A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-28 / 17. szám
Lichterhagen, amelyek igen gyors ütemben nőttek ki a földből, ahol 1971-ben szántóföldek és rétek voltak. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a régi rostocki, wismari és stralsundi kikötő az NDK tengeri kereskedelmének gyors ütemű fejlődése következtében csakhamar már nem tudja lebonyolítani a megnövekedett forgalmat, ezért gondos tervezés után 1957 ben hozzákezdtek az új, korszerű Rostock-Petersdorf kikötő építéséhez. Ehhez Csehszlovákia és Magyarország is műszaki segítséget nyújtott, daruk és más kikötői berendezések szállításával, felszerelésével. A hatalmas beruházás Rostock dolgozóinak közös ügye lett: mintegy félmillió órát dolgoztak társadalmi munkában a kikötő építésén; a fiatalok a móló építéséhez 64 ezer tonna követ szedtek össze ... - mondja Hans. Harminchónapos megfeszített munka után átadták a kikötőt a forgalomnak: az első szállítmányt 1960. április 30-án rakták ki a Schwerin tengerjáró hajóról, s még ugyanebben az évben 1400 hajó fordult meg a kikötőben, és 1407 millió tonna szállítmányt raktak át. 1977- ben a rostocki kikötő áruforgalma 11 826 millió tonna volt, ennek 45 százalékát a Szovjetunió és az NDK közötti arucsere-forgalom tette ki. A be nem avatott számára a tengeri kikötő, az ősi Rostock modern acélszive, hatalmas labirintus, több tucat kilométer sínpárral, korszerű rakodóberendezésekkel, 70 legkülönbözőbb daruval, 90 ezer m2 raktárral és 200 ezer m2 szobád rakodóterülettel. A rostocki kikötő azonban nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság tengeri forgalmának zömét bonyolítja le, a KGST-országok közül is több igénybe veszi szolgáltatásait, így Csehszlovákia is. 1977-ben például 960 ezer tonna árut raktak itt ki és be Csehszlovákia számára. Azt lehet mondani, hogy Rostock a lengyel kikötök mellett köztársaságunk egyik legfontosabb keleti-tengeri kapuja, HERBERT KRATZER (Felvételek: arch.) A vádlottak padján: ASSZONY A napilapok igazságügyi tudósításai, de a szocialista törvényesség megerősítését szorgalmazó sorozatunk megtörtént bűnügyeket tárgyaló részei is, többnyire férfi tettesekről szólnak. Természetesnek számít, hogy a krimik főszereplői is rendre férfiak. Mindez nem véletlen. A statisztika azt bizonyítja, hogy a bűnelkövetők csupán tizenkét— tizenöt százaléka nő. Tény az is, hogy az asszonyok nemcsak ritkábban kerülnek a vádlottak padjára, de büntetendő cselekményeik is kevésbé veszélyesek. A nők ritkábban követnek el agresszív tetteket. Ugyancsak a bírósági eljárások alapján készült kimutatások bizonyítják, hogy a törvényszegő nők hatvan-hetven százaléka lopás, sikkasztás, csalás, a szocialista társadalmi tulajdonnal szemben elkövetett hűtlen kezelés miatt kerül börtönbe. Megjegyzendő ellenben, hogy az okozott kár is kisebb, mint a férfiak hasonló cselekedeteinél. Akiknek bűnössége a bíróság előtt bebizonyosodik, azok a nők számára fenntartott, az elítélt férfiakéval megegyező rendszerű büntetésvégrehajtóintézetekben töltik a törvényszabta szabadságvesztés idejét. A bírósági pszichológusok felmérései igazolják, hogy a bezártság, a társadalomból való átmeneti kirekesztés következménye a rabnők érzelmi életének elszegényedése; egyesek sokat felejtenek szakmai tudásukból, másoknak viszont kihasználatlanul maradnak a képességei. Az emberi kapcsolatok dolgában is elveszítik a külvilághoz fűző, szilárd személyes kötelékeiket. Mindez azzal jár, hogy szabadulásuk után nehezebb a visszailleszkedésük a mindennapi életbe, mint a férfiaké. Ilyen körülmények között — ahhoz, hogy a büntetésnek valóban nevelő célja legyen — a büntetésvégrehajtási intézeteknek valóban nehéz és nagy körültekintést igénylő feladatot kell megoldaniuk. . . . Egész nap egy helyben ülni és a falat bámulni már önmagában is idegőrlő. Hát még, ha a színhely egy zárka. A többi között ezért szervezték meg, hogy az elítéltek dolgozhassanak. A nők közül sokan itt szoknak hozzá a rendszeres munkához, hiszen a szabad életben jelentős százalékuk foglalkozás nélküli vogy csupán alkalmi munkás. Közvetlenül a börtönben vagy az erre kiszemelt üzemrészekben tiszta, világos környezetben