A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-03 / 5. szám
3® CSEMADOK segítheti a munkát. Arra odafigyelnek a társak, támaszkodnak rá, de csak arra, aki tisztán énekel. Itt nem lehet csalni, hogy valaki hamis hangot üt meg, s várja, hogy a többiek kövessék. Az ilyen itt magára marad, elszigetelődik, ha nem alkalmazkodik, végül kiesik. A közös cél, hogy kiteljesedjék a harmónia, csak úgy érhető el, ha egymásra figyelünk, segítünk egymásnak. Ez a törekvés végül magatartássá válik nemcsak az éneklés idején, hanem a pihenés perceiben, az utazások alkalmával stb. Közelebb hozza az embere-Próbáinkat az öreg iskola termeiben tartjuk. Itt lehetőség van rá, hogy az egyes szólamok külön helyiségben gyakoroljanak. Amióta (két éve) központi fűtés van az épületben, egészen kellemes a környezet. Munkánkhoz nemcsak erkölcsi, hanem hathatós anyagi támogatást is kapunk minden fórumból, ahová csak kéréssel fordulunk. A kórus tagságának fele pedagógus, de képviselve van szinte minden foglalkozás és korosztály. Az összetétel már elég régóta szinte állandó. Egy-két ember cserélődik szólamonként, de a Tiszta forrásra, békességre, harmóniára vágyunk. Igazi harmóniát óhajtunk, nemcsak könnyű, búfeledtető szólamokat akarunk énekelni. Az ősi forrásból, a megőrzött gazdag népdalkincsből merítünk legszívesebben. Az ősi erőt, igazságba vetett hitet, erkölcsi tisztaságot, életörömet sugárzó dalokat szeretjük, Kodály, Bartók, Bárdos feldolgozásait. Ez ad ihletet, szépséget, értelmet munkánknak. Somorján (Samorín) az éneklésnek, a dal szeretetének hagyománya van. 1935-ben alakult az első vegyeskar, s csak a háború szakította félbe lelkes munkáját. A felszabadulás után az első lehetőséget megragadva újra összejöttek a régi dalosok, hogy a CSEMADOK helyi szervezetének keretében létrehozzák az új énekkart. Azóta száll a dal, bár többször évekre elhallgatott, de mint a búvópatak, újra feltör az éneklési vágy, s a kórus újraéled. Mostani összetételében 1972 márciusában alakult újjá kórusunk Pokstaller László vezetésével. Kezdetben nálunk is előfordult, hogy egyesek csak a fellépéseket szerették, de a próbákra nemigen jártak. Ez nehezítette a munkát, s egy-egy mű betanulása sokáig tartott. Különösen a nyári szünet után volt nehéz az évadkezdés. Két-három hét is eltelt, míg végre összeverődött a társaság, s el lehetett kezdeni a munkát. Most júniusban az utolsó próbán megbeszéljük, hogy szeptember első hétfőjén kezdünk. Augusztus végén már egyre gyakrabban intenek egymásra a kórustagok az utcán: „El ne felejtsd, hétfőn találkozunk!" A hosszú szünet után hiányzik is már az éneklés. Egy jó kórus munkájában valósul meg a legtökéletesebb demokrácia. Senki sem tűnhet ki, nem csörtethet előre mások rovására. Saját hangja, szólama is csak akkor érvényesül, ha a közös harmónia része. Egy-egy tag szép hangjával, biztos hallásával előPokstaller László két, megértőbbé, igazi társakká avatja. Mindnyájan dolgozunk, fáradtak vagyunk, hétfőn este mégis menni kell. Van, aki eljön fél nyolckor a próbára, és kilenckor szalad a buszra, hogy beérjen az éjszakai műszakra. Ez csak úgy magyarázható, hogy a kórus tagjai között szívélyes, barátias, családias a viszony. A családtagok is tudják, hogy milyen jó a hangulat a kórusban, ezért szívesen elkísérnek bennünket a