illetve ennek az ellenkezőjét megismételtük a Gorkij Színházban: szovjet nézők előtt, szovjet művészek között magyarul játszottam el ugyanezt a szerepet. Szép példája volt ez a színházi nyelvérthetőségének, nálunk is, Leningrádban is óriási siker jutalmazta a kísérletet. — Mint a Színművészeti Főiskola előadó tanárától most azt kérdezném: milyeneknek ígérkeznek a jövő színészei? — A Főiskolára csakis tehetséges fiatalokat veszünk fel. Megint más kérdés az, hogy azok, akik nem morzsolódnak le színészként, hogyan állják majd meg a helyüket. A mai fiatal eléggé szertelen, egyszerre szeretne nagy szerepet, villát és autót, márpedig rengeteg kitartás, önképzés és — nem győzöm hangsúlyozni — szerencse is kell ehhez a nem könnyű pályához. Ezektől függetlenül erősen hiszem, hogy növendékeink egy része méltó utánpótlása lesz a mai nagyoknak. — Még egy utolsó kérdés. Miután elmentem, mi lesz a programja? — Kipihenem e nehéz kérdéseket, előbb azonban megiszunk még egy kupica cseresznyét! NEUMANN JANOS PRANDL SÁNDOR felvételei A BŰN NYOMÁBAN Az alábbi eset tavaly, járásszékhelyeink egyikében, egy őszvégi napon történt. Egy jelentős forgalmú, mégis inkább egy félreesőbb utcában levő élelmiszerüzlet pénztárosnője kasszazárás után elindult a postára, hogy befizesse a bolt napi bevételét. Indulás előtt a csinos kis összeget a táskájába helyezte, majd kilépett az üzletajtón és kulcsrazárta. Az ajtót még két különálló — egy felső és egy alsó — lakattal fölszerelt vasrács is biztosította. Amikor az asszony az alsó lakatban is megfordította a kulcsot s fölemelkedett, hátulról valaki fejbesújtotta. Egy-két pillanatra elvesztette eszméletét, de amikor magához tért, döbbenten észlelte, hogy kezéből eltűnt a pénzt tartalmazó táska. Ugyanakkor megpillantott egy futó alakot. Segítségért kiáltott. A túlsó járdán erre egy fiatalos mozgású alak nekilódult és a menekülő férfi nyomába eredt, de hamarosan fölhagyott az üldözéssel. A pénztárosnő jelentést tett a rendőrségen és a nyomozás is azonnal megkezdődött. A helyszíni szemlét tanúk felkutatása s kihallgatása követte. A rendőrség igyekezete eredményre vezetett. Két tettes volt: aki menekült — és aki üldözte. Most a nyomozást irányító rendőrhadnaggyal beszélgetek. — Elmondaná, ebben az esetben mi vezette nyomra? — Azt a fiatalembert, aki a koraesti félhomályban üldözőbe vette a tettest, tanúként hallgattam ki. Kiderült, hogy egy-két évvel korábban még aktív sportoló volt. Az ilyen legények pedig általában edzett, jó futók. Föltűnt hát, hogy azon a kis távon nem érte utál a támadót és ezzel tulajdonképpen gyanússá vált számomra. Gyanúmat egy, a bolttal szemközti ház lakója is igazolta, aki kinézve az ablakon már az előző napon is látta a bolt körül ólálkodni a tettest és a tanút. Sőt, a tettes be is ment az üzletbe, ahonnan néhány perccel később egy zacskóval jött ki. Valószínűleg akkor mérték föl a fosztogató rablótámadás lehetőségeit. .Másnap aztán a tettes a pénztárosnő meglopására, a társa pedig a terep biztosítására vállalkozott. Más bizonyítékokkal együtt, egyre inkább egymásba kapcsolódtak a láncszemek; egyre nyilvánvalóbbá váltak az eset részletei, úgyhogy a bizonyítékok összesítése után átadhattuk a dolgot az ügyészségnek. — Ez csupán egy eset szerteágazó feladataik közül. Érdekelne, hogyan lehet valakiből nyomozó? — Sok éve dolgozom ebben a munkakörben, de ma is még azt állítom, hogy elsősorban rendőr vagyok. Mindannyian a Közbiztonsági Testület tagjai vagyunk, a kezdetben az alapkiképzés is azonos. A „szakosodás" csak egy