A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
ZS. NAGY LAJOS A kijevi Orr-, fül- és gégészeti Kutatóintézet keretében hallásjavító központ létesült. Ide irányítják a pontos diagnózisra és a szakkezelésre szoruló betegeket. Képünkön: a Hallásélesség ellenőrzéséhez hangszigetelt helyiségbe ül-Cégér a jó sörnek sem kell. Az ógyallai Aranyfácánt a világ egyik legkisebb köztársasága, San Marino egyik kisvendéglőjének kirakatában fotózta le egy honfitársunk . . . Ez a tuniszi turista-szépség szívesen állt modellt a velencei Szent Márk téren. Talán arra gondolt, hogy ha Claudia Cardinalenak sikerülhetett világsztárrá lenni Olaszországban, neki miért ne sikerülhetne. Hiszen Claudia is Tuniszból jött a napfényes Itáliába. A kép még tavaly készült, de a kettes számú tuniszi lányról azóta sem jött filmhir, bár ami késik, nem múlik ... Egy michigani (USA) tizennégy éves fiú, Erik Carrier három hónapig dolgozott Halál című kollázsán. A kollázs csikkekből és cigarettákból készült, s főleg a dohányosokhoz szól. A Lengyel Posta az elmúlt évben a lengyel drámairodalomnak szentelt hat értékből álló új bélyegsort hozott forgalomba. A bélyegeken a legkiválóbb lengyel drámaírók képmásai, egy-egy drámájuk címe, egy szimbolikus grafika, valamint a „Nemzeti Színház" felirat latható. Hát az meg mi lehet? Az olvasó hármat tippelhet: 1. Három zsák krumpli? 2. Három üres hálózsák? 3. Három francia turistával kitömött hálózsák és egy „hordozható házőrző” turistaeb a római utcán? CERUZASOROK Tűnődés négykézláb Költőhöz teljesen méltatlan helyzet: négykézláb tűnődni a nagyvárosi utca délutáni forgatagában. Azt is kétségbe lehet vonni, tűnődik-e egyáltalán ilyenkor a költő, vagy csak bambán bámul maga elé. S vajon költö-e még a költő ilyen testhelyzetben? Amilyenbe köztudottan megrögzött korhelyek szoktak kerülni. Őneki viszont orvosi bizonyítványa van arról, hogy öntudatos és következetes antialkoholista. Hát okkor? Úgy látszik a notórius józanság is bajba sodorhatja az embert. Csak az ökör következetes, van is egy ilyen szólás-mondás. De most nem erről van szó! Arról van szó, hogy emberünk (akinek költő-volta e pillanatban legalábbis megkérdőjelezhető) az imént mégteljessn kiegyensúlyozott lélekkel ballagott a Kő-téren. Emelt fővel ballagott, jobb kezében aktatáskával, arcán derű és amolyan délutáni költőiss emelkedettség. S ekkor megpillantotta a húszas autóbuszt. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a húszas számú autóbusz hétpercenként érkezik a megállóra, tehát emberünknek nem volt különösebb oka, hogy nyugodt lépteit meggyorsítsa, hogy, magyarán szólva, hebehurgya módra „megugorjon" s mint valami szeles sihsder rohanjon az autóbusz felé. Nem volt sietős a dolga, akár öt autóbuszt is elengedhetett volna. . . öt vagy hat méter után, amit rohanva tett meg, hirtelen megtántorodott, majd néhány bizonytalan lépés után elvesztette egyensúlyát és elvágódott a száraz és sima betonon. De még mielőtt elvógódott volna, tehát a kritikus pillanatban, amikor még csak tántorgott, de már érezte, hogy egyensúlyát nem tudja megtartani, tehát, amikor tisztában volt azzal, hogy elesik, miként ez ilyenkor lenni szokott, az agyműködése elképesztően felgyorsult, méghozzá elvont fogalmak helyett villámgyorsan perg^ képekben gondolkodott. Például látta Belmondót, amint kiugrik egy raboa gépkocsiból, két kezét a tarkójára szorítja, vagy tizenötöt bukfencezik, aztán sértetlenül feláll és leporolja elegáns öltönyét. Mondom, emberünk tisztán látta maga előtt ezt a képet, s regtön tudta is, hogy ha már esnie kell, hogyan kell leesnie. Ez az előnye a vizuális gondolkodásnak állapította is meg rögvest. Az egy másik tulajdonságával függött össze, hogy