A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-01 / 35. szám
Ez a két óvoda úgy hasonlít egymásra, mint két tojás — mondhatná az Alsószeliben (Dolný Saliby) járó idegen, ha az új óvodaépületekre pillant. A két óvodaépület abban különbözik egymástól, hogy az egyik újabb. Az egyiket immár négy'esztendeje lakják a nebulók, a másikba pedig csak szeptember első napjaiban költöztek be. Ebben a faluban évekkel ezelőtt azt szerették volna, ha egyszerre két óvodát tudnak építeni, összesen százhúsz gyerek részére. Nem sikerült. Az igényeket tehát csak félig tudták kielégíteni. Nyilvánvaló volt, hogy ez így nem éppen igazságos megoldás, s ha valami nem igazságos, akkor az nincs jól. Ami pedig nem jó, azon változtatni kell, ha lehet. — Még egy óvodát akarunk! — Miből? Egyelőre se pénz, se kivitelező, se ez, se az. — Lehetetlen nincs, csak tehetetlen - mondta a hnb fiatal elnöke. Ple, va László aztán nekivágott, irány az illetékesek. Házalt, vitatkozott, alkudozott. Megértést mindenütt talált, csak éppen pénz eszközt nem talált elegendőt. Legalábbis az elején nem. Később igen. Ma pedig a falu közepén ott áll a két hatvan férőhelyes óvodaépület. Ott áll, még akkor is, ha a falu nem sorolható a központilag fejlesztett falvak közé s ezért úgy látszott, a helyi óvodagond „második fele“ megoldatlan marad — legalábbis egyelőre. Aztán azt mondták: Z-akció, önsegélyezés, társadalmi munka. .. tehát ha ide óvoda kell, akkor itt lesz is. És lett. Méghozzá hihetetlenül rövid idő alatt, mert végül is mind a járáson, mind helyben - megértésre találtak az óvoda felépítésének legbuzgóbb szorgalmazói. És nemcsak megértésre, de segítségre, kivitelezőre, társadalmi munkában ledolgozott, közéi félmilliós értékre is, ami az egész költségvetésnek az egyharmadát képezi. — Ilyen nehéz lenne? — töprengtek el az elején, amikor nekivágtak. — Ilyen egyszerű volt? - mondták a végén, amikor a gyerekek beköltöztek. — Persze, a Gyermekév! — tették hozzá, mert ahol csak szükség volt adura, ott ez volt az adu. A két időpont között alig másfél esztendő telt el. Egy hatvan férőhelyes, modern, minden igényt kielégítő, másfél milliót érő épületet még akkor is bravúros tett 'ilyen rövid idő alatt fölépíteni, ha annak közvetlen tőszomszédságában ott áll a modell, az ugyanolyan óvoda. Az Alsószeliben járó idegen megtekinti a két épületet, meghallgatja a történetüket, aztán így búcsúzik: — Ha a falunak válla volna, most bárki megveregethetné. . . • • • Álló Ferenc, a sárosfai (Blatná na Ostrove) hnb elnöke végigsiet a falu főutcáján. Már régen letelt a munkaideje, a Nap is most bukik le az erdő mögött. Azért siet, mert egy idegen autót látott végigmenni a falun, s látta, hogy az autó ott állt meg a hivatala előtt. Biztosan engem keresnek — gondolta. Öt keresték, mert akik keresték, úgy hallották, hogy a közelmúltban játszótér épült a faluban. Több okból. Meséli: „Mert ugye Gyermekév van, és kiért tegyünk valamit, ha nem a gyermekekért. Itt volt ez az erdő. Nem mi birtokoltuk, hanem az Erdőgazdaság, itt benn, a falu közepén. Maradt utána egy rönkökkel ékes irtás, meg két szép öreg platán az irtás közepén. Igaz, viták árán maradt meg a két fa, de azért, mert amikor a fűrészekkel ideálltak, már az volt a szándékunk, hogy ezt az irtást rendbehozzuk, a rönköket eltakarítjuk, a földet bevetjük fűmaggal és az egészet körülkerítjük, s így a két fának is maradnia kell két hintára, egy két padra meg majd csak találunk valamicske pénzt, aztán megint valamicskét. Hát Így is lett. Most ez van. Sárosfán van egy játszótér. Tágas, napsütötte terület a falu közepén. Néhány hinta, néhány libikóka, néhány pad, egy nagy virágágyás a térség közepén, és sok gyerek. Vidámak, hangosak, akik tisztelettel köszöntik Álló Feri bácsit, meg az idegeneket, akiket kísér. Látni rajtük, hogy játszótér-nézőbe jöttek, s hogy tetszik is nekik. Feri bácsin is látszik a szerény büszkeség. Aztán azt mondja: — Kellett ez nagyon. Mert én úgy gondolom, hogy jobb itt nekik, mintha az út közepén, vagy a kavicsgödröknél csavarognak. És nézzék csak meg jól, hogy nemsokára majd különbséget tehessenek a mai, meg az akkori játszótér között. Mert szeretnénk még jobban felszerelni. Elvégre a gyerekekről van szó r- mondja ez a csendes, halkszavú, barátságos ember. • • • Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) is gyerek-ügyben jártunk, látni: mit kaptak a gyerekek a tiszteletükre „kiemelt" esztendőben. Gyurcsik József és Mácsai Gyula, a Városi nemzeti bizottság elnöke és elnökhelyettese felsorolásba kezdenek. — Van néhány játszóterünk, igaz, nem kevés, de még mindig nem elegendő. A legkedveltebb persze a már nem vadonatúj, de úgy látszik megúnhatatlan, közlekedési gyermekpark. 12