dolgoznak. Legtöbben ipari munkát végeznek: szabnak, varrnak vagy a könnyűipar más területén érvényesülnek. A csökkent munkaképességűeket is foglalkoztatják, ők — természetesen — könnyebb feladatokat kapnak. Az elítéltek havi keresetükből élelmiszert és más egyebet vásárolhatnak; bérük jelentős részét azonban félreteszik, így szabaduláskor nagyobb összeget visznek magukkal és rendezett anyagiakkal kezdhetik újra életüket. Ez hatékony módszere annak, hogy sikerüljön megállniuk a lejtőn! Akárcsak a férfiak, a büntetés le" töltése során a nők is legföljebb „csők" a javulás útjára térnek, nem formálódnak teljesen új emberekké. A büntetésvégrehajtó-intézetek nevelői sok olyan foglalkozást szerveznek, amelyek törvénytisztelő életre ösztönzik az elítélteket. A csoportos foglalkozásokon megbeszélik például a nőket érdeklő gondokat, egészségügyi felvilágosítást tartanak, segítenek eligazodniuk a külvilág híreiben. A fiatalkorúakat a családi életre is megpróbálják fölkészíteni. A rabnők legnépszerűbb időtöltése a hímzés, kötés, horgolás, örömet szerez, ha valami szép kerül ki a kezük alól, amit ajándékba hazaküldhetnek. Sokan kötnek-hímeznek apróbb dolgokat a gyerekeiknek. Általános tapasztalat, hogy az efféle szakköri tevékenység révén a nők fegyelmezettebbekké válnak, jobban bírják a külvilágtól való elzártságot; könnyebben fogadják el a szigorú rendet s kevésbé feszültek. A büntetésvégrehajtási intézetekben könyvtárak isvannak Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a különböző hatások nemcsak jó, hanem rossz irányban is változtathatnak a vádlottak padjáról börtönbe került elítélteken. Az úgynevezett „börtöniskola" nemcsak visszariaszthat a bűnözéstől, de közvetve azt is elősegítheti, hogy valaki szabadulása után hamarosan ismét magára öltse a rabruhát. A gyengébb jellemű elítélteknél ugyanis gyakran előfordul, hogy a tapasztaltabbak kioktatják fiatalabb társaikat a bűnelkövetés fortélyaira. Az efféle „továbbképzésnek" gátat vetni nagyon nehéz, tulajdonképpen minden rab — legyen az férfi vagy nő - egyéni akaraterejének kérdése: mennyire hagyja magát befolyásolni?... Említettük már, hogy a büntetésvégrehajtó-intézetek feladata egyben az is: segíteni az elítélteknek abban, hogy később újra megtalálják helyüket a külvilágban. Ezért gyakran adnak nevelő tanácsot a munkahely kiválasztásánál, levelet írnak a korábbi munkaadónak; ellenőrzik, vajon szabadulása után lesz-e szállása, lakása az illetőnek? Mindez rendkívül fontos, hiszen aki valóban meg akar kapaszkodni a mindennapi élet körforgásában, ai nem keresheti fel a régi ivócimborákat, bűntársakat, kétes hírű barátnőket. A büntetésvégrehajtási intézetek nevelői - a gyámügyi dolgozókkal közösen - ezért az elítéltek számára olyan kapcsolatokat igyekeznek biztosítani, amelyek tényleg segítik őket a visszailleszkedésben. A nők zöme legjobban gyerekéhez ragaszkodik; a gyermek bizonyos mértékben biztosítéka lehet az anya megváltozásának. Nehezítő körülmény viszont, hogy a szabadságvesztés során gyakran fölbomlik a nők családi élete. Míg a börtönbe került férfit legtöbbször visszavárja a felesége, a férjek viszont sokszor elhagyják szabadságvesztésre ítélt élettársukat. Nyilvánvaló, hogy az a nő, akinek felbomlott a családja, egyedül maradva sokkal hamarabb válik visszaesővé, mint az, akit várnak és segítenek abban, hogy megváltoztassa korábbi életformáját s jóvótegye életének komoly botlását. Áz elítélt, nők jelentős százaléka hajadon. Nagy gond számukra a szabadulásuk utáni társkeresés, mert a börtönbüntetés ténye visszariasztja környezetüket. Részben erkölcsi okokból, részben mert a női természettől idegennek tartják a bűnelkövetést. Pedig egyedül, társtalanul talpra állni valóban nehéz. Pszichológusok és nevelők egybehangzó tapasztalata, hogy a nők a szabadságvesztés során lelkileg sérülékenyebbek, mint a férfiak, ami sokban növeli a szabadulás utáni utógondozás felelősségét. Természetesen, sem a büntetésvégrehajtási intézetek személyzete, sem a gyámügy dolgozói nem képesek arra, hogy gyökeresen megváltoztassák a megtévedt embereket. A nők esetében is a szabaduló saját elhatározása a döntő: ő maga akarjon új életet kezdeni! 17
