A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-11 / 32. szám
; A KISEBBSÉGI KÉRDÉS IDŐSZERŰSÉGE (KÉT HASZNOS TANULMÁNYRÓL) A világközvélemény manapság nagy figyelemmel kíséri a nemzetiségek s a különféle kisebbségek sorsának alakulását. A nemzetiségi kérdés fontosságát és időszerűségét bizonyítja az ENSZ egyre fokozódó kisebbségpolitika' tevékenysége is. (gondoljunk a ljubljanai és az ohridi szemináriumokra) A szocialista országok társadalmi, politikai, tudományos és kulturális folyóirataiban szintén gyakran jelennek meg olyan cikkek, tanulmányok, melyek a kisebbségi sorsban élő népek, népcsoportok helyzetével, problémáival foglalkoznak. A Valóság című magyarországi lap ez évi 1. és 5. számában is találunk egy-egy értékes írást. A tudományos ismeretterjesztő havi folyóirat ez évi első számában Szabó Imre akadémikus, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója elemzi-ismerteti a kisebbségi kérdés mai problémáit. A tanulmány bevezető részében a szerző felvázolja a kisebbségi kérdés történetének három időszokót. Az 1918- ig terjedő első időszak a „politikai nemzet fogalmával operáló időszak” volt. Az első világháború után Euróoában új államok, új nemzetiségek alakultak. Ekkorra esik a kisebbségi kérdés történetének második időszaka. Számunkra talán a legizgalmasabb a harmadik, azaz a mai időszak. Szabó Imre szerint manapság a kisebbség mint egység „elmosódik az emberi jogok fogalomkörében”. A tanulmány szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy a kisebbségeknek ma már nem lehet egységes fogalmuk. Feltétlenül meg kell ugyanis különböztetnünk az egyes csoportokat: tudatosítanunk kell, hogy a világon etnikai, nyelvi, vallási, törzsi és nemzetiségi kisebbségek léteznek. (A kisebbségek különböző fajtáival egyébként részletesen foglalkozik Kővágó László is Kisebbség — nemzetiség című könyvében). Szabó Imre hangsúlyozza, hogy a kisebbségi jogok nem azonosíthatók az emberi jogokkal. „A kisebbségi kérdés lényege és megoldásának módja, amint ezt már Lenin is kifejtette, tulajdonképpen nem abban áll, hogy a kisebbség ugyanolyan jogokat élvezzen, mint a többség. Ez kevés" — olvashatjuk a cikkben. A kisebbség ugyanis, mindig hátrányosabb helyzetben van, mint a többség. A kisebbség fogalma nem „az egyedek puszta halmazát”, hanem lényeges sajátosságok alapján megkülönböztethető csoportját jelenti. A szerző megemlíti, hogy az Emberi Jogok 1948-ban elfogadott Egyetemes Deklarációja sem tartalmaz rendelkezést a kisebbségekről és azok védelméről. Sőt, még az ENSZ által 1966-ban elfogadott egyezmény sem úgy beszél a kisebbségekről, mint csoportokról, hanem csak mint egyedekrői Ezért volt szükséges a Deklaráció módosítása, a kérdések tisztázása. Szabó Imre továbbá hangsúlyozza, hogy minden kisebbségi csoportnak sajátos jogokkal kell rendelkeznie (pl. a nyejvhasználat joga, az egyesülési jog, ai önálló kulturális intézmények létesítésének joga stb.), és „nemcsak azt kell a kisebbségnek biztosítani, hogy a maga nyelvét használhassa, hanem azt is, hogy azt'átadhassa, átvihesse gyermekére, akinek egész kulturális örökségét is átadja”. (Mindezt különben az ENSZ 1974-es ohridi szemináriumán is leszögezték.) A Valóság ötödik számában Kása László munkáját olvashatjuk. A szerző a finnországi svéd kisebbség helyzetével foglalkozik. Bevezetőjében kellő alapossággal és részletességgel ír a svédek és a finnek múltjáról, majd a svéd nemzetiség mai helyzetével ismerteti meg az olvasót. 