A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 16. szám
képpé, és erre az alapra építve mások értékeit ismerő, elismerő és becsülő internacionális értékrendszerré bővíteni. Ezt a szempontot figyelembe véve igyekszik a CSEMADOK KB érdekes keretben hozzáférhetővé tenni a tudatosan megkomponált élet stratégiájának, költőibb megfogalmazásában a „nagykorúváválásnak", néhány kérdését előadás, előadássorozat és a klubtevékenységet kitöltő programjavaslatokkal, értékes előadói anyaggal. Talán még nem sikerült minden anyagban a lényegesnek a lényegtelentől való elhatárolása, a forradalmi harc valóságos feltételei értékének kidomborítása, mely korkövetelmény. Például a pszichológiai háború egyik amerikai szakértője W. Disart az .Igasság stratégiája", c., tíz évvel ezelőtt megjelent, s azóta több kiadást megért könyvében is ezt írja: „... Ha az emberiség elkerüli az őt fenyegető atom-öngyilkosságot, akkor az erők viszonyát köztünk és a kommunisták között elsősorban a népek tudaméltó akkor is, ha nemegyszer hiányát érezzük a .kategoriális kritikán átszűrt, reflektált magyar nyelvnek". Az előadások résztvevőinek hozzászólásai azt is jelzik, hogy él még az emberekben az amolyan .majd magától is elintéződik" féle nézet, mely a szándéknak, a célnak a valósággal való összetévesztésében vagy a történelmileg megvalósuló hétköznapjaink szerkezetében leli magyarázatát. Tény, hogy a tulajdon —, az osztály- és a munkamegosztási viszonyok forradalmi átalakítása szüntetheti meg. illetve teheti a ma még .kényes" kérdéseket .történelmiekké'. A történelmi tapasztalatok megváltoztatása által, tehát a marxi—lenini történelem-ismeretével, egy-egy helyzet elemzésével válhat csak a ma még nálunk szinte minden előadás témájába bele-beleszivódó- »nemzetiségi kérdés" igen sok esetben túlhaladottá hasonlóan, mint pl. a pozitivizmus, a vallás vagy az irracionalizmus kérdései is. Tehát a nagykorúvá válás —, o szociológiai realitásokkal KÖZMŰVELŐDÉSÜNK NÉHÁNY IDŐSZERŰ KÉRDÉSÉRŐL tóért folytatott harc dönti el...“ Elméletben egyetérthetünk a szerzőnek ezzel a tételével. (Persze csak ezzel, hiszen a szerző nem arról szól könyvében, hogy az emberiségnek hogyan kell »elkerülnie az őt fenyegető atomöngyilkosságot", hanem a szocialista világtábor elleni pszichológiai háború olyan eszköztárát sorakoztatja fel - az intrikótól az információk torzításán keresztül egészen az ideológiai diverzióig —, amely törvényszerűen csak a konfliktusok kiélezéséhez vezethet!) S mert a CSEMADOK népművelési tevékenysége a szocialista tudatformálást tűzte ki céljául, ezért a programjavaslatok is meg akarják gyorsítani a CSEMADOK-tagság önismerése-önbecsüléséböl kiinduló és ebbe torkolló útnak a megjárását, mely egyben a mások ismeréséhez-becsülésébez is vezet. Ez többek közt kulcsa egy egészséges én-kép és az internacionális szemlélet kialakításának, de feltétele a helyes magyarságtudat mellett szocialista társadalmunk előnyei egyeztetésének a tudományos műszaki forradalom vívmányaival is. Mindez pedig már csak egy lépésnyire van a mindnyájunk részéről annyira hiányolt hatékony közéleti szerepvállalástól, neveléstől. Ezt a kétségtelenül helyes szándékot azonban nem követi mindig a jelentős részben múltba forduló és faktografikus jellegű program-tervezet. Eltekintve azonban a szinte mindig is kifogásolható-vitatható tartalmi kérdésektől, hangsúlyozni szeretnénk: nemegy szakbizottság alapvető koncepciója is nehezen összeegyeztethető azzal a korszerű igénnyel, hogy - Radovan Richta megfogalmazásában - „minden dolgozóból tudatos ön-művelőt kell nevelni*. Tehát egy önmagát művelő egyént (egyéniséget!), a neveltből önmagát tudatosan és állandóan képező embert kell kialakítani. Minden népművelési tevékenységnek ebbe a közművelődéssé érési, hoszszú távú folyamatába kell beleilleszkednie, s ebbe kell beépítenie a tudományos gondolkodásnak azt a módját, amely a vélekedésszerű tudati elemeket a meggyőzés, a gyakorlati ismeretek, az elmélet, s végül az elméletnek a minden ember saját gyakorlatávalmunkájával alátámasztotta igazsága irányába orientálja. Például: ha az irodalomnépszerűsítő albizottság csupa monografikus témát dolgoztat fel, s megfeledkezik az irodalmi műértésre az olvasás gyönyörére nevelés kérdéseiről, nem tesz eleget a fenti követelményeknek. Hasonló példát persze a történelmi vagy más szakbizottság tervéből is idézhetnénk, de nem ez a cél. örvendes a nyelvi bizottság munkájának javulása. Persze itt is akad még bőven tennivaló. Kevés pl. a nyelv társadalmi presztízsét