A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-19 / 20. szám

gyógyászat eszközeihez folyamodnak. A teve vizeletét hashajtónak, sebmosó szernek és szemgyulladás elleni borogatásnak használják. A Kis Nefud sivatagban terem egy répához hasonló növény, amely a nomádok szerint olyannyira gyógyhatású, hogy hetven betegséget lehet vele gyógyítani.

Arábia nomádjai mértéktartóan étkeznek, s konyhájuk nemigen dicsekedhet az ételek változatosságával. Ezt környezetük sivársága magyarázza és az, hogy ősidők óta szűkében vannak az ennivalónak.

Az arab kávé, itteni nevén „Kahva murr" (keserű kávé), sötétsárga színű, jókora edényben főzik, de apró kis csészékbe töltik. A kávéfőző edény „lifá"-val, pálmarostokból készített kis gombóccal eldugaszolt csőréből az arab kiönt néhány csepp ital a csésze aljára, s átnyújtja a vendégnek.

A mai nomád, még ha iskolába járt, ér más országokban utazgatott is, a beduin társadalom előítéleteinek és a középkori iszlám hagyományoknak foglya. Az iszlám középkori tanításai élnek tovább abban is, hogy a nőket alacsonyabb rendű embereknek tekintik. A nőknek külön erre a célra készült kendővel „burká“-val kell eltakarniuk arcukat, hogy idegen „be ne szennyezhesse őket pillantásával". A muzulmán teológusok ma is vitatkoznak arról, hogy van-e lelke a nőnek. Többségük azt vallja, hogy nincs, ezért a nők nem is léphetnek be a muzulmánok paradicsomába. „Vegyél magadhoz feleségnek kettőt, hármat vagy négyet azon nők közül, akiket jónak tartasz, de ha félsz, hogy nem tudsz egyformán bánni velük, akkor vegyél csak el egyet." A Koránnak ezzel a mondatával igazolják ma is az arab országokban hivatalosan is engedélyezett többnejüséget.

A házasságokat fiatal korban kötik, s a 14 éves lányt már tökéletesen érettnek tartják a házaséletre. A beduinoknál a gyermek születése — különösen a kisfiúé — mindig ünnep. Az újszülöttet, ha a szülés nem kórházban ment végbe, sós vízben megfürösztik, s egyik közeli rokona imát suttog % fülébe, hogy a csecsemő már élete első napjától kezdve a Korán hive legyen. A születést követő hetedik napon a gyermeknek nevet adnak, s kis családi ünnepségeket rendeznek a tiszteletére.

szálaiból kötelet fonnak, ágait tüzelőnek használják, leveleiből pedig kosarakat készítenek.

A teve is a szó szoros értelmében táplálja, ruházza és cipővel látja el a beduin családot, amely szeretettel fizet az állatnak. A beduinok meg vannak győződve róla, hogy a teve nagyon szép és nagyon okos lény, s bármilyen meglepő is, ha egy beduin lány szép, akkor tisztavérű tevéhez hasonlítják.

A nomádok hagyományos lakása a sátor, amit kecskeszőrből és juhgyapjúból szőtt fekete vászonlapokból készítenek. A sátorlapok alját nyáron felhajtják, hogy a szél szabadon járjon a szellős otthonban. Télen, esős időben a durva szövésű anyag megduzzad, s nem ereszti át a vizet. A sátrak lehetnek kisebbek vagy nagyobbak, de egy válaszfal mindegyiket külön férfi, illetve női részre osztja, amelyek mind berendezésüket, mind „tartalmukat" tekintve jelentősen különböznek. A nők térfelén tárolják a ruhákat, a gyermekek színes szalagokkal díszített bölcsőit, a víz és datolyakészletet tartalmazó tömlőket és a szőnyegeket. A férfiaknál őrzik a tevenyergeket, a lovaglószerszámokat, a vadászeszközöket, a kávéskannákat, a kávépörköléshez használt edényeket, a mozsarakat, a kávéscsészéket. A beduinok sátraiban nincsenek bútorok: a padlót boritó szőnyegek és kis párnák helyettesítik őket, ezekre vagy rákönyökölnek, vagy a fejüket hajtják rájuk. A sivatagban nincsenek kórházak és orvosi rendelők, s a nomádok szükség esetén a népi

