A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-21 / 16. szám

hogyan csinálják, hogy már évek óta ők a legjobbak.- A legfontosabb — mondja —, hogy mindig rend legyen a munkahelyen. Nogyon jó géppel dolgozunk, de ami legalább ilyen fontos, a gépet állandóan jó karbon kell tartani. Mi minden huszonnégy órában legalább egyszer alaposan kitisztítjuk. Egyébként a brigád minden tagjának valamennyi munkához kell értenie.- Meg lehet a bányászatot szeretni?- Nézze, én megszerettem ezt a szakmát, biztos, hogy nem egyedül vagyok így. 1971 óta komolyabb munkát várnak tőlem, tőlünk, s mert nem csalódtak, meg is becsülnek érte. A múlt

— kérdezem, miközben Agnes mama úz öreg fejére igazítja a kalapot.

— Milyen is? - megáll a mozdulat, eltűnődik: - Szőke, olyan szőkésbarna, vagy inkább gesztenyeszínű. De jzép szál ember volt az én uram. Van róla fénykép is — s már szalad a szobába, hogy előkeresse.

— Itt élték meg az árvizet?

— Itt, de nem ebben a házban. Az jócskán megroggyant, le kellett bontani. Ez már azóta épült. Nem nádfedeles, de régi ház volt a mienk, már akkor is, amikor megvettük.

Sárguló fényképek és egy oklevél kerül az asztalra. Még friss rajta a felirat. A szövetkezet emlékezett meg Sándor bácsiról. Alapító tag volt.

— Már 1950-ben kezdtük a szervezést. Persze, az még nem ilyen szövetkezet volt. Akkor még nem volt benne az egész falu. El-el kaptam egy-egy embert, a gépállomásról gépet hoztunk, voltak elhagyott földek, azon gazdálkodtunk. Nem én voltom az elnök, gozdának neveztek. Két év múlva az egész határ a szövetkezeté lett. Jól dolgoztak az emberek, szépen kerestek, elégedettek voltak. A miénk meg a nagykeszi szövetkezet volt annak idején a környéken o legjobb. Ez a szövetkezet sohasem volt gyönge. Jó ^temben haladt előre, fejlődött. Jövedelmünk is volt, de

Tóth Tibor (jobbról a harmadik) brigádjának néhány tagja munkába indulás előtt

év decemberében két hetet töltöttem Kubában, háromszor voltam a Szovjetunióban, hetvenhétben a feleségemmel együtt, a november hetediki ünnepségen. Csupa felejthetetlen élmény!

Mit mondjak még? Csak az mondhotom: amit adtom, azt vissza is kaptam, anyagi, erkölcsi megbecsülésben egyaránt.

Az egészségem jó, egyszer ugyan volt egy csúnya balesetem, fejsérülésem, már azt hittem, elpatkolok. De amint látja, itt vagyok, sőt valamelyik nap

rendes munkát kellett végezni, ötvenkettőben egy traktorral meg azzal a 15-20 pár lóval, amit a gazdák behoztak, műveltük a földet. Ahogy változott» a világ, elhagyták a lovakat, tanulni mentek, gépre ültek. Az unokám is gépjavító lesz. Itt sohasem volt olyan baj, hogy széthúztak, kiléptek volna oz emberek. Aranyoson egyetlenegy ember állt csak ki, de a fia annak is köztünk maradt. Mindenki hűségesen dolgozott. Most is jól megy minden. Rendes gyerek a Laci (értsd: Nagy László agrármérnök, a szövetkezet elnöke). Jófelé viszi a szövetkezetét. Az apja is olyan szocialista gondolkodású ember volt. Már meghalt, az anyja is. Rendes csalód volt az övéké. Az apja velem együtt alapító tag volt. Amíg iskolások voltak a gyerekek, minden nyáron velünk dolgoztak. A mai világban már csak a Lacit ismerem, de ő nagyon rendes ember.

— Sándor bácsi mit kap a szövetkezettől?

— Most ezt az oklevelet adták, a múlt évben a nemzeti bizottságról voltak minket meglátogatni, valami csomagot is hoztak. Meg gabonát vehetek, amennyi jár. A feleségem is tag volt. Ű még sokáig dolgozott, amikor én megbetegedtem.

— Mit nevelnek a gabonán?

azt mondta az orvosnőm, hogy fejszével se lehetne agyonütni. Hát ennek örülök, bár nem óhajtom kipróbálni.

És annak is örülök, hogy jóravaló, takaros feleségem van. Kékkőn dolgozik, négy órát a méterárú-bollban. De a háztartási munkát is elvégzi, főz, mos, takarít, s képzelje én is besegítek neki a konyhai munkában, sőt egy csöppet sem szégyellem.

