A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 16. szám
TUDOMÁNYTECHNIKA E6Y HAGYOMÁNYFELTÁRÓ KÖNYVRŐL-Ne csak szeresd, tudd is, miért szereted szülőlöldedet!“ — ezzel az intelemmel indul Kecskés László Komáromi mesterségek című könyve, melyet nemrégiben jelentetett meg a Madách kiadó. A buzdításra — mint ez a könyv gazdag ismeretanyagából is kitetszik — nem a szerzőnek, az egykori szekeres gazda, vízimolnár és kézműves ősök ivadékának van szüksége; ő otthonosan mqzog a középkori Komárom, az egykori szabad királyi város falai, utcái, piac- és vásárterei között, s a bennfentesek jártasságával és (nemes értelemben vett) lokálpatrióta ihletettségével kalauzolja a múlt iránt érdeklődő olvasókat is. Erre a szíves kalauzolásra — úgy tűnik föl — napjaink embere soha nem látott érdeklődéssel, kíváncsisággal és tudásszomjjal válaszol. Miért? Alighanem azért, mert korunkban, a gyorsuló idő, a műszaki forradalmak s a nyomukban járó gyökeres életforma-változások korában, lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy az egyén hagyományőrző emlékezete alaposan megrövidült. Korábban egy-egy népréteg, egy-egy foglalkozási ég életében legföljebb evolúciószerű változásokra került sor; Kecskés László munkája is perdöntő bizonyíték a tekintetben, hogy a céhekbe tömörült iparosok életét hosszú-hosszú évtizedekig, sőt évszázadokig alig-alig csapta meg a hirtelen változások szele. A XVI.—XVII., de még a XIX. század embere is sok-sok szállal kötődött a korábbi évszázadok életmódjához, hagyományrendjéhez; múlt és jelen között akkoriban még híd ívelődött: összekapcsoló, járható, sőt - járandó. A műszaki találmányok elszaporodása, a kézművesek helyébe lépő gépesítés, a nagyüzemi termelés századunk elején azonban mór revolúciószerűen szólt bele az ősi mesterségek életébe. Gazdaságtalanná lettek, nem versenyképessé, s ezzel megkezdődött sorvadásuk, fölöslegessé válásuk és megszűnésük folyamata. Szabályozták a Dunát? Megritkultak és eltűntek a lassúdadon hömpölygő víz partmenti homoklerakatai, az aranyszemcséket rejtő fövenyek. Megjelentek a folyamon a gőzhajók? Visszariadtak a Fekete-tengerből felúszó hatalmas, több mázsányi vizák — a komáromiak nyelvén: az őrhalak —, melyek kifogott példányai még Bécs, Prága, Varsó, sőt Párizs királyi udvaraiba is elvitték az itteni halászcéhek hírét-nevét, o' fuvarozást vállaló szekeres gazdóknok köszönhetően. Elterjedtek a fémhengeres, később villanyárammal működő malmok? Háttérbe szorultak, majd fölszómolódtak a vízimolnárok céhei. Sorolhatnánk a példákat akár a végtelenségig, ám ennyiből is nyilvánvaló: az ősi mesterségek és foglalkozások sírját a technikai fejlődés gyorsan, máról holnapra ósto meg; az egykori mesterek életformát változtattak, s munkájuk csínját-bínját, hagyományait, az egyes foglalkozások hagyományrendjét az utódok már nem közvetlenül, legföljebb közvetve: a múltba révedő mesélés révén ismerték csak meg. S manapság, mivel a múlt valóságát megéltek, a hitelesen mesélők száma is egyre gyérebb, még inkább nehéz — mór-mór lehetetlen — hidat építeni múlt és a jelen között; nehéz átrándulni abba a világba, amely elődeink életmódjáról, szokásairól, anyagi és szellemi kultúrájáról vall. A tudomány persze - elvégre: ezért tudomány - nem ismerheti a lehetetlent. Rövidülőben a népi emlékezet? Toldjuk meg a gazdaságtörténet, a helytörténet, a tárgyi és szellemi néprajz kutatóinak eredményeivel; búvóroljuk föl a régmúltba süllyedt hétköznapok adataiért az okleveleket, a céhszabályzatokat, a korabeli írásos följegyzéseket! A még élő régi mesterek vallomásai s a dokumentumok alapján rekonstruálhatók azok a képek, melyek életteljesen tükrözik az elmúlt századok gazdasági életét. Erre vállalkozott Kecskés László, a Komáromi mesterségek szerzője is. Történelmi, hely- és gazdaságtörténeti, kultúrhistóriai és néprajzi vonatkozásokban gazdag műve az olvasók legszélesebb rétegeihez szóló tárgyalásmódban mutatja