. . . Néhány évvel ezelőtt a sivatag egy befolyásos hercegének, Masaan ben Fejszalnak, a Sammar törzs iraki ága sejkjének vendége voltam. A beduin etikett valamenynyi szabályával összhangban lezajlott az ebéd. Az arab kávé és a kölcsönös jókívánságok elhangzása után megkérdeztem Masaan sejket, hogy ő, mint gazdag ember, a XX. században miért él a sivatagban, egy fekete sátorban, megfosztva magát a városi civilizáció nyújtotta kényelemtől.

— A sivatagban születtünk, itt is értünk férfivá. Ez a mi otthonunk. Minden embernek kedves a szülőháza, ezért hát nekem is kedves a mi sivatagunk — válaszolta a sejk.

O. GERASZIMOV nyomán

EGYÜTT:

A BÍRÓSÁGON

3. „LAPPANGÓ" SZERELEM

„Ha egyszer magam nem tudtam szót érteni a férjemmel, akkor semmilyen bíró sem fog megbékéltetni vele!" — gyakran hallani ilyen és hasonló kirakodásokat válófélben lévő házastársaktól.

De tulajdonképpen lényegtelen: női vagy férfi szájból hangzik-e el az efféle indulatos kijelentés, mert mindenképpen egyazon tanulságra figyelmeztet. Arra, hogy a válópert indítók többsége ritkán reméli házasságának helyreállítását a hivatalos bontópert megelőző békítőtárgyalástól.

Tudatában vannak ennek — tárgyalótermi tapasztalataikból kiindulva — a családjogi gyakorlattal rendelkező tanácsvezető bírák is; mégis, esetről esetre ugyanazzal a kérdéssel fordulnak a válóperben álló felekhez: - Jól meggondolták? Jól megfontolták szándékukat? . . .

Persze, kissé olyan ez, mintha az orvos állig felöltözött betegnél próbálná kitapintani a kór okát . . . Gyakran előfordul, hogy a perben álló felek a tanács értésére adják: a bontóper bevezető szakaszában még nem, majd csak a tárgyalás érdembeli megnyitása után hajlandók a bíróság elé tárni sérelmeiket és érzelmi eltávolodásuk okát.

„Társadalmi és családjogi szempontból egyaránt nagy kár, hogy a bontópert kezdeményező felek többségét úgyszólván elvakítja a dac meg a harag" — mondja a Bratislovai Városi Bíróság egyik nagy gyakorlattal rendelkező bírája. — Több mint másfél évtizedes bírói tapasztalataim szerint ugyanis, sok esetben úgy érzem, hogy a perben álló felek lelkének legmélyén még ott lappang a régi szerelem szikrája; de külsőleg annyira elmérgesedett már közöttük a viszony, hogy vélt és valós sérelmeikre hivatkozva egyikük sem hajlandó egy tapodtat sem engedni!... Kár pedig, mert véleményem szerint sok házasság akár a tárgyalóteremben is megmenthető lenne.

Mivel szocialista társadalmunk elsődleges érdeke a családok harmonikus fejlődése, bíróságaink egyetlen esetben sem tekintenek el a válóperbe sodródott felek összebékítésének szándékától. Főképpen a csonka családok problémái ösztönzik erre a bontóperi tanácsokat, hiszen ezt a kérdést a társadalom csak nehezen vagy egyáltalán nem tudja megoldani. E helyzet komolyságát tükrözi, hogy hazánkban a válófélben lévő szülők hatvanöt százalékának kiskorú gyermekei vannak.

Mi tehát a bontópereket megelőző bákítőtárgyalások célja?

„A társadalom érdeke, hogy megvédje a házasságokat a házastársak hirtelen elhatározásán alapuló, nem teljes érzelmi eltávolodásból fakadó, elhamarkodott válásoktól ..." - mondja a családjogi ügyekben jártas tanácsvezető bíró.

