A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-01 / 35. szám
Zsebrevógtom a rendörjelvényt, és magamra rángattam o felöltőt. Kimásztunk az utcára. Kellemes este volt, ahogy mondani szokás.- Megiszunk valamit, Alan? Lefekvés előtt nem árt meg néhány csepp. Alán bólintott. Betértünk a Kínai Tearózsába. Olyan lyuk, mint a többi. Nekitámaszkodtunk a söntésnek, és úgy szopogattuk a whiskyt. Gondok gyötörtek, s ilyenkor a hangulatom ugyancsak pocsék. A feleségem megcsal s minderről — sajnos - én is tudtam. Csendesen megjegyeztem, hogy engem nem lehet az orromnál fogva vezetni. A feleségem csak annyit válaszolt, hogy a munka nemesít, van elég munka a rendőrállomáson. hát akkor rajta. A vita végén a feleségem rendszerint leissza magát. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ember elhallgat és legyint egy nagyot.- Még egy italt, felügyelő? — kérdezte Alan.- Lökd ide. Nagyon szívesen megiszom. Ebben a pillanatban valaki megérintette a vállamat. Megfordultam.- Elmehetnénk hozzám, felügyelő. Lejátszunk egy parti pókert, jó? David Patton vigyorgott a képembe. Több alkalommal megfordultunk nála. Rendszerint »zárás után" látogattuk meg, amikor a rendőrjelvényt eldugtuk. Minket nem kellett kétszer hívni. Kiürítettük a poharainkat és az ajtó felé lódultunk. Érdekes, de erről az emberről senki sem tudott semmit. Azt suttogták, hogy annyi pénze van, mint a pelyva, hogy sokat utazik, és két marokkal szórja a dollárokat. Tehát éli a világát. A felesége egy évvel ezelőtt elhagyta, de ezt a csapóst egykettőre kiheverte, nem sokáig bánkódott. A felesége hatalmas összeget hagyott a férjének a bankban, s David tudta, hogy ezt a pénzt mibe kell fektetni. Patton háza nem volt közönséges ház. A falakon ritka állatok fejei lógtak. Fegyverkollekció, álarcok. Olyan tárgyak, amelyeket távoli országból hordott össze. A szoba egyik sarkában két hotalmas akvárium. Az egyikben gyönyörű aranyhalacskák úszkáltak, a másikban eléggé elnyűtt kinézésű halak mocorogtak. A házigazda néhány pillanatig magunkra hagyott bennünket, de rövidesen visszajött. Hozta az italt és a kártyát. Ezalatt — amíg odavolt - közelebb léptem az akváriumhoz. A tetején vastag üveglap. Amikor megérintettem a szélét, a házigazda azonnal megszólalt:- Mindenhez hozzányúlhat ebben a házban, barátom, de az akvárium tabu. Ezek a halak roppant érzékenyek. Én személyesen etetem őket s nem is akármivel, s nem is akárhogy. Tehát... a halakat nem bántjuk, jó? Patton igen furcsán érvelt, de nem akartam feltenni felesleges és unalmas kérdéseket. Minden bizonnyal jobban ért a halakhoz, mint én. David Patton úgy játszott, mint egy nagymester, habár a barátomnak is ment a lap. Néhány forduló után harminc dolláros veszteséget jegyezhettem fel. - Phil, kedves Phil — hallottam BURT WISEMAN ÉJSZAKAI KÁRTYAPARTI Patton hangját. — Magának aztán nincs szerencséje. Láttam a kártyáit és láttam az én lapjaimat. Hát... mit mondjak? Pocsék, parti. Megvontam a vállamat. — Majd csak megfordul a szerencse kereke - mondtam unottan. Alan nevetve megjegyezte: — Meglehet, hogy a szerencse a felügyelő mellé pártol, de addigra elúszik a pénze. Miért nem figyel a játékra? Ez az Alan igazat beszél. Igyekeztem a játékra összpontosítani. Én osztottam s közben a játékostársaim arckifejezését tanulmányoztam. Alan kizárólag a lapjaival bíbelődött. Patton hol a lapjaiba lesett, hol pedig a hatalmas akvárium felé nézett. — Kettőt! Két lapot kértem! — Ez Alan hangja. — Kettőre licitálok én is — mondta David Patton. A kezemben két ászt tartottam, de három lapot cseréltem. Feltételeztem, hogy játékostársaim egyegy párral operálnak, s várják a harmadik jó lapot. Nem vettem le a szememet róluk. Alan mozdulatlanul ült a széken. Patton beleharapott az ajkába. Megéreztem, hogy ezúttal ismét jó lapot kapott. A pénztárcájából előhalászott egy húszdollárost és az asztalra dobta.