be a fontos szárazföldi és vízi utak mentén fekvő, kereskedelmi és kézműipari fontosságát évszázadokon át megtartó Komárom gazdasági életét, a céheket és a polgári rendet. A több tucatnyi mesterség közül részletesebben az aranymosókéval, a vízimolnárokéval, csizmadiákéval, halászokéval, ötvösökével, asztalosokéval, hajóácsokéval és szekeres gazdákéval foglalkozik. A kötet szövegi részét száz-egynéhány illusztráció egészíti ki; korabeli metszetek, fényképek, okiratok, szerszámokról és munkaeszközökről készített rajzok, térképek teszik még szemléletesebbé és árnyaltabbá azt a képet, amely a szerző szavai nyomán bontakozik ki előttünk. Megcsodálhatjuk a szekeres gazdák pompás ruházatát; az ötvösök remekmívű menteláncait, csatjait, dolmány- és mentegombjait; láthatjuk az ősi halászszerszámokat: a vejszét és a varsát; a hajómalmokat s az aranymosók szerszámait; a messze földön híres komáromi tulipántos ládákat; s ha netán arra támad kedvünk, a mellékelt kottákból kisilabizálhatjuk az ács-, a kőműves- vagy akár a kertészcéh indulóját is ... Nem folytatom. Mert ezt a könyvet nem másodkézből kell megismerni; elolvasni kell. Kecskés László színesen, érdekesen mesél; hídja sokunkat átvezethet a múlt nem ismert partjára. (zalabai) POKOL AZ ÉGBEN A Föld legközelebbi balygótestvérén, az izzón forró Vénusz bolygón, váratlan leletre bukkantak a földi mérőszondák: vízgőzt fedeztek fel. A karácsony első napján rádión továbbított időjárásjelentés egy 40 millió kilométer távolságban levő, barátságtalan világból érkezett. A külső hőmérséklete 446 °C — jelentette a Venyera—11 jelzésű szovjet Vénuszszonda. Kénsav-zápor hullik a felhőkből és a Vénusz légköre 88 atmoszféra nyomással nehezedik az űrszondára — a Földön mintegy 900 méteres tengermélységben uralkodik ilyen nyomás. Pontosan 95 perccel később a Venyera-11 osztozott a már december 21-én a Vénuszra ereszkedett másik űrszonda, a Venyera-12 sorsában. Ez utóbbi egyébként tovább állta a Vénusz-pokol hőségét és csak 110 perc múltán némult el a rádiója. A moszkvai i rá nyitóközpont tudományos szakértői szerint mindez a programnak megfelelően ment végbe. Két és fél héttel korábban hasonlóan némult el a Vénusz-felszínre juttatott négy amerikai űrszonda is, pontosan egyórás kamikáze-repülés utón a Vénusz-légkörben. «A Vénusz talaja elég forró volt ahhoz, hogy a leszállás színhelyén elégesse a szondákat“ — jelentette ki Donald Hunten, amerikai kutató. A fémlemezolvasztó hőség olyan légkörből árad, amely egyedülálló Naprendszerünkben. A szovjet Venyera- és az amerikai Pioneer-szondák egybevágó mérési eredményei szerint a Vénusz-légkör tulajdonképpen több emeletes, 120 kilométer magas növényház. A bugyborékoló gáztömeg 98 százalékban széndioxidból áll, és a legfelső rétege szélgépként működik. A Vénuszra jutó napfény felét ez a zóna nyeli el — a Pioneer-szondák olyan hóviharokat észleltek mérőműszereikkel, amelyek 300 kilométeres sebességgel száguldanak a Vénusz körül. A napfénynek csupán mintegy két százaléka jut le a bolygó felszínére, ellentétben a földfelszínt elérő 30 százalékkal. Am míg a Föld a napmeleg jelentős részét visszasugározza a bolygóközi térbe, a Vénusz talaja állandóan tárolja a napmeleget — a vízgőz útján; a légkör alsó rétegeinek mintegy 1 százaléka vízgőz. «Ez az 1 százalék ugyan kevésnek tűnik — jelentette ki dr. James Polack, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kaliforniai Ames központjának munkatársa —, mégis elegendő ahhoz, hogy nagy hőmérsékletet tartson fenn, akárcsak egy szaunában.“ A talajhőség a rendkívüli légköri nyomás miatt sem tud elszökni. Végül az üveghóz .tetejét* a kénsavfelhők alkotják, amelyek megakadályozzák, hogy bármi is lentről felfelé juthasson. Cseppeik elegendő nagyok ahhoz, hogy útját állják mindenfajta hőleadásnak. A Vénusz légkörében talált nagy argon-36 arány egyáltalán azt is kétségessé teszi, hogy a Föld és a Vénusz testvérek lehetnének. Az argon—36 nemesgáz egyfajta .