A legjobb, ha az ember állandó »edzésben" van. Lassabban öregszik.

Én mindig találok magomnak munkát. Nemcsak odalent a bányában. Fent is.

— Baromfit. Kacsát, tyúkot, csibét - felel Ágnes néni.

— Sándor bácsinak mi a kedvenc étele?

— inkább csak a gyenge kosztot szeretem — mondja némi tétovázás utón.

— No mondd csak meg bátran — biztatja élete párja.

— Legjobban mégis a kacsahúst...

— Gyakran volt maguk között szóváltás?

— Ha veszekedtünk volna, nem lennénk együtt - válaszol az asszony. — ötvennégy év nagy idő, összeszoktunk.

— Melyiküké az utolsó szó?

— Hót, a tied — mondják egyszerre.

— Megélnek a nyugdíjból?

— Beosztjuk. Ez már több, mint ozelőtt volt. Már többször is emelték. Csakhát, későn jött ez a jó világi Nem sokan éltük meg. Bár már ebbe születtünk volna! Ez olyan rendszer, amilyen még nem volt. A földmunkás meg a gyári is rendesen élhet. Szép pénzt kapunk mi is. Bár soha rosszabb dolgunk ne lett volna! Nem kell félnünk, hogy a fiunkra vagy a lányunkra szorulunk, hogy eltartsanak. Mindig azt mondogatjuk, csak azt el ne vegyék, amit kapunk. így bízhatunk a jövőben.

FJSTER MAGDA (Kontár Gyula felvételei)

HÉTVÉGI

LEVÉL

Számos riportban, elemző, összegező írásban emlékezünk meg szocialista mezőgazdaságunk harmincadik évfordulójáról. Folyamatosan felkeressük azokat az idős, többnyire már nyugdíjas alapító tagokat, akiknek áldozatos munkája, becsületes helytállása döntő módon hozzájárul a szocialista mezőgazdasági termelés minőségi és mennyiségi növekedéséhez. S mindennek alapvető feltételeit 1948. lebruárja teremtette meg számunkra.

Nem volt könnyű ez a harminc esztendő. Aki részese volt a forradalmi eseményeknek, tudja, hogy a szövetkezeti mozgalom kezdeti szakasza sok buktatóval, nehézséggel, áldozatvállalással járt. Azóta a mezőgazdaságban és a falvak életében szinte leírhatatlan változások mentek végbe.

A mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan élelmiszeriparunk is gyorsan fejlődött, hiszen Szlovákiában 1950 óta több mint hatszorosára növekedett a termelés, és az élelmiszerfogyasztás terén is a világ élvonalába tartozunk. Persze itt is van még tennivaló bőven, különösen a korszerű csomagolás, a minőség és a választék területén.

A sok ezer családi ház építése, az hogy a háztartásokban korszerű gépek könnyítik meg a háziasszonyok munkáját, hogy egyre nő a személygépkocsik száma, ma már természetes dolog nálunk. A városiasodás igénye szinte minden területen érezhető. De nem elégedhetünk meg csupán az elért eredményekkel, hiszen sok még a rejtett, kihasználatlan tartalék. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a gabonatermelésben fokozatosan önellátókká váljunk. Sok még a felesleges veszteség aratáskor, a raktározás és a feldolgozás, a szárítás és a konzerválás alkalmával.

Elmondhatjuk, hogy szinte nagyobb befektetések, beruházások nélkül is, mindenekelőtt a munkaszervezés megjavításával, a vezetők és a dolgozók felelősségének fokozásával lehet jelentősen növelni a mezőgazdasági termelést.

A CSKP KB 13. ülésén értékelte az elmúlt harminc esztendő eredményeit és fogyatékosságait a szocialista mezőgazdaságban és kitűzte a fejlődés fő irányait a nyolcvanas évekre. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára zárszavában leszögezte: „A mezőgazdaságban is érvényes az a követelmény, hogy kritikai hozzáállást és nagyfokú igényességet kell tanúsítani, s szüntelenül törekedni kell az önköltségek csökkentésére és a hatékonyság növelésére.

A mezőgazdaságban végbemenő új minőségi változásokkal a községek, falvak arculata is napról-napra változik. Ezeket a változásokat igyekszünk riportokban, publicisztikai írásokban olvasóinknak bemutatni. A mezőgazdasági termelés mellett az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan a falu műveltségi, kulturális szintje az a terület, ahol a Hétre, mint kulturális képes hetilapra, a legtöbb feladat vár.

ZS. NAGY LAJOS Ivan Dubovský felvételei

3