A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-12 / 19. szám
Ludvik Štefánik Archív és GYÖKERES GYÖRGY felvételei tét és barikádokat emeltek; a hivatalok és egyéb középületek többségére csehszlovák zászlók kerültek. Az események ezzel olyan gyors lefolyást kaptak, hogy 11 óra 26 perckor a rádió is megszakította adását és közétette a felkelők első felhívását, miszerint mindenki hagyja abba a munkát s vonuljon az utcákra ! Németország hatalma megdőlt, ezért Prága és az ország többi városának közigazgatását a forradalmi nemzeti bizottságok veszik át! Ezt a hírt rögtön újabb, immár fegyverbe szólító felhívás követte; aki teheti, siessen a rádió épületének védelmére, mert azt megsemmisítéssel fenyegetik a helyszínre tartó SS-alakulatok! Az Óvárosi téren és a környék utcáin ezzel megkezdődött a megszállók és a felkelők közötti nyílt harc. A régi városházát és a rádió akkori épületét védő partizánok meghátrálásra kényszerítették az állig fegyverzett németeket. . . Persze, a harc ezzel még távolról sem dőlt el, csak lélegzetvételnyi időhöz juttatta a hazafias erőket. Délután négy óra körül a német csapatok újra ágyútűz alá vették az Óvárosi teret. Főcélpontjaik ismét a városháza és a rádió épülete voltak. Ezt a támadást is visszaverték a partizánok. Alighogy elhallgattak a fegyverek, a rádió újabb felszólítással fordult a lakossághoz: úttorlaszokra, minél több barikádra volt szükség, hogy ezzel is megnehezítsék a német egységek közlekedését a városban . . . Májusban már rövidek az éjszakák, de a prágaiak ekkor egy emberként vonultak ki az utcákra: hatodikán reggel ezerhatszáz (1600!) barikád állt városszerte! A németeknek csupán egyetlen szabad útvonaluk maradt az Óvárosi tér felé; a többi irányban legföljebb csak úgy tudtak közlekedni, hogy a civil lakosság, főképpen az asszonyok és gyerekek köréből gyűjtött túszokat hajtottak a harckocsijaik előtt, akiket agyonlövéssel fenyegettek, ha nem teszik előttük szabaddá az utat. Nyilvánvaló: ezzel a barbár módszerrel néhány torlaszon túl lehet jutni, ám másfélezernél is több barikádon aliqho! Ezt az igazságot azonban az SS és a Wehrmacht csapatai csak május nyolcadikán délután voltak hajlandók tudomásul venni, amikor a felkelők segítségére siető szovjet seregek Prága határába értek. A közbeeső három napon azonban sok vér folyt még a soktornyú Prága utcáin. Gyújtólövedékek háromszor is lángra lobbantottók a városháza épületét, a sűrű ágyútűz alapjaiban remegtette meg a rádió épületét, a felkelők hősiesen harcoltak a többszörös túlerőben lévő megszállók ellen. Ludvik Štefánik a mai városi nemzeti bizottság egyik földszinti ablakának párkányára teszi kezét: — Ebben az ablakban tulajdonképpen csak egy hajszálon függött az én életem is — mondja. Csak egy pillanatra jelentem meg az ablaküveg mögött, máris heves golyózápor volt a válasz. . . Pedig csak az Óvárosi téren összevont harminc harckocsit akartam szemügyre venni . . . Itt, a partizánok körében tapasztaltam először, mit jelent az emberi odaadás és a közös ügyszeretet. Persze, ezek a májusi napok különleges helyzetet jelentettek, hiszen óráról órára élet-halál között lebegtünk . . . Egyikünk sem tudta, vajon megérjük-e a holnapot, viszontlátjuk-e még a családot?! Felejthetetlenül nehéz napok voltak. A prágai felkelők tudták, hogy a szovjet hadsereg gyorsított ütemben siet a segítségükre, hogy a háborúból már csak napok vagy órák vannak hátra; de ilyen helyzetben talán még nehezebb fegyvert fogni és vállalni a halál veszélyét. Ludvik Štefánik és bajtársai: a partizánok és barikádépítők tízezrei talán május nyolcadikán, kedden tudatosították magukban leginkább a bátorságnak és aggálynak e furcsa érzetét. Ezen a napon már hajnalban hatalmas támadásba kezdtek a német csapatok, a belváros valamennyi utcája csatatérre változott. A felkelők azonban most sem hátráltak meg! Szinte percenként változott a hadihelyzet. Több mint tizenkét órai kemény küzdelem után a német parancsnokság épületének ablakában fehér zászló jelent meg! Ezzel eldőlt az óvárosi téri csata. — Május kilencedikén hajnalban megérkeztek a szovjet csapatok és véglegesen kiszorították Prágából a hitleri megszállókat. Ludvik Štefánik a kezét nyújtja búcsúzóul : — Gyönyörű tavaszi nap volt . . . Életem legszebb tavaszi napjai... ■ ■ ■ Kissé öreges, de feszes léptekkel tűnik el a szemem elől. Most már egyedül járom Prága utcáit. Kellemes meleg van, tavaszi rügyekkel teli fák nyújtózkodnak a szélben. Egyszerű hétköznap délután. Nincs benne semmi különös. Iskolába, gyárba, hivatalba igyekvő emberek sietnek körülöttem. Nyüzsgő forgalom, hömpölygő emberáradat a Vencel téren; villamos, autóbusz, metró. Estefelé egyre többször kattannak az ajtózárak a lakásokban: gyülekezik a család. Szervusztok! Mi újság?... Uzsonnára kávé gőzölög, ropog a zsemlye szőke burka. Este ízletes vacsora, utána hideg-meleg mosdóvíz, illatos szappan, habzó fogkrém . . . így olvadnak egymásba a békés hétköznapok. Most csak annyival különb minden, hogy újra tavasz van . . . Prága és az egész ország harmincnegyedik szabad tavasza! 4
