A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
A KALAND IGÉZETÉBEN (Evlijo Cselebi útikönyve) A törökök világszerte híres utazójánok, a XVII. században (1611 —1681) élt Evlijo Cselebinek nevét még a húszas években ismertem meg, de a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában — dr. Karácson Imre fordításában — megjelent könyve akkoriban nem került a kezembe. Nincs tudomásom arról, vajon azóta megjelent-e útirajzainak újabb magyar kiadóso, s ezért hézagpótlónak érzem, hogy a Tatran nemrég szlovákul kiodta útleírásait. Cselebi hivatalos kiküldetésben nemcsak Európa nagy részét járta be; útjai során eljutott Kisázsióba, Arábiába, a Kaukázusba, s Afrika északkeleti országaiban is évekig kóborolt. A tíz kötetre rúgó Seyahatmane — Az utazások könyve — vonzó érdekességgel kalauzol a bejárt országok históriájában, földrajzában és etnográfiájában. Bennünket azonban nem a távoli világrészekben tett útjai érdekelnek, hanem útleírásának ozok a fejezetei, amelyekben leírja Kassát, a Párkány melletti csatát, Érsekújvár bevételét és amelyekben általában bemutatjo az akkori Felvidék végvárait és lakóinak életét. Nemrég Fehér Klóra az ÉS-ben megjelent irósábon szokott eleven szarkazmusával találóan jellemezte Cselebit. „Imádom ezt a linkóci törököt, ezt a lelkes utazót, a tudósok nem sokra tartják, mert ujjong, mert mindent gyönyörűnek lát és égigérőnek. Hiszen ez a nagyszerű benne, hogy az ö saját Budáját mondja el, és a maga-látta és láttatta Pécset és Egert. .." Fehér Klára fején találta o szöget, amikor pesties zsorgonban „linkóci"-nak mondja Cselebit, mert valóban nem túlságosan megbízható, lépten-nyomon nagyotmondósokon kapjuk rajta, és tódítások, másodkézből kapott állítások bűnében is el kell marasztalnunk. Függetlenül túlzásaitól a valót megközelítő képet tudunk alkotni magunknak o városokról és országokról, amelyeknek a Seyahatnameban egy-egy fejezetet szentel. Cselebi nem lódít, csak néha elveti a sulykot. Kossón például hetven templomot talál, o legnagyobbnak és legdíszesebbnek csapongó képzelete két teljes oldalt szentel. Könyve 6. és 7. fejezetében Érsekújvárt és Lévát írjo le, és bármennyi is a túlzás bennük, e városok XVII. századi történetének megismerését Cselebi könyve kitűnően megsegíti. A török utazó nem veheti fel a versenyt a hajóikkal világtengereket járó nagy felfedező-utazókkal, Kolumbuszái, Magelhaesszel, Amerigo Vespuccival; a Velencei Köztársaság hojóskapitónya, a Kinót és a Távolkeletet bejáró titokzatos Marco Polo kalandok dolgában jócskán túltett rajta, az országjáró linkóci török mégis jobban o szívünkhöz nő, mert a mi földünk múltját tárja fel titokzatosságok nélkül és minden túlzása ellenére a valóság hitelével. Vojtech Kopéan, Cselebi útikönyvének kitűnő szlovák fordítója, közel húsz oldalnyi tanulmányában alapos, búvármunkára valló tudással jellemzi Cselebit. Ez a bevezető, valamint a jegyzetek százai példásan igazítják útba az útleírásokat kedvelő olvasót. A magyar olvasónak, aki jól birja a szlovák nyelvet, figyelmébe ajánljuk a „linkóci" török útikönyvét. Topográfiai, néprajzi és történeti adataival hasznosan bővíti ismereteinket, és bár oszmán szemmel látott és jegyezgetett, jegyzetei legtöbbjével egyet érthetünk. (Tatran, 1978.) Egri Viktor Gál Sándor: Ellenpontozás i. madár törvény — külön repülni törvény a külön-erdő a külön-vadon magamból eredő egem pörög alattam a táj fölé szegezetten kitárt szárnyakon — törvény ez is; szállni halálig II. kővévált galamb PRANDL SÁNDOR felülről nézem egy galamb röpülését felvétele ebből a kohó-izzású betonketrecból amelynek tizenkettedik emeletét immár tíz éve próbálom lakhatóvá tenni innen nézem a galamb röpülését az alig érzékelhető szárnymozdulatokat száll alattam s egy árva diófa felett aztán tovább kísérem leereszkedését a hétvégén-kaszált aszott füvek közé s látom amint lekuporodik és kővé lészen nem röppenti fel többé se szél se szó se halál FORRÁSBÓL TENGER (Gondolatok egy antológiáról) Kedves ajándékot kaptam a Kecskemét melletti Lakitelekről. Lezsók Sándor pedagógusköltő a Bács-Kiskun megye székhelyén megjelenő, Forrás című szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat antológiáját küldte el számomra. A Forrás Antológiát o lap fenáltósónak tizedik évfordulója alkalmából