Más szavakkal: a békítőtárgyalásokat irányító és bontópereket vezető bírák — akárcsak a házassági tanácsadók pszichológusai — a felek egymás iránti lappangó szerelmében bíznak; abban, hogy esetleg még józan belátásra tudják bírni a pereskedőket. Különösen ha a bontókereset szövegéből vagy a tárgyalás első perceinek légköréből kiderül: a házaspár inkább csak dacból, mintsem alapos és eltökélt szándékból kíván válni.

A bírák körében is gyakori vitatéma viszont: vajon a törvény talárba öltözött képviselője kellő befolyást tud-e gyakorolni a családi viszonyokra? Ö ugyanis csak a válókereset benyújtása után találkozik a házasfelekkel, akkor, amikor már jobbára elharapództak közöttük a vitás kérdések, sőt,

kisebb-nagyobb konfliktusokba is torkolltak ... Az ilyen perek eredményes tárgyalása ezért nemcsak a jogszabályok tökéletes ismeretét, de sok-sok emberi többletet is kíván a bíróktól. Vannak, akik egyenesen azt állítják, hogy elsősorban a tanácsvezető bíró s az őt segítő ülnökök egyéniségén, szemléletén, személyes tapasztalatán múlik: milyen eredményt ér el a békítés során. Sőt — a Legfelsőbb Bíróság egy felmérésének tanúsága szerint —, sokan egyenesen azt állítják: aki a bírók közül nem próbálta meg a házasság és az együttélés sokrétű „megpróbáltatásait", az aligha lehet megértő egy-egy bontóperben. Akadnak, akik egyszerűen nő- és férfipárti bírákat emlegetnek, és gyakran a pert vezető jogász neme alapján vélik eleve bizonyosnak, hogy kivel érez együtt a bíró. Mondani sem kell, hogy ez az utóbbi feltevés erősen sántít, hiszen a bírót esküje kötelezi a pártatlanságra s a jogszabályok betartására . . .

A válások miértjét és kimenetelét kutató felmérés során felbukkantak olyan nézetek is, amelyek megkérdőjelezték a bíró szerepét a békítési eljárás során. Ehelyett azt javasolták, hogy ezzel a feladattal valamely polgári társadalmi szervet kellene megbízni. Az ötlet eredetiségét tulajdonképpen a jogászszakemberek sem vitatják, ugyanakkor azonban rámutatnak: kérdéses, hogy milyen munkahelyi vagy lakóközösségi szervezet lenne az, amely közelebb állna mindkét félhez, egyben azonban teljesen pártatlan is lenne?!... Ezt az érvelést el kell fogadni, hiszen a bontópert megelőzően a szőkébb közösség amúgyis beleszól a felek közötti vitába ha úgy látja, hogy a házasság felbontása elsietett vagy indokolatlan. így hát amennyi előny származna egy ilyen társadalmi szerv tevékenységéből, ugyanannyi hátránya is volna annak, hogy nem teljesen semleges fórum előtt zajlik a békítés.

„A bíró kellő felkészülés után maga is eredményesen békéltethet, ha a felekkel megtalálja a közös hangot és olyan légkört teremt, melyben a felek hajlandók az együttműködésre; hajlandók legalább próbát tenni a békülésre" - vallja a tanácsvezető bíró, aki már több mint tizenöt éve békít és bont. — „Amikor a bíró a békítő tárgyalást megkezdi, olyan felekkel találja magát szemben, akik zaklatott lelkiállapotban vannak. Gyakorlatától függően arra is rögtön rá kell tapintania, vajon az egyik fél nemcsak akadékoskodásból, azért gördít-e akadályt a házasság felbontása elé, mert egy másik házasságkötés útjába kíván állni? Az ilyen békülési szándék nem egyéb a képmutatásnál s az ilyen fél látszólagos ellenkezésével többnyire csak anyagi előnyöket kíván kicsikarni."

Ilyen esetben szinte meddő próbálkozás a békítés, de azért elhangzik a jóindulatú kérdés: — Jól meggondolták? Nyíltan mondják ki az igazságot! . . .

Ki is mondják daccal, ingerülten: együtt maradnak — itt a bíróságon, a válás kimondásáig.

(Következik: A vesztes: a gyerek)

17