A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-08 / 36. szám

*

A ZOBOR-VIDÉK NÉPZENÉJE

A népdal, amíg él, állandóan változik. Ezt a változást nemcsak vidékenként vagy fal - vönként észlelhetjük, de sokszor egy falun belül, sőt egy és ugyanazon énekesnél is megfigyelhetjük. Ez a mozgás, ez az állandó változás teremti a változatok egész sorát, ügy van ez, mint ahogy Bartók Béla még a század elején megállapította — Egy népdalról sohasem mondhatjuk, hogy ilyen és ilyen, legfeljebb azt, hogy azon a bizonyos helyen, az a bizonyos énekes akkor így énekelte. Általában ha az énekes saját falujának népdalkincséből énekel, s az olyan dallam, amelyet még gyermekkorában tanult az idősebbektől, akkor kétszer pontosan ugyanúgy elénekelni nem tudja. Tehát a rögzített népdal olyan, mint egy pillanatfelvétel.

Azok a népdalok, amelyeket mindenhol egyformán énekelnek, már valószínűleg a publikációk révén kerültek vissza. Ilyen például a közismertté vált „Gerencséri utca" kezdetű népdalunk, amelyet mindenhol egyformán énekelnek, kivéve az idősebb gerencséri énekeseket, akik más változatát is ismerik.

Mai számunkban ismét egy menyhei népdal két változatát mutatjuk be. Az első a) változat — amelyet Kodály Zoltán 1909-ben gyűjtött — érdekessége a nagy és kis szeptim, valamint a nagy és kis tere előforduló sa. Ez a régi stílusú ereszkedődallam, amely egyes részeiben a kvintváltó szerkezet nyomait viseli, mai változataiban teljes egészében moll jellegűvé vált. Ügy az itt közölt b) változatban mint a Kolonyban lejegyzettnél c nagy szeptim és a nagy tere nem fordul elő.

ÁO TIBOR

Égy sem rózsa ki pirosra nem nyílik,

Egy sem legény, aki este lefekszik,

Aki esté lefekszik az ágyába,

Rá se gondol a kedves babájára.

Ha ja Tisza tinta vóna, jó vóna,

Minden legény írnya tudná, jó vóna, Azt az egyet mégse tunná leírnya,

Kit szeretek nagy Menyhében legjobban.

(Kodály Zoltán: „A magyar népzene" A példatárt szerkesztette Vargyas Lajos, 36 sz.)