A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-31 / 13. szám
Ai elmés szerkezet a természetrajongók számára készült, hogy hallgathassák a madarak csivitelesét. Am a leleményes kisfiú játékszerként használja, hogy megtudja, mit susog szerelmesen évődö testvére szive választottjának. A kis masina 30 méter távolságból képes továbbítani a hangokat. A második világháborút követő években az ősi magyar szürkemarha mármár kipusztult. Szerencsére azonban megóvták a teljes pusztulástól, s jelenleg Magyarország néhány védett területén tenyésztik, óvják, s mi több, sikeresen használják fel keresztezési célokra is. Gál Sándor felvételén a Hortobágyi Nemzeti Park egyik gulyája látható. »UJIIUIUARU, előnyeire. A Görföl ienö felvételen latható vízimalom ma is működik. Az okiratok először 1211 -ben említik. A Tihanyifélsziget közelében, Örvényes község ben található, és a falun keresztülfolyó Pécsely patak vize hajtja. Balatonudvari érdekes látnivalója a balatoni főút jobb oldalon fekvő védett temető, ahol kb. ötven, a 18. század végéről — 19. század derekáról származó, mészkőből faragott, szív alakú, csúcsaikkal a földben álló sirkövet találunk. A sírfeliratok a jelenlegi restaurációs munkák befejeztével válnak majd sen Már nyolcadik éve érik a tbiliszi konyakgyár raktáraiban az a különös főzet, amelyet a szovjetkormány grúziai hatalomrajutásának tiszteletére készítettek. A konyakot — amely akkor mái ötvencsillagos lesz - 2021-ben nyitják majd fel. Nem örömében állt fejre Yehudi Menuhin, hanem mert rendszeresen jógázik. Annak idején még Néhru hívta föl a világhírű hegedűművész ligyelmét VAJKAI MIKLÓS: IDEGEN FÖLDBEN, IDEGEN HAZÁBAN... Fura emberek voltak. A férfi ott a cellábon. Ott gugyorodott. Az asszonya meg feljött az irodámba: semmirekellő nő volt, a lábamat se töröltem volna belé. Könyörgött, hogy segítsem ki a mandróját a bajból. Még mit nem . . . - förmedtem rá. Elkotródott, de egy óra múlva már megint ott ólálkodott a hivatalom előtt. Régebben jóbarátom volt az az egyén, sokat, nagyon sokat voltunk mi együtt, de hogy ezzel a nővel megismerkedett, teljesen megváltozott. Minduntalan azon gondolkoztam, hogyha netán fordítva történt volna az, ami történt, engem kihúzott volna-e az a másik. Ez a nőcske meg csak nem tágított, és ami a legkutyább volt, fekete ruhát öltött magára. Egy idő után, amikor már alaposan kiborított, kidobattam a fogdmegekkel, engem aztán ne zavarjon az ilyen. Különben is, az ítélet olyan jogos volt, mint az, hogy a nap valamennyiünkre egyformán süt. No meg nem is én ítéltem el, ahhoz én kismiska vagyok. Akkor láttam először halálraítéltet. Hanem ez túlságosan is nyugodt ember volt, meg dörzsölt is volt nagyon, s ha csördült a kulcs a zárban, meg sem rezzent. A földön gubbasztott, és ránk sem hederített. Hát ilyen ember vagy tel... - léptem hozzá. A börtönőr intett: Hagyjam magára ezt a félcédulást. Szerencsétlen flótós volt, az egy biztos. Ha nincs az a nő, nem vetemedett volna olyasmire, amiért halál jár. Holnap — mondtam még elmenőben — majd imádkozom érted. Elnevettem magam, és ez hatott rá. Egy pillanat alatt megváltozott oz arco. Beesett, gyűrött, hamuszürke arccal fordult felénk. A felesége még azon a napon visszajött. Alacsony, vékony, törökös formájú nő volt. Bejárta már Tolnát- Baranyát, száz öltés és két tű hosszát. Menjen haza!... — legyintettem. Kár a gyémántkönnyeiért!. .. Gondolták volna meg előbb ... - mondtam. Megriadt. Tudtam, retteg a