A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-11 / 32. szám
TAVAK. FOLYÓK HÍVÓ SZAVA A nyitott parázson sült hal valóban remek volt. A díjkiosztás. Készül a halászlé. A tóparti vendéglőben ünnepi ebédhez terít a pincér. A munkára felügyelő főpincér sasszeme észreveszi, hogy a terítékek a szokottnál jóval távolabb, vagy kétméternyire vannak egymástól. Szóvá is teszi a dolgot. — Biztonsági okokból kell így terítenem,— védekezik a pincér—ugyanis a nagykürtösi horgászoknak lesz itt ma ünnepi ebéd és messze kell őket ültetnem egymástól, hogy véletlenül ki ne szúrják egymás szemét, ha azt mutogatják, hogy legutóbb mekkora halat sikerült fogniuk . . . (A Szlovákiai Horgászok Szövetsége Ncigykürtösi (Veľký Kritíš) Járási Bizottsága „Horgászhíradó” című időszak1 lapjából). Ilyen bevezető után valaki joggal vádolhat azzal, hogy a hatás kedvéért biggyesztettem írásom elejére ezt o horgászlapból vett kis anekdotát, amelynek — úgy gondolom — horgászkörökben már jókora „szakálla" van Ilyesmiről szó sincs. Csak azt akartam szemléltetni, hogy — minden eddigi téves feltevéstől eltérően — nem holmi, vízparton óráko° át szó nélkül gubbasztó csodabogarak a horgászok, hanem a szó szoros ér telmében vett sportolók, akik nyerni és veszíteni is tudnak, s közben még nevetni is van idejük és kedvük, — még a saját számlájukra is! Egyébként mint sporthorgászi antitalentum, egy kedves meghívás eredményeként gubbasztottam az elmúlt fülledt vasárnapok egyikének hajnalán a zsélyi (Zelovce) halastó partján. Az opálfényben csillogó víztükör mellett köröskörül, megszámlálhatatlan sporthorgász reménykedett abban, hogy va lami mohó hal — lehetőleg minél nagyobb — horogra akadjon. Mert nem kisebb dologról volt szó, mint a nagykürtösi járás sporthorgászainak hivatalos horgászversenyéről, annak módja szerint, minden ceremóniával, tiszteletdíjakkal, halászlével, roston sült hallal és rengeteg vidámsággal szórakozással és pihenéssel. Minderről Štefan Polgár, a járási halászszövetség elnöke beszélt bővebben, akivel körüljártuk a tavat, itt-ott megállva, az elmélyülten horgászgató versenyzőkhöz pár szót szólva. A számok — ha jól alkalmazzuk őket — mindig érdekesek, meggyőzőek. Mert például az a tény, hogy a nagykürtösi járási horgászszövetség taglétszáma az elmúlt három évben több mint 35 szó zalékkal növekedett — már mond va lamit. Például azt, hogy a vezetőség jó munkát végez. Erről Polgár Štefan a következőket mondotta: — Jelenleg nálunk szerintem van egy még megoldatlan társadalmi probléma: ez a szabad idő okos kihasználásának kérdése. A hét végi két szabadnap sokaknak gondot okoz hogyan lehetne jól, gazdaságosan és főleg kultúráltan kihasználni. Ehhez próbálunk segítséget nyújtani a járás dolgozóinak azzal, hogy propagáljuk szövetségünk eredményeit, magunk közé hívjuk a természetet kedvelő, azt védeni és gyarapítani, szépíteni akaró embereket. Hogy hogyan? Hát elsősorban nem azzal, hogy na, itt van a horgászbot, itt a vízben a hallak, aztán ki-ki menynyit fog magának. Persze, a finom nyársonsült hal sem megvetendő. Hiszen az elmúlt évben a horgászati lehetőségekben nem gazdag járásban csaknem 50 mázsa pontyot, csukát, fogast meg egyéb halféleséget fogtak a sporthorgászok. Ez azonban a dolognak csak az egyik része. Az igazi társadalmi munka a