A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-14 / 28. szám
3® KÖZELEBB A FO CSEMADOK . . ... XXIV. ORSZÁGOS NEPMUVESZETI FESZTIVÁL Színpadon a Gömör Népi Együttes 000 Ezt hirdette minden Zselízen (Želiezovce) és e kedves Gorám menti városka közeli környékén, erre figyelmeztettek a veröfényes nyári égbolt alatt pirosló transzparensek és a kerítéseken vagy a házfalakon tarkálló feliratok. A hazai magyar folklórkincs gyöngyszemei felcsillantásának, maradandó művészi élmények és a tanulságos, jó szórakozás reményében találkoztak az idén is a helyi kultúrházban, illetve a Schubert-park árnyas fáinak gyűrűjében népművészeti hagyományaink lelkes ápolói és a szép számú közönség. A zselízi folklórfesztivál nemzetiségi kulturális életünknek csaknem negyed évszázados, tekintélyes hagyománya már. Sőt, sokkal több ennél: országvilág elé tárt értékmérője a csehszlovákiai magyar népművészeti mozgalomnak, hiszen évről évre itt állítjuk ki bizonyítványunkat arról, vajon miképpen tudunk bánni folklórkincsünk pótolhatatlan örökségével?! Nos, a fesztivál idei, huszonnegyedik évfolyamán — amelyen Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével párt- és kormányküldöttség is részt vett és jelen volt Lörincz Gyula, a CSKP KB tagja, a CSEMADOK KB elnöke — újból jóleső érzéssel bizonyosodhattunk meg afelől, hogy nem vallunk szégyent, ha országos fórumon mutatjuk be a hazánkban élő magyar nemzetiségű lakosság népművészeti hagyományait. Népdalkincsünk csodaszép, népi tánccal nk valóban eredetiek s szépek, és nemkevésbé gazdagok a szokás- és viselethagyományaink is. Ezen túlmenően örömmel nyugtázhatjuk, hogy táncmozgalmunkat nemcsak a felnőtt csoportok egyre aktívabb s főként elmélyültebb- munkája, hanem a magyar tannyelvű általános iskolákban rendszeresen működő gyermektánccsoportok látványos eredményei révén a belső megújulás és a hagyományőrzés nálunk újszerű formája is fémjelzi. Persze — a látottakat általában értékelve — mindez joggal ad okot bizonyosfokú elégedettségre és örömre. Am ez pusztán az érem egyik oldala! Mert a hagyományőrzés eddig elért eredményei és tagadhatatlan sikerei, vagy a népművészeti gálaműsorok közönségsikere egy pillanatra sem jelentheti azt, hogy a CSEMADOK szsrleágozó tevékenységének ezen a szakaszán már célközeibe, netán-tán a megkezdett út végére értünk. Ennek kihangsúlyozását azért tartom fontosnak, mert az idei fesztivál eseménysorozata - szakmai szempontból - különösen sok fontos tanulsággal járt. 000 Kezdem rögtön a legtöbb vitát kavaró rendezvénnyel: a gyermektánccsoportok országos versenyével. Nem újdonság, hogy a CSEMADOK az utóbbi években rendszeresen színpadot s versengési lehetőséget biztosít a hazai magyar gyermektánccsoportok számára is - túllépve ezzel a fesztivál valamikor eléggé szűkre szabott keretein és felkarolva először a lédeci (Ľadice) iskola kisdiákjainak, majd pedig a bratisfavai Apró Szőttesben tömörülő gyerekek hagyományőrző kedvét. Az országos fórum létesítésének eredménye, hogy a műsorbizottság ebben az évben már huszonöt csoportból választhatta ki azt a diákokból álló tizenhárom táncegyüttest, amely részt vehetett a fesztiválon. Az is figyelemre méltó tény, hogy a gyermektánccsoportok az idei folktórfesztiválon két teljesen önálló műsort adtak. Először a zsűri előtt az izgalommal várt országos versenyen mérték össze tudásukat, majd a Bors Éva és Gál Györgyné által ötletesen, jó ritmusban rendezett Körbe-körbe karikába című vasárnap délelőtti ünnepi műsorban szerepeltek. Természetesen, tapasztalatokat érlelő tanulságokat főként a verseny hozott. A bíráló bizottság és a többi szakember számára is meglepetés volt a színpadra lépő csoportok kiforrott stílusa s az előadott táncok tematikai gazdagsága. Lényegében már az első csoportok bemutatkozása után nyilvánvalóvá vált, hogy az objektívabb értékelés érkedében a jövőben két önálló (hagyományápoló és hagyományőrző) kategóriában kellene versenyt hirdetni. A népdalversenyben bevált „módszerrel" élve a hagyományápolók közé azok a csoportok tartoznának, amelyek már kész, esetleg gyűjteményesen is kiadott koreográfiákat tanulnak be; míg a hagyományőrzők közé azok a csoportok számítanának, amelyek „lábról tanulva" saját tájegységük népi táncaiból és gyermekjátékaiból választják ki műsorukat. A mozgalom ugrásszerű fejlődése láttán mind a verseny, mind a vasárnap délelőtti program azt a gondolatot érlelte bennem, hogy gyermektónccsoportjainknak a zselízinél önállóbb, sajátabb fórumra lenne szükségük, míg az ONE gálaműsoraiba már csak a legjobb és díjazott együttesek kapnának meghívást. Tévedés ne essék: nem a meglévő fesztiválok további számszerű gyarapítására gondolok itt, hanem a gyermektánccsoportok országos versenye például a Dunamenti Tavasz keretében is megrendezhető lenne. Az egykori gyermekjátékok színpadi felelevenítése, a népszokások és a népköltészet hagyományainak ébresztgetése ugyanis nagyon közel áll a zenére, énekre, ritmusos mozgásra épülő korszerű gyermekszinjátszáshoz vagy bábjátszáshoz. Sőt, a gyermektánccsoportok egyre izmosodó mozgalma talán a gyermekszínjátszók aktivitására is ösztönzőleg hatna... 