A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
NÉPMŰVÉSZETI SEREGSZEMLE Évről évre nagy várokozás előzi meg a csehszlovákiai magyar dolgozók Országos Népművészeti Fesztiválját, amelyet ezúttal is Zselízen (Želiezovce), a gyönyörű Schubert-parkban rendez meg a CSEMADOK Központi Bizottsága a társrendezőkkel együtt. Ebben az évben immár huszonnegyedszer találkoznak a Garam menti városkában legjobb hazai magyar népművészeti együtteseink és folklórcsoportjaink, hogy dalban, táncban és játékos népszokásainkban tükröztessék népünk múltját, örömét és bánatát, bölcsességét és humorát s mindezzel határtalan lelkesedését, egészséges önbizalmát és elpusztíthatatlan életerejét. Reméljük, az idén is több ezren jönnek el a környékről és hazánk távolabbi tájairól, hogy gyönyörködhessenek népművészeti együtteseink színes, sokrétű és jó hangulatot árasztó műsorában. Úgy vélem, nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy a fesztivál évről évre jelentős eseménye a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életének. Hogy most mégis megemlítem, azért teszem, mert ebben az évben a szokottnál még nagyobb a jelentősége. Hiszen az idén ünnepeltük Szövetségünk fennállásának harmincadik évfordulóját, amikor is felmértük a megtett utat. Kendőzetlen őszinteséggel adtunk számot a munkánkban előforduló hiányosságokról, buktatókról, ugyanakkor azonban jogos büszkeséggel számoltunk be azokról az óriási eredményekről, amelyeket elértünk, s amelyekkel hozzájárultunk a csehszlovákiai magyar dolgozók ideológiai, kulturális és műveltségi színvonalának az emeléséhez, a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemének elmélyítéséhez. Továbbá következetes munkánkkal hozzájárultunk hazánk nemzetei és nemzetiségei kultúrájának, haladó hagyományainak kölcsönös megismerésével és megismertetésével a barátság, a testvéri együttélés s a kölcsönös megbecsülés egészséges légkörének kialakításához, megteremtéséhez. Itt tartom szükségesnek megjegyezni azt a számunkra örvendetes tényt, hogy soha, sehol a nemzetiségek életében és történelmében nem fordult még elő az, mint ami a mi életünkben itt, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, hogy harminc éve létezik egy államilag támogatott kulturális szövetség, a CSEMADOK, hetvenezer taggal és több mint ötszáz helyi szervezettel. Ez számunkra több mint biztató. A fesztivál jelentőségén kívül szólni kell arról is, hogy az idei seregszemle varázsa a nemzetközi gyermekév gondolatából fakad. Az idén - egyebek között - gyermek-tánccsoportjaink vidámságától és dalaitól lesz hangos a Schubert-park. Most ismét meg kell állni egy pillanatra. Ha kimondjuk vagy halljuk azt a szót, hogy gyermek, különös érzések és gondolatok fognak meg és rajzanak szét bennünk. Nekünk, idősebbeknek eszünkbe jut a saját gyerekkorunk minden sanyarúságóval és ritka örömeivel, aztán magunk előtt látjuk a mi gyermekeinket is, de már javuló életkörülményeikkel, és látjuk az unokáinkat is természetesen, hiszen együtt élünk velük, együtt örülünk a gondtalanságuknak, kacagó jókedvüknek, kicsattanó egészségüknek. . . És a televízió képernyőjén majd minden este elibénk villan a világ különböző-tájain élő gyermekek kegyetlen és embertelen sorsa. Véznaságuk, pcffedt hasuk és tágrameredt szemük láttán ökölbe szorul a kezünk és fájdalom hasogatja a szívünket. A kérdések egész sora vetődik fel bennünk: kiért és miért kell annyit szenvedniük az ártatlanok millióinak?!. . . Mikor döbben már rá az emberiség végérvényesen, hogy milyen óriási és jóvátehetetlen bűnt követ el önmaga, a jövője ellen!?... Az őrült fegyverkezési hajsza helyett miért nem öltöztetnek fel minden meztelent, miért nem tartanak jól étellel, itallal minden éhező gyermeket, a megalázottság szégyene és a könnyek helyébe miért nem varázsolnak önfeledt, boldog mosolyt az arcukra?! Tudom, az emberiség nagyobbik része