későbbi lépés. Egy nyomozó, ha eredményesen akarja végezni munkáját, sokáig készül hivatására és sohasem elégszik meg pillanatnyi tudásával, gyakorlatával, mégha az utóbbi dönti is el, hogy jó nyomozó-e valaki. A tévében futó krimik révén népszerű rendőrfoglalkozás a miénk, de azt már kevesen tudatosítják, hogy fárasztó és nehéz beosztás is. Mindennapi munkánkban jogi, gazdasági, kriminalisztikai, logikai, lélektani és egyéb ismeretekre van szükségünk. — A tévé imént említett népszerűsítő szerepén kívül miféle érdeklődés vezet valakit erre a pályára? — Aki talán azt hiszi, hogy gyerekkoromban csak detektívregényeket olvastam, az alaposan téved. Egyszerűen abból az emberből lesz nyomozó, akinek hajlama van az ilyen munka iránt vagy a rendőrség kötelékeibe lépve ide irányítják.- Mit tart a legfontosabbnak egy nyomozó munkájában?- Hogy ne a bűnöst, hanem a bűnt, a törvénysértő cselekményt gyűlölje. A mi munkánkban teljesen elfogulatlannak kell lenni. Részben mert nem minden tettes megáltalkodott bűnöző, hiszen vannak félrevezetett s megtévesztett emberek is; részben pedig azért, mert a személy iránti gyűlölet megzavarhatná a nyomozás logikus konstrukcióját. Elvégre a nyomozást is meg kell tervezni, föl kell építeni a nyomozás folyamatának menetét. A vaktában végzett munka nálunk sem célravezető.- Gondolom, állításának nemcsak gyakorlati lényege, hanem bűnlélektani alapja is van . ..- Természetesen! Mi szemtől szembe állunk az elkövetett bűnnel, és keressük azt az egyént, aki ezt egy óvatlan pillanatban megtestesítette. A bűnös azonban velünk szemben lépéselőnyben van, hiszen tettének elkövetése előtt fölépíti a cselekménysorozatot és a lehető legbiztonságosabb módszert választja. Arra törekszik, hogy minél kevesebb azonosító vagy árulkodó nyomot hagyjon, hogy tettének indítéka se legyen azonnal nyilvánvaló. Saját belátása szerint választja tettének színhelyét, időpontját és módszerét. A nyomozó visszafelé göngyölíti ugyanezt a folyamatot: a helyszínből, a tett eszközéből és a nyomokból következtetünk a gyanúsítottra. Ehhez az is szükséges, hogy a nyomozás egy szakaszában beleéljük magunkat a bűnös gondolatmenetébe. Ez minden apró részletre kiterjedő figyelmet, precizitást és nagy türelmet igényel. A tényeket kifogástalanul kell ismerni ahhoz, hogy minden szál összefüggjön.- Egy-egy bűnügy bejelentése után mi a legfontosabb teendő?- A helyszíni terepszemle, mert a tetthely mindig „beszél", csak meg kell szólaltatni. Egy feltört szekrényajtó, egy feldúlt bőrönd, esetleges vérfoltok, a láb- vagy szagnyomok mind-mind árulkodnak. Mindez bizonyos feltevéseket támaszt az emberben, melyeknek nyitját a nyomozócsoporthoz tartozó krimináltechnikussal együtt keressük. Mert azt, hogy a kabáton talált folt vér-e vagy sem; a szakadás késtől származik-e vagy lőfegyvertől, azt csak tüzetes laboratóriumi vizsgálat tudja eldönteni.- Előfordul, hogy a nyomozó életveszélyben forog?- Ha egy brutális, megáltalkodott bűnözővel van dolga, akkor könnyen. Velem is előfordult már, hogy egy rablótámadással gyanúsított személynél csőre töltött fegyvert találtam a letartóztatásánál. Később bevallotta, hogy használni akarta fegyverét, csak a rendőrség gyors, határozott fellépése gátolta meg ebben.- Említette, hogy gyerekkorában nemigen olvasott detektívregényeket. A tévében látható krimiket megnézi?- Ha az időm engedi, úgy igen, hiszen a bűnügyi történetek többségének lényege valóban megtörtént eset. Es ami ma este a tévéfilm felügyelőjével, az holnap - a valóságban - velem is megtörténhet. 17
