A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
Kővetkező számunk tartóiméból: Ozsvald Árpád: A TÖRTÉNELEM VIHARÁBAN Dr. Ivan Mindoš: DUKLA — AZ INTERNACIONALISTA ÖSSZEFOGÁS ISKOLÁJA I. Fister Magda: BLÚZOK, INGEK, KÖTÉNYEK... VITA Egri Viktor hozzászólása Balia Kálmán írásához Címlapunkon M, Borsky, a 24. oldalon Prandl Sándor felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Petemé. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,- Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. ■ f| Itt a szilicei lennsíkon -úgy Ul mondják — minden koráb® "* ban kezdődik egy hónappal, s minden egy hónappal később ér véget. Korábban csípi meg a dér a somot, korábban esik le a hó, s „lent" már virágzik a cseresznye, amikor itt a töbrök még a téli havat őrzik. Amikor először jártam itt, valamikor a hatvanas évek derekán, a kíváncsiság hozott: milyen is egy igazi fennsík? Szeptember első fele volt, emlékszem, mintha tegnap lett volna, lent a Duna táján, a Garam mentén mór az őszi vetéshez készülődtek, s mikor felértem Szilicére, itt javában arattak. A szövetkezet irodájában akkor a Feketefüzhöz irányítottak, mondván, az agronómust ott találom az aratók között. El is indultam szép óvatosan a köves úton a megadott irányba, hegynek fel, völgybe le, s csak meresztgettem a szemem, mi szépség gyűlt össze itt. Csak éppen füzet nem láttam sehol; se feketét, se zöldet. Volt tölgy, gyertyán, bükk, itt-ott egy-egy menyasszony-fehér magányos nyír, mogyoróliget, még egy könnycseppnyi tó is, de fűzfát nem leltem. Az aratókat azonban mégis megtaláltam a kombájnok zúgását követve. A learatott tábla közepén egy szalmabála előtt kocsmai gyalult deszkapad állt, s a szalmabálán ülve Hajdú Andor végezte az agronámusi könyvelnivalókat. Akkora hivatalt szabott magának, amekkora a világon senkinek sem volt még rajta kívül. Igaz, papírjaiba bele-bele kapott a szél. Hát ebbe a sevége sehossza „dolgozószobában" találkoztam először Hajdú Andorral. Odapenderitett a gyalult pad mellé egy másik szalmabálát, leültetett, s végeztük a dolgunkat: ő könyvelt, én pedig a kérdéseimre adott válaszokat jegyezgettem. Közben az idő elszaladt. Szépen ránkalkonyodott. Vártam, hogy indulnánk be a faluba, de nem mozdult senki. Amikor a harmat „megeste" a lábon álló búzát, a kombájnokkal szépen beálltak a fenyőfák alá az erdőbe, a kombájnosok pedig vackot készítettek éjszakára a sűrű lombsótor alatt. Aztán valdhonnét előkerült néhány golyóspuska, s az én aratóim, élükön az agronámussal, elindultak, hogy „elállják az erdőt." — Disznóra, szarvasra megyünk - mondta Hajdú Andor - jössz? Csaptam le a jegyzetfüzetet, nyakamban fityegő fényképezőgépet, s már álltam is be a sorba. A hajnal egy vadkörtefa alatt talált. Szégyenszemre elaludtam. Andor bácsi fának VÁLTOZNI ES vetett háttal virrasztóit. Amikor a napsugarak elérték a dombhátat, felébresztett. — Nem mozdult semmi — vigasztalt — gyere, cserkészünk egyet. Zsibbadt lábbal indultam Andor bácsi nyomában. Az egyik oldalban két hosszúfülű szarvastehenet vettünk észre, de mire Andor bácsi felemelte volna a puskát, eliramodtak. — Rossz a balkezem — mondta — nehezen emelem. Hogy miért, azt akkor nem kérdeztem meg tőle. Visszamentünk a lábon álló búzatáblához. A kombájnok már kint voltak, ahogy fölszáll a harmat, hogy folytathassák