A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-20 / 3. szám

Bizony, o 10 337 köbcentiméteres Lanz Bulldog traktor (gyártási éve 1941) már „megérett" a múzeumra. A „veterán" azonban ma is üzemel: az NDK-ban.

íme, egy fogaskerekű vasút; no nem a Tátrában, hanem - a változatosság kedvéért - Budapesten. A Szabadsághegyre lehet feljutni vele.

r x I

j >

m

Mindig foglalt az a jármű, amely a

Szava Kulis szovjet rendező az űrrepülések úttörőjéről, Konsztantyin Ciolkovszkijról forgat filmet. A főszerepre azonban nem színészt, hanem költőt választott: Jevgenyij Jevtusenkót. Képeink azt szemléltetik, hogyan alakult át a költő - a maszkőr jóvoltából - Ciolkovszkijjá.

0 A hongkongi építömunkások - akik éppen egy ház földszintjét renoválták - igencsak megdöbbentek, amikor hirtelen egy teljesen ruhátlan nő esett közéjük. Az illető hölgy fürödni akart a fölöttük lévő szükséglakásban, amikor a padló hirtelen beszakadt. Az akaratlan „fürdöutazásnak" szerencsére nem lettek súlyosabb következményei.

Q Japánban olyan anyagot gyártottak, amely úgy változtatja a színét, mint a kaméleon. Az anyagból készült fürdőruha eredetileg fehér, a vízben fokozatosan kékké válik, száradás közben narancsszínűvé vagy rózsaszínűvé.

0 A nyugatnémetek lettek a tojásevés rekorderei. 1977 júniusától 1978 júniusáig összesen 18 milliárd darab tojást fogyasztottak, ami annyit tesz, hogy egy NSZK-beli polgár egyetlen év alatt 296 tojást evett.

görlitzi (NDK) úttöröparkban körbekörbe jár. A gyerekek kozmokrátornak nevezték el. A járműben kilenc férőhely van, s utasai — fejhallgató segítségével - információkat szerezhetnek a világűrből és különböző jeleket hallhatnák a kozmoszból.

Lipcse központjában a toronyházak a

hamisítatlan természettel „randevúz- Ez a felvétel London híres halpiacán, nak". a Billingsgate-en készült.

CERUZASOROK

Korszerűség I.

— Kérek egy olajpumpát! — mondja ismerősöm a vaskereskedésben.

— Milyen célból? — kérdi a kékköpenyes, fiatal elárusító.

— Olajpumpálás céljából — hangzik a kurta válasz.

Az elárusító összevonja szemöldökét.

— Milyen olajról van szó kérem?

Ismerősöm végignéz saját magán,

nem öltözködött-e otthon tévedésből burnuszba. Szolid polgári ruhát visel. De azért az elárusító füléhez hajol és suttogva mondja:

— Tudja, felfedeztem néhány olajforrást a Szaharában, így hát áttérek az olajfűtésre. Egyébként is unom már a szénlapátolást. De kérem, ne adja tovább a dolgot!

Az elárusító vigyorogva két pumpát tesz a pultra.

— Tessék választani... sejk úr!

Ismerősöm alaposan megnézi a két

pumpát. Legjobban az árcédulára kíváncsi. Az egyik száztíz, a másik negyven koronába kerül. Természetesen az olcsóbbat választja, elvégre takarékossági szempontok is vannak a világon. Am a háta mögött, mint az éber és eleven lelkiismeret megszólal a felesége.

— Ne viccelj már! Hiszen ez csak egy vacak cső!

— Nem viccelek — mondja ismerősöm hátra se nézve, s kifizeti a negyven koronát.

— Csőnek cső, de miért lenne vacak? — fordul az asszonyhoz kint az utcán.

— Rendben van — válaszolja az aszszony jéghideg hangon — de remélem majd te fogod használni. Ilyen csövet otthon is találhattál volna ... !

Ismerősöm otthon hanyattvágja magát a díványon s az igelitzacskóba csomagolt olajpumpa mellől kivett használati utasítást kezdi tanulmányozni. A pumpa valóban nem túl bizalomgerjesztő: egyszerű műanyagcső, közepén tojásdad alakú gumilabdával. Az utasítás szerint ezt a labdát kell nyomkodni, míg csak a kiszívott levegő helyére olaj nem nyomul, majd a cső másik vége lefelé fordítandó s akkor a fizika jámbor törvénye szerint már folyik is az olaj a kannába, vagy akár egyenesen az olajkályhába. „A pumpa kezelését legcélszerűbb vízzel begyakorolni, mondjuk a fürdőkádban", így a használati utasítás.

Ismerősöm e soroknál talpra ugrik, ledobja ruháját s a korszerű olajpumpával a kezében bevonul a fürdőszobába, a kádat tele engedi meleg vízzel és egy jó órán át gyakorolja a pumpálást. Megy, mint a karikacsapás.

Délután családi értekezlet, aholis a családfő beavatja hozzátartozóit az olajpumpálás rejtelmeibe — egyelőre a kádban szemléltetve a dolgot.