1917-ben kikiáltották Finnország függetlenségét. A fiatal állam már ekkor is „messzemenő nemzetiségi jogokat biztosított” a svédeknek. Az 1919-ben elfogadott alkotmány pedig határozottan leszögezte a két nyelvcsoport egyenjogúságát. A ma is érvényes alkotmány 14. paragrafusában egyebek közt ez is benne foglaltatik: „A köztársaságban a finn és a svéd a nemzed nyelvek. (...) A svéd nyelvű és finn nyelvű lakosság kulturális és gazdasági szükségleteire az államnak egyenlően kell gondot viselnie.” A finn alkotmány külön paragrafusa rendelkezik a törvények, a rendeletek, valamint a „parlamenti ügymenet" kétnyelvűségéről. A 75. paragrafus 2. bekezdése szerint pedig „A hadseregben külön finn és svéd egységekben a kiképzés anyanyelven történik”. Dolgozatának további részében Kása László a kétnyelvű területekről ír, Megtudhatjuk, hogy Finnországban „Kétnyelvű területnek tekintenek minden olyan helységet, közigazgatási egységet, amelynek lakossága legalább 1C %-ban egyik vagy másik kisebbséghez tartozik”. Ez azt jelenti, hogy a „túlnyomóan svéd lakta területeken a finn is lehet kisebbségi nyelv, és jogait éppúgy kell védeni, akár más vidéken az ország számbeli kisebbségének a nyelvét, a svédet". A nyelvi törvényt 1963-ban módosították, s a „helység kétnyelvűségének új cenzusát 8 %-ban állapították meg”. Ám kétnyelvűnek minősítenek egy helységet akkor is, ha „ezen a százalékos arányon alul van a kisebbségi lakosság, de“ száma eléri a 3000 főt". A Finnországban élő svédek száma ma 303 406, s ez az ország lakosságának 6,6 százaléka. A svéd nemzetiségnek külön politikai intézménye van. A Folkting „rendszeresen figyel a felmerülő problémákra, Tájékožtfctja a megfelelő politikai fórumot, s javaslatokat tesz számukra". Kása László at oktatásról és a művelődésről is tájékoztat írásában. Beszámol arról, hogy Finnországban a svéd nyelvű iskoláztatásnak teljesen kiépített rendszere van. A kisebbségnek bármely pólyára készülve lehet svéd nyelven képesítést, diplomát szerezni. Jó a helyzet a sajtó, valamint a könyvkiadás terén is. Az országban harminc folyóirat jelenik meg svéd nyelven, háromszázezer példányban. Ez azt jelenti, hogy a svéd lapokat a finnek is olvassák. Minden évben kb. kétszázféle könyvet adnak ki svéd nyelven, s ebből harminc az eredeti szépirodalmi mű. A finnországi svédeknek a felsoroltakon kívül négy önálló színházuk is van (2 Helsinkiben, 1 Turkuban, 1 Vaasában). 1968-tól teljes műsoridőt kitevő egész napos svéd nyelvű adást sugároz a finn rádió. A televízió svéd nyelvű műsorideje változó. A finn állami vezetés belpolitikájában tehát „messzemenően tiszteletben tartja a svéd kisebbség kollektív alkotmányos jogait". „így beszélhetünk Finnországban az európai tőkésországok viszonylatában az egyik legrendezettebb és legdemokratikusabb nemzetiségi politikáról" — fejezi be cikkét a szerző, CSÁKY KAROLY VARGA LAJOS: Szlovákiai magyar tájak néprajzi motívumai (linóleumraetszet) KULCSÁR FERENC: KÖD ELŐTTEM, KÖD UTÁNAM Szólított az emlékezet kisfiának ma engemet, s a .lassú, örök, harci nők fölvonultak — dárdós szeretők. Tárgyaimban, tárgyaidban, holtomiglan, holtodiglan a fénylő, hajló tőrű nők voltak az örök őrködök. A mindig, mindig fölvonulók voltak a megtartó hódítók. Köd előttem, köd utánam — ágacska testükre találtam. Járva tűzvész-rengetegben ezeregy dolgom nevezetlen! De a dárdós, harci nők örökké örök őrködök. KISS PÉNTEK JÓZSEF: REKVIEM fénylett a szemed mint a tó hangod ringató altató tekintetedben szégyen nyoma sincs agyad kapuin vasrács vaskilincs hazudtál mindig orcátlanul elbuktál érte — arctalanul DÉNES GYÖRGY: CIGARETTÁVAL, BORRAL TELTEN Én nem tudom, hogy hol vagyok, hány lépték szobám és a lelkem, cigarettával, borral telten mily betegségben sorvadok. Jöjj, kisfiú, hatéves másom — apám, anyám még telt örömben —, köszöntsön a pánsipos isten, hold-bagoly gyönge nyírfaágon. Szép volt. ami elmúlt, a mély kutakba csöppent napsugár, hő nyárban, ahogy inni járt; és ami nincs: a szenvedély. 11
