A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-01 / 35. szám

OLVASÓTÁBOROK ÉS RENDHAGYÓ IRODALOMÓRÁK

Alábbi cikkemet közel három évvel ezelőtt vetettem papírra. S mivel akkoriban egyik folyóiratunk szerkesztője visszaadta, megsértődtem, s a kéziratot becsúsztattam ad acta feliratú irattartómba. S fájó szívvel ugyan, de lemondtam a megjelenés reményéről is. Vitát és mozgalmat indító Írások hatására újra előkerestem, gondolván, hogy ezzel is használhatok a vitának, illetve magának az ügynek. 5 azoknak is, akiknek nem mindegy kultúránk és közösségi életünk sorsa.

Nem éppen szabályszerű, hogy egy fiatol író vesse papírra ötleteit és javaslatait ebben a tárgyban. Aki anynyira ugyan mégsem fiatal, hogy ne szállt volna fejére jó néhányszor (versei, erkölcsi tartása kopcsón) a kóros ön-központúság és a befalazott személyiség súlyos vádja. Még különösebb, hogy az oktatásban kívülálló, nem pedig egy hivatásos számlálja majd elő ötleteit és javaslatait az olvasóvá nevelés eddig jobbára elhanyagolt útjairól. Pedig ezek a módszerek másutt (Magyarországon például) már több éve állják a gyakorlat nehéz próbáját. Elég lett volna odafigyelnie, aki(k)nek ez feladatában állt. Csakhogy más a szív dolga, más a hivatalé.

Szaporodnak a tervezetek: javítanunk kell a hátrányos helyzetű tanulók képzésén — meaculpázik az egyik: hajlandóságokat kell keltenünk az állandó önképzésre - javasolja a másik; gondolkodó, közhelyektől elforduló fiatalokat kell nevelnünk - dörgi a harmadik. Mindez nagyon szép; ha bármelyiket is valóságra szabott tervezet követné, szavam se volna ellenük, de a sok nagyszerű elhatározás emberré még senkit sem nevelt. Szólni kényszerítenek azonban engem, o saját bőrömön megélt tapasztalatok a különféle tonitósközpontú iskolákban. Két-hórom kedves oktatómról szívesen beszélnék, de nem magáról az iskoláról. A tanításközpontúságot — mert Föld és ember az idők szavára mozdul - a tanulásközpontúság kell. hogy fölváltsa. Ilyenfajta oktatói-nevelői emberformálásnak dolgain gondolkodom hosszú hónapok óta, s ki-kióradó gondolataimat jó mederbe kényszeritette egy sokszorosított kiadvány, az Olvasótábori kis trakta. Ezt a haszonnal forgatható könyvecskét a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa adta ki az érdeklődők számára.

Aki itt él, csehszlovákiai magyarként tudja, mennyire különös a helyzet miközöttünk. Vers- és Könyvbarátok Köre működik szerte az országban, szinte értő, válogatni tudó olvasók nélkül. A konzumens hovatovább bekerül művelődésügyünk lépten-nyomon használt kifejezései közé. A fogyasztó nem vólogot, elfogadjo azt, amit a tévé, rádió és napilapok kínálnak neki, szereti a megcsócsólt gondolatokat, a kényelmet. Könyvkiadónk ebben a kényszerű helyzetben _ hol az olvasó szavára, hol az esztétikáéra hallgat. A VBK kötetei is ilyen felemásságot mutatnak, önképzőköri •zintű verseiők összegyűjtött próbálkozásai fölváltva jelennek meg Dylan Thomas. Hernandez. Nagy László vagy Nemes Nogy Ágnes költeményeivel. A szórakoztató irodalom silónyára predig nem vetnek ki giccsodát, mint a táncdalokra. A könyvkritikának alig akad olvasója. A bírálók javarésze úgyszintén figyelmen kívül hogyja a jóízlés szempontjait.

Iskoláink irodalomtanításának célja, hogy megbízható értékrendet mutasson o tanulóknak, rendszeres olvasásra és folytonos önképzésre szorítsa őket. Azt látom mégis, hogy oz iskolából kilépők jobbára oz irodalmi nevelés ellenére válnak olvosóvó. írók nyilatkozataiban tallózok. Az iskola Csokonaija, Balassija ellenségként állt velük szemben, érthetetlen másföldi nyelvüket, úgymond, nem értették, s barátságosan fölajánlott poétái jobbot a diák nem fogadta el. Aki bizonyítvónyosztós után újra találkozott a régiekkel, mindjárt máshogy beszélt velük. A versmagyorózot ugyanis azt o benyomást kelti, mintha a mindenkori magyar költők ereje csupán néhány hazafias közhely és szerelmi epekedés megfogalmazására tellett volna. Az eszmei mondanivaló felől szokványoson megközelített versek mögött végül is egybeszürkül a zsenik arca. Bár tagadhatatlan, hogy o mondanivaló ugyancsak fontos része a versnek, a többi rész elhagyását, a prózává hígított tartalmi kivonatot nem magyarázza. A versmagyarázat romjai maguk alá temetik a költőket.