haltelepítés. Erről Vlado Piják, a járási szövetség titkára tájékoztatott; — Tavaly 1.700 kg pontyot, 10 000 fogast, 8 ezer csukát és 5 ezer egyéb halfajtát telepítettünk elsősorban a zsélyi, Kosihivce-i (Dacsókeszi) víztárolóba, valamint az Ipolyba, és a járás más folyóvizeibe. Ebben a munkában különösen Auxt Vojtech, Hrubčo Jozef, Michale Ľuboš, Mačuda Ondrej és Slobodník Róbert sporthorgászok jártak az élen. A sporthorgászatban kevéssé jártas halandónak is feltűnt ezen a vasárnapon, hogy a vízparton, a füzesek tövében, de messzebb, a patak felső fo lyásánál is nagyon sok a gyerek. — Hiszen épp ez a mi sportunkban a szép és a vonzó, — mondották a horgászok, — az ember egész héten lót-fut, alig marad idő a családra, a gyerekekre, egymásra. Itt meg vasárnap hajnaltól késő estig friss levegőn együtt van a család,mindenki kipiheni megát és szinte újjászületve kezdheti a hétfőt. Különösen a gyerekeknek jó ez, kedvükre játszhatnak, de van itt sok olyan gyerek is, aki már most eljegyezte magát a sporthorgászattal s lehet. hogy egy életre hű is marad hozzá. Igen, bólint rá a csak véletlenül idevetődő látogató, így lehet és kell visszavezetni az embereket a természethez, amelytől a civilizáció már-már elszakított bennünket. S kissé irigykedve nézi a horgászó apát, mellette két tízévesforma fiával, akik szinte átszellemülten figyelik a zsinór mozgását a vízben. De volt itt horgászó kislány is, aki elképesztően messze dobta a horgot — mert ez is a verseny feltétele. De az igazság kedvéért azt is el kell erről a vasárnapról mondanom, hogy a sport mellett azért nem feledkeztek meg a földi örömökről sem. Vagy négy nagy kondérban főtt az ízletes — magyaros halászlé. Amott, nyitott parázson nyársonsült hal illata csábítgatta a megéhezett horgászokat. De volt itt remek füstölt hal, amúgy melegében, finom kirántott hal, amelynek a receptjét az amatőr-szakács semmiért el nem árulta volna. S aki megszomjazott — alkoholmentes üdítőt, friss ivóvizet kaphatott. De azért nem feledkeztek meg a sörről, borról sem. Hogy a halnak legyen miben úsznia. Aztán felhangzott a gongszó. A sportszabályok szerint abba kellett hagyni a versenyt. A bizottságok körbejárták a halászokat, lemérték a zsákmányt, szinte milliméternyi pontossággal, mert a verseny az verseny. Aztán jött az eredményhirdetés, a díjak átadása a győzteseknek, akiket irigy pillantások kísértek innen is, onnan is. E gyönyörű, napfényes vasárnapon talán senki sem távozott a zsélyi víztároló partjáról azzal az érzéssel, hogy a nap igazi értékét csak a versenyen átadott díjak jelentették volna. Persze, emberek vagyunk, ez sem mellékes, mert azért egy első helyet jelentő oklevél sem akármi egy igazi sporthorgász szemében. Az igazi érték szerintem az volt, hogy ezen a napon is, többszáz ember tclálta meg a pihentető, üdítő, testetlelket formáló természethez vezető utat, hogy egy felejthetetlen napot szerzett a feleségnek, a gyerekeknek, önmagának — s ezt semmivel sem lehet kárpótolni. S talán azzal a gondolattal lehetne zárni ezt a kis írást, hogy az örömhöz vezető út egyengetésében igen értékes munkát végeznek a Szlovákiai Horgászszövetség Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Bizottságának vezetői is, akik ezért minden elismerést megérdemelnek Szöveg és képek; AGÓCS VILMOS
