A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-17 / 7. szám
A „hat palackás rece" vagy betét, két darab anyag összedolgozásához szolgál. Díszítő hatását az összedolgozásnál alkalmazott öltésfajták egészítik ki. 14 pár csölönkön készítjük. Mintájának alapmotívuma a hatszirmú virág. Munkamenet: Elkészítjük a virág három szirmát, mindegyiket szoros egészvetéssel j fejezzük be és az összes csölönkkel — I 6 párral — „pókot" kötünk, úgy, hogy mind a 6 pár csölönköt kézbe vesszük (egy kézbe 3 párat) és a részletrajz szerint összefonjuk. A virág közepe táján tűt szúrunk, majd megismételjük az összefonást (A, B, C). Ezután elkészítjük a virág másik felét és a szélek felé haladunk. A fordulatnál 2 pár mögé tűt szúrunk, párt váltunk. A szélsőt félre tesszük, a másikkal dolgozunk a közepe felé haladva. Itt a sablon szerint megkötjük a virágok közötti lyukacsos rész fonatvetéseit és a megfelelő párral fordulunk. Fülöp Mónika (Prandl Sándor felvétele) BARRY RYAN j mkpi&ím \ **•★★★★★★ ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ Az angol beat-zene második hulláma emelte a felszínre s avatta Cliff Richard és Sandy Show mellett az angliai, majd később az európai fiatalok ünnepelt csillagává. Gyerekkora nem sokban tér el a kortársaiétól, nem történik vele semmi említésre méltó esemény; sőt, a zenével is csak eléggé későn kezd foglalkozni. Tizenhét éves, amikor ikertestvérével: Paullal énekesduóként mutatkoznak be, de nem aratnak különösebb sikert és első lemezeik is alig fogynak a piacon. Pault nem sokkal később autóbaleset éri, hosszas kórházi kezelésre szorul s gyógyulása után sem akar már színpadra lépni. A zenének azonban nem mond végleges búcsút: éneklés helyett komponálni kezd, dalait Barry énekli... És mert a sors útjai kiszámíthatatlanok, így egycsapásra sikert aratnak. Rögtön első számuk, az Eloise az angol toplista élére kerül I Barry számára sorra megnyílnak a hazai és külföldi hanglemezstúdiók ajtói, dalai gyorsan népszerűekké válnak. Ennek köszönheti, hogy egyre több koncertkörútra hívják, de legnagyobb sikereit a különböző dalfesztiválokon aratja. Az angolon kívül franciául, németül és olaszul énekel, de mindmáig egyetlen nyilvános fellépésének műsorából sem hiányzik az Eloise. Ezt a számot - a „kitapsolt" ismétléseket nem számítva — legalább ezerszer adta már elő. Két-három évvel ezelőtt a Bratislavai Líra külföldi vendégeinek koncertjén a hazai közönségnek is bemutatkozott. (m-) Fotó: archív GURABI LASKA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 db tojás, 15 dkg liszt, só, 1 fej hagyma, 30 dkg füstölt hús, 4 dkg kemény sajt, 30 dkg savanyú káposzta, törött bors, csipetnyi csípős paprika, 10 dkg zsír. Készítése: A héjában főtt és lehámozott burgonyát áttörjük, és mikor már csak langyos, összegyúrjuk a liszttel, 1 tojással, sóval. Hengert formálunk belőle, felvágjuk és palacsinta nagyságúra kisodorjuk, majd a tűzhely vasán laskákat sütünk belőlük. Az apróra vágott hagymát forró zsírban megpirítjuk, pirospaprikával megszórjuk, hozzáadjuk a főtt és ledarált füstölthúst, az apróra vágott savanyú káposztát, keveset pároljuk és hűlni hagyjuk. Végül belekeverjük a reszelt sajtot, tojást, sót, törött borsot, megtöljük vela a laskákat, összecsavarjuk, zsírral kikent tűzálló tálban fedő alatt lassú tűznél kb. fél órát sütjük. Tálaláskor tejfellel is leönthetjük. 21