magyarázó előadás vagy az élőbb kérdések felvetése. Mert jellemző például: egy előadás során, amikor az előadó az anyanyelvről, az anyanyelv jelentőségéről szólt helyesen, a helyzetnek és céljainknak megfelelően, egy hallgatója az anyanyelv részére „túl egyszerűnek" tűnő vigotszkiji definícióját hallva, — „az anyanyelv az a nyelv, melyet a leggyakrabban, s ezért a legszívesebben használunk" - kijelentette: mi ezzel nem érthetünk egyet. Az ilyen .spontán mondat" az objektív valóságot tükröző tudományos igazság elvetésére utal, s ez „struccpolitikába" torkollik. Egy-egy ilyen elszólás —, ha nem is lehet és nem is szabad az ilyet általánosítani, — mégis rámutat közművelődésünk egyik fehér foltjára. Több népművelőtől, előadótól érdeklődtem véleményükről, észrevételeikről. Szinte mindnyájon a hallgatóság tiszteletre méltó érdeklődését említették az első helyen. „Úgy szívják magukba a tudást, mint a sivatagi homok a vizet,. — de sajnos kérdezni, azt nem tudnak." „Csak a legritkább esetben találkozunk előítélettel, üveges tekintetű elfogultsággal és ebből eredő vádaskodással vagy nem értelni akarással. Annál gyakrabban vettük azonban észre „az anyanyelv köznapi használatából eredő fogalmi pontatlanságot*. Egyesek ezt c véleményt megtoldották és nem nyelvi pontatlanságról, hanem gondolkodásbeli akkulturációról és „teljes kompetencia-ismeret hiányról" beszéltek. Tény, hogy egyelőre nem áll módunkban ellenőrizni a fenti nézetek helyességét. Saját tapasztalatból csak ennyit állapíthatok meg: az érdeklődés az egyes előadások során valóban tiszteletre számoló tudatosan cselekvő, „világot szépítő" ember-nevelés —. feltétele a fejlődésnek. A tudotos vagy szocialista életmód kialakítása ezért köznevelésünk egyik központi kérdése. S mindez pedig arra kötelez, hogy a jövőben jobban oda kell figyelni a tartalmi kérdésekre és jobb személyi és anyagi feltételekkel kell folytatni a megkezdett munkát. Befejezésül meg szeretném jegyezni: a pedagógiai szemszögből a népművelés közművelődéssé válásának forradalmához tartozik, hogy a hangsúly az ismeretnyújtósról a jártasságot és készségek kialakítására tolódjék. Ez igényli a közművelődésnek nálunk most kiforrásban lévő formagazdaságát, a) az egyes előadások előadássorozattá válásának, b) az előadássorozatoknak tanfolyam és c) klubtevékenységgé alakulási tendenciáját. Ezt kell elősegítenie a CSEMADOK Közművelődési Tanácsáriak. Meg kell mondani: klubjaink egyelőre — s persze ez sem kévést — inkább előadássorozatokat szerveznek, s ez még nem klubtevékenység. A klubtevékenység ugyanis a művelődési eszközök nagyobb változatosságát igényli. Ugyanakkor minden előfeltételünk megvan, hogy klubjaink igazi klubbá váljanak. Mert a legfőbb jellemző szinte mindenütt adva van: az azonos érdeklődésű, életkorú és beállítottságú hallgatóság, akiket emocionális kapcsolatok is összekötnek. mindenre kiterjedő figyelemmel állították össze évenkénti műsorukat. Arra törekedtek, hogy a tudomány és o művészet minden területéről gazdagítsák a tagság tudását. Kezdeményezői voltak a már ismert és népszerű nyarankénti kerékpártúráknak, a nyári ifjúsági táborozásoknak és más akcióknak. A tizenötödik évforduló meghitt, családias ünnepségén Molnár Imre vezetőségi tag igen szizhezszólóan beszélt a JAIK életre hívásának körülményeiről. Ugyanígy érdekes volt hallgatni Pál Sándor vezetőségi tagot arról, hogy „mik voltak és mik lettek". Főiskolás klubként kezdték, s ma mór szeretnék minden bratislavai érdeklődő magyar fiatal klubjává tenni a JAIK-ot. Ez változatlanul a cél. Jó volt viszontlátni az ünnepségen a klub volt elnökeit, okik keresetlen szavakkal elevenítették fel a JAIK történetének legizgalmasabb epizódjait, és akiknek szerény könyvaján-A klub tagjai és az országos szeminárium résztvevői Prandl Sándor felvételei dékkal kedveskedtek a jelenlegi vezetők. Csak dicsérni lehet, hogy a tizenöt éves József Attila Ifjúsági Klubról a klubvezetők második országos szemináriumán emlékeztek meg. így alkalmunk volt meghallgatni Tóth Attila mérnök előadását a klubmunka szervezési modelljéről, A. Nagy László előadását a közösségszervezés pszichológiájáról és dr. György Istvánnak, a CSEMADOK KB vezető titkárának előadását a harmincéves szövetségről. A JAlK-ünnepség értékes színfoltja volt a kulturális műsor is. Eredményes tizenöt évet ünnepelt a József Attila Ifjúsági Klub, a szolvákiai magyar klubmozgalom, s mi ebből az alkalomból további eredményes tizenöt éveket kívánunk a klub minden tagjának, volt és jelenlegi vezetőjének. MACS JÓZSEF 7
