A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-02 / 22. szám
A CSALLÓKÖZ NÉPZENÉJE VI. A mindmáig elsősorban paraszti jellegű népi kultúránk íratlan, szájról-szójra szálló, nemzedékről-nemzedékre hagyományozódó kultúra. Annyit ismerünk belőle, amennyit az utolsó 100—150 év alatt a gyűjtők feljegyeztek belőle. Annak ellenére, hogy ma már a rögzített népdalok száma a 100 000-et is meghaladta (lásd a Magyar Tudományos Akadémia nagy népzenei gyűjteményét), mégis úgy véljük igen csekély mennyiség ez a hosszú évszázadok során nyomtalanul elkallódott népdalokhoz képest. Ezzel magyarázható, hogy egyes népdalilletve népballada típusokból eddig csak kevés került elő. Népballadáink, amelyek népdalkincsünk egy jelentős részét képezik, csak szövegükben, tehát műfajban térnek el a népdaloktól. Zenei szempontból nincs különbség népdal és népballada között, hisz a legtöbb ballada dallamára más, alkalomhoz nem kötött szövegeket is énekelnek. Maga a népballada elnevezés is irodalmi eredetű. A nép a balladát leginkább „hosszúnótának", vagy „történetnek“ nevezi. A kutatók egybehangzó véleménye szerint Európán kívül máshol ez a műfaj nem alakult ki. Európában is valamikor a középkorban a hűbéri társadalom idejében keletkezhetett. Egyes népeknél a XV. századból származó feljegyzésekben is megtalálható egy-egy ma is ismerte ballada cselekménye. Ez azonban igen ritka. Általában az egész európai balladakincs az írástalan néphagyományban rejtőzik. Angliában már a XVIII. században megkezdték a balladák gyűjtését. Nálunk sajnos csak a múlt század folyamán terelődött rá a figyelem. Kriza János: „Vadrózsói''-nak megjelenése döbbentette rá az irodalmi köröket, milyen értékek rejlenek az egyszerű falusi ember által megőrzött szájhagyományban. Csallóköz népballadákban sem szegény. A régi középkori balladák közül 8 típus sok változatát a mai napig is éneklik. A szégyenbe esett lány, A háromszoros magzatgyilkos, A megszólaló halott típusok változatokban a leggazdagabbak. Érdekes megfigyelni, hogy a betyár balladák közül csupán 3 típus terjedt el Csallóközben. A mai számunkban közölt strófaismétlő ballada igen ritka jelenség. Az egész magyar nyelvterületen — az itt közöltén kívül — csak egy mohácsi, és egy Bartók gyűjtéséből ismert kolozsi változatáról van tudomásunk. AG TIBOR Ad— tam ne-ki fa - pa— pu- csőt, u-gór—jón, DERCSIKA (JUROVA) Énekelte: Fekete Józsefné Ffeizer Ilona (70) Gyűjtő: Ág Tibor, 1960-Nem, megyek, nem tu—dók, Nem il — Ük. a ba-rát-nak a tánc. Mondtam a barátnak, táncújon. Adtam neki vikszos csizmát, ugorjon, — Nem megyek, nem tudok, Nem illik a barátnak a tánc. Mondtam a barátnak, táncújon, Adtam neki kis menyecskét, ugorjon, — Most megyek, most tudok, Most illik a barátnak a tánc.