Elsőként a rendhogyó irodalomórákról írok. Ez az irodalomnépszerűsítő forma leginkább az író-olvasó találkozókhoz hasonlítható. előnye, hogy kisebb csoport előtt történik és aktuális témákra rendezhető. Itt más módszerek is felhasználhatók, mint az iskolai oktotásbon, elképzelhető egy élő zenés-verses összeállítás Tinódi költeményeitől és dalaitól egészen a mai költők megzenésített alkotásáig. Képzőművészeti nyomatok segíthetnek egyegy stílusirányzat irodalmi és képzőművészeti rokonságának bemutatására. Képzőművészeti és zenei nevelés - mindkettő hiányzik a gimnáziumok tantervéből, pedig egy-egy korszak teljes képe pusztán a történelemből és irodalmi munkákból meq nem érthető. Az analóg művészeti példák mélyebb nyomot hagynak bizonyára, mint a rengeteg „bemagolt" évszám. A rendhogyó irodalomórákon az író kötetlenebbül beszélhet és vitázhat az Iskolásokkal, nem köti őt a hierarchikus diák-tanár viszony. Alia felmérhető segítség egy ilyen rendezvény az érettségi előtt álló diákoknak, különösen ebben a helyzetben, mikor a mól irodalom tanítására aliq kerül idő. A tonkönyvi szabályoknál sokkal inkább gondolatökot ösztönző egy-egy alkotó elfogulatlan véleménye a „szemtanú", a kortórs, a résztvevő vallomása; több gondolatot fölvethet egy élénk, jó útra terelt egyórás vita, mint a házi foglalkozásra föladott életrajzok, versek, novellák tartalmi kivonatai.

Több a mondanivalóm az olvasótáborokról. (A megnevezés ügyében méa folyik a vita. Sokon inkább a művészeti táborok kifejezést javasolják, mondván, hogy ez jobban utal a szervezett összejövetelek lényegére: a

komdex művészeti képzésre és személviségformálásra.) Olvasótábor? Művelődési táborozás? Megpróbálom néhány mondotban értelmezni tartalmukat. céljaikat. Ezért hát mielőtt ismertetném az olvasótáborok (a gondol-VARGA IMRE

kodás Iskolái) megszervezésében figyelembe veendő dolgokat, magukról a táborokról ejtenék egy-két rövid szót.

Fontos, hogy a művelődési tábor természeti környezetben álljon, a fiatalok szellemi foglalkozása mellett ugyanis legalább annyi időt keH szentelni a sportolásra, hosszabb-rövidebb sétákra és a természetjárásra. Egy jó olvasótábor csak jó könyvtárral láthatja el a rászabott munkát. Kézikönyvek, lexikonok, monográfiák, katalógusok, mindenféle rendű-rangú enciklopédiák (több példányban is, hogy egyszerre több érdeklődő forgathassa ugyanazt a könyvet), irodalmi folyóiratok, verseskönyvek, novellagyűjtemények és regények álljanak a polcokon. 4-500 kötet okvetlenül. Elképzelhető egy állandó jellegű olvasótábor, s így a könyvek beszerzésével vagy állandó szállítgatásával, ki s becsomagolásával nem lenne gondja a táborszervezőknek. Erre a célra berendezhetnénk (a telenként amúgy sem üzemelő) úttörőtáborok egyikét. Például Kovácsiban, Nyárasdon. Ilyenkor persze állandó gondnok-szervezőt kellene foglalkoztatnunk, akinek ugyanekkor föladata volna a 10—14 napos táborozások kiscsoportvezetői nek meghívása. A könyv- és művészetkedvelő fiatalok (kiválasztásukról majd később szólok) kéthetenként válthatnák egymást.

A művelődési tábor szerepéről előttem már sokan beszéltek: résztvevők, írók, tanítók, szakemberek és előadóművészek. Ki-ki a maga dolgáról beszél, azt elemzi, amihez legjobban ért. De szinte valamennyiük véleménye közös abban, hogy az olvasótáborok nagyon sokat tesznek a könyvek megszerettetésében, a résztvevőket megtanítják a könyvekkel bánni, s kezüketeszüket érdemes dolgokkal foglalkozni. A kiscsoportvezető fiatal alkotók (írók, költők, festők, zenészek, sőt tudósok, egyetemisták) olyan művelődési lehetőségeket ismertetnek meg a táborlakókkal, amilyenekről a gyerekek egy vidéki iskolában aligha hallhatnak. A rendhogyó irodolomelemzések pedig fogékonyabbá teszik a táborozókot az irodalom iránt, s közösen a megbeszélt-megvitafott olvasmányok mélyebb élményt hagynak bennük, mint a fekrdotszerű iskolai verstanulás, mert ilyen táborban oz olvasás nem kényszerített foglalatosság, nem érdemjegyért folyik. Aki szóval jobban bírja, beszéljen élményeiről, aldnek a rajzceruza jobban áll a kezében, rajzolja meg élményeit, akit a játék érdekel, játssza el a verset, novellát. A tábor vidékének természeti jellegzetességei, növény- és állatvilága a kis természetbúvároknak nyújt lehetőséget és biztatást, növény- és kőzetöatórozókkal kezükben sok apró fölfedezést tehetnek. Gyűjthetnék a környék népmeséit, népdalait, a gyűjtött anyagból predig műsort állíthatnának össze, népiszokásokat tanulhatnának. Egy ilyen közösségben nem maguknak való könyvmolyok teremnek,. hanem ízléssel válogató fiúk és lányok, az önálló vélemény erejét érző fiatalok, szívesen vitázó és gondolkodó serdülők. Amit