az aratást. Nem tudom azóta hányszor esteledett rájuk odakünn, s hányszor érte őket a hajnal egy-egy magányos fa tövénél. Pedig azóta megértem néhány hajnalhasadást a pirosodó bükkök és tölgyek között magam is. Megismertem ezt-azt a fennsíkon. De hogy I itt alakították meg a rozshyói járás: ban az első egységes földművesszö- I j vetkezetet, azt csak nemrégiben tudtam meg. És azt is, hogy ennek a szö-Í vetkezetnek Hajdú Andor volt az első elnöke. Az idén Gombaszögön találkoztam vele, s mondtam, készülök hozii iá. Még az időpontban is megálló- | l| podtunk, hogy mikor megyek. Aztán * igen megijesztett a hír: ne menjek, j I Andor bácsi kórházban van. De két íj hét múlva már a kispadon napozott, j 1 amikor benyitottam hozzájuk. ! - Megoperáltak - mondta - de j mór jól vagyok. Pedig amikor vittek, * mindenkitől elbúcsúztam. Hallgatom Andor bácsi hangját, j amelyben nyomát sem lelem a két héttel ezelőtti „mindenkitől való búcsúzás"-nak.- Megszülettem tizennégyben. Apám elhúnyt tizennégyben. Megjárta Amerikát. Rovaruszkánál esett el az első világháborúban. Négy hónapos voltam akkor. Anyám újra férjhez ment. így lett mostohaapám. Született két testvérem, az egyik még él... Andor bácsi szavai nyomán lassan kibomlik a fennsíki világ, az itteni em-GÁL SÁNDOR berek sorsa, élete, a század első felének gazdálkodási rendje, s a küzdelem a megélhetésért.- A szüleim — mondja — erdei munkások voltak. Nálunk, akinek volt valamennyi földje, abban az időben cselédet tartott. Ha valakinek termett pár mázsa búzája, gazdának számított Szilicén. A gazdálkodásban az állattenyésztés volt az első; a szarvasmarhatenyésztés. De tartottak juhokat is a gazdák. A módosabbak tizenöt-húsz szarvasmarhát. A tehetősebbjének húsz és ötven hold közötti erdejük-rétjüklegelójük volt. A szegényebbek náluk, vagy az erdőgazdaságnál kerestek munkát. Az én mostohaopám jobban szeretett munkát vállalni az erdőhivatalnál. A gazdáknál a réteket résziből kaszálták; harmadából, negyedéből. Vagyis minden harmadik, vagy negyedik boglya volt a kaszálóé. A réteket évente kétszer kaszálták, ha kedvezett az időjárás. A kétszeri kaszálás „nagy eset" volt.- Sok állatot tartottak. A tejet, a tejtermékeket hol értékesítették abban az időben?- Az bizony elég nehéz dolog volt. Lefelé vezetett egy szekérút, de olyan keskeny, hogy két szekér alig tudta elmellőzni egymást rajta. A tejet és a tejtermékeket ezen a szekérúton vitték le hetenként kétszer Rozsnyóra lovasszekerekkel. De az asszonyok is vitték hátikosárban Gombaszögig gyalog, onnan vonaton tovább a piacokra.- Milyen volt itt a gyerekek élete? Milyen volt Andor bácsi gyerekkora?- Nem is jó rá emlékezni. Tudod milyen volt? Á szegényebb sorsúaknái, ahol több volt a gyerek, a cipő annak a lábára került, amelyik hamarabb felébredt. Vászonszőttesben, magunkkészítette nadrágban jártunk, a lánykák meg viganóban. Én 1920-ban kezdtem iskolába járni, hat osztályt jártam ki, szerettem a számtant, de haragudtam a történelemre. Amikor kimaradtam az iskolából, akár a többi gyerek, őriztem a jószágot; ősz idején csapatokban jártunk őrizni. Elhallgat, látom, a műtét után még nem jött egészen rendbe; fárasztja a hosszú beszéd. Pihenünk hát egy kicsit. A közénk ereszkedő csendben találkozásainkat idézem fel magamban. Úgy három-négy évvel ezelőtt, szarz
