A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-15 / 37. szám
Erdélyi Muzéum 1814 - 1818 Az Erdélyi Muzéumot - „tárházát számtalan jónak, igaznak, szépnek", melynek „ízlés, ítélet, józanság, többoldalúság bélyegi voltak” (Toldy Ferenc) — az első magyar nyelvű irodalmi-kulturális folyóiratok közt tartjuk számon a XIX. század elején. Voltak ugyan már jellegükben hasonló előzményei — a bécsi Magyar Musa és a Pozsonyi Magyar Múzsa, a kassai Magyar Museum, az Orpheus, a komáromi Mindenes Gyűjtemény és Kármán József losonci Urániája —; óm jelentőségében — a nemzetté válás folyamatának előkészítésben vállalt szerepével, az irodalom nemzeti egységet teremtő funkciójának hirdetésével, időszerű és alapvető problémákra rávilágító közleményeivel — az erdélyi és egyetemes magyar művelődéstörténet egyik fontos állomásoként értékelhető. Tudni kell még ehhez azt is, hogy „az erdélyi földön a magyarság lélekszáma a többi nemzetiségéhez képest kisebbségben volt: ennek következtében a nyelv s a nemzeti kultúra összetartó, etnikumőrző funkciója még fontosabbá vált” (Fenyő István). A folyóirat 1914 és 1818 között tíz füzetben jelent meg Döbrentei Gábor szerkesztésében, aki — minden hibája ellenére is — korának legműveltebb elméi közé tartozott és rendkívüli szervező- és szerkesztőkészséggel bírt. Az egyes írások közzétételének feltételét szigorúan a minőséghez kötötte — a kinyomtatást „a bégyűlendő darabok minéműsége fogja meghatározni” —, s azon volt, hogy megnyerje lapjának jeles írótársait. A folyóirat közleményei alatt többek között Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Szemere Pál, Vitkovics Mihály és Ungvárnémeti Tóth László neve is megtalálható. Igencsak jellemzi Döbrentei törekvését, hogy a lap megjelenését sem szabályos időközökhöz, hanem elegendő mennyiségű jó anyag beérkezéséhez kötötte. Programadó írásában az Erdélyi Muzéum feladatául „Hazai s külföldi híres és érdemes személyek életírásának", „Nemzetek karakterét s azoknak földjeiket ismértető utazások rövid kihúzásainak", „Hazánk történeteit vagy nyelvünk régibb állapotját világosítható megjegyzéseknek", „A poézis némely nemesi teóriájának s verseknek", az olasz, francia, angol, német literatúrákat ismertető írásoknak, „Erkölcsi elbeszéléseknek", irodalomkritikai munkáknak, „Nevelést tárgyazó gondolatoknak s észrevételeknek" végül pedig „tudósító leveleknek" a közlését jelölte meg. Az Erdélyi Muzéum anyagábót — művelődéstörténeti sorozata, a Téka 100. köteteként — a bukaresti Kriterion Könyvkiadó adott ki egy közel tíz íves válogatást. A válogatás, a bevezető tanulmány és a jegyzetek Benkő Samu munkáját dicsérik. A tiszteletteljes érdeklődéssel forgatható kis kiadványban számos olyan megszívlelendő gondolatra bukkanhatunk, amelyek bizony még ma sem vesztettek időszerűségükből, s nem ártana olykor nekünk is jobban odafigyelni a „régiek" szavára. Hadd idézzek most csak egyetlenegyet, Döbrentei Gábor Eredetiség s jutalomvétel című dolgozatából: „...a publikum nem hazaszeretetből olvas (és valójában megkínzott hazafiság volna rossz magyar könyvet olvasni csak azért, mivel magyar), . hanem azért, hogy tanuljon vagy magát mulassa. (...)“ S végül még egy gondolat: szívesen olvasnánk már egy hasonlóan tanulságos válogatást a mi vidékeinken megjelent, s e jegyzet bevezető soraiban felsorolt első magyar nyelvű folyóiratok anyagából is. Ez azonban már a Madách Könyvkiadó és a mi irodalomtörténészeink feladata lenne. (Kriterion Könyvkiodó, 1979.) TÓTH LÁSZLÓ GI0SUÉ CARDUCCI: Az ökör Szeretlek, ökör. Jámbor lomhaságod szelíd erőt és békét önt szivembe, ahogy a dús, szabod mezőt vigyázod, méltóságteljes szoborként merengve. Vagy ahogy ember jármába alázod magad, a szántón lassan körbe rengve, az ösztökét, szidalmat, durvaságot türelmes tekintettel intve rendre. Orrod két sötét, nedves üregéből langy pára kél; halk bőgésed legottan himnusszá nő, hogy kedved égig zengje. S szemednek zöldes mélabúján bévül ott tükröződik tágan és nyugodtan a rónák isteni, smaragdszin csendje. GOETHE: Vándor éji dala Minden dombra, szirtre csönd hull. A lombok szintje, ha mozdul, alig sóhajt. Mind hallgat az erdei pinty már; várj, te is mond járt nyugodhatsz majd. (Simkó Tibor fordításai) MŰFORDÍTÓINK műhelyéből FOTO: SZABÓ TERÉZ Himnusz a naphoz (hettita) Én uram, Naplény, igazságos bíró, ég s föld királya! Te igazgatod a földet, határait te jelölöd meg, erőt te adsz. Igazságos vagy és irgalmas vagy, kérelmeinket teljesíted. Szerető napfény vagy, ismered az irgalmat, az igaz embert becsülöd és támogatod. Nap, Ningala férfias fia, lazuritból van a szakállad. Lásd, egy ember, a te szolgád, hajlong előtted s téged szólít. Az ég és a föld láthatárát megvilágítod. Nap, magasztos király, Ningala fia, az országok szokásait és törvényeit te szabad meg. Nap, magasztos király, szilárd a te hatalmad, legünnepeltebb az istenek között, igazságos felügyelő vagy, minden sötét ország apja és anyja vagy. Nap, hatalmas király! Atyád, Enlil, kezedbe rakta a löld valamennyi sarkát. Biró vagy s nem ismersz fáradalmat a bírói székben. Nap, legmagasztosabb vagy a régi istenek között. Te rendeled el az istenek áldozását, Te állapítod meg a régi istenek részesedését, Nap, az ég kapui neked megnyitónak mindig. S Te, ünnepelt Napfény, az ég kapuin áthaladsz. Az égi istenek megtisztelnek Téged, ha megszólalsz, szavaid előtt földig hajolnak az istenek. Napfény, a boldogtalanok s az árvák apja-anyja vagy, a boldogtalanok s az án/ák veszteségét pótolod. Reggel, midőn fölkelsz, a láthatáron, fényed szétárad a felső s az alsó földeken. Eldöntőd a kutya és a disznó viszályát, eldöntőd a néma állatok viszályát, eldöntőd a rossz és a gonosz emberek viszályát. Az emberrel, akire haragszanak s akit kitaszítanak az istenek, te számítasz ismét és megkegyelmezel neki. Segítsd Napfény emez embert, szolgádat, s örökkön kenyérrel meg sörrel áldozik majd Néked. Nap, lógd a kezét igaz szolgádnak. lásd négyesfogatodnak gabonát szórt az ember — hogy jóllakjon, Nap, négyesfogatod. S amíg eszik négyesfogatod, Napfény, légy üdvözölve. (Cselényi László átköltése) 11