000 A fesztivál szombat délutáni műsorainak évek óta sajátos küldetésük van: egy kiállítás és egy színpadon pergő élő műsor keretében ízelítőt adni egy-egy tájegység néprajzi hagyományaiból. Az idén a tőketerebesi (Trebišov) járás, pontosabban a Bodrogköz, Hegymege, Latorca és Ung vidéke szerepelt műsoron A kiállításon e sajátos, máig élő néprajzi hagyományokkal bíró tájegység gazdag viselet- és tárgyhagyományainak csekélyke töredékét láttuk. ízléses elrendezésben látható volt itt például perbenyi’ki szedettcsíkos abrosz és lapos mintájú kendő, motolla, rokka, tiló; nagyszelmenci kampósbot vaqv vonós szék; zétényi tapogatókas és még sok egyéb érdekesség. . . Ne tűnjék ünneprontásnak, de nekem valahoqy hiányosnak tűnt ez a néprajzi tárlat. Nemcsak az útbaigazító és magvarázó feliratok hiánya miatt, de az anyag sem tűnt eléggé teljesnek. Hg. eredetiben nem is. de fotón vagy kénen minden bizonnyal sok mindent bemutathatott volna még ez a kiállítás. Akárcsak az ehhez a tájegységhez fűződő Hajnallik, hajnallik című folklórműsor is. amely bizony tartalmában és színpadi megjelenítésében egyaránt sok kívánnivalót hagyott maga után. Iqazságtalan lennék azonban, ha ezeket a hibákat kizárólagosan a néorajzi kiállítás szerzőjének vagy a színpadon látott műsor szerkesztőjének és rendezőjének nyakába varrnám. A kiállítás hiányosságai a tudományosabb és szélesebb körben folytatandó gyűjtés fontosságára hívja fel a figyelmet, mert nem elég az, amit egy-egy ilyen tárlatra néhány lelkes gyűjtő vagy a szövetség járási bizottságának dolgozói fölhajtanak. Több kell, hogy legyen miből válogatni, legyen mihez hasonlítani; hogy eleink dolgos hétköznapjait vagy ünnepeit idézve csillanjon meg az igazi érték. Az élőben perqő 'bodrogközi műsor is folklórcsoportjaink munkásságának általános problémáira mutatott rá - ha egy kissé felerősített formában is... Sajnos, aliq van olyan folklórcsoportunk, amely rendszeresen működne, amely nemcsak alkalomszerűen lépne fel évente egyszer-kétszer; amely állandó központi irányítás mellett egyre mélyebbre ásna a környék néprajzi hagyományainak feltárásában s egy nyitott képeskönyvként tudná elénk tárni mindazt, ami valóban a szóban forgó vidék jellegzetes értéke. Elgondolkoztató és elmélyültebb néprajzi kutatómunkán serkentő fogyatékosság, ez, mert - lényegében az utolsó pillanatban - a mi nemzedékünkre hárul az a feladat. Ľudovit Pezlár, az SZLKP KB titkára ünnepi beszédét tartja hogy felkutassuk és a társadalom különböző rétegeivel megismertessük mindazt, ami a múltunkból, folklórkincsünkből arra érdemes. Ne szégyelljük bevallani: a szlovák folklórcsoportok többségének munkája számunkra is példakép lehet! 000 Egy újságíró feladata, hogy árgus szemmel figyeljen és tudósításaiban objektív legyen. Ezért hát az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a vasárnap délelőtti gyermekműsoron kívül mindenki elégedett lehetett a Zseliz üdvözlése című szombat esti műsorral, melyben a CSEMADOK menyhei és ipolynéki csoportjai, a tolmácsi (Tlmače) Vatra táncegyüttes és a budapesti Vasas Művészegyüttes adtak közös programot. Jónak találtam a fesztiválzáró gálaműsort is, amelyben a hazai magyar felnőtt táncmozgalom élvonalába tartozó együttesek (llosvai, Gömör, Garam menti, Új Hajtás, a Csalló és a Csallóközi) valamint a fesztivál tolmácsi és budapesti vendégei jutottak ismét szóhoz. Érthetetlen volt viszont számomra, hogy két félhivatásos művészegyüttesünk (az Ifjú Szivek és a Szőttes) közül egyik sem adott műsort Zselízen, pedig az idei ONF nemcsak a nemzetközi gyermekév, de a CSEMADOK megalakulásának 30. évfordulója jegyében is zajlott... Nem tudom véka alá rejteni csalódásomat a csoportok ünnepi felvonulásának visszhangtalanságát illetően sem: Zseliz kereken hétezer lakosa közül legföljebb kétszázan figyelték a sokszínű, vidám menetet. Még csak a főút mentén húzódó házak ablakait sem nyitották ki az emberek. Sem az idén, sem tavaly, sem korábban. . . Vajon miért?! 000 Lehetséges, összefoglalóm alapján úgy tűrik, hogy aránytalanul sokat foglalkoztam a problémákkal és keveset szóltam az idei zselizi találkozó jól sikerült, emlékezetes rriűsorairól. Szerintem - akárcsak a jó bornak - a jó és tartalmas, ügyesen pergő műsornak sem kell cégér. Gyermektánccsoportjaink fejlődésének útja vagy falklórkincseink kallódósa azonban feltétlenül szót érdemel, hiszen csak így kerülhetünk közelebb a népművészet tiszta forrásához. összpontosított, rendszeres, céltudatos munkával. MIKLÓSI PÉTER Prandl Sándor felvételei 6