kopóimtól. Menjen haza, nyitottam ki előtte az ajtót. Reggel hatra hozza be a férje fekete ruháját. Fura emberek voltak. Szélhámosok, szemrebbenés nélkül hazudtak boldognak-boldogtalannak. Az asszonyt úgy támogatták a börtön folyosóján. A férfit, mondják, az utolsó pillonatig nem tudták szóra bírni. Meggyónni sem akart. Zsuppkocsiba zárták őket. öten voltak az őrzők. Mind oz öten az én embereim voltak. Délben már Bécs utcáin sétifikálhattak ... Látja, most már mind a ketten halottak. A férfi is, az asszony is. Az asszony már évekkel ezelőtt meghalt, a férfiről meg most jött a hír. Ebben a borítékban. Ahogyan így belegondolok, szerencséje is, pechje is volt. Ha nem vagyok, már régen elporladt volna. Ha pedig nem szedi fel azt a nőt, sohasem került volna idegen országba, idegen földbe. Ugye, most már mind a ketten halottok . . . Igen . . . Mind a ketten . . . Annak oz egész ügynek meg már harminchat esztendeje. A HARMINCKILENC ES MEGÁLLÓJÁNÁL Nagy, súlyos cseppekben esett az eső. A koradélután feltámadt szél felkavarta az esőcseppeket és pimaszul arculcsapta az embereket. Tarkómat a kabátom gallérjához szorítva álltam a harminckilences autóbusz megállójánál. A busz nem jött és az idő is előrehaladott már. Elindultam az útkereszteződés felé, hogy lássam a feltűnő járműveket. Éltesebb korú asszonyra figyeltem fel, aki csendesen szólongatta a megálló felé igyekvő embereket. Egy pillanatra a Tuzex előtt sétálgató feketézők jutottak az eszembe. Ám a szeme nyilt tekintetű volt, nem láttam benne a rendőröktől való félelmet. Közelebb somfordáltam, hogy hallótávolságon belül legyek. — Fiatalember — szólította meg az útszéli pocsolyát átlépő farmeres srácot — mikor volt legutoljára kiállításon? Jöjjön, nézze meg az amatőr festők tárlatát! A hangja egyben kérő és könyörgő volt. A srác lassított a léptein, de nem vette figyelembe az asszony szavait és tovább sietett. A kék ruhát viselő kötöttsapkás hölgy már megállt mellette és erősen magyarázta: igen, a férjem és én a páros hétvégeken kultúrálódunk, de értse meg, most éppen páratlan a hét és még csak az elején járunk. Az asszony nem csüggedt és tovább óllogatta a járókelőket. Talán, ha rikkancsként kiabál nagyobb sikere lett volna, ö inkább a csendes agitálást választotta. A tárlatot ismerem, lehet, hogy az ő festményei, tusrajzai, linómetszetei függnek benn. Napokkal ezelőtt végigcsodáltam őket, mint minden tiszta emberi művet, és hónapok óta tudom, hogy a megálló melletti saroképület a művelődés székháza. Magam sem szeretem a harsánykodást, sem a tolongást, inkább teszem a magamét. Két órával később megyek haza, de megtekintek egy kiállítást; nem ülök be ebédelni az első osztályú vendéglőbe, inkább a könyvesbolt polcait böngészem. Szakszervezeti kirándulásokon a múzeumokat bújom és nem az éppen útba akadó kiskocsmákat. Míg így meditáltam, az asszony további jövő-menőket állítgatott. Nem figyeltem a párbeszédeket, a lényegre összpontosítottam — nem tért be senki az épületbe, senki sem volt kíváncsi a tárlatra. Pedig fiatalt, öreget, férfit, nőt leszólított, miközben egy arra robogó hatszázhármas apró sárpöttyökkel fröcskölte le a kabátját. Megérkezett a harminckilences és felszálltam. A buszban megtöröltem az arcomat, és nem tudom, könnycseppek vagy esőcseppek maszatolódtak el ujjaim alatt. Mig elindultunk kipillantottam az ablakon. A járdán élő palettaként állt a kultúra szónoka és a hajából az arcába csepegett az eső. HUSZÁR LÁSZLÓ 9