még a harmadik tántorgó lépésénél is habozott: eldobja-e az aktatáskáját, amelyben - s ezt is világosan látta - törékeny gyógyszeres üvegek vannak. Végre úgy döntött, hogy balra fog esni, így az orrát is, a gyógyszeres üvegeket is, a szemüvegét is megmenti. S a döntés pillanata teljesen egybeesett azzal a pillanattal, amikor bal válla halkan reccsenve - azonban nem elég halkan, mert a járókelők felkapták a fejüket - nekivágódott a betonnak. A kelleténél valamivel tovább feküdt a bál vállán, mert ahogy felpillantott, látta, hogy embersereg veszi őt körül, s gúnyos kacajt is hallott a magasból. Hát ez tökrészeg, mondotta valaki epésen. Ez a megjegyzés kényszerítette őt, hogy lassan és sziszegve négykézlábra álljon, s hogy folytassa hirtelen megszakadt gondolatmenetét. Ezeknek a szamaraknak persze fogalmuk sincs, hogy miért estem a bal vallómra, gondolta megvetően, de még mindig négykézláb. A bámészkodókat neim tartotta-méltóknak arra, hogy a kedvükért felálljon és megmutassa nekik az orvosi igazolást, mely szerint már hónapok óta nem volt szeszes ital a szájában. „Ott essem el én, a harc mezején...!" - jutott eszébe a híres Petőfi-sor, de aztán rájött, hogy mostani helyzetéhez sokkal jobban illik egy operett-szöveg. S már hallotta is Honthy hangján: ......Megesik, hagy leesik, én nem tudom, ebben mi a sikk." Tetszett neki a blöd szöveg, de nem tudott rajta mosolyogni, azon tűnődött, nem törött-e el a vállcsontja. Ezen tűnődött meglehetősen sokáig. S négykézláb, mint mondottam volt. EURÓPA CSENDES Valamikor 2000-ben ott álltunk valahol Európa közepén, ahol, mellékesen jegyzem meg, Kodály is járt, és jöttek az emberek, egyre jöttek, és helyet foglaltak és mi ott álltunk a kicsiny falu színpadán, és verseket mondtunk, Petőfi-verseket heten, hét tanítójelölt, a magyarok és minden népek egyik legnagyobb forradalmár költőjének tiszteletére, mert feladatunk és erkölcsi kötelességünk volt, mint ahogyan feladatunk és erkölcsi kötelességünk ma is és örökre, Petőfi szellemének megidézése és éltetése, Petőfi üzenetének közvetítése - a nép művelése Petőfivel, ezért álltunk ott valahol Európa közepén, a kicsiny falu színpadán, és Petőfi-verseket mondtunk, és már ott tartottunk, hogy „Európa csendes, újra csendes", amikor a hátsó sorokból hallatszó morgó és vihorászó hangok annyira fölerősödtek, hogy veszélybe került a vers, az emberek nyugalma, „Ha a mi fényünk nem lobogna A véghetetlen éjen át," barátom hangja remegett, meddig bírja idegekkel, mór reszketett, már sziszegett, hisz hányszor kiborult a szobán semmiségek miatt, meddig bírjuk idegekkel és türelemmel, és akkor a nézőtéren valaki hirtelen fölugrott, és hátraszólt, hogyha nem érdekel benneteket Petőfi, akkor menjetek ki a teremből, ne zavarjatok bennünket, így mondta, és sirt dühében, és visszaült a helyére, de nem folytathattuk a műsort, mert a hátsó sorokból azt kiabálták vissza, hogy Petőfi már régen eltűnt a ködben, és mi ott álltunk némán, valahol Európa közepén a kicsiny falu színpadán, ott álltunk Petőfivel, és láttuk, hogy kiviszik őket, akik úgy érezték, hogy még kint a folyosón is zavarunk Petőfivel, noha mi ott álltunk a színpadon, és hallanunk kellett csúnya szavakat, aztán elmentek, és az emberek elnézést kértek tőlünk az incidens miatt és kértek, hogy folytassuk a műsort, és mi természetesen folytattuk, hiszen — mindenek ellenére - feladatunk és erkölcsi kötelességünk ma is és örökre Petőfi szellemének megidézése és éltetése, Petőfi üzenetének közvetítése — a nép művelése Petőfivel, „Vagy kell-e még több, hogy áldásod/ Nem érdemtelen szálljon ránk?/ E hűtlen korban mi utolsó/ Egyetlen híveid valónk!", valamikor 2000-ben, valahol Európa közepén. Bodnár Gyula 9