fellépésekre távolabbi helyekre is, hogy együtt izguljanak vagy gyönyörködjenek velünk egy-egy jelentősebb ünnepi rendezvényen. Tehát nemcsak a kórustagok, hanem családtagjaik is meghitt közösséggé forrtak össze. Ezért rendezzük meg hagyományosan minden évben a dalosok és dalkedvelők találkozóját, ahol együtt énekelnek, mulatnak a kórussal a családtagok, barátok. létszám évről évre inkább gyarapszik. A kórus jelenleg 58 tagú. Fellépéseink színesebbé teszik a jelentős politikai események, évfordulók tiszteletére rendezett ünnepségeket. Közreműködünk irodalmi esteken és a CSEMADOK helyi szervezetének többi kultúrcsoportjával közösen rendezett előadásokon. Soha nem léptünk fel még otthon kongó teremben; pedig sajnos több helyen is azt tapasztaltuk, hogy a kórusok egymásnak énekelnek, de nem vonzanak közönséget. Szerepléseink természetesen nem korlátozódnak csupán Somorjóra, idehaza és külföldön is több helyen szerepeltünk már vendégként, több hazai és külföldi kórussal van baráti kapcsolatunk. A meghívásokat a jövőben szeretnénk mind viszonozni. Ügy érezzük, az elmúlt hat év nagyon hasznosan telt el, kórusunk sokat fejlődött, s pályája felfelé ívelő. Ezt mutatják az 1979-ben újjászületett énekkarnak a különböző vetélkedőkön, fesztiválokon elért eredményei is. Több megtisztelő magyarországi meghívás mellett az eddigi legnagyobb eredményként könyvelhetjük el, hogy kórusunk 1978-ban a IV. Jókainapokon a csehszlovákiai magyar énekkarok országos seregszemléjén a harmadik helyet szerezte meg, és aranykoszorús minősítést kapott. Munkánk elismerése mindnyájunkat nagy örömmel tölt el, s még igényesebb feladatok megoldására sarkall. Meg-megküzdünk egy-egy művel, de mire kidolgozzuk, érezzük: gazdagabbak lettünk. Néha fárasztó is ez a munka, de mindenki szívesen csinálja, fáradhatatlanul, mert feltétlenül megbízunk karnagyunk zenei ízlésében, szakmai tudásában. Békét, testvériséget, megértést óhajtunk nemcsak egymás között a szőkébb közösségben, hanem minden dalolni szerető emberrel itthon és a tágabb világban. Fábryval együtt valljuk: „Az igazi internacionalizmus ad és kap. Gazdagítás és gazdagodás a velejárója.” Sokat gazdagodtunk a baráti kórusok meghallgatásával, s szeretnénk mi is gazdagítok lenni. Célunk, hogy a magyar kórusművészetet és más népek dalait megismerjük, terjesszük. Szívesen merítünk a szlovák népdalkincs tiszta forrásából, s visszük magunkkal az itteni tájak hangulatát külföldi szerepléseinkre. így lesz kórusunk híd népek, nemzetek és kultúrák között. Szeretnénk még több szlovák és cseh kórussal kapcsolatot teremteni, mert különösen felemelő érzés egy-egy fellépésen a közös számok éneklése. Emberek, akik még sohasem látták egymást, egymás beszédét nem értenék meg, a zene, a közös dallam összehozza őket, megteremti közöttük a harmóniát. Sokáig szeretnénk még érezni az együtténeklés örömét, közösségformáló erejét, a komoly felkészülést követő siker, elismerés kiváltotta felszabadult jókedv, munkakedv ösztönzését. Kotiers Romanné és Jávorka Lászlóné, a Híd vegyeskor krónikásai A csehszlovák munkásosztály 1948-as februári győzelme merőben új helyzetet teremtett az országban. A proletárdiktatúra létfontosságú intézkedéseket tett az itt élő nemzetiségek, köztük a magyarság helyzetének megváltoztatására is. A CSKP