szolidáris és változtatni akar ezen az áldatlan helyzeten. A nemzetközi gyermekév gondolata is ezt a célt szolgálja. A változtatás és a segíteni akarás a szándéka. De vajon elegendő-e a szándék?! Mint mór említettem ebben az évben - a felnőtteken kívül — a gyermek-tánccsoportok hozzák el Zselízre a vidámságukat, népi hagyományainkból táplálkozó dalaikat, táncaikat és játékosságukat a Bodrogközből, Gömörből, az Ipoly- és a Garam mentéről, a Csallóközből. Velük együtt elmondhatjuk, hogy ők a jelen boldog nemzedéke, s azt is tudjuk, hogy ők jelentik számunkra a jövőt. Ezért hát nem mindegy, nem lehet számunkra közömbös, hogyan támogatjuk őket s hogy osztozunk örömükben. Sokat ígérő a Bodrogköz, a Hegymege, a Latorca és az Ung vidékének népművészeti bemutatója, a CSEMADOK menyhei és ipolynyeki folklórcsoportjainak a műsora, valamint a tolmácsi (Tlmače) szlovák és a magyarországi vendégegyüttes bemutatkozása. Úgy véljük, maradandó élményben részesítenek majd mindannyiunkat a Bódva, a Gömör, a Garammenti, az Új Hajtás, a Csallóközi, a Csatló és a Nyitnikék táncegyüttesek műsoraikkal. Végezetül azt kívánjuk, uralkodjék Zselízen jó fesztiváli hangulat, legyen méltó a harmincéves évfordulóhoz és a nemzetközi gyermekévhez, teljenek meg az utcák és a festői Schubertpark az érdeklődők ezreivel, bizonyítsuk be mindannyian — szereplők és résztvevők egyaránt —, hogy ebben a modern korban és rohanó világban támogatói és fejlesztői vagyunk a tiszta forrósból fakadó népművészetnek. LOVICSEK BÉLA, a CSEMADOK KB titkára PRANDL SÁNDOR felvétele Beszéljünk egyszer, - pedig többször kellene - az ízlésről is. Hányszor halljuk, amikor egyik barátunk közös ismerősünkről kijelenti, hogy ennek milyen jó az Ízlése, vagy más alkalommal éppenséggel azt kérdi kétségbeesett sóhajjal: ugyan hová tette ez az ember a jó Ízlését!? A szocialista életforma forradalmi változásokat hozott gazdasági életünkben. Ezek a forradalmi változások azonban nem mindig tükröződnek ilyen hatásosan a kultúra, a közművelődés, a közízlés területén, pedig az Ízlésformálásnak ma már alig szab gátat az anyagi lehetőség szűk határa. Egyegy Ízléstelen kerítés, kerti ház, különösen ha a példa ragadós, egész utca vagy üdülőnegyed összképét ronthatja le a jóizlésű emberek szemében. Némelyik autótulajdonos pedig, aki egész giccs-bazár kiállítást rendez be az autó hátsó ablakrészében, szintén számos kollégájának nyújthat rossz példát. Az öltözködésről, divatról itt most ne beszéljünk. Az külön fejezet. De a példák sokaságát lehetne felsorolni egy-egy kulturális rendezvény, vagy más egyéb alkalmi ünnepség „peremén“ felállított sátrak „műtárgyaiból“ is. Mert a giccs is halad a korral! Ma már nem hagyományos módszerekkel gyártják, nem törékeny és nehézkes gipszből öntik a törpéket és az ormótlan, dülledt szemű, lüligszáj bábukat, hanem modern eszközökkel és műanyagból, hogy lehetőleg örökké tartsanak és még elégetni se lehessen őket! Mi határozza meg az egyes ember Ízlését?. Elsősorban műveltsége, munka és életkörülménye, környezete és társadalmi osztályjellege. Hogy valaki milyen szintű kultúrát tud elsajátítani, mondjuk képletesen szólva, eljut-e Thomas Mannhoz, Adyhoz, Móriczhoz, Verdihez, Bartókhoz, vagy pedig megreked az érzelmes, olcsóbb szórakoztató regénynél, a napi nótáknál, táncdaloknál, a vásári „festményeknél", az jórészt ezekkel a tényezőkkel függ össze. És itt van a legtöbb tennivaló. Mert hiába beszélünk mi a szocialista kultúra fáklyavivő szerepéről, ha az elavult magatartásformák, az ízlésficamok hatását, nem tudjuk meggyőző művészi erővel semlegesíteni vagy legalábbis lokalizálni. S különösen a népművészeti rendezvényeken, a népművészeti formák újjáéledése, vagy újjáélesztése bölcsőjének környékén fájó látni e giccsbazárkiállításokat, melyek sokszor elvonják a figyelmet az igazi művészi élményt nyújtó előadásról. 3 HfŠTVEGI I LEVIU I
