A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-19 / 20. szám
Tfempo gíusto J 444 M Egyhózgelle (Holice) Énekelték: az iskolás lányok Gyűjtő: Szomjas György, 1957 vá — sár — té-ren, tyu —haj — la, 4^-e- r --f-J Le — gény — vá — sár (t) accel. lesz a hé — ten, Rip-rop, ro—po—gós a ge — ren — da. Én is megyek a vásárra, Ihajláré, tyuhajla, Legént választok magamnak, Rip-rop, ropogós a gerenda. Szőkét nem, mer az beteges, Ihajláré, tyuhajla, Sem vöröset, mert részeges, Rip-rop, ropogós a gerenda. Kövéret nem, mer nagyevő, Ihajláré, tyuhajla, Sem soványát, mer összedől, Rip-rop, ropogós a gerenda. öreget sem, mer az morog, Ihajláré, tyuhajla, A fiatal az mind bolond, Rip-rop, ropogós a gerenda. Két krajcárér adnak egyet, Ihajláré, tyuhajla, Jaj, de olcsó, mégsem veszek, Rip-rop, ropogós a gerenda. ANYA fíSstmc } . A CSALLÓKÖZ NÉPZENÉJE Bartók Béla „A magyar népdal" című alapvető művében a magyarlakta területet négy zenedialektus területre osztotta fel: I. a dunántúli, II. a Dunától és Tiszától északra eső, III. a tiszavidéki vagy nagy-alföldi, IV. az erdélyi (ideszámítva Bukovinát) zenedialektus területre. Ezek szerint a csehszlovákiai magyarság népzenei hagyománya a II. zenedialektus területhez tartozik. A népzenei anyag vizsgálatánál elsősorban a régi stílusú dallamokra terelődik a figyelem. Ugyanis az új stílusú népdaloknál nem mutatkozik olyan lényeges különbség az egyes zenedialektus területek népdalai között, mint a régi stílusnál. Az egyes területeket sem úgy kell értelmezni, hogy azok teljesen egységes és kizárólagosan csak arra a területre jellemző dallamanyaggal rendelkeznek, amelyek más területen nem találhatók meg. Akadnak ugyan olyan dallamok is, amelyeket csak egy területen ismernek. Maga egy-egy zenedialektus terület is több kisebb területre osztható. Egy ilyen kisebb terület Csallóköz és Mátyusföld. Ez a terület már a századunk elején sem tartozott a különösen hagyományőrző területekhez. Néprajzi érdekessége korántsem olyan jelentős, mint például a Zoborvidéké, vagy Gömöré. Ennek ellenére nem igaz az az állítás, miszerint Csallóközben semmi eredeti népzenei hagyomány sincs. Azt, hogy milyen lehetett Csallóköz népzenéje két-háromszáz évvel ezelőtt, ma már nehéz kideríteni. Sajnos, a népzenei gyűjtéssel kissé megkéstünk. Kodály Zoltán első népdalgyűjtő útjára 1905-ben indult el Galántóról. Bartók Béla 1910- ben gyűjtött Nagymegyeren. 1913-ban Lajtha László gyűjtött Nemesócsán. A két világháború között, jelentős népzenei gyűjtést Pongrácz Zoltán és Manga János végzett Csallóközben. A Galánta melletti Vágón Szőke Péter — a galántai „Hanza" dalárda karnagya — gyűjtött. A felszabadulás után több ízben járt gyűjtőúton Csallóközben dr. Szomjas György a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató csoportjának tudományos munkatársa. Munkájának eredményéről 1958-ban tartott előadást a MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának felolvasó ülésén. Martin György és Olsvai Imre, magyarországi gyűjtők is jártak Csallóközben gyűjtőúton. Saját csallóközi gyűjtésünk eredménye — 1959—1978 között, 40 helységben 67 gyűjtőút során — 675 dallam feljegyzése, amelyből kb. 90 százalékban hangfelvétel is készült. A nem új stílusú dallamok jelentős része dudanóta. 6, 7 és 8 szótagú, változatokban igen gazdag anyag. Gyűjtésük elég nehéz, figyelembe véve azt a tényt, hogy ezeknek a daloknak szövege a legtöbb esetben elég illetlen, s így nehéz olyan énekest találni, aki gátlás nélkül elénekelné ezeket. Közlésük és terjesztésük is ezért ütközik akadályba. Sajnos a hangszeres zene már teljesen kiveszett. 1967-ben még találtunk egy dudást a Patas melletti Milléniumon, de a dudája már nem volt meg. Mai számunkban közölt népdal, a gyűjtő véleménye szerint, Bartók: A magyar népdal című könyvének 287. és 288. sz. nagyalföldi dalai mellett egy új variánscsoportot nyit meg. AG TIBOR