adták ki Kecskeméten. Mi mindent találhatunk ebben a nem mindennapi kiadványban? Mi az, ami számunkra, csehszlovákiai . magyarok számára is értékes és tanulságos lehet? Az ismertetést hadd kezdjem az antológia utolsó fejezetével, a Tükörképpel. Itt elsősorban azok az írók, költők vallanak a Forrásról, akik számára a lap méltó fórumot teremtett és teremt ma is; akik jó ismerői és figyelői a szerkesztői munkának. Bárth János vallomásában egyebek közt azt olvashatjuk, hogy „a Forrás egyszerre tudott lenni tájhoz kötődő, tehát alföldi, Duna-Tiszo közi szellemiségű és ugyanakkor az • egyetemes magyarság sorskérdését is tükröző alkotó fórum”. Beke György elsősorban a lap szociográfiai profilját értékeli pozitívan. „A Forrás — egyéb érdemei mellett — o Valósággal együtt a magyarországi folyóiratok közül legtöbbet tett a valósógirodalom kibontakoztatásáért, rangjának elismertetéséért" — hangsúlyozza az erdélyi író. Berkovits György szintén a lap szociográfikus törekvését méltatjo. Szerinte éppen ez különbözteti meg Magyarországon a Forrást az összes többi szépirodalmiművészeti folyóirattól. Szép értékelő vallomásokat idézhetnénk még Balázs Józseftől, Páskándi Gézától vogy akár Jócsik Lajostól is, hisz a Forrósra ma mór valóban sokan odafigyelnek. Mert a folyóirot nemcsak Kecskemét és a megye szellemi életének, hanem az egyetemes magyar kultúrának is fontos szócsövévé vált. Sőt, a szomszédos népek irodalmára, kultúrájára — annak megismertetésére is nagy gondot fordított. Tíz év alatt a Forrás sokat bizonyított. Érdemei szinte felbecsülhetetlenek. Olyan íróknak, költőknek biztosított fórumot, mint Buda Ferenc, Balázs József, Zám Tibor, Raffai Sarolta, Hatvani Dániel, Kiss Benedek, Szalai Csaba stb. De szívesen küldtek ide íróso-« kát Budapestről, Kolozsvárról, Bratislavából is. A ma már jól ismert szociográfiai írók művei vagy Buda Ferenc műforditásai ugyancsak a Forrós lapjain jelentek meg először. S itt fedezték fel például Balázs Józsefet is a magyar irodalom számára. Az érdemeket még oldalakon sorolhatnánk tovább. De térjünk vissza most a szóban forgó antológiához. A jubileumi könyv csak töredékét adhatja a tízéves munkónok, ám így is jó betekintést nyújt egy vidéki lap eddigi tevékenységébe. Aki csak az antológiát veszi kezébe, az is könnyen lemérheti, mekkora utat tett meg a Forrás indulásától napjainkig. A Példaképek, elődök, című fejezetben Sinkó Ervin, Szabó Pál, Németh László és Veres Péter azon leveleit olvashatjuk, melyeket dl indulás éveiben a szerkesztőséghez írtak. Bízóimat és biztatást sugallnak ezek a levelek. S most őrömmel nyugtázhatjuk, hogy a kecskeméti „Forrás" azóta tengerré nőtt. Olyan tengerré, melynek minden csepje fontos. Hogy a Forrás túlnőtte magát a megye határain, s mégis megmaradt kecskeméti lapnak, azt a Versek című fejezet is meggyőzően bizonyítja. Kiss Anna, Szólói Csaba, Kalász László, Légzsák Sándor versein kívül olvashatunk itt Illyés Gyulától, Nagy Lászlótól, Weöres Sándortól, Pilinszky Jánostól, Lászlóffy Aladártól is néhány szép költeményt. íme, az egészséges lokálpatriotizmus, a mindenség befogadása és a mindenség felé tárutkozás. A Való világ vonzásában és a Tanulmányok című fejezetekben ugyancsak értékes írásokat olvashatunk. Orosz László, Féja Géza, Ittzés Mihály, Szekér Endre, Sütő András tanulmányaira vagy Hatvani Dániel Illyés Gyulával folytatott beszélgetésére egyaránt érdemes odafigyelnünk. A szociográfiai írásokból közzétett szemelvények, valamint a népköltészettel és a népzenével kapcsolatos vallomások szintén nagyon értékesek. Az antológiát jól kiegészítik azok a fényképek is, melyek a kecskeméti irótalálkozásokat, a Forrós szerkesztőinek utazásait, s a Bács-Kiskun megyei hétköznapokat dokumentálják. Goór Imre cinkkarcoi, Berki Viola és Kátai Mihály rajzai pedig még színesebbé, értékesebbé teszik a kötetet. Végezetül még volomit! A kecskeméti Forrásra, a lap szerkesztőinek munkájára nekünk is alaposabban oda kellene figyelnünk. Mert bizony, sokat tanulhatnánk ettől a vidéki laptól. Elsősorban azt, hogy a sajátos helyzetünkből adódó mondanivalót hogyan emelhetjük egyetemes érvényűvé; hogyan teremthetnénk a Forróshoz hasonlóan mi is néhány fórumot a fővároson kívül; hogyan lehetnénk többek eddigi önmagunknál. Csáky Károly 11
