A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-23 / 25. szám
CSEMADOK A lédéci (Ladice) női éneklő csoport 1970 februárjában alakult meg. A kilenc asszony — Buday János tanító vezetésével - csakhamar már szorgalmasan készült a Tavaszi szél vizet áraszt... II. országos népdalversenyre. Itt a járási és az országos elődöntő után bekerültünk az országos döntőbe. Igen büszkék voltunk, amikor megtudtuk, hogy meghívást kaptunk a magyarországi .Röpülj páva" gálaestjére, televíziós szereplésre. A televíziós szereplés után Kecskemétre hívtak és vittek el, ahol éppen a IV. Népzenei Találkozó zajlott. A siker itt sem maradt el. Gazdag élménnyel tértünk haza. Még ebben az évben felléptünk Zselízen, az Országos Népművészeti Fesztiválon. A siker lelkesített. A téli időszakban a régi fonóházak hangulatát próbáltuk feleleveníteni. Igyekezetünk sikerrel járt. Lédeci fonóház címmel sikerrel adtuk elő itthon hangulatos új műsorösszeállításunkat, s a következő évben, 1971-ben a zselízi fesztiválon bemutattuk. Bővült a csoport létszáma s ugyanígy repertoárunk is. Néhány fiatal lány és fiú is tagja lett a folklórcsoportnak. Felgyűjtöttük a lédeci szokásokat és hiedelmeket, balladákat és népdalokat. Az éneken kívül a szokásanyag gyűjtéséhez is hozzáláttunk. Az így összeállított műsorral egyebek között Magyarországon, Korádon is szerepeltünk. A karádiakkal a Röpülj páva televíziós gálaesten ismerkedtünk meg és kötöttünk barátságot. A karádiak is vendégszerepeitek nálunk. A csoport rendszeresen szerepelt a járási rendezvényeken. A menyecskekórus sikereit látva s megirigyelve férfi éneklő csoport is alakult. A női csoport vezetése most már teljesen rám maradt. Aránylag rövid idő alatt igen szép eredményeket értünk el. De nem pihentünk a babérainkon. Beneveztünk a III. Tavaszi szél vizet áraszt vetélkedőbe, s ezúttal ismét bekerültünk az országos döntőbe. Itt is megálltuk a helyünket: ezúttal valóban a lédeci lett az országos verseny legjobb csoportja. Az első díjon kívül egy magnót is kaptunk (mint Peter Colotkánok, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének személyes ajándékát). Ebben az évben is szerepeltünk a járási rendezvényeken, Lédecen a szüreti mulatságon, valamint Érsekújvárott (Nové Zámky). Az országos versenyen együtt izgultunk a többi versenyzővel, s itt sok-sok emberrel ismerkedtünk meg, barátkoztunk össze. 1973-ban a százdi férfi éneklő csoporttal vettük fel a kapcsolatot és kölcsönös vendégszereplésben egyeztünk meg. A vendégszeretetükről híres százdiaknál nagyon kellemes és felejthetetlen órákat töltöttünk. Ezt követte a nyitrai járási folklórfesztivál. A zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon a szombat délutáni műsorban és vasárnap a Csak tiszta forrásból című műsorban is szerepeltünk. Pogrányban részt ve ttünk az aratási és Kistapolcsányban a békeünnepélyen. Ismét meghívást kaptunk az V. Népzenei Találkozóra, amit Kecskeméten rendeztek meg. Minden fellépésre mór maga a készülődés élmény; elkészíteni a népviseletet, mosni, vasalni, ez mind hozzátartozik a fellépésre való felkészüléshez. Vonattal utaztunk Kecskemétre. Nagy csomagokkal utazni nem kényelmes, de a szép viseleti ruhákat itthon hagyni vétek lett volna. Ilyesmire nem is gondolt senki, inkább vállaltuk a kényelmetlen utazást. Nagy és váratlan élmény volt, hogy lemezre vették műsorunkat. Ez természetesen nagy lendületet adott, hiszen ezzel eddig még egy csoport sem dicsekedhetett. 