- Kísérem — mondta halkan Alan. Szó nélkül kiterítettem a »vagyonomat". Két ászom volt, bejött a harmadik és hozzájuk egy dáma, majd még egy ász. Utolsó harminc dolláromat is lefektettem az asztal lapjára. Mindenki megmutatta a lapjait. Alan tulajdonképpen blöffölt, nem volt semmije. Patton három dámája nem volt elég a győzelemhez. A ház gazdája azonnal megjegyezte:- Végre! Ha valaki kitartó türelemmel játszik, akkor előbb vagy utóbb nyernie kell. Valahogy megéreztem, hagy ezúttal a felügyelőn a sor. Bejöttek a lapok, nem kétséges. Ebben a pillanatban a szomszédos szobában megcsörrent a telefon. Patton kisietett a szalonból és magunkra hagyott bennünket. Néhány szófoszlány kiszűrődött a nyitott ajtón. Ilyesmiket mondott, hogy »igen, drágám", »persze". A ház gazdája természetesen a barátnőjével beszélgetett. Egy perc múlva mosolyogva becsukta az ajtót, s így mitsem hallhattunk a beszélgetésből. A halakat bámultuk.- Idegesítenek ezek a dögök - morogta Alan. — Nem bánnám, ha mind egy szálig megdögölnének. Undorító! Hüllők a házban! Pfuj! Energikus léptekkel az akváriumhoz sietett. Felemelte az üveglapot és mutatóujját beledugta a vízbe. A halak hirtelen megbolydultak s a segédem rémülten visszatette az üveglapot. Az ujjábái vér szivárgott.- Piranhalak - mondta. - Emberevő halak! Mindent értek. Tehát a halak .segítségével" tűnt el Patton felesége. Ezek a dögvészek egyszerűen felfalták a szerencsétlen asszonyt. Mert ezeknek van étvágya ám. Éppen mondani akartam valamit, amikor a hátunk mögött megszólalt Patton.- Igen, uraim, ezek emberevő halak. Piranhalak. Felfedezték életem legnagyobb titkát, de erről senkinek sem adhatnak jelentést. Elhallgattatásukról nekem kell gondoskodni. Hirtelen előrántotta a revolverét.- Nem különlegesen szép halak, de az étvágyuk kiváló. Samatha különösképpen ízlett nekik. A feleségem. Remélem, hogy az urak még nem fürödtek akváriumban? Most itt a nagyszerű alkalom. Igen óm, ilyen bátran beszélt Patton, de én láttam, hogy remegnek o kezei. Nem olyan egyszerű dolog két USA-rendőrt átküldeni a másvilágra. Alan villámgyorsan rávetette magát Pattonra, de a ház urát sem érte váratlanul a támadás. A lövést alig hallottam. Ez idő alatt előszedtem a szolgálati fegyvert és meghúztam a ravaszt. Csak kétszer lőttem. Patton Alan holtteste mellé zuhant Mindketten azonnal szörnyethaltak. A rendőrállomáson előadtam a mesémet. Elmondtam, hogy a Patton házból lövést hallottam. Berepültem a szalonba. Alan a padlón. Patton fegyverrel a kezében a holttest mellett. Lőni kellett, ez volt az egyetlen megoldás. Mindenki elhitte minden szavamat, s miért ne hinnének egy felügyelőnek, hiszen becsületes rendőr hírében álltam. A feleségem néhány héttel ezelőtt . elhagyott. Egyszerűen eltűnt, mint a szamár a ködben. A halak - ugyanis Patton piranhalait átszállítottam a lakásomba - még mindig nagyszerű étvággyal rendelkeznek ... 22