ősanyagnak“ számit, ami vegyileg alig kötődik más anyagokhoz. A bolygókon található argon—36 tehát még azokból a gáz- és porfelhőkből származik, amelyekből a Nap és a Naprendszer eredetileg kialakult. A legnagyobb amerikai űrszondán elhelyezett tömegspektrométer eredetileg olyan argon—36 értéket jelzett a Vénusz légkörében, amely ötszázszor felülmúlja a Föld légkörében található argon mennyiségét. .Talán egészen más anyagból készült a Vénusz, mint a Föld“ - vélik a NASA egyes tudósai. Amikor azután más műszerek mérésadatoit is ellenőrizték, kiderült, hogy a Vénusz-légkör argon—36 tartalmának értékét az első méréseredmény felére kell csökkenteni. Am még így is kétszózszor több argon-36 részecske van a Vénusz légkörében, mint a földiben. Később azonban újra korrigálni kellett az amerikaiak által bejelentett méréseredményt: a szovjet szondák csak feleannyi argont mértek, mint az amerikai műszerek. Egyes kutatók egyszerűen megoldhatónak vélik az újabb Vénusz-rejtélyt. „Az argonmennyiség nyilvánvalóan annak a függvénye — mondja McElroy amerikai professzor —, hogy milyen távolságra van az adott bolygó a Naptól.” Ezzel az is megmagyarázható lenne, hogy miért van a Naptól távolabb keringő Mars bolygón tízezerszer kevesebb argon—36, mint a Vénusz légkörében. ISMERETLEN NÖVEKEDÉSI HORMON A VÉRBEN A zürichi egyetem kutatócsoportja több éves kutatómunkával az inzulinhoz hasonlító és a növekedést serkentő tulajdonságú, eddig ismeretlen hormont fedezett fel az emberi vérben. Vegyi szerkezetét és biokémiai tulajdonságait sikerült felderíteni, bioszintézisének helyét és funkcióját a szervezetben azonban még nem sikerült tisztázni. A szerkezeti elemzés szerint az eddig ismeretlen hormon a proinzulinhoz hasonlít, így IGF-nek (insulin like growth factor — az inzulinhoz hasonló növekedési hatóanyag) nevezték el. Serkenti a kötőszövetek, porcok, csontok növekedését, így az inzulin után a második legfontosabb anabolikus hormon. Jelenleg sejt- és molekuláris szinten tanulmányozzák az IGF vezérlő funkcióit. A kutatásoktól új ismereteket remélnek a normális és rosszindulatú növekédésről, volamint a regenerációról. HORDOZHATÓ MINI-ÖVEGHÁZ Egy kanadai cég műanyagból készült hordozható üvegházzal lepte meg a kertészeket: a tálca 72 rekeszében kedvező összetételű talaj és megvilágítás esetében két-négy héten belül meggyökeresednek a dugványok és csírázásnak indulnak a magok. Az eszményi körülmények között előnevelt növénykéket cserepekbe vagy zöldségeskertekbe átültetve nevelgethetik tovább a kertészek. HOGYAN ISZIK A MADÁR? Melyik? A visszakérdezés jogos. A galambok és a gerlék ugyanis a vízbe dugják csőrüket, felszíva a vizet, pontosan úgy, ahogyan ismertebb emlőseink közül például a ló iszik, hosszú kortyokban, egyfolytában. Egy kivétellel minden többi madárfajnál azt figyelhetjük meg, hogy az állat a pocsolyába vagy az itatóbo dugja a csőrét, felszív egy kevés vizet, majd fejét hátravetve, kis kortyokban nyeli a folyadékot. A kolibrinek van egyedül az a különös szokása, hogy a trópusi virágok kelyhe fölött lebeg, mint valami apró helikopter, villámgyors szárnycsapásokkal tartva az egyensúlyt, közben pedig nyelvének hasonlóképpen sebes lefetyelésével veszi magához a vizet. HÁNY SZIÚ INDIÁN ÉL? A legutóbbi, 1970. évi népszámlálás szerint 47 000- nél valamivel több amerikai indián vallotta magát sziúnak. A legtöbben ekkor Dél-Dakota államban éltek, 26 000 lélek. A sziú népnév egyébként az első francia felfedezők önkéntes rövidítése, a sioux a .nadowessioux" szó rövidítése, így nevezték szomszédaikat a csippeva törzsbeliek. A szó jelentése: .viperák“ vagy .ellenség“. A sziúk persze nem így nevezik magukat, ezért ne kérdezzük indián barátainktól: .ön sziú?“ Nemzeti nevük .dakota“, ami keleti nyelvjárásukban, a szanti nyelvben .szövetségest" jelent. Ezt a népnevet két amerikai szövetségi állam is őrzi, Dél-Dakota mellett Észak-Dakota is. 18
