A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-05 / 18. szám
3® CSEMADOK és kielégíti az alkotni vágyó gyerek ezerirányú igényét. Szóval, valahogy ezt tartottam szem előtt az induláskor. Szakmai képesítés nélkül, anyagi és erkölcsi támogatás hiányában a semmiből kellett alkotni valamit. Iskolai szakkörről lévén szó, egy alsó tagozatú magyar tannyelvű iskolában, ahol akkor már sok más szakkör működött (és működik ma is) nem volt könnyű a toborozás. Önkéntes jelentkezőket gyűjtöttem magam köré, főleg kát valósít meg. A kezdeti nehézségek okozta keserű szájíz azonban még továbbra is megmaradt. Más formában, más okok miatt, de van. Kétségbe merem vonni azt az állítást, hogy vannak a bábjátszónál nehezebb, komplikáltabb, több szabad időt igénybe vevő szakkörök. Itt a kör vezetője vagy vezetői — mivel 1973 óta már Veres Zoltánná, iskolánk egyik pedagógusa is bekapcsolódott munkánkba - egy személyben dramaturg, színpadkép- és ÍGY dolgozunk mi... Nehéz feladat elé állítanak minket akkor, amikor azt kérik tőlünk, hogy írjunk valamit munkánkról, magunkról, szakkörünkről, szóval arról, hogy kik vagyunk, hogyan dolgozunk, mit értünk el eddig, és mit akarunk még elérni. a 4. és az 5. osztályból, annak tudatában, hogy ha a tanuló felkerül a 6. osztályba (és ezzel más iskolába jut), megszűnik közöttünk a kapcsolat. Üj iskola, új szakkörök. így, ilyen körülmények között képtelenség volt egy szibábtervező és -készítő is, de ugyanúgy járatosnak kell lennie a zenében, terveznie kell a műsorokat, gondoskodnia kell anyagbeszerzésről és mindenről, ami a bábjátszással összefügg. Hosszú évek után az ember elfárad. Benkó Pálné A csoport Az emberi tulajdonságok közé tartozik, hogy senki sem tud elfogulatlanul beszélni önmagáról, a saját munkájáról. Ha pedig elfogultak vagyunk, akkor nem tudjuk a reális valóságot ábrázolni. Pedig az, amit eddig csináltunk, és csinálunk ma is, nagyon is reális dolog. Megpróbálom hát felvázolni, hogyan indultunk tíz évvel ezelőtt. Mint napközis pedagógus kerestem a módját, hogyan lehetne aktív kulturális munkára serkenteni a gyerekeket, szórakoztatva tanítani őket, fejleszteni szépérzéküket. Ennyi év távlatából már nehéz megállapítani, hogy előbb kezdtünk-e el játszani vagy előbb született-e meg a játékunkról alkotott elképzelésünk. Egy azonban bizonyos, csinálni akartam és csinálni kellett valamit. Tudott dolog, hogy a pedagógiai gyakorlatban — főként óvodáskorban — fontos szerepet tölt be a bábjáték. Beszélni tanít, gátlásokat old fel, az ismert mesealakok megelevenítésével, közvetlen, elérhető távolságba hozza őket. Fejleszti a kézügyességet, szépérzéket, lárdan összekovácsolódott, fejlődőképes szakkört fenntartani. Évről évre elölről kezdve, új gyerekekkel, új kezdeti problémákkal indulva, csak az ügyszeretet és a tenniokarás tartotta össze az első kis kollektívát. Több kis mesét dramatizálva — szakmai könyvek hiánya miatt — tréfás és tanulságos jelenetekből összeállított 1—2 órás műsorunkkal szórakoztattuk városunk, Tornaija (Šafárikovo) iskoláinak tanulóit, óvodásait, bölcsődéseit, de a közeli falvak iskoláinak tanulóit is. Évek hosszú során keresztül — egy esetet kivéve —, amikor a Városi Művelődési Otthon akkori vezetője — kesztyűsbábok vásárlására egy kisebb összeget biztosított számunkra, az iskola vezetősége pedig lehetővé tette az első paraván megrendelését a helybeli asztalosműhelyben — senki sem támogatott minket, senki sem figyelt fel munkánkra. Azóta már