1974-ben is sokszor szerepeltünk itthon és idegenben is egyaránt. A Petőfi-emlékestet közkívánatra meg kellett ismételnünk. Ugyancsak nagy sikere volt a CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulója alkalmából megrendezett műsoros estnek, a hagyományos szüreti mulatságnak, a százdiak vendégszereplésének nálunk. Abban az évben versenyen kívül indultunk a IV. országos népdalversenyen, mert a szabály az, hogy a győztes csoport nem versenyezhet a következő évben. Az 1975-ös év a járási népviseleti bemutatóval kezdődött. Ez ismét újabb típusú rendezvény. Nagyon jó kezdeményezés és igen nagy sikert aratott. (Az ötlet dicséretet érdemel. Bárcsak megmaradt volna az eredeti célkitűzés mellett, de sajnos 1978-ban más irányba terelődött.) Újra Zseliz következett, majd a már harmadik meghívás a VI. Népzenei Találkozóra Kecskemétre. 1976-ban először a járási népviseleti bemutatóra készültünk. Csoportunk Zselízen a Virágba szőtt ólmok című műsorban szerepelt. Ebben az évben is indultunk a Tavaszi szél vizet áraszt. .. népdalversenyen, de ezúttal sajnos már a járási selejtezőben kiestünk. Voltak nálunk sokkal jobbak. Nem csüggedtünk, mert éreztük és tudtuk, hogy jogos a döntés. A csoport ekkor vészelte át a legnagyobb válságot, hullámvölgyben volt. Az előző évhez hasonlóan 1977-ben is a járási viseletbemutató nyitotta meg a rendezvények sorát, majd a zselízi fesztiválon való szereplés következett. A VII. Népzenei Találkozóra már régi ismerősökként mentünk Kecskemétre. Újabb baráti találkozókra került sor ebben az évben is. Dalos estet rendeztünk s erre a móri Páva-kört is meghívtuk vendégül Magyarországról. Az Érden alakult bukovinai székely népdalkor vezetője már régebben ismerte csoportunkat. Nagyon szerette volna felvenni velünk a kapcsolatot és cserefellépést szervezni. 1977-ben ez sikerült. Szeptember elején az érdi népdalkört és a Mákvirág együttest láthattuk vendégül Lédecen. Az értékes műsort a mai napig is sokat emlegetjük. Csodálatos három napot töltöttünk együtt. Decemberben viszonoztuk vendégeink itteni szereplését. Érden léptünk fel, majd a következő napon Budapesten az Egyetemi Színpadon. Itt említem meg, hogy ezúttal olyan zsúfolt volt a programunk, hotjy időnk sem volt átöltözni, a színpadról egyenesen a pályaudvarra siettünk és úgy, ahogy voltunk, népviseletben ültünk be a vonatba. Természetes, hogy mindenki' minket nézett. A vámőrök is ránk csodálkoztak, mert aligha láttak mostanában fiatal lányokat viseletben utazni. Tavaly az éneklő csoport újabb önálló műsort állított össze. Ennek is nagy sikere volt. Pergő, változatos, érdekes volt ez a műsor, mindvégig lekötötte a közönség figyelmét, érdeklődését. A helyi rendezvényeken az évzárón kívül a járási „Ki mit tud?" vetélkedőn is részt vettünk. Ebben az évben egy újabb vendégcsoporttal adtunk közös műsort, mégpedig a soproni Lajtha László Táncegyüttessel, itthon és Berencsen. Ismét beneveztünk a Tavaszi szél vizet áraszt. .. népdalversenybe. A csoport megalakulása óta ezekről a jelentősebb eseményekről lehet beszámolni. Nyolc év egy ember életében (ha nem is mindig) kevésnek számít, de egy csoportban bizony sokat jelent, főleg akkor, ha ez a nyolc év munkában, eredményekben gazdag. Persze nemcsak sikereink