— Hát akkor — szól szelíd hangon a felesége —, légy szíves hozz be egy kanna olajat, mert már alig van valami a kályhában.

— Nagyon szívesen! — mondja ismerősöm bánatosan, s kivonul az udvarra az olajhordók mellé.

A cső egyik végét bedugja a hordóba, a másik végét az utasítás szerint a magasba emeli. Az áttetsző műanyagcsőben szépen nyomul felfelé az olaj. Amikor a „labdához" ér, akkor kell a cső felső végét a kannába dugni.

Kellene. Csakhogy a cső nem hajlik. Ismerősöm nem hisz a szemének.

Azután eszébe jut, hogy tulajdonképpen végig sem olvasta a használati utasítást. Visszasiet hát a szobába és átfutja a maradék szöveget. Az utolsó mondat így hangzik: „Hideg időben a pumpára vigyázni kell, mert a műanyagcső megmerevedik és könnyen el is törhet!"

— Elképesztő! — dünnyögi ismerősöm. — Hát ki az ördög akar itt nyáron fűteni?

— Hozod már azt az olajat? — kiáltja a felesége és a hangjában idegesség vibrál.

— Nem vihetem! — kiáltja vissza ismerősöm mérgesen.

— Mi baj van?

— Befagyott a pumpa.

— Micsoda? — nyit be az asszony ismerősöm szobájába, ö szó nélkül nyújtja át az asszonynak a használati utasítást s az utolsó mondatra mutat. Felesége elolvassa a mondatot, leül és furcsa, szinte sírós hangon elneveti magát.

— Látod, így van az, ha mindig bolondozol — mondja azután — most már tényleg a Szaharába mehetsz olajért.

Ismerősöm fejébe vágja kucsmáját, magához vesz száztíz koronát és visszavillamosozik a vaskereskedésbe.

A „tiszta haszon": negyven korona. Erre gondol ismerősöm, miközben az új pumpa kezelését gyakorolja a ... fürdőszobában. Egyelőre kitűnően működik.

Korszerűség II.

Ezt az alcímet illett volna talán idézőjelbe tennem. Nem tudom. Döntse majd el az olvasó. És akinek nem inge, ne vegye magára!

Adva van egy korszerű gépekkel, korszerű módon gazdálkodó egységes földművesszövetkezet. Termelési eredményei kitűnőek, tervét teljesítette. Hála ennek, annak, amannak stb. (Nem vezércikket írok!)

Jön a zárszámadás, jutalmak kiosztásával, vidám vacsorázgatással, vérpezsdítő muzsikával összekapcsolva. Még a meghívott miniszter elvtárs is táncol. Az elnök elvtárs feleségével? Nem tudni pontosan, de elképzelhető. Sőt én még azt is el tudnám képzelni, hogy a szövetkezet legjobb fejőnőjével.

De térjünk csak még vissza a vacsorához! Az ilyen korszerű szövetkezetben a protokol szabályait is jól ismerik. Középütt a miniszter elvtárs, jobbján az elnök elvtárs és így tovább. A minisztertől balra üres szék — kire vár vajon? A többi asztalnál a szövetkezeti tagok vacsoráznak. A főasztalnál, a miniszter elvtárs közelében — hogy el ne felejtsem! — a kerületi és járási küldöttek. Egy külön asztalnál az újságírók, laptudósítók, tévések, fotósok mindenféle fontossági sorrend nélkül, szépen és demokratikusan iszogatnak. Az egyik sarokban népizenekar színezi és emeli a hangulatot.

Egy külön helyiségben, terített asztaloknál ülnek a gépkocsivezetők. A miniszter, a kerületi, járási küldöttek és a riporterek gépkocsivezetői. Ök is demokratikusan vacsoráznak, ha elkülönítve is egy kicsit. De a vacsora itt is ugyanaz, mint odabent, a díszteremben. sőt talán még bőségesebb, mert a fiatal szakácsnők kedveskednek a jóvágású „pilótáknak".

Odabent elhallgat a zenekar. Jönnek a pohárköszöntők. A miniszter kezdi.

Illetve hát: csak kezdené. De a miniszter elvtárs nincs sehol. Az elnök elvtárs idegesen vakargatja az ádámcsutkáját. Lehetséges ilyesmi, hogy egy miniszter csak úgy eltűnjön?

Szerencsére már itt van, semmi baja sem esett. Mellette bajszos fiatalember halad, s elfoglalja az imént még üres széket, a miniszter baloldalán.

— Ki az az elvtárs? — hajolnak össze kíváncsian a kerületi meg a járási vendégek.

Egyedül az elnök ismeri látásból, ő továbbítja suttogva szomszédjának, az meg tovább, a többi vendégnek:

— A miniszter elvtárs sofőrje.

A kerületi, járási küldöttek, továbbá a riporterek, fotósok, tévések, rádiósok füle kivörösödik, mintha valaki jól megrángatta volna.

S ha a kedves olvasó erre azt mondja, hogy bizonyára álmodtam az egészet, hát akkor téved.

ZS. NAGY LAJOS

9