kinőttünk az ismeretlenség homályából. Illetékes helyen felfedezték lelkesedésünket, kapunk már szakmai segítséget, főként a bratislavai Népművelési Intézettől, amely rendszeresen tanfolyamosok-sok szabad időt áldozva fel magánéletének rovására, számtalanszor elhatározza, hogy „soha többé". Minden ember ért volamihez, de hogy egy-két ember meg tudjon oldani minden problémát, ami a bábjátszással összefügg, tudjon olyan színvonalas műsorokat színpadra állítani, hogy csoportja pél-' dóul a Dunamenti tavasz bábjátszófesztiválján is megállja a helyét, azt kétlem. A kollektív összefogásnak, a fiatal pedagógusok lelkes bekapcsolódásának hiánya az, ami a keserű szájízt okozza, ami a „soha többé-t" kimondatja velünk. De azért mégis csináljuk. Kétlem, hogy csak nálunk Tornaiján szeretnek bábozni a gyerekek, mégis szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy sem járási sem kerületi szinten nincsen versenytársunk. Miért nincs több magyar bábjátszó együttes a közép-szlovákiai kerületben? Nem a gyerekek lelkesedésének a hiánya az oka ennek, hanem az áldozatkész felnőttek hiánya. Pedig előbb vagy utóbb a mi kezünkből is ót kell vennie valakinek a stafétabotot, de ha nem lesznek lelkes fiatal pedagógusok, akik erre vállalkoznak, előfordulhat, hogy ez az egy meglevő bábjátszó csoport is megszűnik. Miért van az, hogy Nyugat- Szlovákiában olyan számos magyar bábkör működik? Kétlem, hogy Dunaszerdahely közelsége lenne ennek az indítóoka. A nyugat-szlovákiai kerületben számos, egymást lelkesítő, minden szellemi és anyagi segítséget élvező báb játszócsoport működik, míg minekünk egyedül, versenytárs nélkül, önzetlen támogatás hiányában kell tudnunk helytállni, ha az a megtisztelés ér bennünket, hogy részt vehetünk a Dunamenti Tavasz bábjátszó fesztiválján. De minél magasabb szintre jut fel az ember, annál nagyobb az elvárás, annál több felelősségérzettel nyúl a dolgokhoz, és ezért fokozni kell a tempót, mert ezzel tartozik önmagának, az elvárásnak, a színvonal megtartásának. Véleményem szerint sokkal kevesebb, de színvonalas szakkörre lenne szükség egy-egy iskolában, így a tanítók ereje nem forgácsolódna szét. A művelődési otthonok keretén belül nálunk is működhetne bábjátszócsoport, ami már Nyugat-Szlovákiában egyáltalán nem újság. A CSEMADOK támogatásával, a társadalmi szervezetek összefogásával is előre lehetne lendíteni ezt. a nevelés szempontjából anynyira fontos kulturális tevékenységet. Felnőtt bábjátszócsoportok létrehozását is hiányoljuk. Felnőttek között a munka jobban megoszlik és kevesebb energia befektetésével is — jól képzett vezető irányítása mellett — színvonalas működést fejthetnek ki. De ehhez megértésre, ügybuzgalomra és áldozatkész emberekre von szükség. Hogyan tovább? Az új iskolaév megkezdődésével — hogy az elvárásnak eleget tegyünk — újra kezdtük a munkát. Objektív okból csak a darab kiválasztásánál, a tanulók táborozásánál, a lehetőségek felmérésénél tartunk még. Fokozott tempóval indulva, az illetékesek legmesszebbmenő megértésére és támogatására számítva, reméljük, hogy a késést behozzuk és megint ott lehetünk a legközelebbi bábjátszófesztiválon. Szeretnénk helytállni, szeretnénk előre lépni, de ezt csak kollektív összefogással, sokrétű támogatás mellett tudjuk megvalósítani. Ha eddig végzett munkánk számított valamit, ha sikerült az amatőr bábjátszó mozgalmat előbbre lendítenünk, akkor azt hiszem, hogy célunkat elértük és munkánk nem volt teljesen hiábavaló. BENKÓ PALNÉ 6