az iskolafalak között nem tehetünk, itt kell pótolnunk. Ha az iskola nem tudja megszerettetni a nebulókkal az irodalmat, próbálkozzanak a fiatal írók, szerettessék meg fiataljainkkal - a tanulást. Nem az egyetlen helyes választ kell reflex-szerűen visszakapnunk, hanem kereséssel, munkával, vitatkozással megkeresni a lehetséges válaszokat. Nem a kényelmes válaszok formáit, a gondolkodáséit kell megtanítanunk. A végeredményt könnyű lemásolni, de nehezebb megoldani a piéldát. Viszont ennek a birkózásnak is vannak örömei, akárcsak a játéknak és az alkotásnak.

Hallom a kérdést: luk kapjanak helyet az olvasótáborokban? Általános iskolások, gimnazisták, szakmunkástanulók, olvasni szerető fiatal munkások és mezőgazdasági üzemek dolgozói. A kiválasztás elsősorban a hátrányos műveltségi helyzetben lévő fiatalokat vegye tekintetbe. Magának a meghívásnak nem szabad papírmunkába, bürokráciába fordulnia, nagyon sokat jelentene, ha egy jó képességű aktivista hívná meg személyesen az olvasótáborok majdani lakóit, ismertetve persze előzetesen a táborozás célját, jellegét stb.

A táborozás több-kevesebb pénzbe kerülne. Viszont amit veszítenénk a réven, többszörösen visszatérülne a vámon. A táborozások szervezését több szervezetnek kellene végeznie. Javaslom a Szlovák írók Szövetségének magyar szekcióját, a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, a CSEMADOK-ot, az Oktatásügyi Minisztériumot, a pionírszervezetet és a Népművelési Intézetet. A művelődési tábor vezetését népművelő, pedagógus vagy könyvtáros tudná legjobban ellátni. A 8-10 tagú kiscsoport vezetését fiatal alkotókra kell bízni. Fontos, hogy a kiscsoportvezetők erős egyéniségek legyenek. Egy-egy táborozás alatt öt—hat kiscsoportvezető dolgozhatna egyszerre 40-50 fiatalt vezetve. Kiscsopiortvezetőkoek feltétlenül hívni kellene tapasztalt magyarországi írókat is. A tábori munkaterv kialakításában szót kell hogy kapjanak a résztvevők is. egy-egy izgalmas téma ötlete is fölmerülhet így. A tábori foglalkozások egy része olvasással telne el, majd' az előzetesen olvasásra javasolt könyvek megbeszélésével (ezeket a megbeszélendő műveket a táborvezetónek jóval az akció előtt kell elküldenie), esti népszerűsítő, műsoros előadásokkal, szavalóversennyel, énekléssel, zenehallgatással, nyelvi játékokkal, kirándulásokkal.

A kiscsoportvezetők egyenrangú félként viszonyuljanak a fiatalokhoz, sétáljanak velük együtt, tegeződjenek kölcsönösen. Nehogy nyoma legyen itt az iskolai hierarchiának. Az iskolai fegyelmezést helyettesítheti a közös foglalkozások szabadsága és öröme.

Iskolai oktatásunk egytankönyvü. Az olvasótáborok viszont a kézikönyvek használatára, adatgyűjtésre és feldolgozásra késrtetik a serdülőket. Az írott anyag az olvasóvá nevelésnek csak egy része, s az iskolában pusztán az irodalomtanítással nevelik a nebulókat az irodalom szeretetére. A kiscsopiortvezetőknek ezért a legfőbb feladata, hogy az iskolás fiúkat-lányokot és ifjúmunkásokat elvezessék az alkotótevékenység szükségességének megértéséhez.

Ha oktatásügyünk és társadalmunk valóban önállóan gondolkodó, alkotó nemzedéket akar fölnevelni s állandó önművelésre szoktatott fiatalokat, époen itt az ideje ennek. Az iskolarendszer hi pp-hopp—módra nem szervezhető át, ezért felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek az általam javasolt DÓtmegoldások.

Az újszülöttnek aztán már könnyen adhatunk nevet. Látom már Forbóth Imre nevét a táborkapu fölött, és jóleső melegséget érzek.

14