Központi Bizottságának határozata értelmében 1948 őszén kezdetét vették a CSEMADOK megalakulásának előkészületei. A Bratislavában lezajlott alakuló közgyűlés híre óriási hatást váltott ki nálunk. A járási pártbizottság vezetői alapos körültekintéssel indították meg Galántán és az egész járásban a CSEMADOK-szervezetek megalakítását. Seres Lajos, a járási pártbizottság akkori vezető titkára 1949 őszén azzal a feladattal bízott meg többünket, hogy fogjunk hozzá Galántán a helyi szervezet megalakításához. Azok, akik akkor ezt a nem kis munkát megkezdtük, semmiféle tapasztalattal nem rendelkeztünk. Új feladatok vártak ránk, új emberekkel, új körülmények között kellett dolgoznunk. Az akkor már megalakult magyar oktatási nyelvű általános iskola helyiségében (a volt Szentkirályi-féle házban) tartottuk első összejöveteleinket, amelyeken emlékezetem szerint Dóra István, Fáhn Jenő, Vadovics Tibor, jómagam, s néhányon mások vettünk részt. Az alapszabályok, az alakuló közgyűlés felhívása és más dokumentumok szolgáltatták azokat az irányelveket, amelyek szerint aztán 1950 tavaszán a galántai kultúrhózban több mint kétszáz érdeklődő részvételével tartottuk meg az alakuló közgyűlést. Ezt az előkészítő bizottság megbízásából én vezettem. A CSEMADOK rendeltetésének, hivatásának ismertetése után előterjesztettem a javaslatot a vezetőség megválasztására. A közgyűlés a javaslatot elfogadva, a helyi szervezet elnökévé Dóra Istvánt, a Járási Építőipari Vállalat titkárává pedig Vadovics Tibor igazgatótanitót választotta meg. A kulturális munka irányításával engem bízott meg a vezetőség. A megválasztott új vezetőség azonnal meghirdette a széles körű tagtoborzást, amelynek eredményeként még akkor csaknem száz galántai dolgozó lépett be a CSEMADOK-ba. 1950 tavaszán tehát sok-sok nehézség, keserűség és meg nem értés után Csehszlovákia Kommunista Pártja visszaadta az itteni magyarság népinemzeti kultúrája művelésének, az anyanyelvi művelődésnek a lehetőségét. Lelkes munka indult meg, nem ismertünk fáradságot és lehetetlent. Soraink napról-napra erősödtek, bővültek. Közénk jöttek mindazok a galántaiak, akik őszintén és komolyan vették a nemzetiségi kultúra ápolásának nemes feladatát. A már említetteken kívül a legszorgalmasabb, leglelkesebb tagjaink lettek Karsai Gáspár, Vadovics József, Valábek Mihály, Pekarik István, Rovenszky József, Valenszky János és felesége s még sokan mások. 1951. január 27-én mutattuk be az első színdarabot, Gogol: Revizorját. Újra felcsendült a magyar szó a galántai kultúrház színpadán, amelyen utoljára Petőfi: János vitéz és Móricz: Légy jó mindhalálig című műveit adták elő. Csodálatos pillanatok voltak ezek. Szivünk repesett az örömtől, de szemünkből potyogtak a könnyek . . . Igaz ez? Ekkora nagy fény, a sok évi sötétség után? Igaz volt — valóság volt, mint a mindennapi kenyér... Vadovics József, Új János, Éliás János, Karsai Gáspár, Pokorný Imre, Dobrovodszky Anna, Valenszky Jánosné és a többiek visszaadták ezen az estén mindenkinek a hitét, akik hinni akartak egy szebb, boldogabb és békés jövendőben ... A szervezeti élet a Szalay-féle ház egyik utcai helyiségében zajlott. Pénzünk fűtőanyagra nem volt, így otthonról hoztuk magunkal a tüzelőt. Mindig más és más, mert senki sem volt bővében fának és szénnek otthon sem. 6