voltak, de problémáink is, - mégpedig szép számban. Az ember azonban olyan, hogy inkább mindig csak a szépre emlékezik, a gondokat, bajokat igyekszik elfelejteni. Úgy szép az élet, ha zajlik, szokták mondani. Az öröm általában ürömmel váltakozik. A csoport sohasem gondolt anyagi előnyökre, nem azért álltak össze az emberek, hogy no most pénzt szerzünk ettől vagy attól, erre vagy arra. A ruhára sem kértünk pénzt senkitől. Mindenki természetesnek tartotta, hogy a saját költségén szerezze be. Az utazási költségeinket sem kívántuk megtéríttetni. Volt rá eset, elvétve, hogy megfizették, de a legtöbbször nem. Mindenkit hajtott valami belső ösztön, hogy megyünk, mert mennünk kell, hogy tudjanak rólunk, a faluról, ősi népi kultúránkról országhatárokon innen és túl. Az ilyen közösségi szellem kialakításához igen nagy türelemre és megértésre van szükség a vezető részéről. Igazodnia keli a csoporthoz, de észrevétlenül irányítani is, ez pedig nem könnyű feladat. Ismerni kell az emberek gondolkodását, ízlését, kell tudni beszélni a nyelvükön. A csoport egyetlen tagja sem vonhatja ki magát a közös feladatok alól. Ezt csak rengeteg munkával lehet elérni, amihez elsősorban is idő kell. Volt olyan idő, amikor minden próba előtt először végig kellett járni a csoport minden egyes tagját, s különkülön agitálni, hívni őket. másként nem jöttek el. Ehhez rengeteg türelemre volt szükség, de nem sajnáltam az időt s -a fáradságot. Egyesekre olykor sokat kellett várni, hogy megkezdhessük a próbát, de nem lehetett megszidni senkit, figyelembe kellett venni minden helybeli körülményt, megrögződött szokást. Nagyon bántó s fájó volt, amikor néhányon kimaradtak a csoportból. Egyeseknek megvolt rá az okuk, de a legtöbben csupán kényelemből maradtak el. Nem ok az, hogy „mi már idősek vagyunk, menjenek a fiatalok". Mert vajon a fiatalok kitől tanuljanak, kitől vegyék át a hagyományokat? Nem mintha nem lenne szükség a fiatalokra, sőt nagyon is kellenek, örülünk is annak, hogy szeretik és úgy látszik talán jobban értékelik az ősi hagyományokat, mint azok, akiknek az életében ezek még hozzátartoztak mindennapjaikhoz, még bennük éltek. (Lehet, hogy egy kicsit túlzók ezzel a megállapításommal.) Az alapító tagok közül egymagám maradtam meg. A csoport tagjai már kétszer is kicserélődtek. Számomra ez mindig egy lelki megrázkódtatást jelentett. Talán úgy 30—35 fővel számolhatna a csoport. Sok ez? Nem. Még többen is lehetnénk, hiszen lédec népi hagyományait csak mi, lédeciek ápolhatjuk, népdalait tiszta szívből csak mi énekelhetjük. Kinek kötelessége ezt továbbvinni, ha nem nekünk?! Ezt nem teszi meg helyettünk senki. Ez kötelességtudat, lelki kényszer kell hogy legyen a részünkről. Szeretném együtt látni a színpadon a három nemzedéket: az alapító tagokat s azokat is, akik — immár két ízben - felváltották őket. Sokan kérdezték már „Mi van neked ebből!" Hát lelki megnyugvás, hogy mindent megtettem, amit meg tudtam tenni. Hogy felráztam az emberek lelkiismeretét: lépjenek ki a közönyből, a kényelmességből — mindannyiunk, az egész közösség örömére és hasznára. Nem szabad tétlenül nézni az elmúlást, ez nem egyezik a természetemmel. S szeretném, ha mások is így gondolkoznának, idősebbek s a fiatalok egyaránt. Mert tovább kell vinni a meggyújtott fáklyát. Ebben szeretnék még tovább is segíteni. JÓKAI MARIA ÍGY DOLGOZUNK Ml 6
